mezőgazdasági gépek

Túlméretesek, lassúak, „kiálló részekkel vannak felszerelve” – tavaszi veszélyforrások az utakon

2023.03.26.

Beindult a szezon, újra a közutakon a mezőgazdasági gépek! A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon felbukkanhatnak.

Képünk illusztráció Forrás: police.hu

Ha úticéljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

„A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre – mutatott rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A kis sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.”

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.

Mivel a rendőrség a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást, e balesetek főbb jellemzőiről leginkább az Agroinform 2021-ben elvégzett átfogó felmérésének eredményeiből kaphatunk képet. A többszáz érintett válaszadó visszajelzései alapján az ilyen balesetek 67 százalékában részben vagy teljesen a másik résztvevő fél felelősségét állapították meg a vizsgálatok során. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést jelölte meg a baleset fő okának.

A balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számuk leginkább március-áprilisban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.09
A négy- és hathengeres modellek a BMW Group dél-franciaországi tesztpályáján készülnek a....
2026.09.09
Alakul a nagy dugó az M5-ösön, Kecskemétnél. ..
2026.09.09
Christian Friedl (49 éves ) 2026. szeptember 1-jén vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG....
2026.09.08
A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani – közölte az Országos....
2026.09.08
Évek óta az elektromos autók „Szent Gráljaként” beszélnek a szilárdtest-akkumulátorról, miközben a....
2026.09.08
Az utastér egyik különlegessége az első utas számára kialakított telemetriai kijelző, amely mellett....
2026.09.08
Az elektromos autók megjelenésével egyre többen szenvednek a járművekben rosszullétektől. A gyártók....
2026.09.08
A tűz a jármű környezetére is átterjedt, jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.09.08
A francia Galian Cycles márka által gyártott modellt a 2026-os Eurobike kiállításon mutatták be. ..
2026.09.08
Kétszáz litert már leszívott, mire megcsípték. ..