Teszt
Kép és szöveg: Horváth Miklós
A pro- és kontra felütés megalapozásához lássuk csak, hogy mivel állunk szemben: Itt van egy majdnem 5 méter hosszú, 2 méter széles, 2,2 tonnás kupésított terepjáró, amiben egy igencsak impozáns hajtáslánc teljesít szolgálatot. Egy 367 lóerős háromliteres, biturbós, V6-os benzines lapul a motorháztető alatt, ami egy kilencfokozatú (9G-Tronic) automatán keresztül osztja el az 520 Nm-es nyomatékot 40:60 arányban az első és hátsó tengelyek között. A 21 hüvelykes abroncsokról, a légrugózásról és a lejtmenet-vezérlőről talán nem is kell szót ejteni, hiszen a beltérben az aktuális ML, azaz 2015-től már GLE osztálynak keresztelt enteriőrjével és technikai részleteivel találkozhatunk, felturbózva a piros cérnás AMG csomaggal. Mindezek ellenére az autó legexponáltabb részlete kétségtelenül a mindennek keretet adó és igencsak megosztó kasztniforma.
A feltűnés az erőssége, de komfortban és vezetéstámogatásban is le a kalappal előtte - képre kattintva galéria nyílik
Merthogy nagy megdöbbenést váltott ki a bejelentés anno, hogy 8 évvel a bajor vetélytárs (BMW X6) megjelenése után a Mercedes is beszáll a behemót kupék versenyébe. Vannak akik megkésett válasznak és másolásnak vélik a lépést, és vannak akik szerint a maga idejében állt elő a stuttgarti központ a döntéssel. Az időzítésről csak annyit, hogy nagy valószínűséggel már hosszabb ideje ott volt a fiókban több olyan projekt is, amivel garantált a haszon- és piaci részesedés-növekedés lehetősége, ebből kifolyólag született a Renault-val való együttműködés, a pick-up projekt és vélhetően a GLE Coupe is. A másolás ténye pedig egy helytálló meglátás és egyáltalán nem idegen stratégia ebben a szakmában, hiszen a BMW az X6-ossal megalkotott egy olyan kategóriát, amiről még a célközönség sem tudta, hogy szüksége van rá, viszont ugyanez történt a 2004-ben megjelent, kupét és limuzint ötvöző CLS-sel is. Csak akkor a Merci járt élen egy jó ötlettel.
A méretei is tekintélyt parancsolóak - H/Sz/M (mm) 4900/2003/1700, a tengelytáv 2915 mm-es
Még egy érdekesség azonban hozzátartozik a másolás témához, ez pedig a gyártás helyének megválasztása a Mercedes részéről, hiszen mindkét autógyár termékét a tengerentúlon szerelik össze. A Merci terepkupéja az alabamai Tuscaloosa-ban készül, míg a BMW X6-os bölcsője a dél-karolinai Greer városában található. A sok hasonlóság azonban nem csorbítja egyik autó fényét sem, hiszen a prémium márkák esetében elég nagy a márkahűség a végfelhasználók részéről, ezáltal a Merci tulajdonosokat igencsak nehezen, vagy egyáltalán nem lehet átcsábítani a másik táborba és fordítva. A BMW-sek sem ülnek át egykönnyen a csillagos márkába, miközben mindkét csoport elismeri a másik erényeit többé-kevésbé. Összegezve tehát a fentieket elmondható, hogy a Mercedes a saját márkahű táborának alkotta meg az X6-os mását.
Az ülés kialakítás nem kecsegteti sok jóval a harmadik személyt, de a térkínálat erre jócskán rácáfol
Tesztalanyunkat mind a szakma, mind pedig a laikusok két aspektus szerint véleményezik leginkább. Az egyik az autó, mint jármű, a másik viszont a jármű, mint státusz szimbólum. Akár a pózolás, akár az autózás szerepel az első helyen a listánkon, mindkét területen nagyot domborít a GLE Coupe. A méretei alapján fejedelmi a térkínálata a 2915 mm-es tengelytávra épült bódénak, ráadásul a kupé forma miatt egyáltalán nem kell sarcot fizetni a B-oszloptól hártébb eső részen, hiszen 650/1720 literes a csomagtér és a pamlag méretű, de jól formázott hátsó ülésen három személy számára sem szűkös a hely. A ki és beszállás ha problémát nem is, körültekintést annál inkább igényel, mivel a majdnem 25 centis hasmagasságot és a méretes küszöböket egy negyedmilliós alu fellépő egészíti ki, amit ha kihasználunk a nadrág szárának védelme okán, a lejtő tetővonal megütközés tárgya lehet. Ezt leszámítva azonban a bunker-érzés garantált odabenn, ami számomra inkább csak pozitívum egy autó esetében.
Hát, semmi új nincs a nap alatt? - pedig elvárható lenne egy kis különcség
A műszerfal és a kapcsolók esetében a meglévő eszközökkel operáltak a tervezők, ezáltal itt is megvan a pro és kontra listánk, hiszen, egy A-osztályos Mercit ismerő ember csukott szemmel is tudni fogja mit, hol talál, viszont, aki egy kis exkluzivitásra vágyott, ha már a GLE SUV helyett a stílusban erősebb kupét választotta, csalódni fog. Azon túl, hogy a beltéri kijelzők informatívak és grafikailag is kifogástalanok tényleg érezhető, hogy elmaradt a kupéktól megszokott különcség a műszerfal és a középkonzol dizájnjától, amit csak az AMG csomag piros cérnája kompenzál. A motoros ajtózárás, az ionizált légbefúvás, a TV nézést is támogató Harman-Kardon hifi, viszont nagy mértékben hozzájárul a szuperior érzéshez, amit elvárnánk egy 30 millió feletti autótól, ami mindent tud, amit egy modern terepjárónak tudnia kell manapság.
Nemcsak a menettapasztalatok terén, a kényelmi szolgáltatásokban is kétarcú a GLE Coupe - ha kell úgy mozog mint egy atléta a pályán, de a lágyan ringatózás és méltóságteljes vonulás sem esik nehezére
A hatalmas méretekből és a felszereltségi szintből adódó kényelmet egy nagyon is komfortra kihegyezett karakterisztika jellemzi menet közben. A GLE Coupe minden úthibát kivasal, a nagyobb gázadást az orr megemelése követ, a szerpentineken pedig jobbra-balra döléssel jelzi, hogy az úrvezető menetprogram van élesítve. Egy gombnyomással azonban mindezt sportautósra hangolhatjuk, amit adrenalin bombaként ható hangorkán követ majd, no meg persze közvetlenebb gáz- és kormányreakciók, feszesebb rugózás, magasabb fordulatszámra kitolt váltások, és a nagyobb stabilitás érdekében 20 mm-rel megültetett kasztni. A biturbós V6-os ilyenkor mutatja meg az igazi arcát, amit egyébként sem rejteget, Sport+ üzemmód kapcsolása után pedig a versenyautóknál megszokott prüszkölés és durrogás is része a performansznak.
Sajnos a motorból érkező hangorkán mesterségesen generált, hangszórós élmény. Az EURO 6-os normák teljesítése miatt nem a kipufogórendszert tuningolták fel, hanem a harman/kardon hifit
Ha látványban nem is impozáns egy ekkora monstrummal lámpától-lámpáig gyorsulni, kihasználva az 5,7 szekundumos sprintidőt, az akusztikai élmény mindenképpen egy energizáló élmény lehet a 367 lovas ménes mozgósításakor. Ekkor azonban egy meglepően magas fogyasztási értékkel okozhat meglepetést a GLE Coupe, ugyanis a teljesen konszolidált fővárosi közlekedés során akár 15 liter/100 km feletti átlagot is produkálhat az autó, miközben a fedélzeti műszerünk folyamatosan 20 literes átlagot mutat. A sok autópályás és vidéki főutakon való poroszkálás végül egy egész elfogadható értéket hozott, a visszatankolást követően 11 literes átlaggal zártuk a közel 1000 km-es tesztutat. Mindebben csak annyi a bökkenő, hogy ha spórolásról szól a jövés-menés, akkor minek nekünk a 450-es típuskód és a 4Matic hajtás, egyébiránt pedig a GLE Coupe-k csak összkerék-hajtással rendelhetőek, tehát ha számítanak az elpöfögtetett literek, akkor a csillagos kupé-terepjárótól jobb távol maradni, hiszen léteznek emberbarátabb és környezettudatosabb konfigurációk is a Mercinél. Ha pedig az vezetési élményt és kivagyiságot akarjuk előtérbe helyezni, ez a mi autónk, ugyanis a GLE Coupe nem arra született, hogy az utcaképbe simuló bútordarab legyen.
Nemcsak a megjelenése teszi azzá, ami - a hajtáslánc egyébként a klasszikus terepjáró formájú GLE-nél is elérhető
A legolcsóbb GLE Coupe (350d 4Matic jelzésű, 3 literes, V6-os, 258 lóerős dízel motorral) listaára 21 001 560 forint, a tesztautó alapára pedig 23 728 600 forint. A müncheni vetélytárs - ami már egy kicsit megszokottabb látvány az utakon - 30d jelzésű, csakis xDrive-val kapható, szintén 258 lóerős bázismotorral szerelt verziója 19, 9 millióról indul, azonban a tesztünkben szereplő teljesítményhez közeli benzines a BMW-nél nincs. Kétféle szikragyújtású motort kínál a bajor gyár, a 306 lóerős 35i-t és a 450 lóerős 50i-t. Előbbi 20,6 millióról indul, utóbbiért 24,9 milliót kell leperkálni.
Ebből a szögből akár X6-os is lehet - ...bár szakavatott Merciseknek biztos feltűnne a felső radar, mint márkaspecifikus sajátosság