Szilveszter Rallye

Turán Frici - Elmaradt a címvédés az idei óévbúcsúztató Szilveszter Rali-n

2014.12.30.

Ugyan még javában tartott az ünnepi Szilveszter Rali, Turán Frigyes és Zsiros Gabi már nem rótták a köröket a Hungaroringen. A címvédőknek a mai első gyorsot követően egy balszerencsés váltás miatt ki kellett állniuk a versenyből.

„Nagyon jól indult a futam, egy kitűnően felkészített autóval vágtunk neki az ünnepi versenynek, nem volt semmilyen technikai probléma. Tegnap az első gyors után a hetedik helyen értünk célba, így bizakodóan vártuk a másnapot. Ma reggel azonban a második gyors kétharmadánál sajnos rosszul váltottam, így négyesből, hármas helyett rögtön egyesbe ugrott az autó. A tönkrement váltót nem sikerült pótolni és kockáztatni sem akartunk, ezért úgy döntöttünk, hogy a következő szakaszon már nem indulunk el. Úgy gondolom, hogy ettől függetlenül egy kifejezetten jó hangulatú óévbúcsúztató ralin vehettünk részt, amit mind a szervezőknek, mind a szurkolóknak nagyon köszönünk. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a környékünkön mindenhol szakadt a hó, de mi napsütésben, száraz pályán autózhattunk ma“ – mesélt a körülményekről Turán Frici.

A 16. Szilveszter Rali első napján még szállingózó hó és jegesedő pálya nehezítette a rekordszámú (238) versenyző helyzetét, de reggel a -6 fokos hőmérséklettől eltekintve tökéletes idő és ragyogó napsütés fogadta az autósokat. A csodás idő ezúttal ugyan nem hozott szerencsét Friciéknek, ők mégsem csüggednek.

„Nem vagyok csalódott, úgy vélem, ezzel itt le kell zárnunk az idei nem túl szerencsés szezonunkat és jövőre újult erővel, hasonlóan jó tempóval indítani a 2015-ös évet. Köszönjük mindenkinek, akik egész évben mellettünk voltak, reméljük, hogy jövőre is találkozunk“     – bízik a 2015-ös idényben Zsiros Gabi is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....