50 éves a Volkswagen Motorsport

2016.07.16.
Minden 1963-ban, az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött. Itt használták fel a wolfsburgi gyártó autóinak technikáját a „Formula Vee” junior-versenysorozat elindításához. A kicsi, együléses versenygépek – amelyek műszaki alapjául a legendás Volkswagen Bogár komponensei szolgáltak – reimportként Németországban is nevet szereztek maguknak. Az országos bajnokságok, illetve az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti versenyek mellett nem hivatalos világbajnokságot is szerveztek számukra. 1971-re az alapötlet immár a Formula Super V versenysorozatig fejlődött, olyan világbajnokokat indítva el pályájukon, mint Jochen Rindt (Ausztria), Niki Lauda (Ausztria) és Keke Rosberg (Finnország).   Hagyomány – a Volkswagen mindig is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás-nevelésre   1973 októberében a még mindig viszonylag kis szervezet Münchenből Hannoverbe költözött, ahol a Volkswagen Motorsport GmbH 2004-ben bekerült a cégjegyzékbe, s ami a mai napig székhelyéül szolgál. A Volkswagen a nagysikerű Formula V időszakot követően sem hagyott fel a fiatal pilóta-utánpótlás támogatásával, Michael Schumacher (Németország) Formula 1-es bajnokrekorder és Tom Kristensen (Dánia) Le Mans-legenda karrierje egyaránt Volkswagen-motoros Formula 3 versenyautókban indult el. Mérföldkövek – a túraautó-iskolától a Dakarig és a három WRC-bajnoki címig A Volkswagen a túraautók és természetesen a ralisport világában is letette névjegyét. Túraautó-iskolájában 1998-tól egészen 2014-ig tanulhatták a fiatalok a versenysport alapjait, amit a Nürburgring 24-órás futamán a földgázhajtású Scirocco GT24 versenygéppel aratott kategóriagyőzelmek tettek teljessé. Ne feledkezzünk azonban meg a Volkswagen a legendás Dakar versenyein aratott, egyedülálló sikersorozatáról sem, amely során a csapat 2009 és 2011 között három egymást követő alkalommal szerezte meg a győzelmet a Race Touareg versenyautóval. A márka az FIA Rali-világbajnokságba (WRC) való belépésével koronázta meg versenysportsikereit, ahol 2013-tól 2015-ig Polo R WRC versenygépével három egymást követő évben hódította el mindhárom bajnoki címet: a Volkswagen a konstruktőri, illetve Sébastien Ogier és Julien Ingrassia (egyaránt Franciaország) gyári versenyzői révén a pilóta- és a navigátori bajnokságot is megnyerte. Olyan sikertörténet ez, amelyet a Volkswagen a jövőben is tovább kíván írni. Jost Capito, a Volkswagen versenyigazgatója: „Ez az 50. születésnap kedvezőbb helyzetben találja a Volkswagent a versenysport világában, mint valaha, mégpedig igen széles körű és sokrétű programmal: Polo R WRC gépével a rali-világbajnokságban globálisan, az utánpótlást támogató Formula 3 révén a gyorsasági versenypályákon, míg a Golf GTI TCR jóvoltából különböző országos TCR-sorozatokban is érdekelt. Mindemellett az Andretti Autosport csapattal a ralikrosszban, e modern, feltörekvő sportágban is jelen lehetünk, amely nagy népszerűségnek örvend az Amerikai Egyesült Államokban. Mindezek alapján a Volkswagen szilárd és jövőbemutató alapokkal rendelkezik a versenysportban, ami feltétlen jó ok az ünneplésre, ám kötelezettség és motiváció is egyben. Mindenütt sikeresek kívánunk lenni, ahol csak rajthoz állunk.”    

Ancelotti új szolgálati autója egy szuper Audi

2016.07.16.
Ancelotti számára nem ismeretlen az Audi márka. Amikor a Real Madridnál edzősködött, akkor is Audival járt, mivel a spanyol klub mobilitáspartnere az ingolstadti autógyár. A Bayern München esetében ennél többről van szó. Az Audi nem csak a csapat autószállítója, hanem 9,9 százalékban a Bayern München AG tulajdonosa is. Ancelotti S8-asáról nem sokat árultak el, ismerve azonban az autó paramétereit, ennél gyorsabb, kényelmesebb és szebb autót nem tudott volna választani.

Motorlopás miatt őrizetbe vettek két magyart Ausztriában

2016.07.16.
Siegendorfban, magyarul Cinfalván kattant a bilincs a két magyar kezén. Siegendorfban, Kismarton közelében kattant a bilincs a két magyaron. A gyanú szerint aznap délelőtt Steinbrunnban elloptak egy mopedet. Az orf.at beszámolója szerint a magyarok ellen lopás miatt indult eljárás.

Red Bull Air Race - A szeles időjárás ellenére tartják a programot

2016.07.15.
- A jelenlegi időjárás előrejelzés ellenére a Red Bull Air Race versenyigazgatósága bízik abban, hogy a szombati budapesti Red Bull Air Race futam kvalifikációs repülései a meghirdetett program szerint alakulnak - áll a versenyigazgatóságnak az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében. A sorozat történetének 70. versenyén a pályát ismét a Lánchíd és a Margit-híd közötti Duna-szakaszon alakítják ki. A Red Bull Air Race sorozatnak a mostani a 10. idénye, a nyolcból még öt futam van hátra, Budapest a bajnokság negyedik állomása. Az úgynevezett Master Classban a német Matthias Dolderer vezet 30 ponttal, mögötte az amerikai Kirby Chamblissnek 20, a francia Nicolas Ivanoffnak pedig 19 pontja van. Az utánpótlás-osztályban (Challenger Cup) az amerikai Kevin Coleman áll az élen 24 ponttal. A műrepülők időmérő edzését szombaton 16 órától tartják, vasárnap 12 órakor az utánpótlás-osztály, 14 órától pedig a Master Class pilótái mérik össze tudásukat. Besenyei Péter szombaton az időmérő előtt pályabemutató repülést tart, vasárnap 13.50-től pedig saját légi bemutatójával szórakoztatja majd a közönséget.
Címkék: 

Világ körüli úton a hőlégballonos

2016.07.15.
A Föld körüli hőlégballonos utazását e hét kedden megkezdő  Fedor Konjuhovot ideális időjárás segítette a rajtnál az ausztráliai Northamban, ahol az expedíciós csapat kiépítette főhadiszállását. A mérsékelt, mintegy 5 m/s sebességű szélben a csapat szakemberei feltöltötték héliummal a Rozier-ballont, amit egy acélsodronnyal a Toyota Hiluxhoz rögzítettek, a legendás pickup legújabb generációs modelljének segítségével biztosítva, hogy a ballon ne szálljon fel idő előtt. A Northamban végzett előkészítő szakasz során a Toyota Hilux egyfajta utazó támaszpontként szolgált, hogy a szakemberek megnyugtatóan tesztelhessék mindazt a felszerelést, amit beépítettek a világ eddigi legnagyobb ballonjába, ami kifejezetten Fedor Konjuhov világrekord-kísérletéhez készült. Kiemelkedő teherbírása révén a Toyota Hilux képes volt egyszerre elszállítani a gondolát a rászerelt gázégőkkel egy utánfutón, valamint a gáztartályokat a platóján, így a tesztek zökkenőmentesen folyhattak. A tesztek szüneteiben a Toyota Hilux folyamatosan fuvarozta az expedíció táborába a világ minden tájáról érkező felszereléseket. A tervek szerint Ausztrália átrepülésére (vagyis a világ körüli út első szakaszának teljesítésére) negyvennyolc-hetvenkét óra áll rendelkezésre, amit igencsak megnehezítenek a kontinens fölötti erős légáramlatok. A szél irányának vagy sebességének váratlan változása esetén Fedornak gyors döntéseket kell hoznia a repülés irányáról és magasságáról, hogy tartani tudja a kijelölt útvonalat. Ilyenkor jön igazán jól a földi személyzetnek a Toyota Hilux páratlan off-road teljesítménye, hiszen úttalan utakon kell követniük a ballont, bármerre menjen is. A komoly sebesség és a hatalmas repülési magasság miatt képtelenség előre megbecsülni, milyen távolságokat kell bejárnia a Hiluxnak a legkeményebb terepeken, hogy teljesíthesse küldetését. A navigációs rendszerrel és robotpilótával is felszerelt ballon végigrepül majd Új-Zéland, a Csendes-óceán, Dél-Amerika és az Atlanti-óceán fölött, érinti Afrika legdélibb csücskét, majd átszeli az Indiai-óceán egét, és a tervek szerint Ausztrália nyugati partján ér földet. A nagy kaland során a híres orosz utazó 33.000 kilométert tesz majd meg a gondolában, 5-10 kilométeres magasságban. A Föld körberepülése komoly kihívást jelent Fedor Konjuhov számára – még úgy is, hogy a legmodernebb felszerelések állnak az expedíció rendelkezésére. Az utazó két hetet tölt majd a zárt gondolában, s mivel a külső hőmérséklet -60 Celsius fok alá is süllyedhet, a kabinban sem lesz melegebb +4 foknál. Fedor az egész út során oxigénmaszkot visel, és fagyasztva szárított ételeket fogyaszt. A léghajó tömegének csökkentése mindennél fontosabb volt, ezért a teljes vízkészletet 50 literre kellett korlátozni. Mivel a gondolában biztonsági okokból tilos a nyílt láng használata, Fedor elektromos forralóval melegít majd vizet, ha meg akarja főzni az ebédjét. Az aktív kikapcsolódáshoz is kiváló pickup már a világ legtávolabbi szegleteiben is számtalanszor bebizonyította elpusztíthatatlanságát és megbízhatóságát, most pedig készen áll arra, hogy a merész égi utazó segítségére siessen – bármikor és bármilyen körülmények között. - A felszállás után Fedorra a szokásos feladata vár: új világrekordot kell felállítania. A siker érdekében talán az a legfontosabb dolog, hogy mindig biztos lehessen benne: közel a segítség. Itt a földön készenlétben állnak a barátai és a Toyota Hilux, ez a megbízható társ, amely immár egy éve hűségesen teszi a dolgát, és segít nekünk abban, hogy minden helyzetet magabiztosan kezelhessünk. Sok szerencsét kívánunk a legendás utazónak, és izgatottan várjuk sikeres célba érését! - fogalmaz Tatjána Haljavszkaja, a Toyota Motor Russia marketing-igazgatója.

Kékszalag - Minden hajó célba ért

2016.07.15.
Az idei Kékszalagot Litkey Farkas nyerte Festipay nevű hajójával 8 óra 34 perc 6 másodperces idővel. Az első hét helyen csak többtestű hajók végeztek: 2. Józsa Márton a Fifty-Fiftyvel 8 óra 40 perc 20 másodperccel, 3. Kaiser Kristóf az Extreme Sailing Teammel 8 óra 48 perc 48 másodperccel, 4. Vándor Róbert az RSM DTM-mel 9 óra 3 perc 55 másodperccel, 5. Rauschenberger Miklós a Team Quantum Hungaryval 9 óra 20 perccel, 6. Rajnai István a HUNCAT-tel 10 óra 14 perc 25 másodperccel, 7. Petrányi Zoltán az FHB BANK-kal 10 óra 22 perc 57 másodperccel. Az egytestű hajók mindegyikének legalább tizenegy óra kellett idén a tókerüléshez. Közülük a leggyorsabb az abszolút 8. Oroszlán Péter volt a Principessával 11 óra 6 perc 31 másodperccel, őt követte Király Zsolt a Rafficával 11 óra 27 perc 38 másodperccel (9.) és Büki Gábor a Lisa-Keszthelyi Yachtkikötő nevű hajóval 11 óra 55 perc 29 másodperccel (10.). A többi versenyző 12 óránál több idő alatt teljesítette a 155 kilométeres Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Tihany - Keszthely - Tihany - Balatonfüred távot. Az 48. Kékszalag Erste World Nagydíjra az előzetesen jelzett viharos szél miatt csak 481-en neveztek, közülük 393-an értek körbe a tavon. Az idei győztes Litkey Farkasnak ez már a tizenkettedik Kékszalag-győzelme volt, de az első, amit katamaránnal ért el. Hajójával sokáig az élboly mögött haladt a csütörtök reggel elrajtolt mezőnyben, és csak a Keszthelyi-öbölben ugrott az élre. A Festipay 14 óra 20 perckor elsőként vette a keszthelyi bóját, innen viszont már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. 

Kétmilliárd forintból vehet új autókat a mentőszolgálat

2016.07.15.
Győrfi Pál közleményében azt írta, a beérkező árajánlatok függvényében akár száz új mentőautó is szolgálatba állhat az év végéig, kiváltva ezzel az elhasználódott, régi járműveket. Az idén ez már a második nagy volumenű gépkocsivásárlás az Országos Mentőszolgálatnál. Januárban az OMSZ mintegy 2,3 milliárd forintos állami forrásból 92 korszerű, esetrohamkocsi szintű mentőautót vásárolhatott, ezekből 74 már beérkezett, és az elkövetkező hetekben a járművek utolsó csoportja is szolgálatba áll az ország mentőállomásain.

Átalakítják Zalaegerszeg buszközlekedését

2016.07.15.
Gecse Péter beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapokban számtalan lakossági, vállalkozói és képviselői jelzés érkezett Zalaegerszeg közösségi közlekedési rendszeréről, és miután év végén lejár az Északnyugat-dunántúli Közlekedési Központtal (ÁNYKK) meglévő kétéves szerződés, az önkormányzat időben igyekszik áttekinteni a szükséges módosításokat. Ennek keretében felmérték a meglévő hálózatot, a menetrendi lefedettséget, illetve külső szakértőként bevonták a budapesti Mobilissimus Kft.-t. Májusban elkezdődött az előkészítés, amelynek keretében lakossági fórumot tartottak, egyeztettek a jelentősebb foglalkoztatókkal, hogy a munkába járás feltételeit miként lehetne javítani. A következő hetekben két újabb lakossági fórum keretében már a tervezett új menetrendi struktúrát fogják ismertetni, ebben szerepel, hogy Zalaegerszeg egymástól távol lévő városrészeit is új járatokkal kötnék össze. Az elképzelések szerint kormányzati pályázatok révén modernizálnák a város buszparkját is, ez kiegészülne kisebb járművekkel, amelyek a jelenlegi buszokkal nem megközelíthető zártkerti ingatlanokat is bekapcsolnák a járatok hálózatába. +

170 éves a magyar vasút

2016.07.15.
A nemcsak a közlekedést, hanem a gazdaságot és az életmódot egyaránt forradalmasító vasút jelentős fejlődésen ment keresztül a 19. század második felében. A hálózat hossza 1850-ben 222 kilométer, 1860-ban 1615 kilométer, a kiegyezés évében 2283 kilométer volt (az ország akkori területét figyelembe véve). A dualizmus időszakában a fejlődés felgyorsult, 1913-ban már 21,5 ezer kilométer vasút hálózta be az országot. Az I. világháborút követően a vasúthálózat 40%-a, 8705 kilométer maradt Magyarország területén, és a vasúti csomópontok jelentős része is a határokon kívülre került. A két világháború között gyakorlatilag nem építettek új vonalakat, a magyar mozdonygyártás ugyanakkor világhírűvé vált. A II. világháborúban hatalmas károkat szenvedett a vasút, vesztesége 70% körülire tehető. A II. világháborút követően a forgalom gyorsan növekedett, a 60-as évek elejére mind a személy-, mind az áruszállítás teljesítménye meghaladta az 1920 előtti legmagasabb szintet. A legnagyobb teljesítményt a vasút a személyszállításban az 1960-as évek második felében, a teherforgalomban ennél tíz évvel később érte el. A vonatok ekkor már hosszú ideje a legfontosabb közlekedési, szállítási módot jelentették hazánkban. Szintén a hatvanas-hetvenes évekhez kötődik a gőzmozdonyok háttérbe szorulása, helyüket a dízel- és a villamos-mozdonyok vették át a vontatásban, utóbbiak szerepe egyre meghatározóbbá vált a nyolcvanas-kilencvenes években. A rendszerváltás okozta gazdasági szerkezetváltással, valamint a közúti közlekedés fejlődésével párhuzamosan a vasúti teljesítmény visszaesett. Jelenleg a személyszállítás utaskilométerben számított teljesítménye kevesebb mint fele, az áruszállítás árutonna-kilométerben regisztrált teljesítménye mintegy négytizede a rekordévekben mértnek. 2015-ben a vasút a távolsági közlekedés teljesítményének 30%-át adta, az utazások száma 144 millió volt, ami 22%-át tette ki az összesnek. Az áruszállításban az előzőeknél kisebb a vasút részesedése (18%), de ebben a tekintetben is a második legfontosabb szállítási mód a közúti szállítást követően. 2014-ben hazánkban 7105 kilométernyi vasútvonalat működtettek, aminek 42%-a volt villamosított.
Címkék: 

A BP-nek 61,6 milliárd dollárjába került az olajszennyezés

2016.07.15.
A BP most először közölt mindenre kiterjedő összegző adatot. A Deepwater Horizon nevű kitermelő toronynál 2010. április 20-án történt robbanás következtében 4,9 millió hordónyi kőolaj jutott a Mexikói-öböl vizébe. Az Egyesült Államok legsúlyosabb környezetszennyezésének forrását, a sérült mélytengeri olajkutat 5 hónappal később, szeptember második felében sikerült csak véglegesen lezárni. Egy múlt évi jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben. Tavaly a BP 20,8 milliárd dolláros kártérítést fizetett az olajömlés miatt peren kívüli egyezség értelmében. Ez volt eddig a legnagyobb olyan peren kívüli kártérítési megállapodás az Egyesült Államok történetében, amelyet egyetlen jogi személlyel kötöttek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója