Dakar 2024

Szenzációs magyar kamionos siker a Dakaron, az autósoknál már Sainz vezet

2024.01.13.

A Qualisport Racing triója, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László hetedikként fejezte be a kétnapos maratoni szakaszt, ezzel a valaha volt legjobb magyar eredményt érte el. Az autósoknál Sebastien Loeb nyerte a 626 km-es szelektívet, míg összetettben az ezúttal második leggyorsabb Carlos Sainz vette át a vezetést.

A viadal történetének első kétnapos etapja még csütörtökön indult Subajtahból: a versenyzőknek az első napon helyi idő szerint 16 órakor kellett megállniuk és a legközelebbi táborhelyhez menniük. A kilencszeres ralivilágbajnok Loeb a szakasz első felén szándékosan elveszített 40 percet, hogy utána ne a szűz homokban, hanem a kamionok által már kijárt nyomvonalon haladhasson. A taktikája bejött, mert bár csütörtökön még hátrányban volt Sainzhoz képest, pénteken ő volt a leggyorsabb, és végül két perccel Sainz előtt ért célba. A háromszoros bajnok spanyol azonban így sem lehet elégedetlen, ugyanis az összetettben több mint húsz perccel vezet a svéd Mattias Ekström és majdnem fél órával Loeb előtt.

Az elmúlt két évben győztes katari Nasszer al-Attijah végleg "elszállt" összetettben, ugyanis a hatodik etapon közel három órát kapott Loebtől, miután az utolsó 50 kilométeren eltört a kormányműve, amit csak a szerelőkamion megérkezése után tudtak megjavítani.

A motorosoknál a francia Adrien van Beveren volt a leggyorsabb, míg összetettben az etapon harmadikként célba érkező amerikai Ricky Brabec vezet. A szatmárnémeti születésű Gyenes Emánuel a maratoni szakaszt a 26. helyen zárta, összetettben pedig a 25. pozíciót foglalja el.

A kaminosoknál a Qualisport Racing triója, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László hetedikként fejezte be a kétnapos etapot, és az összetettben is feljött a hetedik helyre. ez a valaha volt legjobb magyar szakasz- és összetett eredmény a Dakarok történetében.

A mezőny szombaton pihen, majd vasárnap 483 kilométert teljesít.



    Eredmények, 6. szakasz (Subajtah-Subajtah, 626 km):

    autósok:

    -------

1. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive) 7:21:56 óra

2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 2:01 perc hátrány

3. Matias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 10:55 p h.

    összetettben:

1. Sainz, Cruz 24:59:32 óra

2. Ekström, Bergkvist 20:21 perc h.

3. Loeb, Lurquin 29:31 p h.



    motorosok:

    ---------

1. Adrien Van Beveren (francia, Honda) 7:57:29 ó

2. Toby Price (ausztrál, KTM) 4:13 perc h.

3. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 5:02 p h.

    összetettben:

1. Brabec 27:11:21 óra

2. Ross Branch (botswanai, Hero) 51 mp h.

3. Van Beveren 9:21 p h.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....