márkák

A világ legdrágább másodpercei

2015.01.30.

Mi lenne az a tevékenység vagy szolgáltatás, aminek egyetlen másodpercéért hajlandóak lennének kifizetni több mint harminc millió forintot? Ekkora összegért biztosan olyan élményt vár az ember, ami ezen a világon páratlan. Például egy reklámot.

Alig kezdődött el az év, az Egyesült Államokban azonban ilyenkor már tetőfokára hág az őrület: február elején játsszák a Super Bowl döntőt. Minthogy ez a legtöbb nézőt bevonzó televíziós műsor az évben nem csoda, hogy számos vállalkozás ki szeretné használni a lehetőséget cégére népszerűsítésére. A kereslet-kínálati inga idén még tovább lendült a tévécsatorna javára: tavalyhoz képest 12 százalékkal drágították a médiafelületek bérleti díját. Egy átlagos harminc másodperces reklámblokk már 4,5 millió dollárba kerül, a gyártási költségek nélkül. Javaslom, kíméljék meg magukat az összeg forintra való átszámításától, a bevezetőben számított 30 milliós összeg is csak egyetlen másodpercre vonatkozott.

Úgy látszik azonban, nem mindenkinek éri meg évente meglovagolni ezt a hullámot, ugyanis a tavalyi erős jelenlétüket követően idén a Volkswagen, a Ford és hét év után az Audi is úgy döntött, nem szállnak fel erre a luxusjáratra. A tartózkodás néha viszont felér egy jó kis publicitással, hiszen most is épp rejtélyes távollétükről beszélünk. Míg tavaly 11 konstruktőr vásárolt médiafelületet az esemény közvetítésénél, idén csupán hatan teszik ezt meg, egyelőre legalábbis ők jelentették be. Ám egyáltalán nem kizárt, hogy a visszakozások ellenére a kilépők valami hatalmas durranással lepik majd meg a világot. A távolmaradás két fő tényezőből ered: az árak fentebb említett drágulása és a megjelenő versenytársak száma. A gond az, hogy hiába nagy durranás egy ilyen nézettségű közvetítésen megjelenni, így is csak egy maradhatsz a tucatból, ha nem tudsz a konkurenseidnél sokkal nagyszerűbb spotot készíteni.

Az egyik legnagyobb meglepetés idén a Nissan visszatérése, akik vírusvideókkal készítik elő a reklámfilmet. Az apukák szerepének fontosságát kiemelő #WithDad (Apával) kampányban több olyan rövidfilmet készíttetett a márka híres YouTube művészekkel, amivel óriási nézettséget generáltak pár nap alatt pozitív, családi értékeket csatolván a márka image-éhez. Az előkészítés már beindult a közösségi média csatornáin: Twitteren kijelentették, hogy a döntőn látható spot egy elismerés lesz mindazok számára, akiknek fontos a munka és a családi élet összeegyeztetése és aktívan dolgoznak is ezen.

A Toyota szintén a családi értékekre hivatkozva vezeti fel reklámfilmjét, mely a Camry modellt népszerűsíti majd. Január közepén tették közzé azt a videót, melyben híres sportolók beszélnek arról, mit jelent számukra, milyen feladatokkal és örömökkel jár apának lenni. A Toyota komoly CSR tevékenységet folytat és hosszan elköteleződik az amerikai családok mellett, megszilárdítva ezzel az ügyfelek fejében a márkáról kialakuló képet.

A Lexus nem árul zsákbamacskát: reklámfilmje már elérhető a megosztókon. A márka az NX modellre élezte ki kommunikációját. A spot elegánsabb és kevésbé hivalkodó vagy érzelmes, gyakorlatilag az NX hibrid változatát hirdeti.

Mint az észrevették, az apukás, családi téma idén kiemelten megjelenik a márkák kommunikációjában is. Ennek nem más az oka, minthogy a 2014 szeptemberében az NFL eltiltotta egyik kiemelt tehetségét, Ray Rice-t, amiért az szó szerint kiütötte menyasszonyát egy liftben. Az esetről videó is készült így óriási visszhangot kapott a médiában. Az NFL számára a népszerűségéből adódóan nagy felelősséget jelent, hogy milyen értékeket közvetít a nézők felé, akiknek jelentős része gyermek vagy fiatal felnőtt. Ennek a botránynak a tompítása érdekében a döntő estéjén a vállalatok is beszállnak az értékőrzés és az erkölcsi iránymutatás közvetítésébe, így bizonyosan másoktól is várhatunk még hasonlóan megérintő, a családi értékekre építő spotot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.03
A HangZóna mai vendége Pintér László r. alezredes. ..
2024.10.03
Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós....
2024.10.03
Pánik a reptéren.   ..
2024.10.03
Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 94 szabálysértővel szemben léptek fel a....
2024.10.03
A német gyártó a 19A 00010 ZDK-259-101-es számú alkatrészként is ismert ketchupot osztogatta ingyen....
2024.10.03
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a....
2024.10.03
A sofőrös limuzin valódi rétegmodellnek számít, hiszen bár igény van rá, kevés fogy ilyen autóból.....
2024.10.03
Az utolsó versenyhétvége következik a kamion Európa-bajnokság idei szezonja során, Spanyolországban....
2024.10.03
Rossi Moor tegnap sikeresen megkezdte az  MMR csapat pilótájaként a hivatalos tesztet a Moto 2 es....
2024.10.03
Az elektromos minibuszuk napelemekkel és 65 hüvelykes kijelzővel is rendelkezik. ..