autóipar

Volkswagen: nehezen jut fejlesztési forrásokhoz a hagyományos autóipar

2021.01.06.

A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint. 

Diess a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy cége piaci tőkeértéke a hagyományos autóipar szubjektív megítélését tükrözi, ami komoly hátrányt jelent számukra a fejlesztéshez szükséges források tőkepiaci előteremtésében. Elmondta, hogy 2018-as hivatalba lépésekor nem számolt a tőkepiac és a tőzsde részéről ilyen hátrányos megítéléssel az ágazattal szemben.
 
Diess az interjúban kiemelte, hogy miközben a világ legnagyobb autóipari vállalata, a Volkswagen konszern német konkurenseivel, a Daimler és a BMW vállalatokkal együtt nem igazán tekinthető a tőzsdei befektetők kedvenceinek, az autóipar olyan újdonsült szereplői, mint például az elektromos mobilitás úttörője, az amerikai Tesla nagyságrendekkel kisebb forgalom mellett is utcahosszal megelőzik őket piaci tőkeértékben. Ez pedig nagyon is megnehezíti a hagyományos autóipari vállalatok számára a fejlesztéshez szükséges források bevonását a tőkepiacról. A Tesla piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának példa nélkül álló emelkedése után mostanra megközelítette a 700 milliárd dollárt, 570 milliárd eurót.
 
A Volkswagen 79 milliárd eurós, a Daimler 61 milliárd eurós, és a BMW 46 milliárd eurós, együttesen 186 milliárd eurós piaci tőkeértéke pedig csak a harmada a Tesla piaci tőkeértékének. Ehhez képest a Tesla tavaly 500 ezer autót adott el, míg a német autógyártók ennek a sokszorosát. Az éves eladási számok még nem állnak rendelkezésre, de a Volkswagen januártól novemberig 8,3 millió járművet értékesített, a Daimler és a BMW éves értékesítési volumene pedig úgy 2,5 millió autó szokott lenni.
 
- Minden igyekezetünk ellenére is valójában nehezebb helyzetben vagyunk mint 2018-ban voltunk, amikor átvettem a cég irányítását - mondta Diess. A vezérigazgató már hivatali idejének a kezdetén a Volkswagen piaci tőkeértékének a növelését tűzte ki egyik céljának. Ennek érdekében kezdte meg a hozzáadottérték-termelés súlypontjának az áthelyezését a szoftver- és fejlett technológiai fejlesztésekre annak érdekében, hogy az Apple, az Amazon és a Google példáját követve mint "fejlett technológiai konszern" a tőzsdei befektetők egyik kedvencévé tegye a céget.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....