autó értékesítés

Tovább csökkent az oroszországi autópiac júliusban

2014.08.09.

Felgyorsult az orosz autópiac csökkenésének üteme júliusban az ukrajnai válság következtében romló fogyasztói bizalom, valamint a lassuló gazdasági növekedési ütem és a nyugati szankciók miatt.

A több mint 600 Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet adatai szerint júliusban 180 ezer személygépkocsit és kis-haszongépjárművet értékesítettek az országban, 23 százalékkal, 53 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Júniusban 17,3 százalékos volt a csökkenés.

Júliusban az AvtoVAZ eladásai 25 százalékkal 28 ezerre estek, míg a Hyundai Motor 2 százalékkal, a Renault 16 százalékkal, a Nissan pedig 21 százalékkal kevesebb autót adott el.

"A trend aggasztó, és belátható időn belül nem is fog javulni" - mondta Joerg Schreiber, az AEB autógyártókat tömörítő bizottságának elnöke.

"Az emberek óvakodnak új autót venni, mivel bizonytalanok a jövővel kapcsolatban, a bankok és a biztosítók pedig emelik díjaikat, hogy megvédjék magukat a kockázatoktól" - mondta a Rolf autókereskedő vállalat igazgatója, Szvetlana Vinogradova.

"Az AEB arra kéri az európai és az orosz döntéshozókat, hogy a beruházások védelmében tartózkodjanak a további kölcsönös megtorló intézkedésektől" - fogalmaz a szervezet közleménye.

Az AEB az elmúlt hónapban a korábbi 1,6 százalékról 12 százalékra növelte az idei orosz autópiaci visszaesés mértékére vonatkozó előrejelzését. Az idei oroszországi autóeladások eszerint 2,45 millió körül lesznek. Az első hét hónapban 1,4 millió autót értékesítettek Oroszországban, 9,9 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi azonos időszakban.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....