cégvásárlás
A legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvételével tovább terjeszkedik a régióban az AutoWallis. A szlovén piacra lépés a szerződéses feltételek teljesülése után az A-Cosmos d.d. Ljubljana központi helyén lévő márkakereskedésének átvételével történhet a szükséges hatósági (elsősorban versenyhivatali) hozzájárulások megszerzése után. Ezen a helyen az új és használt BMW gépjárművek értékesítése és szervizelése mellett az AutoWallis helyi leányvállalata, a WallisMotor Ljubljana MINI gépjárműveket is szervizelhet. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az AutoWallis a ljubljanai BMW márkakereskedés átvételével először jelenik meg kifejezetten külföldi kiskereskedelmi piacon, teljesítve így tavaly meghirdetett stratégiájának egyik fontos elemét. Hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozott tapasztalatokra és az AutoWallis tőkeerejére alapozva kívánják fejleszteni a ljubljanai kereskedést. Antal Péter, az AutoWallis igazgatósági tagja, a Wallis Motor ügyvezetője kiemelte, hogy céljuk az értékesítési számok növelése, hozzájárulva a BMW piaci részesedésének bővüléséhez a szlovén piacon. A csoport a közép-kelet-európai régió 14 országában foglalkozik gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel és már eddig is jelen volt Szlovéniában, ahol a társaság leányvállalata, a Wallis Automotive Europe a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el.
Fotó: AutoWallis
Christopher Holger Puth, a BMW Group Slovenia vezérigazgatója, a horvát, ciprusi és máltai piacért felelős regionális menedzser elmondta, hogy az ügyfél-elégedettség és az ügyfélélmény elsődleges fontosságú a BMW Group számára. Ennek megfelelően a BMW Group erős, megbízható és időtálló forgalmazói hálózat kiépítésére törekszik. „Örömmel üdvözöljük az AutoWallist Szlovéniában. Az AutoWallis a BMW Group megbízható és erős partnere, így biztosak vagyunk abban, hogy jelentős hozzáadott értéket képviselnek, és a lehető legmagasabb szolgáltatási színvonalat fogják biztosítani ügyfeleink számára ezen a piacon.”
A szlovén piac növekedési lehetőségei, gazdasági mutatói az AutoWallis által lefedett 14 országhoz hasonlóan kedvezőek. Az ország gazdasága az uniós átlag felett teljesít: 2014-2016 között átlagosan éves 2,7 százalékos növekedést ért el, míg 2017-ben és 2018-ban 4,8 és 4,1 százalékkal, 2019-ben pedig 2,4 százalékkal bővült a GDP. Szlovénia egy főre eső GDP-je tavaly 39 ezer dollár volt, ami 16,3 százalékkal magasabb a magyarnál, így vásárlóerejét tekintve jó adottságokkal rendelkezik. Szlovéniában az elmúlt években folyamatosan bővült az eladott új autók száma: 2012-ben 50.091, míg 2019-ben 73.452 darab új járművet helyeztek forgalomba. A BMW piacvezető a prémium márkák között a szlovén piacon. 2019-ben 1.560 darab új BMW-t helyeztek forgalomba, ebből 742 darabot Ljubljana-ban és környékén.