Teszt

A szimbolikus célszerszám - Ford Ranger Limited 3.2 TDCi

2015.03.15.

A világ legjobb (2013) és hazánk legnépszerűbb (2014) pickup-ját teszteltük városban, vidéki utakon, autópályán és könnyű terepen, választ keresve arra a kérdésre, hogy vajon a duplakabinos-platós monstrum valóban egy többfunkciós praktikus haszongépjármű, vagy csak egy szimbólum.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Pontosan öt évvel ezelőtt volt alkalmam egyidőben tesztelni a Ranger korábbi generációs WildTrak kivitelét és a Nissan Navara ugyancsak legmagasabb szinten felextrázott V6-osát. Az akkori benyomásaim alapján – mivel mindkét járgány esetében előtérben volt a luxus – teljesen egyértelmű volt, hogy a csúcsverziós Ford csak a második helyet kaphatja az összehasonlításban, ugyanis éppen azon a területen kínál kevesebbet, amiben nagyot akartak vele domborítani. Azaz, hiába volt díszes bőrborítás és WildTrak felirat mindenütt a teherautós érzetet nem sikerült tompítani, míg a kontrasztot adó Navara esetében mind a külső-belső, mind pedig a használat utáni összbenyomás megadta azt a luxusterepjárós feelinget, ami a tétje volt ennek a játszmának. Egyébként off-road körülmények között, vagyis abban amire úgymond megteremtették őket anno (terepjárás, teherszállítás, vontatás) az említett modellek kétségtelenül jól teljesítettek, hiszen a létraalvázas platform, a futómű és a hajtáslánc maximálisan kiszolgálja világszerte a felhasználói igényeket, viszont azt a bizonyos pluszt, amiről a WildTrak és a V6 szól, csak nyomokban, vagy részben kaptuk meg.

Az említett összehasonlításban még az előző szériás - Mazda BT-50-el azonos - kivitel szerepelt. További képek a galériában láthatók

A pickup téma már régóta foglalkoztat, látva, hogy Európa keleti szegletében az autóvásárlás még mindig a kivagyiságról szól és nem a funkcionalitásról. Hazánkban már mutatkoznak a jelei annak, hogy ez a tendencia múlófélben van, azonban a platós-terepjárók mindig is egy központi helyen voltak ebben a kérdésben. Nálunk a kilencvenes években kezdődött és a 2000 utáni évtizedben csúcsosodott ki az a trend, hogy ha valakinek jól megy és vagány akár lenni, akkor bőrkabát helyett akár pickupot is magára ölthet. A maszkulinitást figyelembe véve első helyen a Hummer H1-es volt, amit a Nissan Navara követett, majd a soft-cowboyok által kedvelt Mazda B2500 és a hozzá hasonló – nem túl sok agressziót mutató – járgányok zárták a sort. Egy sokak által ismert dalban meg is jelenik a pickup, mint a szabadság és a szexuális potencia szimbóluma, mivel ez egy 60-as években született sláger, nagyon úgy tűnik, hogy örök érvényű igazságot énekelt meg benne a szerző és előadó Don McLean. A dal nem más, mint az American Pie. Nem, nem a Madonna által ismertté vált rövidített és szelíditett verzióra gondolok, hanem a közel 8,5 perces, Amerikai sztorit felelevenítő, eredeti változatra. A szerző szerint a sikert a dalban megjelenő szimbólumok okozták, melyek megfejtéséhez kell némi segítség, de egy biztos a platós haszongépjárművek már akkor is túlmutattak az igásló címkézésen. Mivel a dal az elmúlt dicsőségről, elveszett értékekről szól, átvitt értelemben a pickup-használatról is elmondható, hogy a műfaj már rég nem arról szól, amiről tette azt egykoron.

Az említett évben (2010-ben) több vetélytárs is piacra dobta az újdonságait, mint például a Volkswagen az Amarok-ot, az Isuzu a D-maxot. Ennek a felhozatalnak köszönhetően már sokkal árnyaltabb képet alkothattunk arról, hogy melyik gyár miként képzeli a farmerek, erdészek, vadászok és városi nagymenők igényeit. A Ford akkori platós igáslova még a Mazda BT-50 génjeit hordozta, talán ennek okán sem ébresztett bennem birtoklási vágyat a családi autós igényeket is kielégítő terepes haszonjármű. A jelenlegi tesztautónk a négy felszereltségi szintből a harmadik helyen áll, ezáltal nem arra a pluszra irányult a figyelmünk, mint amikor a márka legjobbját kapjuk a kezünk közé.

2011 óta a Ford mérnökei Ausztráliában fejlesztik a Rangereket, a gyártás pedig Thaiföldön, Dél-Afrikában és Argentínában zajlik

Ha ragaszkodunk ahhoz az elvhez, miszerint a többfunkciós eszközök szélsőséges körülmények között a vártnál rosszabb teljesítményt nyújtanak (lásd: négy évszakos abroncsok), akkor jogos a kérdés, hogy ha duplakabinnal járunk, vagyis időnként melós kollégákat, netán családtagokat is transzportálunk A-ból B-be, akkor nem túlzás-e elvárni, hogy hosszabb távon kényelemben is kiszolgálja utasait az autó. Egyébiránt pedig küzdjön le bármilyen terepviszonyokat, kellő erőtartalékai révén húzza el a lakókocsit, vagy a motorcsónakot és ha egy tonna dinnyét, vagy cementet pakolunk a raktérbe azt is problémamentesen mozgassa az említett normál és szélsőséges körülmények között.

A formai inspirációt a tengerentúlon népszerű Ford F-150 Raptor adta. 12,4 méteres a fordulókör miatt melegen ajánlott extra a tolatókamera, melynek kijelzőjét a belső visszapillantó bal oldalára helyezték

Gondolom nem kérdés, hogy az előbbi felsorolás második részét illetően semmi kívánnivalót nem hagy maga után a T6-os típuskóddal ellátott Ranger. A 3127 köbcentis soros, öthengeres motor 200 lóereje és 470 Nm-es nyomatéka abszolút elegendő tartalékokkal ruházza fel a 2,2 tonnás, minden tekintetben tekintélyparancsoló pickup-ot. A közel 5,4 méteres hosszúság, a 1,85 méteres szélesség és 1,84 méteres magasság igencsak figyelemfelkeltő megjelenést kommunikál a környezete felé. Ehhez párosul még az 1100 kg-os hasznos teherbírás és a 3500 kg-os vontatási tömegadat, melyek után azt gondolom senkit sem érdekel a 10,4 másodperces százas sprintidő. Sokkal inkább számít, hogy a 240 mm-es szabad hasmagasság és a 80 cm-es a gázló mélység mellett elöl 28, hátul pedig 24 fokos terepszögekről olvashatunk a paraméterek között, aztán a 3,22 méteres tengelytáv adat láttán tényleg kijelenthetjük, hogy nem egy városi bevásárlókocsiról beszélünk. Apropó, ezutóbbi adat szemléltetéséhez a jelenlegi S-osztály idevonatkozó paramétere 6 cm-re kurtább, szóval a parkolásnál, valamint a ki- és beszállásnál igencsak feladja a leckét a megalomániát mellőző usereknek.

Minden körülmények között megállja a helyét, nem vitás!

Az 1,55 méter hosszú és 1,56 méter széles plató akár két standard raklap befogadására is elegendő felületet kínál, természetesen ilyen esetben a hátsó – terheltető – ajtót nyitva kell hagyni a szállítás során és gondoskodni kell a megfelelő rakományrögzítésről is, amit a tervezők sem hagytak figyelmen kívül. Tehát, mint igásló, abszolút megérdemli, hogy hazánkban az eladási listák vezető modellje legyen a Ranger, ráadásul a 2,2 literes négyhengeres, 150 lovas aggregát is kellő vehemenciával mozgatja a kasztnit, nemcsoda, hogy a szegmensben minden harmadik modell kék-fehér ovális emblémát viselt 2014-ben. És ha már szóba került a legnagyobb erőforrást kiváltó kisebb alternatíva is, lássuk mi szól egyik-másik mellett. A tesztautónk 200 lóereje háromezres percenkénti főtengely fordulaton realizálódik alaphelyzetben a hátsó kerekeken, a 470 Nm-es csúcsnyomaték pedig szintén magas, 2750 1/min.-nél  jelentkezik. Kicsit modernebb fejlesztésű motoroknál a fenti teljesítmény adatok már jóval alacsonyabb fordulatszám tartományban – 2000 1/min.-nél – rendelkezésre állnak, mint például a Ford kettőkettesénél. Az egy literrel kisebb hengerűrtartalmú négyhengeres motor 375 Nm-es nyomatéka már 1500-as motorfordulaton a vezető rendelkezésére áll, ezáltal a fogyasztás és zajok tekintetében is kellemesebb társ a gyengébb erőforrás. Ugyanakkor nem kell megijedni a 3,2-es sorötöstől sem, hiszen a bevezetőben említett minden körülmények közötti teszt során 7,6 literes átlagot értünk el vele.

A hazai eladások 30 százalékát a Ranger vitte 2014-ben. A fogyasztási érték ebben sokadlagos tényező volt, azonban ennél a motornál ez igencsak dicséretes átlag

Vidéki mellékutakon krúzolva egy-egy alkalommal 6,9-es átlagot is kijelzett a műszer, ami felettébb meglepő érték egy ekkora hengerűrtartalom és tömegadat mellett. A visszatankolásnál azért helyére került minden: a városi átlagunk 10,5 literre jött ki, a teljes használat során pedig 8,6 literes átlagot realizáltunk. Hidegen és magas fordulaton egyáltalán nem tapasztaltuk zavarónak a motortérből érkező zajokat, azonban az autó felépítéséből kifolyólag autópályán már 120 km/h alatti tempónál sem lehet elviselhető zajkomfortról beszámolni. A hatfokozatú manuális váltó fokozatkiosztásában semmi meglepő nem találtunk. Egy nagyon rövid egyes fokozat jelzi, hogy ezt leginkább nagy terheléssel járó vonóerő kifejtésre optimalizálták, így akár városi környezetben kettesből is elindulhatunk. A kapcsolási érzet azonban már hagyott némi kívánnivalót maga után. Tény, hogy rengeteget, akár 3-4 litert is megspórolhatunk 100 kilométerenként, ha nem az ugyancsak 6 fokozatú automatát választjuk, azonban ezért a nyereségért igencsak meg kell dolgozni: kicsit karcos és kicsit sok váltást kért a nyomatékváltó. Összegezve a fentieket elmondható, hogy teljesítményleadás és járáskulturát illetően érezhető és vállalható a különbség a 2,2 és 3,2 literes Duratorq motorok között az előbbi javára, azonban nincs ijesztő eltérés fogyasztás tekintetében a kettő között.

Kicsit magasra kell beszállni, de a lábtér nem kényszeríti kompromisszumra az átlagos testalkatú utasokat

A menetkomfortot taglalni talán nem is kellene, de ha már voltam olyan bátor, hogy beültettem a kiscsaládomat egy oda-vissza 600 km-es túrára nem mehetek el szó nélkül a rugózás mellett. Az elöl MacPherson felfüggesztésből mitsem érezni menet közben, azonban a merevtengelyes-laprugós hátsó felfüggesztés normálterhelés mellett igencsak pattogóssá tette az utazást. Szóval, vagy legyen álterhelés a raktérben, vagy felejtsük el a zötykölődés mentes utazást, esetleg legyen egy második-harmadik autó a garázsban, amivel kiküszöbölhető a diszkomfort.

Valamit valamiért - Amivel kedvezünk a teherbíró képességnek, azzal megfosztjuk az utasokat

A verdiktet csupán arra az alaptézisre kell építeni, hogy milyen mértékben szükségeltetik a terepjáró és teherszállító képesség ilyen fokú megléte egy járgányban, amit akár családi célokra is lehet használni, bár abban az esetben a hátul ülők megsínylik a pickup puritánságot, a laprugózás adta egyoldalú karakterisztikát. Ennek okán megfontolandó, hogy ha nem ez lesz az egyetlen helyzetváltoztató eszköz a garázsban, vajon tényleg szükség van-e a drágább felszereltségű Limited, vagy WildTrak szintre. A kínálatban négy féle felszereltségi szint létezik (XL, XLT, Limited, és WildTrak), melyből már a belépő modell is elegendő, ha igásló szerepet szántunk a Rangernek. Öt csillagos EuroNCAP töréstesz mellett, hat légszák (köztük vezetőoldali térdlégzsák) szerepel, kapcsolható összkerékhajtás és felező, elektromos tükrök, szövetkárpit, 16 hüvelykes kerék garnitúra, és műanyag padlóborítás. Mindezért – egy 125 lóerős motorteljesítmény és 6 fokozatú manuális váltó mellett – nettó 5,9 millióért (bruttó 7,49 millió) juthatunk hozzá. A Limited kivitelben már minden elektromos, és a felár nélküli tételek között szerepel a fűthető vezető- és utasülés, a bőrkárpit, sötétített üvegek a B-oszloptól, raktérvilágítás, bukócsövek és 17 colos felnigarnitúra. A tesztelt modell extrák nélküli vételára nettó 7,6 millió (bruttó 9,65 millió), melyhez 2+3 év, vagy 150 ezer kilométeres garanciát vállal az importőr és akár egy darab esetén is elérhető jelentős flottakedvezmény is rendelkezésére áll a potenciális érdeklődőknek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..