Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai
Budapesten 15 százalékkal többen bicikliztek 2020-ban, mint 2019-ben. Az öt aszfaltba épített fővárosi kerékpárszámláló még soha nem mért ilyen sok, összesen több mint 2,7 millió bringás áthaladást egyetlen évben. Meglepő, de mindenképpen jó hír, hogy decemberben volt a legnagyobb „bringás boom” az előző év azonos hónapjaihoz képest: 2020 decemberében 65 százalékkal többen tekertek a fővárosban, mint 2019 decemberében.
Tavaly decemberben nagyott nőt a budapesti kerékpáros forgalom
A Magyar Kerékpárosklub szerint a növekedést egyszerre okozhatta, hogy a koronavírus-fertőzést sokan a távolságtartást biztosító biciklis közlekedéssel akarták elkerülni, illetve a korlátozások idején is könnyen elérhető testmozgást, szabadidős tevékenységet nyújt a bicikli. Közrejátszhatott az is, hogy 2020-ban lezárták a 3-as metrót, a csepeli HÉV-et, ami sok embert bringára ültethetett. A növekedés nem a járvánnyal kezdődött, már januárban is 28 százalékkal több kerékpárost mértek a számlálók, mint egy évvel korábban.
Hidegben máshogy viselkedik a bringa
Ahogy a budapesti kerékpározási adatok is mutatják, bringázni télen is lehet, ugyanolyan egészséges és praktikus közlekedési eszköz, mint máskor, de nem árt néhány dologra odafigyelni. Például a hidegben megnő a fékút, mert a kemény fékpofák kevésbé fognak, hajlamosak a repedezésre és a törésre is. Érdemes gyakran ellenőrizni a fékeket, és válasszunk hideg és nedves időre kifejlesztett betéteket. Az olaj dermedése miatt a tárcsafékek is lassabban reagálhatnak a fékkar meghúzására.
Télen megnő a fékút, és jobban amortizálódnak az alkatrészek
Ügyelni kell a gumira is: a csúszós utakon az alacsony légnyomás a megfelelő, ilyenkor jobb a gumi tapadása. A megoldás olyan „ballonosabb” gumi, amely kisebb nyomás mellett is ellenáll a defekteknek. A zord időjárás és az utak sózása miatt télen jobban amortizálódnak az alkatrészek. A kenőanyagok, a gumik megdermednek, és a mozgó alkatrészek összébb szorulva csiszolják egymást, emiatt fokozottan kell figyelni a kerékpár tisztán tartására és az alkatrészek kenésére.
Mit vegyek fel téli bringázáshoz?
A mostani enyhe télen valamelyest kisebb a jelentősége, de a megfelelő öltözék nagyon fontos, ha hidegben kerékpározunk. Ha nem öltözünk fel jól, akkor amellett, hogy kellemetlen élmény lesz a tekerés, hosszú távon akár az ízületeket is tönkreteheti a fagyos levegő. Így öltözködj, ha télen biciklizel:
A téli kerékpározáshoz fontos a megfelelő öltözék
Az őszi-téli kerékpározás legfontosabb kelléke a világítás, hiszen ezekben a hónapokban a láthatóság még kritikusabb kérdéssé válik. A világításszettünk tartalmazzon egy nagy fényerejű első lámpát, hiszen észre kell vennünk a jeges, csúszós talajt is. A láthatóságunk nemcsak az első és hátsó lámpákon múlik, a ruhánkon és a kerékpáron elhelyezett fényvisszaverő csíkok, valamint az élénk színű ruhadarabok sokat javíthatnak azon, mennyire könnyű észrevenni minket a sötétben.
Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!