Toyota

Szerény kezdetektől a piac élére – a Toyota első 35 éve Magyarországon

2026.09.19.

Harmincöt éve még egzotikus távol-keleti márkának számított, ma pedig már a magyar autópiac egyik megkerülhetetlen szereplője. A Toyota immár ötödik éve vezeti az új személyautók és kishaszonjárművek hazai értékesítési rangsorát. A jubileum jó alkalmat kínál arra, hogy végigkövessük, miként jutott el a márka az első néhány ezer eladott autótól a piacvezető pozícióig.

A Toyota az elsők között jelent meg hivatalos importőri és márkakereskedői hálózattal a rendszerváltás utáni Magyarországon. A kezdetek még szerények voltak: 1992-ben 1412 új Toyota került a magyar utakra. A márka ismertségének növelésében azonban már ekkor fontos szerepet kaptak a flottaértékesítések.

A Carina és a Corolla mellett különösen nagy sikert aratott a Hiace. A haszonjárműből már az első évben közel 400, a másodikban pedig csaknem ezer példány talált gazdára. A vállalkozók és a mezőgazdasági termelők körében eközben a robusztus Hilux vált rövid idő alatt népszerűvé.

A RAV4 és a Yaris új korszakot nyitott

A modellpaletta bővülésével párhuzamosan a Toyota értékesítése is gyors növekedésnek indult. 1994-ben megérkezett a később kategóriateremtővé váló RAV4, 1996-ra pedig már a tízezredik magyarországi Toyota is gazdára talált.

Az újabb nagy áttörést 2000-ben a Yaris hozta el. A kisautó nemcsak sikeres tömegmodellé vált, hanem az Év Autója díjat is elnyerte. Két évvel később a Magyarországon értékesített Toyoták összesített száma átlépte az 50 ezret, 2006-ban pedig már a 100 ezres mérföldkövet is maga mögött hagyta a márka.

A Toyota eközben nemcsak egyre több új autót értékesített, hanem fokozatosan növelte súlyát a teljes hazai járműállományban is. Az ezredforduló környékén az Opel, a Volkswagen, a Suzuki és a Škoda uralta a magyar autóparkot – részben a régiós, illetve helyi gyártásnak köszönhetően –, a Toyota részesedése pedig még 2002-ben is alig haladta meg a két százalékot.

Azóta azonban szinte folyamatosan erősödött a márka jelenléte. Részesedése 2008-ban megközelítette a 3,9 százalékot, 2020-ban meghaladta az 5,6 százalékot, 2025-ben pedig a Toyota önmagában már csaknem 6,9 százalékát adta a teljes magyar személyautó-állománynak. A Lexust is beleszámítva a két márka együttes aránya elérte a 7,3 százalékot.

Ebben annak is komoly szerepe van, hogy a tartósságukról és strapabíróságukról ismert Toyoták az átlagosnál hosszabb ideig maradnak forgalomban. A korábban eladott példányok jelentős része tehát még évekkel, sőt évtizedekkel később is a magyar utakat járja.

Közel százezer autó a Corolla családból

A növekedéshez természetesen újabb és újabb sikeres modellekre is szükség volt. A Corolla névhez kötődő kompakt típusok – a hagyományos Corolla mellett a Corolla Verso, a Verso, az Auris és napjaink Corolla Cross modellje – együtt már csak néhány darabra vannak a 100 ezres magyarországi értékesítéstől.

A Yarisból eddig 66 ezer, a Hiluxból közel 28 ezer, a RAV4-ből pedig több mint 20 ezer példány talált gazdára Magyarországon.

A Toyota a haszonjárművek piacán is maradandó nyomot hagyott. A Hiace értékesítése meghaladta a 19 ezer, a Dynáé a 7 ezer darabot, míg a Proace modellcsalád tagjaiból együttesen közel 14 ezret adtak el.

A márka történetének egyik legfontosabb modelljévé váló RAV4 ráadásul nemcsak Magyarországon keresett. A típus világszerte a Toyota legnépszerűbb modelljévé nőtte ki magát, sikerét pedig jól jelzi, hogy a közelmúltban a gyártókapacitását is bővíteni kellett.

A hibridek hozták el a következő fordulatot

A Toyota magyarországi történetének másik meghatározó fordulópontját a hibrid hajtás elterjedése jelentette. A hazai piacon a második generációval bemutatkozó Prius már a 2000-es évek elején megmutatta, milyen irányba tart a márka. Az akkor még szokatlannak számító technológia később folyamatosan fejlődött, és egyre több modellben vált elérhetővé.

A folyamat a 2020-as években gyorsult fel igazán. A Toyota tömegpiaci modelljei mellett a prémiumszegmensben jelen lévő Lexus is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az öntöltő hibridek napjainkra a magyar autópiac legkeresettebb modelljei közé kerüljenek.

A Toyota növekedése – a teljes magyar újautópiaccal összhangban – a 2008-as gazdasági válság idején megtört. A krízist megelőző csúcsévben azonban már közel 15 ezer új Toyota került a magyar utakra, az eladások kétharmadát pedig akkoriban a Yaris és a Corolla adta.

A márka 2015-től kapott ismét új lendületet. A Yaris továbbra is stabilan teljesített, miközben a szabadidő-autók gyors térnyerését kihasználva a C-HR és a RAV4 is egyre szélesebb vásárlói réteget szólított meg. A bővülő modellkínálat, a márka növekvő népszerűsége és a vásárlók bizalma végül piacvezető pozícióhoz vezetett: a Toyota 2022 óta minden évben a legtöbb járművet értékesíti a hazai újautópiacon.

A 35. évforduló így nem pusztán egy kerek jubileum. A Toyota 2024-ben átlépte a 300 ezres magyarországi értékesítési mérföldkövet, a 2026 első felében elért újabb rekord pedig azt mutatja, hogy az egykor egzotikus távol-keleti márkának számító Toyota mára a magyar autópiac egyik legstabilabb és legnagyobb súlyú szereplőjévé vált.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..