Hatodszor emelték a Ladák árát egy év alatt

2021.10.31.
A Lada hivatalos honlapja szerint a Granta, a Vesta, az XRay, a Largus és a Niva (köztük a Niva Travel) árai emelkedtek - ez az orosz márka hatodik áremelése 2021 eleje óta. A modellek ára 9-13 ezer rubellel (kb. 40-55 ezer forinttal) nőtt, de az ötajtós Niva Legend rögtön 20 ezer rubelt ugrott. Az áremelkedés a vártnál nagyobbnak bizonyult, mivel az AvtoVAZ elrendelte a kereskedőknek, hogy helyezzenek el minden autóban egy "autós segédcsomagot", ami önmagában 2.300 rubelbe kerül. Az AvtoVAZ legutóbb szeptemberben „igazította ki” az árlistákat: akkor minden Lada-modell költsége átlagosan 2,7 százalékkal nőtt. Emellett az árak januárban (2-5 százalékkal), márciusban (2 százalékkal), májusban (2 százalékkal) és júliusban (2,4 százalékkal) is emelkedtek. Most a legolcsóbb Granta alapára 559,9 ezer rubel (kb. 2,3 millió forint), a Vesta - 795,9 ezer, az XRay - 774,9 ezer, a Largus - 780,9 ezer, a Niva Legend - 659,9 ezer rubel és Niva Travel - 831,9 ezer rubel. A felárak a karosszériaszínektől is függenek. Például a Lada Granta Cross számára kifejlesztett narancsos "Aurum" szín most 11 ezer helyett 15 ezer rubel pluszba kerül. Egy másik narancssárga árnyalat, az "Amber" extra ára, amelyet az XRay Cross számára kínálnak, háromezer rubellel, 18 ezerre emelkedett. A már említett "autós segédcsomag” elakadásjelző háromszöget, elsősegély-készletet, vontatókötelet és egy OP-2-es poros tűzoltó készüléket tartalmaz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Furcsa magyarázatot adott a kamionos, miért zúzott le egy parkoló kocsit

2021.10.30.
A baleset adatai alapján az akkor még ismeretlen járművezető 2021. október 25-én 20 óra 20 perc körül Sántos belterületén közlekedési balesetet okozott. A sofőr az általa vezetett nyerges vontatóval nem tartott kellő oldaltávolságot az út szélén, szabályosan leállított személyautótól, és az oldalának ütközött. Az okozó a hatóság értesítése, valamint adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A balesethez érkező egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, és a rendelkezésre álló kamerafelvételek elemzése alapján azonosították az érintett tehergépjárművet. A kamion vezetőjével szemben, október 28-án helyszíni bírságot szabtak ki. A 43 éves férfi az ütközést azzal indokolta, hogy az öngyújtóját kereste, így figyelmetlenségből hajtott a parkoló autóba. Korábban nem történt még vele ilyen, megijedt, és nem tudta mit kell tennie. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vakrandi egy furcsa párral: az őrült és a józan

2021.10.30.
Nézed a kétülésesek hirdetéseit, aztán választasz. Többnyire a teljesítmény és sebesség, de leginkább az ár és forma alapján, mert dögös kocsi kell. Ebben a műfajban egykor az olaszok és a britek uralták a piacot, de több válság után alaposan megritkult mezőnyük, eltűntek olyan klasszikusok, mint az első James Bond filmben szereplő Sunbeam Alpine, vagy a nem kevésbé legendás Herald Triumph. Egy igazi klasszikus far: Austin Healey                     Forrás: LSB Bukott műfaj? A roadsterek mezőnyében az angolok voltak a műfaj királyai, a 007-es Sunbeam sportkocsihoz hasonlóan sorra került lakat olyan műhelyekre, mint az Austin Healey, Bristol, Jensen, Herald Triumph, MG, melyek ma már értékes veteránok, vagy éppen youngtimerek. Mint a General Motors Speedstere, melyet Opel és Vauxhall jelvénnyel is gyártottak a Lotusnál, ám a britek hamar feladták. Nem úgy a japánok. Távol-keleti legendák A Mazda 1989 áprilisában lépett színre az immár legendává nőtt MX5-ös ( hazai piacán Miata) modellel, mellyel rekordot is döntött: 2016. április 22-én elérte a milliós darabszámot, amivel rekorder a nyitott kétülésesek között. Kitűnő modell és keresett a használt piacon a Toyota MR2-es, ám a japán óriás feladta a nyitott kocsik gyártását, ha a GT86-ot nézzük, akkor igazat kell nekik adnunk abban, hogy a karosszéria merevségét és a stabilitását nem nem áldozták fel a szellős és hajborzoló száguldás oltárán. Ezt az élményt a Toyota később is meghagyta a BMW-nek, amikor megszülték a Supra-Z4-es párost. Aura, az egyszerű és környezetbarát             Forrás: LSB Nincs esély a csúcsdöntésre A kétülésesek mezőnyében egyelőre nem kell rekordöntésre számítani, különösen nem a XXI. század versenyzőivel, melyek között akadnak forradalmi megoldások, de egyelőre még csak ötlet, vagy tanulmánymodell szinten. Itt van például az Aura, vagy az immár kínai tulajdonú MG legújabb kreációja. Technológiájában és színében is zöld       Forrás: LSB Józanul egyszerű Az Aura is elektromos és persze minden eddigi modellnél környezetbarátabb, ezt állítja több járműipari cég, melyeknek együttműködéséből született a spártai formájú roadster. A villanymotoros projekt neve Niche Vehicle Network, melynek keretében több brit startup dolgozott komolyabb autóipari támogatással jövőbiztos megoldásokon, például univerzális villanyautó-átalakító készleten. Spártai EV                  Forrás: LSB Dupla akkupakk Az új technológiákkal épített Aura roadster karosszériája megújuló forrásból származó műanyagokból készült. A kocsinak két akkumulátora van, egyet kapott az orrába, egy másikat a padló alá, ezek egyenként 44 kWh kapacitásúak és egy töltéssel 400 kilométeres útra elég energiájuk. Az Aura fedélzeti rendszere Android operációs rendszerű hatótáv-előjelzője félszázalékos pontossággal irányít a legközelebbi töltőlehetőséghez. Műszerfalán10 colos monitor van, kormánnyal együtt mozgó érintőképernyője pedig 5 colos kijelzőt kapott. Futirista Ryzr                                     Forrás: MG-SAIC Örült cucc Roller, gördeszka? Van jobb! A brit MG angliai tervezőstúdiójának műve a hátra csatolható sportjármű, amivel közlekedni is lehet. Lóghatna ruhafogason is a Ryzr, ami a kínai SAIC tisztán elektromos R márkájának készült és igen eredeti, mert annyira lekönnyítették, hogy alig van karosszériája. Használatához kell viszont egy speciális szkafander, amire hátizsákként fel lehet csatolni a járművet, aztán következhet az indulás és vezetés, ami páratlan élményt ígér. A szabadság élményét ígéri       Forrás: SAIC Műszaki adatok? Ja, az nincs A ruha része egy csatlakozópanel, amivel biztonságosan ülésre rögzíthető a vezető, aki kulcs helyett hangutasítással indíthatja járművét. Műszaki paramétereket még nem közölt a gyártó, csupán olyan általános információkat, hogy a Ryzr könnyedén vezethető, és motorkerékpárhoz hasonló szabadságérzetet nyújt pilótájának, utasának, mert hogy kétüléses. Természetsen utasának is kötelező a szkafander. Több, mint utópia                             Forrás: SAIC Maze Ugyancsak a brit-kínai márkákból álló cégcsoport megvalósult víziója az MG Maze tanulmánymodell, melyet a SAIC, a ROEWE és az MG márka londoni stúdiójában álmodtak meg. A kétüléses kocsi természetesen elektromos és fekvő üléseivel autonóm üzemmódra is alkalmas, miközben igazi vezetési élményt is biztosít manuálisan is, de Carl Gotham dizájnigazgató szerint ennél többről van szó, mert a Maze a jövő technológiáinak száguldó kísérlete, kezdve a konstrukciótól, a felhasznált anyagok újrahasznosíthatóságán át a UX/UI technológiáig. Londoni studióban kreálták a Maze koncepciót is          Forrás: MG/SAIC                   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Minden, amit a Toyota új villanyautójáról tudni lehet

2021.10.30.
A Toyota első, kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett, vadonatúj e-TNGA platformon nyugvó típusának előfutárát idén áprilisban mutatta be a cég. A bZ4X tanulmányautó geometrikus formavilágánál csak annak kormánykereke volt megdöbbentőbb – annál is szenzációsabb, hogy a Toyota a későbbiekben számos globális piacán, így Európában is elérhetővé teszi ezt a One Motion Grip névre keresztelt elektronikus (steer-by-wire) rendszert. A különleges, mechanikus kapcsolatokat nélkülöző kormánymű ütközéstől ütközésig mindössze 150 fokot fordul, azaz átfogás nélkül irányítható vele az autó. A kormányérzet állítólag megmarad, beleértve az útról kapott visszajelzéseket (ezt a vezetőtámogató funkcióknál már ismert aktív kormányzásinyomaték-szabályozással éri el az autó),ugyanakkor elmaradnak a rezgések és ütések. További előny a jóval kisebb helyigény, ami megkönnyíti a be- és kiszállást, valamint az elméletileg tetszés szerint módosítható kormányzási karakterisztika – egyelőre nem tudni, hogy csak előre beprogramozott áttételek és rásegítési erők közül választhatunk majd, vagy lehetőség lesz egyedi beállítások alkalmazására is. A One Motion Grip elektronikus kormánymű kétségtelenül a legszenzációsabb eleme a Toyota bZ4X-nek, ám nem a legfontosabb. Az autó ugyanis, amelynek hivatalos európai piaci bevezetésére december 2-án kerül sor, vadonatúj szerkezeti felépítéssel indít új fejezetet a Toyota történetében. A Subaruval közösen kifejlesztett, kifejezetten akkumulátoros elektromos járművekhez fejlesztett platform teherviselő elemként alkalmazza a nagy energiasűrűségű lítiumion akkumulátorcsomagot. Ez mély tömegközéppontot, rendkívül kedvező torziós szilárdságot, optimális tömegeloszlást és mindebből adódóan kiemelkedő irányíthatóságot, stabilitást és biztonságot eredményez. Ennek az extrém merev platformnak köszönhetően a bZ4X méretéhez képest szokatlanul nagy tengelytávval rendelkezik. Az újdonság 90 mm-rel hosszabb és 85 mm-rel alacsonyabb a Toyota RAV4-nél, ugyanakkor tengelytávja 160 mm-rel hosszabb annál. Mivel a modell két villanymotorja mélyen, gyakorlatilag a padló alatt helyezkedik el, a tradicionális motortérben csupán a rendszert vezérlő elektronikát és annak segédrendszereit kellett elhelyezni; ez (a RAV4-énél 50 mm-rel) alacsonyabbra húzott motorházfedelet, az pedig kiemelkedő gyalogosvédelmi teljesítményt eredményez. A geometria járulékos előnye a kedvező, 11,4 méteres fordulókör. Az utasok számára elsősorban a kiemelkedő helykínálatban nyilvánul meg ez a különleges kialakítás; a lábtér mindkét üléssoron a kategória legjobb értéke, a tandemtávolság (azaz az első és hátsó utasok csípőpontja közötti távolság) eléri az egy métert. A fejtér bőséges, akár panoráma napfénytetővel, akár a hajtóakkumulátor töltésére szolgáló, évente akár 1800 kilométernyi teljesen zöld energiát megtermelő napelemes tetőpanellel szerelik az autót. A csomagtartó alaphelyzetben 452 literes. A Toyota bZ4X első- vagy összkerékhajtással rendelhető; az utóbbi összteljesítménye nem jelentősen nagyobb (150 helyett 2x80 kW), viszont jobb tapadást, stabilabb menettulajdonságokat és ezáltal fokozott dinamikus biztonságot eredményez. Az elsőkerék-hajtású változat 8,4 másodperc, az összkerékhajtású 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebességük egyaránt 160 km/óra. Az AWD rendszer külön üzemmódokat kínál havas, saras úton való elindulásra, mély hóban történő haladásra, vagy akár komolyabb terepjárásra. Az elektromos hajtáslánc hangolása lehetővé teszi az egypedálos vezetést, azaz a menethelyzetek jelentős részében a fékpedál érintése nélkül, csupán a gázpedált felengedve lassítható kellő mértékben az autó. A Toyotánál első ízben vízhűtéssel szerelt akkumulátor 71,4 kWh kapacitása kétkerékhajtással kb. 500, összkerékhajtással mintegy 460 kilométer megtételét teszi lehetővé egyetlen feltöltéssel. Az akkumulátorcsomag egyenáramú gyorstöltővel akár 150 kW teljesítménnyel tölthető; utóbbi azt jelenti, hogy kb. 30 perc alatt teljes kapacitásának 80%-ra tölthető. Az akkucsomag legkülönlegesebb jellemzője, hogy a Toyota várakozásai szerint 10 év, illetve 240 000 kilométer után is megtartja eredeti kapacitásának 90%-át. A tekintélyes hatótávolsághoz a bZ4X kedvező aerodinamikai jellemzői is hozzájárulnak: a minimalista formavilágú karosszériát az első lökhárító sarkaiban kialakított légcsatornanyílások, teljesen burkolt fenéklemez, osztott tetőspoiler, hátsó diffúzor, valamint a hátsó szélvédő kilépő élének ’kacsafarok’ kialakítása teszi különösen áramvonalassá. A hajtáslánc elemeinek hűtésére szolgáló levegőt lezárható rostélyon keresztül vezetik be az érintett komponensekhez. Noha a bZ4X először hagyományos kormánykerékkel és kormányművel kerül forgalomba, a vezetői környezetet a futurisztikus One Motion Grip rendszerhez igazították. A műszeregység egy 7 colos digitális kijelző, amely a vezető látóterébe emelkedik, mintha head-up kijelző volna. A hangvezérléssel vezérelhető funkciók körét kibővítették, mostantól akár az ablaktörlő vagy a klímaberendezés is hallgat a vezető szóbeli utasításaira. A multimédiás rendszer új fejlesztésű, képességeit vezeték nélküli szoftverfrissítés (OTA) funkció tartja mindig a legfejlettebb szinten. A hagyományos indítókulcs helyett okostelefonos ’digitális kulccsal’ is nyitható és indítható a jármű; ez a ’kulcs’ igény szerint más felhasználóknak is továbbküldhető. A bZ4X a biztonság terén is újat hoz: a harmadik generációs Toyota Safety Sense rendszer kibővített funkcionalitással – például szélesebb tartományban működő ütközésmegelőző, veszélyfelismerő szenzorokkal, téves pedálkezelést letiltó rendszerrel és vészhelyzeti megállító funkcióval – juttatja közelebb a Toyotát és ügyfeleit a vállalat kitűzött céljához: hogy nullára szorítsák vissza a halálos vagy súlyos kimenetelű közlekedési balesetek számát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Malajziában börtön jár az autópályán kerékpározásért

2021.10.30.
A malajziai törvények igen szigorúan kezelik a kerékpárosokat: megkövetelik, hogy a kerékpár elejére és hátuljára lámpákat helyezzenek el, valamint a csengő is kötelező. Ha ezek nincsenek meg a kerékpáron, az 480 dolláros bírságba kerülhet a bicikliseknek, vagy akár hat hónapot is börtönben tölthetnek. Mindemellett a kerékpár lefoglalása is része a lehetséges büntetéseknek. Bár a tilalom minden, autópályán kerékpározó személyre kiterjed, úgy tűnik, hogy a hatóságok elsősorban a biciklisek nagy csoportjaira összpontosítanak, akik állítólag problémákat okoztak az autósoknak az elmúlt hónapokban. Konkrét esetekről nem esett szó, de a hatóságok állítólag azután vezették be a tilalmat, hogy a közösségi médiában olyan videókra figyeltek fel, amelyeken kerékpáros csoportok saját magukra és másokra veszélyes módon közlekednek. A kerékpárosok ellen egyelőre nem történt intézkedés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

5 év, 18 ezer e-töltő: Románia nagyot lépne előre

2021.10.30.
Képünk illusztráció Amint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye összefoglalta: négy-öt éven belül 18 ezer elektromosautó-töltőállomást építhetnek a helyi önkormányzatok, ha élnek a kormány és környezetvédelmi minisztérium által nyújtott lehetőségekkel. A kormány a helyreállítási alapból több mint 15 ezer töltőállomás kialakítására különít el forrásokat, és emellett a környezetvédelmi szaktárca két héten belül külön programot indít a Környezetvédelmi Alapon keresztül, amellyel szintén az önkormányzatoknak ezeket a törekvéseit támogatja. Tánczos Barna kifejtette: ha a romániai önkormányzatoknak sikerül megépíteniük a 18 ezer töltőállomást, ezzel egy jól kiépített hálózatot bocsátanak a fogyasztók rendelkezésére, emellett egyre több állampolgárt ösztönözhetnek arra, hogy elektromos autót vásároljon. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elhunyt a tizenkétszeres bajnok

2021.10.30.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Szakál Dénesné Csala Csilla (1930-2021), aki 1949 és 1959 közt motorozott Túra, Terepgyorsasági (cross) és gyorsasági versenyágban, 100 és 125 kcm kategóriában, Csepel motorkerékpárokkal. 1949-53 között a Fővárosi Autótaxi motoros klubjában, 1954-59 Zalka Máté motoros klub színeiben versenyzett. Sikerét bizonyítja, hogy több kategóriában lett első, összesen 12-szer lett magyar bajnok. Karrierjének egy központi intézkedés vetett véget: 1959-ben az összes női versenyzőt eltanácsolták, mondván, hogy „a motorozás nem nőknek való", ez a szabály eredményes pályafutásának végét jelentette. Szakálné Csala Csilla egész életében a Főtaxi vállalatnál dolgozott, gyors- és gépíró beosztásból küzdötte fel magát vezető állásba. Szakál Dénesné Csala Csilla testvérhúga Csala Csilla is sportolt, az ismert színésznő az Újpesti Dózsában a 4x100-as gyorsváltó tagjaként ifjúsági bajnokságot is nyert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Képeken egy különös baleset: patakba repült egy kocsi

2021.10.30.
MTI/Mihádák Zoltán Személygépkocsi zuhant a Rákos-patakba, miután a jármű egy másik autóval ütközött a Füredi utca és a Gvadányi utca kereszteződésében október 30-án. A balesetben ketten megsérültek. A roncsot daruval kellett kiemelni a patakból. MTI/Mihádák Zoltán MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kilenc hónap, bő negyedmillió e-autó a VW-csoporttól – mutatjuk a toplistát!

2021.10.30.
A tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autók régiónkénti kiszállításaiban 209800 járművel az idei első kilenc hónap után is élen jár Európa (részesedés: 72 százalék), ahol a vállalatcsoport mintegy 26 százalékos BEV-piaci részesedéssel piacvezető volt. Az Amerikai Egyesült Államokban eközben 27300 BEV-járművét adta át, ami a konszern globális BEV-kiszállításai 9 százalékának felel meg. Az így elért nagyjából 8 százalékos piaci részesedés az ottani második helyet jelenti a tisztán elektromos hajtásrendszerű gépkocsik piaci szegmensében. Kínában szeptember végéig 47200 BEV-modellt adtak át az ügyfeleknek, ami a vállalatcsoport globális BEV-kiszállításainak 16 százalékát tette ki, a harmadik negyedévben pedig felgyorsult piaci fellendülése eredményeképpen már 24 százalékot ért el Kína részesedése. Az első öt BEV-modell kilenc hónap után: Volkswagen ID.4 – 72700 darab Volkswagen ID.3 – 52700 darab Audi e-tron (és e-tron Sportback) – 36100 darab Porsche Taycan (és Cross Turismo) – 28600 darab ŠKODA ENYAQ iV – 28200 darab További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Civil autókkal csaptak le a szabályszegőkre a Balaton-parton

2021.10.30.
A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. október 28-án a Balaton-part forgalmát ellenőrizték civil- és járőrautókkal. Az akció célja az agresszív, a sebességet túllépő járművezetők, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt. Az ellenőrzést négy civil gépkocsi, három járőrautó segítette. A rendőröknek többek között a sebességtúllépés, az elsőbbségadási szabályok megsértése, az előzési tilalom, és a záróvonal figyelmen kívül hagyása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt kellett intézkedniük. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója