marsjármű

Tizenegymillió ember nevét viszi magával a következő marsjáró

2020.03.29.

Csaknem tizenegymillió ember nevét viszi magával az űrbe az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA következő marsjárója, a Perseverance - írja az MTI.

A NASA bejelentése szerint 10 932 295 válasz érkezett a felhívásra, amelyben arra kérték az embereket szerte a világon, küldjék el nevüket, hogy feljuttathassák a vörös bolygóra. A neveket lézerrel ráégették három körömnagyságú chipre, amelyet egy alumíniumlaphoz erősítettek.

Megjárja a Marsot annak a 155 diáknak a neve is, aki bejutott a marsjáró névadási pályázatának döntőjébe. 28 ezer javaslattevő közül Alexander Mather hetedikes virginiai diák nyert az állhatatosságot jelentő Perseverance szóval. A NASA szerint a névadással a fiúnak sikerült a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét.

Ha a koronavírus-járvány nem zilálja szét a terveket, az egytonnás marsjáró robot júliusban vagy augusztusban indul útnak a floridai Cape Canaveralból, és februárban érkezik meg a Marsra, hogy tanulmányozza a klímáját és geológiáját, valamint esetleges korábbi mikrobiális élet nyomai után kutasson.

Az előző hasonló járműveknek – a Sojournernek, a Spiritnek, az Opportunitynek és a Curiositynek is – gyerekek adtak nevet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....