Toyota Yaris

A Toyota Yaris az első, amit az új Euro NCAP kritériumok szerint teszteltek

2020.10.20.

Újfajta félfrontális tesztet vezet be az Euro NCAP, a törésteszt első áldozata pedig a negyedik generációs Toyota Yaris.

2020-tól felfrissített tesztprogramot vezet be az Euro NCAP, amelyben már egy újfajta félfrontális ütközésben vizsgálják az új modellek strapabíróságát. Ezzel egy 1997 óta aktív programot váltanak le, az első modell pedig aminek ki kellett állnia a próbát, a negyedik generációs Toyota Yaris, ami be is zsebelte az ötcsillagot. Külön megdícsérték a kisautó oldalvédelmét, illetve a legfrissebb Safety Sense biztonságicsomagot, ami mostmár kanyarodás közben is képes lefékezni a Yarist, hogy elkerülje az ütközést. Ráadásul az egyik legkevésbé aggresszív „baleseti partnernek” is elnevezték, köszönhetően apró testének és gömbölyú orr kialakításának.

„Gratulálok a Toyota top-értékelésének. Nehéz év van mögöttünk, de büszke vagyok az Euro NCAP laboratóriumi munkásaira, akik megfeszítve dolgozta a biztonságukat szolgálva. A vírus miatt gyorsan kellett alkalmazkodnunk az újfajta munkafolyamatokhoz, és örülünk, hogy az idei első értékelt autót máris ötcsillaggal jutalmazhattuk. Megnyugodtunk, a biztonság továbbra is elsőszámú szempont maradt az autógyártók számára.” – tette hozzá az Euro NCAP munkatársa, Michiel van Ratingen.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....