Óvatosan a használt autókkal

2017.10.17.
Mintegy harmadával, összesen több mint 300 ezerre emelkedett a hitelbiztosítéki nyilvántartásban rögzített bejegyzések száma 2017-ben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint. A nyilvántartásba mindenkinek feltétlenül érdemes betekintenie, aki használt autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárol, mert innen tudhatja meg, terheli-e az adott vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog. Ha a vevő a vásárlás előtt ezt elmulasztja, akár le is foglalhatják, majd elárverezhetik a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat, ami ellen később már semmit sem tehet. A nyilvántartás sok százezer ingósággal – például gépjárművel, gépekkel, gépsorokkal és egyéb azonosítható vagyontárgyakkal – kapcsolatban tartalmazza azt, hogy az adott dolgon (de akár jogon vagy követelésen) fennáll-e valakinek zálogjoga, illetve hogy érinti-e lízing, tulajdonjog-fenntartással történő eladás vagy faktorálás. Fontos, hogy a nyilvántartás nem tartalmazza az ingatlanon és a lajstromozott vagyontárgyakon fennálló jogokat, követeléseket (pl. repülők, hajók). A HBNY-be minden olyan cégnek vagy magánszemélynek kötelező regisztrálnia,  aki ilyen ingóságot lízingel, elzálogosít vagy oly módon ad el, illetve szerez meg, hogy azon az eladónak a tulajdonjoga fennmarad. Ebbe a körbe tartozik például egy részletre vásárolt gépjármű is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él. Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba, amelyhez mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek – egyaránt be kell regisztrálnia a rendszerbe, illetve a jogosultnak nyilatkozatot is kell tennie. Mivel a jogügylet feltétele, hogy az ingóság bekerüljön a nyilvántartásba, addig a vásárló nem fogja megkapni a kívánt vagyontárgyat, míg be nem regisztrált a rendszerbe. E regisztráció kizárólag közjegyzőnél tehető meg. - Ha valaki autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárolna – különösen akkor, ha ezt egy online piactéren teszi –, mindenképpen megéri betekintenie a nyilvántartásba, ahonnan megtudhatja, hogy az adott vagyontárgy terhelt-e zálogjoggal vagy más joggal. Gépjármű esetén rákereshet például a gépjármű alvázszámára is. Ha a vevő nem tekint be a HBNY-be, és zálogjoggal terhelten szerez tulajdont, a korábbi tulajdonos tartozása fejében a járművet a bírósági végrehajtó akár le is foglalhatja, majd elárverezheti – hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A MOKK elnöke szerint a HBNY használatának az ingóságok vásárlása estén ugyanolyan automatizmussá kellene válnia az emberek és cégek körében, mint egy ingatlan vásárlásánál a tulajdoni lap lekérésének. A nyilvántartásba való betekintés ráadásul nem kerül semmibe, az bárki számára az interneten, ingyenesen elérhető, az adatok néhány perc alatt lekérhetők. Ezzel havonta 25-26 ezer ember él is, ennyi keresést végeznek a MOKK rendszerén keresztül.

Frontális ütközés: halálos baleset Miskolcon

2017.10.17.
Halálos közúti közlekedési baleset történt 2017. október 17-én 14 óra 30 perc körül Miskolcon, a Mexikóvölgy utcában. Az elsődleges adatok szerint a terméskövet szállító tehergépkocsi vezetője előzés közben frontálisan ütközött egy személygépkocsival. Az autó sofőrje a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.  

Japán első Red Bull Air Race világbajnoki címe

2017.10.17.
– A vasárnapi évadzáró futam már a 14-es fordulóban rendkívüli izgalmakkal indult. A szombati időmérő eredmények alapján a tabella első és második helyezettje, Sonka és Muroja kerültek egymással szembe, a fej-fej melletti párbajt a japán pilóta kezdte. Sokáig úgy tűnt, Joshide Muroja búcsút is inthet a világbajnoki címnek, hiszen két másodperces büntetéssel zárta repülését, ám ezután következett Sonka, aki az erős széllökéseknek köszönhetően elkaszált egy pilont, amiért három másodperces büntetést kapott. Így Muroja jutott tovább a nyolcas fordulóba, ráadásul a tabella harmadik helyén álló Pete McLeod és a negyedik Kirby Chambliss szintén kiestek az első körben. A japán pilóta azonban nem könnyebbülhetett meg, cseh vetélytársa ugyanis leggyorsabb vesztesként mégis bekerült a középdöntőbe. A legjobb nyolcból  Muroja és Sonka is gond nélkül továbbjutott, így minden a döntőn múlt. Muroja indult elsőként és bravúros repüléssel egyből be is állította az új 1:03.026-os pályacsúcsot. Sonka szintén tisztán, hibátlanul repült, de 1:07.280-as ideje nem volt elég ahhoz, hogy maga mögé utasítsa a japán pilótát, aki ezzel karrierje és nemzete első Red Bull Air Race világbajnoki címét szerezte meg. A futamot a címvédő Matthias Dolderer zárta második helyen, a spanyol Juan Velarde pedig harmadik lett. Az eredményhirdetés után az összetett pontverseny alapján is kiosztották a trófeákat: Joshide Muroja után Martin Sonka lett a második, Pete McLeod pedig a harmadik. - Csodálatos dolog ezen a helyszínen világbajnokságot nyerni. Ez volt az eddigi legszorosabb küzdelem a sport történetében, példátlan, hogy négy pilóta ennyire közel álljon egymáshoz a pontversenyben egészen a sorozat végéig. A szezon elején kicsit lemaradtunk, de a csapattal együtt sikerült visszatérni. Nehéz és hosszú út volt, de megcsináltuk! – mondta Muroja könnyek között. „Azt hittem elromlott az óra, mikor megláttam a döntőben az időmet, a futam előtt azt számoltuk, hogy ezt lehetetlen teljesíteni, de a rajongóknak, a családomnak és a csapatnak köszönhetően valahogy mégis sikerült. Köszönöm mindenkinek!” – mondta a világbajnok. A japán pilóta első Red Bull Air Race világbajnoki győzelme az Indianapolis Motor Speedway-en figyelemre méltó mérföldkőnek számít a százéves versenypálya történetében, ahol éppen ebben az évben, Takuma Sato - aki a hétvégén a helyszínen szurkolt Murojának – megnyerte Japánnak az első Indianapolis 500 világbajnoki címet. Az indianapolisi futam eredményei:   1. Joshide Muroja (JPN), 2. Matthias Dolderer (GER), 3. Juan Velarde (ESP), 4. Martin Sonka (CZE), 5. Petr Kopfstein (CZE), 6. Mikaël Brageot (FRA), 7. Michael Goulian (USA), 8. Matt Hall (AUS), 9. Cristian Bolton (CHI), 10. Kirby Chambliss (USA), 11. Pete McLeod (CAN), 12. François Le Vot (FRA), 13. Nicolas Ivanoff (FRA), 14. Peter Podlunšek (SLO) A 2017-es Red Bull Air Race világbajnokság eredményei: 1. Joshide Muroja (JPN) 74 pont,   2. Martin Sonka (CZE) 70 pont, 3. Pete McLeod (CAN) 56 pont, 4. Kirby Chambliss (USA) 53 pont, 5. Petr Kopfstein (CZE) 43 pont, 6. Matt Hall (AUS) 40 pont, 7. Matthias Dolderer (GER) 39 pont, 8. Juan Velarde (ESP) 37 pont, 9. Michael Goulian (USA) 28 pont, 10. Mikaël Brageot (FRA) 24 pont, 11. Nicolas Ivanoff (FRA) 16 pont, 12. Peter Podlunšek (SLO) 14 pont, 13. Cristian Bolton (CHI) 9 pont, 14. François Le Vot (FRA) 9 pont  

Hely a tetőn: Nissan Micra BOSE

2017.10.17.
Az autóból mindössze 2500 darab készül a teljes európai piacra, biztosítva ezzel a modellváltozat exkluzív jellegét, ezen felül a Micrához tervezett egyedi BOSE Personal hangrendszer teszi különlegessé a járművet az ügyfelek számára. A BOSE digitális jelfeldogozó egysége és a hat nagy teljesítményű hangszóró magával ragadó, 360°-os hangélménnyel tölti ki a teret. Ezek közül kettő a vezető fejtámlájába épített BOSE  UltraNearfield™ hangszóró. A BOSE PersonalSpace Control funkcióval a BOSE Personal hangzása a vezető ízlésének megfelelően szabható személyre. Ez a funkció a Micra hangbeállításai között található, melyek az autó NissanConnect infotainment rendszeréből érhetőek el. Számos hangbeállítási lehetőség áll rendelkezésre a precíz, előre koncentrált hangképtől a sokkal szélesebb, körülölelő hangélményig. A Nissan Micra BOSE Personal Premium Edition a Tekna csúcsfelszeltségre épül, azonban alapkivitelben járnak hozzá további extrák és egyedi kiegészítők. Az autó Enigma Fekete vagy Fegyverszürke színekben érhető el, és alapfelszereltségként jár hozzá a Micra Ultimate külső csomagja, illetve az utastér egyedi kiegészítőket tartalmazó csomagja is, mindkettő Energy narancsvörös színben. A külső csomagban az első és hátsó lökhárítók, ajtók, külső tükrök és a 17”-os könnyűfém keréktárcsák is narancssárga díszbetéteket kaptak. A testreszabott megjelenést minőségi fekete és narancs tető- és motorháztető-fóliák teszik teljessé. A Micra B-oszlopán található egyedi BOSE Personal logó jelzi, hogy az autó limitált kiadású. Az utastér egyedi kiegészítői között megtalálhatóak a duplán varrott betétek az üléseken, a padlószőnyegek és ajtóvédő lemezek, természetesen mind Energy narancsvörös színben. Az első ülések közé került egy prémium kivitelű kartámasz is. A BOSE Personal Premium Edition változat a Tekna felszereltségen – a Micra kínálatának zászlóshajóján – alapul, így a teljesen LED-es fényszórók sem maradnak el. Opcionális extraként választható számos fejlett biztonsági technológia is, például az intelligens vészfékezési asszisztens gyalogos-felismeréssel. Elérhető az Intelligens Sávelhagyás-jelzés és -megelőzés is. Ez egy intelligens sávelhagyást jelző és megelőző rendszer: ha be van kapcsolva, sávelhagyáskor a kormánykerék finoman rezeg, és az autó a fékek egymástól független aktiválásával visszatér a sávjába. A Nissan Micra BOSE Personal Premium Edition a 0,9 literes, 90 lóerős, háromhengeres méretcsökkentett turbómotorral rendelhető ötsebességes kézi sebességváltóval. A magabiztos és kényelmes vezetésről olyan technológiák gondoskodnak, mint az Aktív menet-szabályozás és az Aktív nyomvonal-szabályozás. Helen Perry, a Nissan Europe kisautókért felelős ügyvezetője elmondta: „A Nissan Micra Bose Personal Edition megtestesíti azt a nagyszerű munkát, melynek köszönhetően a Nissan és BOSE a kisautók szegmensébe is elhozta a kimagasló hangélményt. Tovább erősíti ígéretünket ügyfeleink irányába, mely szerint mindenki számra elérhetővé tesszük az innovációt és élményt.” Jens Groth a BOSE Automotive System európai marketingigazgatója a következőket tette hozzá: „A Nissan Micra Bose Personal Edition a Nissannal közös erőfeszítésünk eredménye, annak a célnak a beteljesülése, hogy egy kisautóban is elérhető legyen a nagy teljesítményű hangélmény. Ez csak egyedi és innovatív megközelítéssel volt megvalósítható. A Nissan Micra BOSE Personal Edition a lélegzetállító hangélmény és a lenyűgöző autóipari megoldások különleges elegye, és a BOSE-t örömmel tölti el, hogy ilyen fontos szerepet tölthetett be ennek a nagyszerű autónak a megalkotásában.”  

10 lépés a DJI MAVIC PRO drón első startja előtt

2017.10.17.
  Pedig nem ördöngösség, csak más, mint korábban volt. (itt jegyezném meg, hogy természetesen a megfelelő helyről beszerzett drónhoz jár magyar nyelvű használati útmutató is, ami könnyebbé teheti a kézikönyvben szereplő információk megértését, de reméljük, ez a kis poszt is további segítségre lesz!) Elsőként nézzük meg a dobozt, majd nyissuk is fel! A csomagolás erősen hajaz az almás gyártó által használt letisztult, szép stílusra és kiváló minőségre is, nem lehet belekötni semmibe. Szép a csomagolás, katonás a rend, és minden alkatrész nagyon jó minőséget sugároz. Jó pár féle drón, quadkopter fordult már meg a kezeim között, de ez tényleg nagyon rendben van. A MAVIC PRO a DJI termékei között a kisebb drónok közé tartozik, pláne, hogy összecsukható. Pontosabban a karok, melyek végén üldögélnek a motorok és a rotorlapátok, behajthatók a drón teste mellé. Ez nagyban megkönnyíti a szállítást, és a tárolást is. A drón így is érkezik, összecsukva üldögél a dobozában. Mellette találjuk meg a nem kicsit bonyolult, funkciógazdag, aktív hűtéssel, kijelzővel ellátott távirányítót, ami inkább egy miniszámítógép, mintsem egy hagyományos modell távirányító. A MAVIC PRO távirányítóval együtt érkezik, így a gyárban párosították már a drónhoz a távirányítót, ezzel tehát nem kell vesződnünk jelenleg. Ahhoz, hogy a drón képességeit teljesen kihasználjuk, szükséges csatlakoztatni a mobiltelefonunkat majd a távirányítóhoz és azon futtatni a DJI GO4 applikációt is, DE csak a távirányítóval, telefon nélkül (sőt ugye, távirányító nélkül, telefonról irányítva) is tudjuk irányítani a Mavic PRO-t. Ergo viszonylag sok lehetőségünk van, a legteljesebb az a távirányító, és hozzá kapcsolva a mobil, applikációt futtatva. Ekkor élőkép, az összes intelligens repülési üzemmód, és minden egyéb funkció rendelkezésünkre áll.  Kezdőknek semmilyen egyéb repülési módot nem ajánlhatok nyugodt szívvel. Térjünk vissza a doboztartalomra. Tehát ott a drón, a távirányító. Mi van még a dobozban? A távirányító alatt van jó néhány kis füzet, leírások, használati utasítás. Alatta a hálózati töltőt találjuk meg. Ennek a végén van az akkumulátor töltőcsatlakozója, illetve, az adapterről tudjuk egy USB kábellel (2 USB csati is van a töltőn) tölteni a távirányítónkat, vagy bármilyen egyéb USB-ről tölthető eszközt, praktikusan a telefonunkat a repülési szünetben. Ezen kívül találunk még a dobozban két darab kis fekete anyagból varrt rotorlapát tartót, benne rotorlapátokat, illetve, két fajta RC kábelt, USB-C típusú és mini USB-s kábelt is. Illetve van egy micro USB kábel a dobozban, mely a távirányító töltésére szolgál. (a 3. Fajta RC kábel a távirányítóba gyárilag be van dugva, Apple rajongók számára). A lényeg, hogy mindegy, hogy Android, vagy IOS-t futtató készülékünk van, van hozzá megfelelő kábel a dobozban. A sima Mavic PRO dobozban ennyi van, de van egy úgynevezett Fly More Combo, melyben van még pár kiegészítő (autós töltő, töltő osztó, powerbank adapter, második akkumulátor és egy táska). A Fly More combo persze jóval drágább is, azonban ezek hasznos kiegészítők, így aki teheti, ruházzon be erre a verzióra. A dobozból vegyük ki a drónt, és a kiegészítőket, és menjünk sorba a szükséges lépéseken, egészen az első repülésig. 1. LÉPÉS Vegyünk ki mindent a dobozból és jól nézzük át a modellt, hogy minden rendben van e vele. Nincs e szállítási sérülés esetleg, törött vagy hiányzó alkatrész. Ez egy DJI terméknél több, mint nem jellemző, de azért legyünk résen, ezek nem olcsó játékok. Távolítsuk el a gimball és kamera védő buborékot és a kamera szállítás közbeni mozgását megakadályozó tartót is.     2. LÉPÉS Töltsük fel mind a drón, mind pedig a távirányító akkumulátorát. Szállításhoz a drón akksija minimális, tárolási feszültségen érkezik, ahogy a távirányító akksijában is csak annyi szufla van, hogy bekapcsolva lássuk, működik, hibátlan. Első lépésünk tehát mindegyik akku teljes, 100%-os feltöltése legyen. A fali töltő végén egy lapos csatlakozó van, melyre a drón akksiját tudjuk rádugni bármilyen irányból (nem kell a polaritással törődni). Amikor a Mavic akksija feltöltődött, az össze zöld led a tetején kialszik. Amennyiben egyszer megnyomjuk a gombot, akkor látható, hogy az összes led zölden világít, vagyis teljesen feltöltődött a drón akkuja. A fali töltő adapterébe dugjuk be az USB kábelt, melynek a másik vége egy micro USB vég, ezt a csatlakozót pedig a távirányítónk bal felső csatlakozójába (húzzuk ki a gyárilag bedugott RC kábelt) dugjuk bele. A távirányító kijelzőjéről %-os értéken leolvasható az aktuális töltöttségi szint.   Amennyiben szükséges, egy másik kábellel tölthetjük mobiltelefonunkat szimultán is a fali töltő adapter 2. USB portjáról. Mivel a telefonunkat is aktívan fogjuk használni, nem baj, ha azt is feltöltjük! Töltődik tehát a Mavic akkuja, a távirányítónk és a mobiltelefonunk is. Ez egy jó 45 perces folyamat. Amíg az akkuk töltődnek, úgy is lesz dolgunk bőven. 3. LÉPÉS DJI GO applikáció. Ez természetesen mind Android, mind pedig IOS rendszerű telefonra, tabletre elérhető. (egyidejűleg telepíthetjük a számítógépünkre is a DJI Assistant nevű szoftvert is, de ez opcionális, enélkül is szuperül üzembehelyezhető minden)   Sokféle módon letölthető az applikáció, de a legegyszerűbb, ha a Google Play store vagy App store-ból letöltjük a szoftvert. Keressünk rá a DJI GO-ra és tölthetjük is lefelé. Amint letöltöttük és feltelepítettük az alkalmazást, hozzunk is létre egy accountot a DJI-nál, amennyiben még nem volt. Ez fontos, mert az accountokkal társított adatok elkísérnek minket és drónunkat a jövőben. 4. LÉPÉS Kössük össze telefonunkat a már (idő közben) feltöltött távirányítónkkal. Amennyiben Apple telefonunk vagy tabletünk van, a gyárilag választott és bedugott Lightning csatlakozós RC kábellel összekötjük a távirányítót a telefonnal. Amennyiben Androidos a készülék, a mellékelt micro USB kábellet kell bedugnunk a gyárilag installált Lightning helyére. Ez egy mozdulat, nem nagy kunszt. Amint összekötöttük a távot a telefonnal, hajtsuk ki a távirányító telefontartó fogópántjait és illesszük közé a mobilunkat. A két fogópántot összenyomva a mobilunkat stabilan fogja tartani. Hajtsuk ki felfelé a távirányító antennáit is. A tartófülek elég nagy határok között állíthatók, így egy 7 colos tabletet, vagy egy nagy mobilt simán képesek fogadni és megtartani. Annyi tűrés van a tartókban is, hogy a telefont nem kell kivegyük a tokból, amennyiben az nem túl vastag.   5. LÉPÉS Kapcsoljuk be a távirányítót a bekapcsoló gomb kétszeri megnyomásával úgy, hogy a második nyomásnál hosszan benyomva tartjuk a gombot. (Ez jellemző DJI praktika, majd a drónt is ugyanígy kapcsolhatjuk be, tehát egy rövid nyomás, majd azonnal a gomb újbóli lenyomása és lenyomva tartása egészen addig, amíg végig nem fut a jelzés és hangot nem hallunk) https://youtu.be/XenAPzD6-sg A távirányító életre kel. Indítsuk el telefonunkon a DJI GO alkalmazást is. Amennyiben szükséges, frissítsük a firmware-eket. Ehhez a telefonnak a távirányítóhoz kell kapcsolódnia a kábellel, illetve, internet elérésnek kell lennie. A távirányító bekapcsolása, a mobilon a DJI GO alkalmazás elindítása után a feltöltött akkumulátort illesszük be a drónba! FONTOS, hogy az akkumulátor kikapcsolt állapotban legyen, mielőtt a drónba betesszük (vagy kivesszük később). Vagyis minden be van kapcsolva, fut a DJI GO és a drón is az asztalon villog, a DJI GO alkalmazásban megjelenik a Mavic képe. Ekkor, amennyiben van internet kapcsolat, a szoftver automatikusan ellenőrzi, hogy van e frissebb szoftver. Amennyiben igen, töltsük le és frissítsük is le a firmware-t. Az én esetemben volt frissebb firmware, nagyságrendileg egy jó 15 percet elszüttyögött vele a rendszer mire telepítette, de minden hibátlanul lezajlott. Menet közben a távirányító több ízben jelzi, hogy elvesztette a kapcsolatot a drónnal, többször újraindult, a drón is többször újraindul, és a szoftver is több ízben jelzi, hogy megszakadt a kapcsolat, de csak okézzuk le az üzeneteket, minden megy magától szépen tovább, ez így normális! NEHOGY KILÉPJÜNK A DJI ALKALMAZÁSBÓL ÉS SEMMIKÉPPEN SE KAPCSOLJUK KI A DRÓNT VAGY A KONTROLLERT MAGUNKTÓL!!  TÜRELEM! Amint mindennel végzett a rendszer, a DJI GO applikáció tájékoztat minket arról, hogy a frissítés sikeres volt! Ennél a pontnál már kikapcsolhatjuk az eszközöket vagy akár bele is csaphatunk a lecsóba, akarom mondani, fel is szállhatunk ha szeretnénk. 6. LÉPÉS Ehhez persze fel kell szereljük a légcsavarokat. A dobozban érkező Mavicre csak az első légcsavarok vannak rögzítve gyárilag. A Mavic alatt, a dobozban van két darab kis fekete, anyagból varrt légcsavar védő tok. Egyikből vegyünk ki egy pár légcsavart. Szereljük fel a gépre. Két fajta rotorlapát van a drónhoz!! Figyeljünk arra, hogy a rotorlapátokon lévő jelzés egyezzen a motoron lévő jelzéssel. Van tök fekete lapát és van fehér csíkkal jelölt lapát is. Mindegyiket a saját helyére tegyük fel. Ez egyszerű. Kinyitjuk a lapátot, ráhelyezzük a motor tengelyére, lenyomjuk és elfordítjuk hogy beakadjon a helyére rendesen. Ennyi. A két hátsó légcsavar rögzítése után a Mavic elméletileg repkész. 7. LÉPÉS Az első felszállás előtt kalibráljuk az iránytűt. Az iránytű az az érzékeny kis szerkentyű valahol a Mavic és a többi hasonló drón belsejében, amely megmondja a drónnak, hogy tulajdonképpen milyen irányban is áll ő. Pestiesen, hogy merre van az arra! Hivatalosan minden egyes új helyszínen indított felszállás előtt ezt a mutatványt meg kell ejtenünk a drónnal. (elmegyünk otthonról egy dombra 10 km-el arrébb például) Amennyiben erre a kalibrálásra egyébként szükség van, azt a szoftver is jelzi és ki is írja a képernyőre. Ettől függetlenül, nem baj, ha ezt mi magunktól is elvégezzük, hogy a Mavic a lehető legpontosabb legyen a levegőben. Fontos, hogy ezt olyan, nyílt helyen végezzük, ahol semmilyen zavaró körülmény, fém tárgyak, mágneses zavar, elektromos interferencia nem éri a drónt, és a telefonunk sincs túl közel. Leginkább a repülés elött egy nyílt terepen végezzük el a manővert. A kalibráláshoz a Mavic lábait hajtsuk ki, különben a motorok által okozott interferencia simán megzavarja az iránytűt és a kalibrálást is. (Aki nem hiszi, egyrészt próbálja ki, másfelől nézze meg a Mavic bekapcsolásáról készített alap videót, azon hallani, ahogy az Iphone videofelvételébe is szépen belezavarnak a motorok… ) https://youtu.be/ZQgAPNvN0w4 Kapcsoljuk be a távirányítót, a telefonon az applikációt és végül a drónt is helyezzük üzembe.   Az applikációban koppintsunk a drón állapotsávjára és válasszuk ki a „Calibrate” (Kalibrálás) parancsot, majd kövessüka képernyőn megjelenő utasításokat. Tartsuk a drónt vízszintesen, majd forgassuk lassan körbe 360 fokban. A drón hátsó állapotjelzője sárgán világít, a manőver végén pedig folyamatos zöld fénnyel. Ezek után a szoftver kéri, hogy fordítsuk függőleges helyzetbe a drónt. Fordítsuk a drónt függőleges helyzetbe, orral a föld felé (így a legegyszerűbb) és fordítsuk el 360 fokban a függőleges tengelye körül is. Amennyiben a drón állapotjelzője folyamatos vörös fénnyel világít, esetleg sárga és a vörös fény villog, ismételnünk kell a mutatványt. Amennyiben mindegyik manőver után zöld fényt kapunk, akkor rendben is vagyunk. Amennyiben nem akarjuk kalibráláshoz a DJI GO appot használni, kapcsoljuk át a távirányítón a Sport mód kapcsolót 3-5 alkalommal egymás után és a kalibrálási folyamat azonnal elkezdődik. 8. LÉPÉS Most, hogy minden fel van töltve, megismerkedtünk a drónnal, a távval és a szoftverrel is, nem marad más, mint kimenni egy szabad területre és megreptetni a drónt. Bekapcsolás előtt távolítsuk el a gimball rögzítő műanyagot és a buborékot is a kamera elől. (repülhetünk a buborékkal, de ha filmezünk, az bizony töri a fényt) Akinek ez az első drónja, az gyakorolhat a szoftverbe épített saját szimulátor programmal is. A szoftver szokásos módon tippeket, üzeneteket mutat minmden egyes fontos történésről. Folyamatosan tanít minket, ezeket ignorálhatjuk, vagy ki is próbálhatjuk. A szimulátor minden fontos beállításon végigvisz minket, így könnyebb az ismerkedés is. Amikor úgy érezzük, tényleg tudjuk, melyik gomb mire való, nem marad más hátra, mint a repülés! És, hogy milyen is repülni a MAvic Pro drónnal? Őszintén? Nagyjából semmilyen tudás nem szükséges ahhoz, hogy egy ilyen DJI drónnal valaki repülni tudjon. Egy kis józan ész és kellő körültekintés persze kelleni fog, de maga a repülés végtelenül egyszerű, a drón pedig annyira stabil, hogy az hihetetlen! Felszállás előtt várjuk meg, míg a Mavic beállítja a Home Pointot, vagyis azt a pontot, ahová baj esetén visszatér magától is, vagy ha visszarendeljük, hát pont oda érkezik majd meg. (zöld színű H betű a térképen az appban). (épületen belül nem fog GPS-t találni, ezért van ATTI mód a képen is ) Amint ez megvan, felszállhatunk. Ehhez az applikációban a felszállási manővert jelző ikonra kattintunk, és a csúszkát elhúzzuk. Magától felszáll a drón és nagyjából 1,5 magasan lebegni kezd. Természetesen a hagyományos módon, vagyis a két irányító kar egyszerre, lefele és befele történő húzásával is elindíthatjuk a motorokat, és a bal oldali vezérlő felfelé tolásával növelve a fordulatszámot, tudunk felszállni. Amikor a drón lebeg, próbáljuk ki finom mozdulatokkal az egyes irányító karok funkcióit az életben is. Látni fogjuk, hogy a Mavic nagyon óvatosan és megfontoltan reagál P módban mindenre. Szerezzünk tapasztalatot, a távirányító össze gombjának funkcióját értsük meg és nézzük meg a drón rá adott reakcióit is. A leszállás végtelenül egyszerű, ugyanis ezt is elintézi nekünk a szoftver és a drón ha úgy akarjuk, pont, mint a felszállást, de a hagyományos módon is leszállhatunk és le is állíthatjuk a motorokat természetesen. 9. LÉPÉS Csak arról beszéltünk, hogy milyen alap lépésekre van szükségünk a Mavic Pro első beüzemelése és a repülés előtt. Viszont ez a drón jóval többet tud ennél. A kamerája 4K-s videót, 12MP-es képeket készít és a filmezés a lényege tulajdonképpen. Hihetetlenül jó videókat tudunk készíteni a sokfajta repülési mód segítségével. Ezek kitapasztalása azonban időt igényel! Semmiképpen ne próbálkozzunk olyan területen, ahol nincs elég hely ahhoz, hogy az egyes funkciókat, repülési módokat kipróbáljuk. A legtöbb baleset nem a drón hibájából történik, hanem sima irányítási probléma, és vakmerőség következménye. Legyünk türelmesek, és cserébe nagyszerű légifotóink, videóink lehetnek! 10. LÉPÉS Fontos, bár nem igazán a felhasználáshoz tartozik, de mégis szót kell ejteni a következőkről. Jelen pillanatban idehaza a „dróntörvénynek” becézett rendelet végleges formája nem ismert. Az biztos, hogy szabályzásra van szükség, egy élhető, de precíz megoldásra ami a pilóta nélküli légi járművek reptetését illeti. A fenti könnyű használat ugyanis azt is magával hozza, hogy mindenki repülhet, nem kell hónapokat szimulátorozni, reszelni, szerelni egy helikoptert ahhoz, hogy repüljünk. A felelősség azonban a pilótáé. Így eseti légtérhasználati engedélyt kell kérni a megfelelő hivatalos szervtől és kötelező biztosítással is kell rendelkeznie annak, aki a repülést felelősségteljesen és jogszabály követő módon hajtja végre. Mint minden tárgyra itt a földön, a drónokra is hat a gravitáció, így ha valamilyen irányítási probléma, műszaki gond adódik, az bizony akár le is eshet. Kárt tehet ingó és ingatlanban, ne adj Isten, emberekben. Egyszóval figyeljünk, tartsuk be a szabályokat és kössünk biztosítást! Ehhez a legcélszerűbb belépni egy a drónokra szakosodott egyesületbe, mint mondjuk a DOE-ba. https://doe.hu/ Ajánlom továbbá a legter.hu oldalt is, ahol számtalan hasznos infót kaphatunk! Nagyon sok hasznos infó, tanács, tudás van itt, érdemes átolvasni mindent, kérdezni ha segítség kell, valami nem egyértelmű! A gyakorlás, az engedélyek és a biztosítás együttes megléte megadja azt a szabadságot, és jó érzést majd, amivel nyugodtan repülhetünk, nézhetjük a meglepő nézőpontból forgatott videóinkat, elkészült képeinket! Ez volt tehát “a 10 Lépés a DJI MAVIC PRO drón első startja előtt” című posztunk, de hamarosan megyünk tovább, és következő cikkünkben a Mavic PRO által nyújtott egyes repülési módokat taglaljuk majd bővebben! Annak aki kedvet kapott ehhez a remek szerkezethez, a modellrepülés drónos ágához, ajánlom figyelmébe a Modell & Hobby Kft. webshopját, ahol rá is találhat a DJI termékekre! Jó repülést!  

Teljes lezárás a 10-es számú főúton

2017.10.17.
Személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt 2017. október 17-én 11 óra 15 perckor a 10-es számú főút 46-os kilométerszelvényében, Táton. Az elsődleges adatok alapján, eddig tisztázatlan okból egy tehergépkocsi motorosnak tolatott, aminek következtében a motor vezetője sérült. A balesettel érintett járművek mindkét forgalmi sávot elfoglalják. A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták, kerülni a 117-es számú úton Esztergom-Kertváros irányába lehet. A helyszínen torlódásra kell számítani. Kérjük óvatosan vezessenek!

Continental: az elvárások országról-országra változnak

2017.10.17.
- A modern személyautók igazi mérnöki remekműnek számítanak, hiszen a szakemberek mindent alaposan átgondolnak és megterveznek rajtuk, mielőtt sorozatgyártásuk elindulna. Nincs ez másképp a gumiabroncsokkal sem: számtalan követelménynek felel meg a Continental az elsőszerelésű abroncsok minősítése során, különösen az új modellek esetében. „A gyárak konkrét kérésekkel keresnek meg minket és a számukra testre szabottan kifejlesztett gumiabronccsal a jármű csúcsteljesítményre lesz képes“– jegyezte meg Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője. Jelenleg minden harmadik Európában gyártott személyautó Continental gumiabroncsokon gördül le a futószalagról. Ezzel a teljesítményével a márka mindenkit megelőz a kontinensen. Hosszú azoknak az autógyáraknak a listája, amelyek ragaszkodnak a Continentalhoz: Audi, Mercedes-Benz, Jaguar/Land Rover, Peugeot/Citroën, Renault/Nissan, Skoda, Fiat, Volkswagen, de köztük vannak luxus sportkocsikat gyártó márkák, mint például a Porsche vagy a Maserati. Mellettük a Ford, a General Motors, a Mazda, a Hyundai és a Toyota is nagyra értékeli a Continental szaktudását, az elektromos autókat gyártó Tesla pedig a „Kiváló Fejlesztőpartner“- díjjal jutalmazta a Continental erőfeszítéseit, így ismerve el az elektromos hajtású Tesla S modellel kapcsolatban végzett munkát. Kompromisszumok nélkül nem megy „A biztonság az egyik legfontosabb szempont a gumiabroncs-fejlesztés területén, ebből sohasem szabad engedni. De más tulajdonságok is vannak, amelyeket figyelembe kell venni a tervezés során” – hangsúlyozta a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője. Például fel kell oldani azt az ellentétet, hogy egyrészt az abroncsnak alacsony legyen a gördülési ellenállása, másrészt jó legyen a fékteljesítménye. Emellett például a súly, a gördülési zaj, a tartósság és a kényelem mind olyan szempontok, melyek folyamatos kihívások elé állítják a gumiabroncs-fejlesztőket. A Continental sikerének az egyik titka, hogy pontosan tudja, mire kell összpontosítani, így válhatott az autógyárak egyik legkeresettebb márkájává. „A termelésünket mindig pontosan összehangoljuk az autógyárak igényeivel. Úgy szoktuk mondani, hogy leképezzük az ügyfélkörünket” – jegyezte meg Musztrai Ferenc. Az új autók iránti fokozott igény és a technológia fejlődése szükségessé teszi, hogy a Continental nagyon komolyan együttműködjön az ügyfeleivel. Minden márkának megvannak a saját igényei.   Hétköznapi abroncsokra támaszkodnak Amikor a Continental munkatársai egy új modellhez keresik az ideális gumiabroncsot, mindig először azt nézik meg, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb a meglévő kínálatból. Ezekben a termékekben sokévnyi kutató munka van, ezért jó alapot biztosítanak a fejlesztésekhez. Mindamellett az új autóknak többre van szükségük, nem elég egy bizonyos típusú abroncs. Minden személyautó esetében számolni kell egy normál nyári és téli szettel. Azonban azt is számításba kell venni, hogy egy adott személyautónak számtalan variációja lehet (szedán, kombi, kupé). Tehát, úgy kell az abroncsot megtervezni, hogy az mindegyik jármű típushoz kiegyensúlyozottan illeszkedjen, legyen szó családi autóról, vagy sportos vezetési élményt kínáló modellről. Eltérő elvárások Ha egy gumiabroncsot több kontinensen is forgalmaznak, akkor azoknak alkalmazkodniuk kell az eltérő időjárási viszonyokhoz és vezetési szokásokhoz. Észak-Amerikában például szigorúak a sebességhatárok, így az ottani sofőröknek fontosabb a kényelem, mint a sportos vezetési stílus. Egészen más a helyzet a Közel-Keleten, ahol az abroncsoknak meg kell birkózniuk a nagy hőséggel és a rossz minőségű utakkal. Ezek a körülmények megnehezítik a gyári elsőszerelésű gumiabroncsok fejlesztését. A fejlesztő csapatok szorosan együtt dolgoznak a kiemelt ügyfelekkel foglalkozó munkatársakkal. Egy csapatot alkotnak az anyagspecialisták, a vegyészek, a fizikusok, a mérnökök, a gyártástechnikusok és a folyamatmérnökök. A fejlesztő csapatok magja olyan szakemberekből áll, akik minden tekintetben megfelelnek az adott ügyfél elvárásainak, ugyanakkor a lehető legjobb teljesítményre képesek. “Mindent egybevetve, a gyári szerelésű abroncsok területén megszerzett előkelő pozíciónk nemcsak azt teszi szükségessé, hogy figyeljünk a vevőink igényeire, hanem azt is, hogy akkor és úgy reagáljunk az új kihívásokra, amikor és ahogy arra szükség van“– hangsúlyozta Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője.  

A Waberer's megtámadja a román adóhatóság döntését

2017.10.17.
A tájékoztatás szerint a Waberer's október 16-án kapta meg a romániai pénzügyminisztérium adóügyi igazgatósága végső határozatát a romániai leányvállalat, a Waberer's Romania S.A.-t érintő feltételezett adóhátralékról. A hatóság adóellenőrzése a 2011 és 2016 közötti adóévekre vonatkozott, amelynek eredményeképpen a Waberer's Romania S.A.-t társasági adó hátralék címén 3,3 millió román lej (717 ezer euró), míg behozatali általános forgalmi adó hátralék címén 0,8 millió román lej (174 ezer euró) összeg megfizetésére kötelezte. Az említett adóhátralék után számítandó kamatokat a hatóság várhatóan 2017 októberében határozza majd meg. Az adóhátralék, illetve a kamat megfizetésének határideje 2017. november közepe, azonban tekintettel a határozathozatal dátumára (2017. szeptember 29.), a követelés a Waberer's 2017 harmadik negyedéves eredményére is hatással van - írták. A Waberer's International Nyrt. árbevétele 2017 első fél évében 313 millió euró volt, 13,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 40,4 millió euróra nőtt 2017 első felében, ami 3,7 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A rendszeres EBIT (pénzügyi műveletek és adófizetés előtti eredmény) 14,9 millió euróra emelkedett, ami 14,1 százalékos növekedés 2016 első feléhez képest.

Műszaki és járműipari állásbörze az Óbudai Egyetemen

2017.10.17.
Mint írták, az egyetem hallgatóit és az érdeklődőket október 18-án Józsefvárosban a Tavaszmező utcai, 19-én pedig Óbudán, a Bécsi úti kampuszon várják, mindkét nap 9 és 16 óra között. A kétnapos tematikus rendezvény célja, hogy az adott terület munkaerő-piaci igényeinek bemutatása nagyobb teret kapjon az egyetemen és a vele kapcsolatban álló közoktatási és felsőoktatási intézményekben. Az őszi állásbörze első napján, a józsefvárosi kampusz kiemelt tematikáját a járműipar adja, amely jelenleg az ország egyik húzó ágazata. Az iparágban a komoly fejlesztési munkáktól a gyártástervezésen, optimalizálási feladatokon keresztül a minőségbiztosításig minden mérnöki feladat megtalálható, ennek megfelelően ezen a területen helyezkedik el az Óbudai Egyetem legtöbb hallgatója - írták. A műszaki tematikájú állásbörzének október 19-én a Bécsi úti kampusz ad helyet, amely idén három területre fókuszál: a kreatív iparra, az energetikára és az informatikára. A járműipari börzén 13 kiállító várja 74 négyzetméteren az érdeklődőket - közölték. További információ a http://allasborze.uni-obuda.hu oldalon található.

A Lufthansa félmilliárd eurót ajánlott az Alitalia egyes eszközeiért

2017.10.17.
 - A német Lufthansa-csoport félmilliárd eurót ajánlott az olasz Alitalia egyes eszközeiért - írta a Corriera della Sera olasz napilap. Névtelenséget kérő forrásaik szerint a Lufthansa ezért a pénzért venné meg az Alitalia rövidtávú járatok teljesítésére szolgáló keskenytörzsű gépparkját, a repülőtéri futópályák és terminálok használatát biztosító résidőkre vonatkozó szerződésket, valamint vállalná 12 ezer munkavállaló továbbfoglalkoztatását. A lap szerint az Alitalia vezetői vélhetően elutasítják az ajánlatot. A csődhelyzetben lévő olasz légitársaság felvásárlására hétfő délutánig lehet ajánlatokat beadni. A múlt héten az Alitalia az olasz kormányhoz fordult anyagi segítségért, hogy jövő tavaszig finanszírozni tudja működését. Az Alitalia május elején került újra nehéz anyagi helyzetbe, miután a dolgozók nem szavazták meg az újabb átszervezési csomagot. Emiatt az addigi pénzügyi befektető, az Etihad közölte, nem fektet több pénzt a veszteséges Alitaliába.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója