BMW X3 xDrive 30e teszt

Valamit valamiért – BMW X3 30e teszt

2025.11.09.

Hiába a megnövelt hatótáv, zöldrendszámát így is elveszítette a BMW amerikai gyártású, plug-in hybrid SUV-ja, ami nagyobb akksija miatt érezhetően nehezebb lett.

Nem egészen egy éve, hogy először teszteltem az akkor még friss és ropogós, harmadik generációs BMW X3-at. Akkor még fennakadtunk a hatalmas, körbevilágított veséin és az új hullámos, szoborszerűen lesarkított formáin, ráadásul egy nagyon más konfigurációt próbáltam, mint most: 381 lóerős sorhat és fizikát meghazudtoló összkerékhajtás. Az az autó nagyon másról szólt, mint a mostani 30e xDrive teszt alanyom, ami azt is jól mutatja, hogy hány arca tud lenni egy modellcsaládon belül egy BMW-nek.

Most is combos, 299 lóerő felett ülünk, azonban itt már a villanyos oldal is erősen beleszól a vezetési élménybe. Már a lóerő adat is mutatja, hogy fejlesztés történt az előző generáció óta, és korántsem a polcon talált 7 lóerő jelenti a legnagyobb újdonságot. Hanem az immáron 19,7 kWh-s, 392 voltos akkumulátor rendszer, ami jelentős növekedés a korábbi 12 kWh-ról. Míg eddig kb. 50-55 km villanyos hatótáv volt az elvárható a BMW kompakt konnektorosától, addig ez a WLTP hatótáv mostanra 85-90 km-re nőtt.

Szerencsére továbbra is sikerült szinte észrevétlenül integrálni a megnövelt méretű lítium-ion akkumulátort a hátsó ülések és a csomagtartó alá. Ettől elveszti a hagyományos modellek csomagtartó tálca alatti tároló rekeszét, de az amerikai gyártáshoz hű tágas és nagyívű beltér komfortjából ez mit sem vesz el. Van azonban egy nagyon fontos kompromisszuma annak, hogy lassan akkora tisztán elektromos hatótávval rendelkezik, mint a korai villanyautók: ez pedig a tömege. 75 kg-mal nőtt a tömege, így már 2065 kg, ezt pedig megérezni a féktávokon.

Itt nincs sorhat, hogy a tömegét semmissé tegye, csupán egy 190 lóerős, 2,0 literes, négyhengeres, turbós benzinmotor, amit egyébként egy hasonlóan erős, 184 lóerős villanymotor egészít ki. Ennek köszönhetően minden gyorsulás gördülékeny, könnyed élmény, a villany és benzin közötti váltás pedig észrevétlenül sima, és egyébként sem hallani semmit odabent a hajtáslánc működéséből. Ha valamit, hát ezt a BMW-nél kevesen csinálják finomabban. Ez az igazi prémium, ahogy a háttérben meghúzódik a hajtáslánc a mi komfortunk érdekében.

Szerencsére a kanyarodás továbbra is földöntúli élmény. Egyrészt a remekül súlyozott kormányzás miatt, másrészt a fizikára fittyet hányó xDrive összkerékhajtás miatt, ami gázadásra úgy igazítja utánunk az autó farát, mintha nem is egy ekkora házban ülnénk. Ma már az sem meglepetés, hogy döbbenetesen hatékony az egész hajtáslánc. Hiába a lemerült akkumulátor, mindig talál elég töltöttséget, hogy így-úgy rádolgozzon a benzinmotorra. Például egyszer lenulláztam a rendszert, amikor lemerült az akkumulátor, és a megtett 556 km-ből 197 km-t villanyról tudott le. Ennek megfelelően átlagos fogyasztása is remek 7,2 liter/100 km maradt.

Jelenlegi konfigurátora szerint 25,1 millió forintról indít a BMW X3 30e xDrive. Remekül áll neki a homokszürke fényezés, a páromat is azonnal levette a lábáról, és egyébként az M-es hangulat is. Ugyanakkor én biztosan nem rendelném bele a sport futóművet, mert a budapesti utakon egyszerűen túl izgágának, pattogósnak érződött. Sajnos ez nem ebbe a városba való, pedig mennyire jól kommunikál egyébként a sofőrrel. Hosszútávon azonban inkább fárasztó, mint élményszerű. Ezen túltekintve azonban még mindig a piac egyik legfinomabb plug-in hybridje az X3 30e.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....