Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Ismered a rendszámokat?

2020.02.16.
A Magyarországon jelenleg használatban lévő forgalmi rendszámokon hat karakter látható, alapesetben három betű és három szám. A mostani sorozat kibocsátása 1990-ben kezdődött az AAB-001-es rendszámmal. A hat karakter mellett egy H betű, Magyarország nemzetközi autójelzése, valamint az Európai Uniós emblémája szerepel. Régebben, 2004. május 1-je előtt ehelyett egy piros-fehér zöld magyar zászlót használtak, mert akkor hazánk még nem volt az unió tagja. Uniós embléma a magyar zászló helyett Mivel a rendszám tartalmazza a H betűt, az unión belüli utazásoknál nem szükséges kiragasztani az országjelzést az autó hátuljára. Aki viszont elhagyja Európát, annak továbbra is kötelező a H betűs matrica. A normál méretű rendszámtábla 52×11 centiméteres, és egy sorban tartalmazza a karaktereket. Vannak kétsoros változatok is, amelyek például motorkerékpárokra, buszokra kerülnek, vagy olyan autókra, amelyeken a megszokott méretű tábla nem férne el. Sőt, matrica-rendszám is létezik.  Zöld, sárga, szürke A magyar rendszámok nagy részén fehér alapon fekete színnel szerepelnek a karakterek, de vannak más színűek is. Zöld rendszámot például az elektromos autók kaphatnak. Sárga rendszám kerül azokra a járművekre, amelyekkel közúti közlekedési szolgáltatást végeznek, ilyen a taxik vagy a fuvarozó teherautók. Kerékpárszállítóra szerelhető harmadik, szürke színű rendszámtáblát 2017 óta lehet igényelni. Ez akkor jön jól, ha a kocsi hátulján lévő kerékpárszállító kitakarná az autó rendszámát.  Egyedi rendszám Aki nem elégszik meg a három betű és három szám véletlenszerűen megkapott kombinációjával, az egyedi rendszámot is vásárolhat plusz pénzért. Így lehet például TOMI-01 vagy KATI-90 az autó azonosítója. Akármit azért nem lehet a rendszámra íratni, az első három karakternek betűnek kell lenni, és kötelező a végén legalább egy szám. A megtévesztő vagy félelmet keltő feliratokat is elutasítják. Aki szeretne, egyedi rendszámot is igényelhet Az egyedileg igényelt rendszámok mellett vannak olyan állami szervezetek, amelyek járművein különleges rendszámtáblák vannak. A honvédség egyes autóin például H-val, a rendőrség járművein R-rel kezdődő rendszámok találhatók. De az adóhivatalnak, a mentőszolgálatnak is vannak hasonló saját rendszámai.  Különleges rendszámok CD: A diplomáciai testületek autóin látható. A CD jelzés után kétszer három szám sorakozik a rendszámon. Ezt a formátumot 2017-ben vezették be, előtte DT betűkkel kezdődött, hat karakterből állt, és kék alapon fehér volt a színe.  Az ideiglenes rendszámok jelenleg E, M, S, P, T és Z betűjellel futnak, ezeket hamarosan összevonják: 2021-től minden ideiglenes rendszám I betűvel fog kezdődni.  OT: A veterán, azaz oldtimer járművekre kerülhet OT kezdetű rendszám. Az ilyen régi autóknak nem kell minden olyan követelményt teljesíteniük, amelyek a modern járművekre vonatkoznak.  U: A motorok U-val kezdődő, három betű és három számból álló rendszámot kapnak.  X: Az utánfutók rendszáma X-szel kezdődik, és szintén három betűből és három számból áll. Hamarosan elfogynak a rendszámok Egy kezdőbetű nagyjából 680 ezer kombinációt jelent, ennyi új és külföldről behozott használt autóra kerülnek a rendszámok. Korábban akár öt évig is kitartott egy-egy betűvel kezdődő rendszámsorozat, de az utóbbi időben úgy beindult az autópiac, hogy sokkal hamarabb kipörgött egy-egy széria. A tavalyi év végén már az S betűvel kezdődő rendszámokat kezdték kiosztani, miután rekordidő alatt, csupán 16 hónap alatt elfogytak az R betűs jelzések. Ez azért gond, mert ha az S betűsek is elfogynak, akkor már csak három kezdőbetű marad: a T, a V és a Z.  Ha pedig marad a mostani lendület, várhatóan 2025-re kifut a mostani rendszer. Utána valamilyen új megoldást kell kitalálni. Azt egyelőre nem tudni, mi váltja le vagy egészíti ki a mostani rendszert. Elképzelhető, hogy német vagy osztrák mintára terület alapú, azaz megyei vagy akár városi rendszámokat vezetnek be. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!
Címkék: 

Jelentősen csökkenthető lenne a légi közlekedés ökológiai lábnyoma

2020.02.16.
Az Environmental Science & Technology szaklapban közzétett tanulmány modelljében adott repülőgépmotor-típusok és ezek teljesítményét vette figyelembe. Ezeket összevetették az időjárási viszonyokkal és a kondenzcsíkok légköri hatásaival – írta a The Daily Mail. A tanulmány szerint, ha csak repülőgépek 1,7 százaléka térne el minimálisan az eddig megszokott repülési magasságtól, az már jelentősen csökkentené ezeknek a felhőknek a képződését, ez pedig a szennyeződés csökkenésével járna. A kondenzcsíkokból úgynevezett pehelyfelhők keletkeznek, amelyek felülete kilencszerese a repülőgépek nyomán keletkező vonalszerű csíknak.  A kondenzcsíkból kialakuló cirrusfelhők visszaverik a felszínről sugárzó hőt, vagyis fokozzák az üvegházhatást. A  Londoni Imperial College építőmérnöke szerint a légiközlekedés az egyik legszennyezőbb iparág. A tanulmány pedig azt jelzi, hogy milyen nagy lehetőségek vannak a repülőgépek ökológiai lábnyomának csökkentésében.

A NAV közzétette a márciusban elszámolható üzemanyagárakat

2020.02.16.
A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 390 forinttal, a gázolaj literenként 406 forinttal, az autógáz pedig 256 forinttal számolható el 2020. március 1. és március 31. között. Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.

Egy órán belül elfogták a cserbenhagyó gázolót

2020.02.16.
Megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt az az autós, aki 2020. február 13-án 20 óra 25 perc körül Pomáz, Hősök terénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elgázolt egy férfit. Az 50 éves budapesti gyalogost súlyos lábszártöréssel vitték kórházba. A helyszínen egy középiskolás lány rendkívül hasznos, a megállás nélkül elhajtó gépjármű típusára, színére és rendszámára vonatkozó információkkal látta el a rendőröket. Még tartott a helyszíni szemle Pomázon, amikor a szentendrei zsaruk a sofőrt a fővárosi otthona előtti parkolóban elfogták, a betört szélvédőjű, fekete Citroënt lefoglalták. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda negatív, a gyorsteszt azonban THC-re pozitív eredményt hozott, ezért mintavételre előállították. A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a budapesti illetőségű, 21 éves Sz. Ádám Ferenc, valamint utasa, egy 20 éves pomázi lány ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Csaknem 8 százalékkal estek vissza az autóeladások Spanyolországban

2020.02.16.
A 2020-as év rosszul kezdődött a spanyolországi gépjármű-értékesítők számára: 7,6 százalékkal estek vissza az eladások, megszakítva ezzel egy négy hónapos pozitív trendet. Januárban összesen 86 443 gépjárművet helyeztek forgalomba az ibériai országban. Az Anfac (gyártók), a Faconauto (kereskedők) és a Ganvam (értékesítők) összegzése szerint a visszaesés fő oka, hogy drasztikusan, 14 százalékkal csökkent a magánvásárlók száma 2019 hasonló időszakához képest. A trend már tavaly elkezdődött, de a céges beszerzések akkor még kompenzálni tudták a negatív adatokat. Az idei év első számai azonban újdonsággal is szolgáltak. Az elektromos autók értékesítésének növekedése nagyobb, mint az előző évben. Különböző változataiból (tiszta elektromos, hibrid és plug-in hibridek) 179 százalékkal többet, összesen 3086 darabot forgalmaztak. Piaci részesedésük immár elérte a 2,19 százalékot. A jelenség részben azokkal az új szabályzókkal magyarázható, amelyek – az EU szankcióit meglebegtetve - arra kényszeríti az autógyártókat, hogy ettől az évtől kezdve rendkívüli erőfeszítéseket tegyenek az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású járművek eladása érdekében. A különböző márkák 1619 tisztán elektromos autót (+ 173%) és 1 467 plug-in-hibridet (+187%) értékesítettek. Gázüzemű járművekből 1133 darab kelt el, ami viszont 33,3 százalékos visszaesést jelent. Bár a gyártók szerint a dízelüzemű járművek szén-dioxid-kibocsátása alacsonyabb, mint a benzineseké, az eladásuk nem növekszik. Az év első hónapját 27,67 százalékos piaci részesedéssel zárták. Igaz, értékesítésük kisebb arányban csökkent, mint a benzineseké. Spanyolországban az idén forgalomba helyezett gépjárművek száma minden piaci szegmensben visszaesett, kivéve a SUV-okat, amelyekből összeségében 3,9 százalékkal többet adtak el. A Seat volt a legkeresettebb márka Spanyolországban januárban 8 187 járművel, ami így is 9,91 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos hónapjához képest. A legkelendőbb modell a Dacia Sandero. Ebből 2519 darabot értékesítettek, 20,11 százalékkal kevesebbet, mint 2019 januárjában.

Autó ütközött vonattal Kecskeméten: két kislány vesztette életét

2020.02.16.
A személykocsiban hárman utaztak, a járműben egy 62 éves asszony és unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány is tartózkodott, ők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal életüket vesztették. A nőt kórházba szállították, de állapotáról egyelőre nincs információ. A baleset vasárnap reggel 9 óra környékén történt, az elsődleges információk szerint az autós a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. Kecskemét és Katonatelep között történt az ütközés, InterCity vonat tartott Budapestről Szegedre. Ezen a szakaszon az IC-vonatok 100-120 kilométeres sebességgel közlekednek. A balesetben kettészakadt az autó, a két roncs méterekre került egymástól – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

Kétnapos nagydíjként lehet esély a novemberi F1-es kínai futamra

2020.02.16.
A héten hivatalossá vált, hogy a Forma–1 nem rendezi meg április 19-én a Kínai Nagydíját az országban kialakult koronavírus-helyzet miatt. A szervezők véglegesen még nem törölték a versenyt, csak bizonytalan időpontra elhalasztották azt. Ross Brawn sportigazgató jelezte, a közeljövőben újabb találkozón vitatják meg az FIA-val és a tíz csapattal, milyen alternatív lehetőségek kínálkoznak a nagydíj későbbi megtartására. A Racefans korábban azt írta, négy forgatókönyv merült föl lehetőségként: a verseny nyári szünetre ütemezése, az oroszországi és japán hétvégék közé helyezése, amely viszont négy egymást követő nagydíjat jelentene, az Abu-Dzabi elé helyezése a szezonzáró eltolásával, valamint egy év végi brazil, kínai, abu-dzabi triplahétvége megtartása. Munkatársuk, Dieter Rencken pénteken újabb információról adott hírt ennek kapcsán. Tudomása szerint a figyelem középpontjába most a legutóbbi forgatókönyv került, azaz a Kínai Nagydíj Interlagos és Abu-Dzabi közé rakása. Új dátumként tehát november 22-ét nézték ki a sanghaji verseny számára. Tekintve, hogy a három pálya eltérő kontinenseken és időzónákban van, logisztikai szempontból extrém kihívás lenne az F1-es karaván szempontjából három hét alatt végigzarándokolni e helyszíneket, ám ezt könnyítendő az újságíró szerint most fölvetődött, hogy a kínai hétvégét háromról kétnaposra rövidítsék le, így nyerve pár napot a résztvevőknek az utazáshoz. Az elgondolás állítólag az, hogy Sanghaj az első két szabadedzést szombaton tartsa meg, az időmérő edzést és a versenyt pedig a tavalyi tájfun sújtotta Szuzukához hasonlóan vasárnap délelőtt, illetve délután. A harmadik szabadedzést eközben ejtenék a programból. Mindez akár a főpróbája is lehetne a 2021-től bevezetni tervezett új menetrendnek. Tudniillik az F1 jövőre a nagydíjhétvégék lerövidítésével teremtene lehetőséget a még több versenynek: a teljes csütörtöki gépátvételi és sajtónapot ejtené, annak programját a péntek délelőttbe sűrítené bele, a két szabadedzést aznap délután tartaná meg, a szombat az időmérő, a vasárnap a verseny napja maradna. Mindez egyelőre nem több találgatásnál és puhatolózásnál. A program bárminemű módosításához a tíz csapat egyhangú igen szavazatára lesz szükség, emellett számos logisztikai és egyéb problémát is orvosolni kellene. Amíg ezek terén nincs előrelépés, a legvalószínűbb továbbra is a kínai látogatás végső törlése.

A vártnál is több család vásárolt hétüléses autót kormányzati segítséggel

2020.02.16.
Tavaly július elsején indult el a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A program népszerűsége azóta is töretlen. Gablini Gábor szerint a szakma előzetesen arra számított, hogy 2019-ben mintegy 10 ezren töltik majd le a kérvényt, amiből 8-9 ezer szerződést köthetnek. Ám az igénylések száma minden várakozást felülmúlt. A vártnál többen igénylik a támogatást „A letöltések száma pillanatok alatt elérte a 10 ezret, és már szeptemberben 15 ezernél tartott. Ez azért érdekes, mert a kormányprogram is úgy számolt körülbelül, hogy a 3 évre – hiszen ez egy 3 éves program – hozzávetőlegesen 17-18 ezer letöltés lesz majd. Úgyhogy mindent összevetve, amikor tavaly az év végén, 31-én aláhúztuk az évet, hogy milyenek is a végleges számok, akkor mindannyiunk számára egy további meglepetés volt, hogy a letöltések száma már meghaladta a 20 ezret" – mondta Gablini Gábor az M1 Summa című műsorának. Gablini Gábor szerint a program indulása előtt kevesen vásárolták a hétszemélyes autókat. Többnyire csak a prémium kategóriában adták el őket, ám ezen a téren is fordulat történt. Az érdeklődők jelenleg 54-féle hétszemélyes autó közül választhatnak. Ezeknek több mint kétharmada a 4,5 és 8 millió forint közötti árkategóriába esik. A vásárlók pedig főként ebből az árszegmensből választanak. „Azok a félelmek, amelyek arról szóltak, hogy biztos majd a gazdagok vesznek, nem igazolódtak be. Ma, amikor a tényleges szerződéskötéseket látjuk, akkor elmondhatom, hogy több mint 80 százaléka az, aki valóban az alacsonyabb árkategóriába tartozó járművek közül választott” – tette hozzá. Nem emelkedtek az árak A támogatás megjelenésével egyébként az árak egyáltalán nem emelkedtek – tette hozzá Gablini Gábor. Sőt, egyes esetekben előfordul, hogy csökkentek is. Az állami segítség mellett ráadásul a kereskedők további kedvezményeket is nyújthatnak a családoknak. A szakértő emiatt is arra számít, hogy az első rohamot követően valamivel kevesebben, de összességében idén is sokan vásárolnak majd családi egyterűt. „Mi a mai tapasztalatok alapján azt vélelmezzük, hogy a tavalyi félév teljesítménye az elkövetkező 2,5 évvel összhangban lehet. Magyarul tehát, ha tavaly volt 15 ezer vásárlás, akkor vélhetően még egy 15 ezer vásárlás benne van ebben a 2,5 évben” – szögezte le. Gablini Gábor szerint az is pozitívum, hogy többségében tizenéves, rossz műszaki állapotú járműveiket cserélik le a vásárlók. Vagyis a hazai gépjárműpark átlagéletkora is javulhat valamelyest. Az eddigi tapasztalatokból egyébként az is látszik, hogy a családoknak az átlagosnál kevesebb hitelt kellett felvenni az autóvásárláshoz. „A finanszírozási arány jelenleg még jóval kisebb az átlagos piaci finanszírozási aránynál is. Tehát meg tudták oldani családon belül, ismeretségi támogatással, hogy ne kelljen hitelt felvenni. Akik pedig hitelt vesznek fel, általában kevesebbet, mint az átlagos piaci folyamatok során” – ismertette. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt fél évben naponta átlagosan 22 család igényelt lízingfinanszírozást. A szövetség tagvállalatai 1818 esetben, átlagosan 2,7 millió forinttal finanszírozták az érintettek autóvásárlását. A családok összességében mintegy 5,2 milliárd forint tartozást vállaltak.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója