debreceni BMW-gyár

Tíz új BMW-ből hét vasúton hagyja majd el a debreceni gyárat

2023.08.30.

Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Magyarország mára kétségtelenül a töretlenül előrehaladó autóipari átalakulás egyik éllovasává, a hajdúsági város az ágazat fontos globális központjává vált, ahol jelenleg is mintegy 1000 milliárd forintnyi beruházás zajlik, miután a BMW ide helyezi jövőbeli elektromobilitási stratégiája fókuszát, miközben itt épül fel Európa legnagyobb elektromos akkumulátorgyára is.

"A magyar gazdaságtörténet három legnagyobb beruházásából kettő jelenleg itt, néhány kilométerre egymástól zajlik" - hangsúlyozta. Rámutatott, ezen gyárépítések óriási közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseket indukálnak, jelentős út- és vasútépítésekkel járnak.

Aláhúzta: a kormány így Debrecen környékén is nagy vasúti fejlesztésekről döntött, két szakaszban 130 milliárd forintból újul meg a füzesabonyi és a balmazújvárosi vonal, korszerűsítik az állomásokat, újakat is építenek, illetve villamosítják a pályát. "Ennek nyomán közvetlen kapcsolat épül ki a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet és a vasúti főközlekedési vonalak között" - mondta.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az első, 65 milliárd forint értékű fázissal végeztek, így megindulhat a második szakasz. "Ennek nyomán Debrecenben létrejön Kelet-Magyarország legnagyobb, Kelet-Európa egyik legjelentősebb ipari intermodális terminálja" - szögezte le. Kiemelte, hogy ez a logisztikai központ lehetővé teszi a BMW gyárának teljes körű kiszolgálását mind a vasútról, mind az autópályáról.

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

"A kormány folyamatosan teljesíti azokat a vállalásait, amelyeket a BMW irányába tett, emellett pedig folytatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek egyidejűleg az itt élő emberek életkörülményeit is javítják" - fogalmazott.

"Nemcsak a teherforgalmat fejlesztjük, nemcsak lehetővé tesszük azt, hogy a BMW az általa előállított autóknak a 70 százalékát vasúton szállítsa el innen, hanem gyorsabb eljutást biztosítunk Debrecen és a környékbeli települések között, a közösségi közlekedést kulturáltabbá és vonzóbbá tesszük, egyúttal pedig megvédjük a környezetünket is, hiszen a vasútvonal most villamos felsővezetéket fog kapni, így a dízelüzemet már a villamosmozdonyok fogják tudni leváltani" - hangoztatta.

"Az ország sokat profitál a debreceni beruházásokból, viszont mi azt akarjuk, hogy a debreceniek élete is érezhetően javuljon a beruházások nyomán. Ezért további útfejlesztéseket folytatunk, modernizáljuk a város vízhálózatát és további közösségi beruházásokat hajtunk végre" - tette hozzá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....