közlekedésbiztonság

A Takata szerint a biztonsági rendszerek piaca fejlődni fog

2013.11.22.

Bemutatkozott a japán Takata-cégcsoport pénteken Miskolcon. Az autóipari biztonsági berendezéseket, köztük légzsákokat gyártó cég ezer új munkahelyet teremt a városban, ez az elmúlt öt év legnagyobb zöldmezős beruházása a borsodi megyeszékhelyen.

Kersten Bachmann, a Takata légzsáküzletágának térségi igazgatója hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az autóipari biztonsági rendszerek piaca a következő években is fejlődik majd, a biztonság ugyanis nagyon fontos a közlekedésben.

Bár a járművek biztonsági berendezései, felszereltsége évek óta jelentősen javul, Európa útjain évente mintegy 30 ezren vesztik életüket, ezért fontos a biztonsági berendezések folyamatos fejlesztése - tette hozzá.

Közölte, a magasan képzett munkaerő miatt választották Magyarországot, a miskolci helyszínt pedig azzal magyarázta, hogy a város egyetemével hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani.

Légzsákok készülnek majd Miskolcon

Kokas Tamás, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviselője arról szólt, hogy a Takata világméretben működő, elsősorban autóipari beszállítással foglalkozó multinacionális cég. A cég 20 országban üzemeltet különböző gyártórészlegeket, Magyarországon eddig nem volt jelen. A világon összesen 55 gyára van, ahol alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezer főt.

A Takata múlt pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy gyárat épít Miskolcon. A bejelentéskor közölt adatok szerint a tokiói székhelyű multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései világméretekben 415,52 milliárd jenre rúgtak. (1 japán jen 2,211 forint, 1 amerikai dollár 100 jen.)

A Takata Európai központja Németországban, Frankfurt mellett van. A cég partnerei között van az Audi, a BMW és a Daimler is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....