trolibusz

A szovjet éra vonyító ZIU trolijával nosztalgiáztunk az évfordulón Szegeden

2024.05.11.

Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2 forintba került a vonaljegy a még szovjet gyártmányú ZIU–9-es által teljesített az ünnepi járaton.

A hosszú budapesti egyeduralmat követően az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. Az 5-ös troli a 10 évvel korábban megszüntetett 5-ös villamos nyomvonalán haladt. A kilenc ZIU–9-es típusú szovjet jármű kezdetben a Bartók tér és a Gyermekkórház között közlekedett, csúcsidőben 5, azon kívül pedig 10 percenként. A szegediek gyorsan megszokták és megszerették.

A felújított és masszív belső

Az évfordulós alkalomból 2024. április 29-én 10 órakor a 9-153-as pályaszámú ZIU-9 típusú jármű kiállt az Újszeged Gyermekkórház megállóhelyre. Az ünnepi eseményen ott volt portálunk, az autoszektor.hu is.

A trolibusz üzem területén dolgozó kiváló munkatársainak emléklapot adott át Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója. Böröcz Dénes járműszerelőnek, Kertész Ferenc trolibuszvezetőnek és Csóti Zoltán felsővezeték szerelőnek járt az elismerés.

Csoportkép a kitüntetettekkel

A nem túl hosszúra nyúlt beszédeket, illetve az interjúkat követően ZiU trolibusz visszaútján utasokat és újságírókat is szállított az ünnepélyes átadó eredeti helyszínére a Széchenyi térre. A Gyerekkórház megállóban összegyűlt tömeggel együtt mi is felszálltunk a trolira. A járművön alig hagyott nyomot az elmúlt közel 50 év – a barna műbőr huzatú ülések és az utastér jellegzetes troliszaga is ugyanaz volt, mint anno, 20 éves koromban.

Akkor és most is erősen kellett kapaszkodnia annak, akinek nem jutott ülőhely. És a ZIU-9 pontosan úgy vonyított, mint sok évtizeddel ezelőtt – és azóta is semmi más. A masszívra tervezett szerkezet nem feltétlenül az utazási kényelemről szólt, viszont elment mindenütt, ahol felsővezeték volt és nagyon jól bírta a kemény mínuszokat is.

Balról Huszta Imre

Gyorsan felértünk a Belvárosi hídra, majd a Széchenyi téren egy erős jobbkanyar következett. Itt, a Városháza előtt, az 1979-es indulás helyszínén szakítottá újra át a szalagot a szépen felújított retro troli, ezt a mozzanatot sokan örökítették meg fotón és videón.

A ZIU sofőrje Huszta Imre garázsmester, trolibuszvezető volt, akit több évtizedes, a városlakókért végzett munkája elismeréseként 2024-ben Szegedért Emlékéremmel tüntették ki. Ezt a Szeged Napja ünnepségsorozat keretében adják majd át neki hamarosan.

A szalagátvágó ZIU

Huszta Imre 1989 óta a Szegedi Közlekedési Vállalat/Szegedi Közlekedési Kft. dolgozója, az azóta eltelt években a trolibusz üzem működését több munkakörben is segítette. Garázsmesterként mindenre kiterjedő tapasztalatokkal rendelkezik a trolibusz és autóbusz flotta minden típust illetően, nyugdíjazása óta pedig járművezetőként segíti a társaságot, a szegedi utasokat, hogy minden nap eljussanak célunkhoz.

A történethez tartozik, hogy az 1979-es indulást követően öt év alatt épült ki a szegedi trolihálózat: az 5-6-7-8-9-es vonal. A következő nagyobb bővítés 2010 és 2013 között történt, ekkor hosszabbították meg a 8-as vonalat és alakították ki a város messze legtöbb utast szállító autóbuszvonala helyett a 10-es trolibuszt és indult - akkor még a 9-es elágazó járataként - a 19-es troli.

A megemlékezés alatt a közlekedés zavartalan volt

Az SZKT honlapján az évfordulóra virtuális kiállítás nyílt a szegedi troli-busz-közlekedés fejlődésének lépéseiről. A tárlat bemutatja a városban közlekedő korabeli és mai járművek típusait, és mindegyikről egy-egy ko-rábbi vagy jelenlegi SZKT-dolgozó osztja meg emlékeit.

Tudta? Egy trolijegy 2 forintba került, és az első időkben két villamosjegyet is elfogadtak az SZKV-ellenőrök, cserébe a villamoson egy trolijeggyel két ember utazhatott, mivel a villamosjegy 1 forintba került. A nosztalgiajegyet a mai érvényestővel “dátumoztuk fel”, a klasszikus lyukasztóst sajnos nem találtak az alkalomra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..