Autókat már az 1890-es évek óta vezettek Magyarországon, és Budapesten 1901 óta külön közlekedési szabályok is vonatkoztak rájuk. 1910 májusától azonban a sofőröknek autójukkal együtt vizsgázniuk kellett, különben nem kaptak forgalmi engedélyt. – A belügyminiszter Szegedet jelölte ki az egyik vidéki vizsgaközpontnak, Rohonyi Gyulát, a szegedi fémipari iskola tanárát pedig vizsgabiztosnak – írja a delmagyar.hu.

A Szegeden született Csonka János (1852-1939) maga építette autóján 1910-ben Budapesten.

Az eseményre 1910. október 18-án a szegedi fémipariskola udvarára (a mai Mars tér 7. szám alatti egyetemi épület) gyűltek össze a környék sofőrjei, Hódmezővásárhelyről, Zomborról, Újvidékről, Szentesről, Makóról. Az engedélyezés ára alacsony volt: a kérelem benyújtásával együtt motorokra 20, automobilokra 30 koronát kellett beadni (ha valaki nem Szegeden kérvényezett, akkor 100 koronába került). Ezen kívül a forgalmi engedély vizsgadíja motorkerékpárra 20 korona, más gépjárművekre 30 korona volt. Jelzőtáblákat 5, illetve 10 koronáért lehetett kapni, vizsgadíjként pedig 2 koronát kellett fizetni. Mindent összeszámolva az autós 100 korona körüli összeget fizetett, amiből 1910 őszén 8-10 kiló kenyeret lehetett venni.

Az „úri" autók vezetőinek vizsgáztatása három szempont szerint történt: Elméleti ismeretek a motorról, szerkezeti ismeretek az autóról, gyakorlati vezetői tudás. Utóbbinak különösen színes volt a vizsgáztatása. Rohonyi Gyula vizsgabiztos mellé Fodor Jenő rendőrkapitánynak is be kellett ülnie minden sofőr vizsgaútjára. Ez pedig kétféle lehetett: az országúton vagy a forgalmas szegedi utcán. Forgalom alatt akkoriban a keresztbe-kasul átkelő gyalogosokat, kerékpárosokat, a villamost, valamint a személyszállító konflisokat és áruszállító fogatokat kell érteni, amelyekhez piacos napok idején bőségesen érkeztek parasztszekerek a belvárosba.

A Kárász utca 1904-ben Szegeden. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

Az első szegedi autóvezetési vizsgának csaknem áldozata is lett. Weidinger Frigyes, zombori nagykereskedő útjába került ugyanis egy utcaseprő, aki annyira megijedt a méretes masinától, hogy nem tudta eldönteni, jobbra vagy balra fusson előle. Emiatt az autó előtt erre-arra ugrándozott, míg már nem lehetett kikerülni. Az utcaseprő bokáját törte, az autóvezető pedig kiválóan átment a vizsgán.

A levizsgázott autóvezető rendszámot kapott autójára. Ekkor osztották az első szegedi rendszámokat, amelyek mind S betűvel kezdődtek. A vizsgáztatók a véletlenszerű sorrendre bízták, hogy ki milyen sorszámot kap. Így aztán, amikor a tizenharmadik vizsgázó megérkezett, bosszúsan látta, hogy az S – 13-as rendszámmal akarják megjelölni. Előbb tréfásan, majd erélyesebben tiltakozott, megpróbálta elcserélni az előtte és utána végzőkkel, de senki sem vállalta a baljós rendszámot. A delikvens végül javasolta, hogy hagyják ki ezt a számot a sorból (hiszen az előkelőbb szállók szobaszámairól is hiányzik a 13-as. A vizsgabiztos azonban nem merte áthágni a belügyminiszteri rendeletet.

Az első KRESZ-vizsga Szegeden. Délmagyarország 1910. október 18.

Az első vizsgáztatáson mindössze 4 sofőrt húztak el vezetési problémák miatt, s további néhányat azért, mert nem ismerték eléggé az automobilt. Ők 6 héttel később megismételhették a vizsgát. A korabeli Délmagyarország meg is örökítette a sikeres úrvezetők nevét és foglalkozását. Volt közöttük orvos, színházi karmester, kereskedő, földbirtokos, rendőr, gyógyszerész, tisztviselő, joghallgató, kútfúró, bádogos és vendéglős.