tram-train

Teszteltük a fizetős vasútvillamost Szeged és Vásárhely között

2022.09.06.

Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő, fizetőssé vált vasútvillamost, az utaslétszám már az első héten magas volt. Mi is kipróbáltuk, és jegykiadó automatáktól eltekintve lényegében mindent rendben találtunk.

Az ingyenes próbaüzem utasszámát már az első fizetős héten elérték, 7700 menetjegyet, 1100 bérletet és diákbérletet, valamint 300 kerékpárjegyet értékesítettek. Mint írtuk, vasútvillamos augusztus 1-je óta jár új menetrend szerint. A próbaüzem alatti óránkénti ütemű menetrendhez képest kora reggeltől késő estig már félóránként közlekedik. A járatok száma irányonként hétfőtől csütörtökig 40, pénteken, hétvégén és ünnepnapokon 44.

Az ünnep előtti csütörtök reggelt választottam a fizetős tesztjáratra, s miután csúszásban voltam és nem akartam „birkózni” a jegykiadó automatánál, személyes vettem meg a jegyet a Nagyállomás pénztárában. Retúrt nem tudtak adni – nem láttam előre, melyik járattal jövök vissza, így csak Hódmezővásárhelyig kaptam egy időalapú jegyet, ami 07.45 ás 08.44 között volt érvényes.

A szerelvényre felszállva nézegettem a vezetőhöz közeli jegykiadó automatát, de nem működött. Ezzel tisztában volt a „masiniszta” is, és rákérdezett, sikerült-e jegyet vennem. Mert ha nem, a kocsi végén működő automatánál ezt megtehetem. Nekem nem volt rá szükségem, de egy hölgyön kifogott a működő automata: végigment a menün, de a jegy helyett az azt üzenetet olvashatta a kijelzőn, hogy A(z) SZKT_OB_TVM alkalmazása sajnos leállt. Rajta kívül még ketten indultak utaztak úgy a Rókusi vasútállomástól számítva, hogy nem sikerült jegyet váltaniuk. Ez utóbbi megállóban húzza be a szerelvény az áramszedőt, így a vezető tanácsára itt próbált meg az automatánál jegyet venni a hölgy, de újfent sikertelenül.

A szegedi Nagyállomástól egyébként hét utassal indult el a szerelvény A következő két megállóban 2, illetve 4 utas szállt fel, a Kelemen utcánál már volt leszálló is. Itt, azaz a Háginál jött szembe az „ellen” szerelvény. A nagypostánál plusz négy volt a felszállók és a leszállók egyenlege, ez, az utasszám az Anna-kútnál további hattal nőtt. Innentől már inkább fogyás volt, a Mars téri piachoz legközelebbi megállóban, a Rókusi templomnál például négy volta  mínusz. Végül húsz utassal hagyta el a szerelvény Szegedet, immár dízel üzemmódban indult az algyői megálló felé. Itt az ajtók a másik oldalon nyíltak, és ezeken felszállt két ellenőr is.

Rövid úton szembesültek azzal, hogy három utasnak nem sikerült jegyet váltania – és miután kipróbálták a hátsó automatát, ők is megállapították, hogy leállt az alkalmazás. Az egyik ellenőr ezt a tényt jelentette is telefonon a „központnak”, elmondta a hibajelet és bediktálta az automata regisztrációs számát.

Az önhibájukon kívül bliccelőket természetesen nem büntették meg, az volt az érzésem, hogy inkább segítő jelleggel dolgoznak az ellenőrök, mintsem bírságolási céllal. Többen is okostelefonos alkalmazással vették meg a jegyet vagy a bérletet, és a készülék képernyőjén mutatták be azt azt.

Az utastájékoztatási rendszer mindvégig hibátlanul működött a szerelvényen, angol és magyar nyelven írta ki a legfontosabb információkat, a kevésbé fontosaknak is maradt idő és hely. Innen tudható például a menetsebesség, ez 90 kilométer/óra felett is volt. Mindig kiírja a menetrendi és a valós érkezés időpontját, 2 percnél több késést sehol sem szedett össze a szerelvény, amit azután mindig gyorsan le is dolgozott.

Hódmezővásárhelyen a strandfürdő megállóban szálltam le, hogy úgy érjem el az Szegedre tartót, hogy legyen időm az automatánál jegyet venni. Azért birkóztam vele egy kicsit, olyan szögben sütött rá a nap, hogy alig lehetett látni valamit a képernyőből. Ha nincs ez a "vakság", akkor nagyon logikus a menü, csak azon csodálkoztam, hogy Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely zónajegyet ajánl fel és ad ki. Olyan nem találtam, ahol a két végállomást felcserélte volna a rendszer. A bankkártyás fizetés sem ment elsőre, és másodikra sem, harmadikra azonban elfogadta és ki is adta a jegyet az automata. Ára, csakúgy, mint az odaút, 465 forint volt.

A szerelvény több mint 40 utassal hagyta el Hódmezővásárhelyt és lódult meg Algyő, illetve Szeged felé. A megyeszékhely belvárosában mindkét irányban előfordult, hogy valaki csupán egy hosszabb megállót ment a tram-trainnel vagyis az villamosként is kitűnően funkcionál. A rövif távon utazók gyakran nem is kerestek ülőhelyet maguknak, inkább álltak. A legnagyobb utascserét az Anna-kútnál regisztráltam, ami 12 le- és 5 felszállót jelentett.

Visszafelé egy megálló eltéréssel jött szembe a másik vasútvillamos, vagyis az Aradi vértanúk terénél volt az "együttállás". A Nagyállomáshoz percre pontosan ért a szerelvény, azaz 09.29-re. A legújabb hír a vasútvilamosról, hogy az utolsó előtti, vagyis a 11. szerelvény is megérkezett már Szentesre, és ez is hamarsoan munkára fogható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....