Használt Mazda Ausztriából?

2024.06.22.
Nagyon köszönöm a gyors és szakszerű segítséget, és azt is, hogy a következő alkalommal is szinte azonnal a rendelkezésemre álltak, hogy megvehessem a kiszemelt autót. A választás arra esett! Mindenkinek jó szívvel ajánlom szolgáltatásukat! – írta a használtautó vásárlás előtti átvizsgálás szolgáltatásunkat értékelő űrlapra ügyfelünk, miután az ezután vizsgált autót megvásárolta. 13 éves 3-as Mazda, ráadásul a sógoroktól, akik minden utat keményen „lesóznak” így az arra hajlamos autók odaát erősen ki vannak téve a rozsdásodásnak. És a korabeli Mazdák ilyenek, még osztrák körülmények sem kellenek neki és rohadásnak indul szinten minden, ami alul van. De nem csak ennyi probléma volt az amúgy két és fél millió forintért hirdetett, 170 ezer kilométert futott kis ferdehátúval. Nem megy a légkondi Ha a vásárlás előtt nem megy egy használt autó klímaberendezése, az nagyon nem jó jel. Ezerszer lerágott csont, hogy erre a legtöbb eladó hanyagul odaveti, hogy „csak fel kell tölteni”. Azok a kérdések is nagyon elcsépeltek már, amit erre mondani lehet ép ésszel, vagyis, hogy „Akkor miért nem töltötted fel?”, vagy kicsit hozzáértőbben fogalmazva „Egy zárt rendszerből nem szökik csak úgy el a gáz, mondjuk, ki sz@r az egész…” És ez független attól, hogy éppen milyen évszakban történik a vásárlás, mert ugye télen is jól jön, ha a kompresszor teszi a dolgát és képes szárítani a befújt meleg levegőt párátlanítás végett. Most meg ráadásul nyár van, még ráadásabbul éppen az első hőhullámot éljük, amikor út közben mérhetetlenül sajnáljuk a lehúzott ablakkal autózókat: úgy, hogy tudjuk, hogy van klíma a kocsijukban és a körülményből azt is, hogy nem működik. Ebben a 3-asban sem működött. Nyilván mi nem tudjuk és nem is akarjuk a helyszínen felderíteni, hogy egy húsz forintos tömítés, vagy egy új kompresszor kell bele, lelke rajta, aki ennek ellenére is megvásárolja a kocsit. Csúszik már a kuplung Tudom! Kopó-fogyó / kopó-forgó alaktrészről van szó és ezek cseréjére készülni kell egy autóban. Szent igaz! De az már nem mindegy, hogy ha valaki kimaxolja a pénzügyi keretét, akkor a közeljövőben ki kell-e cserélni a kuplungtárcsát meg a hozzá tartozó ászeszoárokat úgy is mint kuplungszerkezet és kinyomócsapágy. Nincs kipucolva eladásra Pedig ez ennek a kocsinak nincs már messze és a csere nem filléres tétel, nagyjából a vételár 10%-a. Dobtak bele egy új akkut De tényleg úgy néz ki, mintha csak odavetették volna, hogy legyen benne. A burkolat és a rögzítés is hiányos. Ez nem csak gagyi így, hanem még tűzveszélyes is, muszáj rendesen megcsinálni. A 170.000 km nem múlt el nyomtalanul, kormányzás közben némi rendellenes szervohang hallatszik. Szervohatás amúgy van, működik minden, de az első szervizlátogatáskor nem maradhat el a rendszer teljes áttekintése. A bal első fékcsőnél szivárgásnyomok voltak. Műszaki vizsga negatív! A kocsinak még nincsen magyar rendszáma, de érdemes megnézni, hogy kell-e műszakiztatni vagy sem a közeljövőben: Ausztriában a személygépjárművek műszaki vizsgáztatása az úgynevezett „3-2-1 szabály” szerint történik: az első vizsgát a jármű első forgalomba helyezésétől számított három éven belül, a másodikat további két év múlva, majd ezt követően évente kell elvégezni. Ez a rendszer biztosítja, hogy az autók folyamatosan megfeleljenek a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak. A vizsgált, 2011 júliusában forgalomba helyezett autó esetében, amennyiben tulajdonosai mindig a maximális időtartamot használták ki a vizsgák között, a műszaki vizsga jövő hónapban, azaz 2024 júliusában jár le. Nem csak a fékcső lesz a probléma a műszakin Hanem a rozsda is, mert az akad bőven. A motorház fedél belső részén a festéket nyomja felfelé a korrózió, a motortérbe tekintve a nyúlványok hegesztésein láthatunk sárguló részeket. Ha alulról vizsgáljuk az autót, akkor látható, hogy megelőző csapás jelleggel foglalkoztak már a korróziógátlással, de az alvázhoz rögzített konzolokon és azok környezetében szintén ott csámcsog a rozsda. A futómű alkatrészek is erősen odavannak már. Ezek mondjuk nem „átlátszó” vasak, de a vasoxid ezeknek sem használ és hát látványra sem túl szépek. De sajnos ez még csak a jéghegy csúcsa. A rejtett kis zugokban, ajtófalcokban, üregekben és nem látható helyeken még brutálisabb a helyzet, elég csak betekinteni a bal első ajtó zsanérja mellett az üregbe és az első sárvédő hátoldalára. Kívülről is viseltes A fényszórók – ahogy az lenni szokott az elhanyagoltabb kocsiknál – le vannak mattulva. Ez nem akkora katasztrófa, átmenetileg egy kis kézügyességgel magunk is meg tudjuk oldani. Ha pedig profi és tartós megoldás kell, akkor minden sarkon találunk lámpa polírozót, akik tartósabb eredményt produkálnak, nagyjából 25-30 ezer forintért. A motorház fedél közelképe A karosszériának azok az elemei, amelyek ki vannak téve a kavicsfelverődésnek, kaptak is rendesen és sajnos a kavicsnyomok helyén szintén piroslik a rozsda. Az első lökhárító alsó része le van húzva, és mind a négy alufelni peremsérült. Na, mondjuk ki, nem mutat jól. Szervizkönyv 90 ezerig Pedig az jó régen volt már, 2017 decemberében. A motortérben találtunk ugyan egy cetlit, amelynek tanúsága szerint 164.000-nél kapott új olajat a motor, de 2023 augusztusában ez újra el kellett volna végezni, ráadásul a papíron az is szerepel, hogy ezen kívül semmi mást nem csináltak az autóval. Tehát sem levegőszűrőt, se pollenszűrőt, se fékfolyadékot stb. nem cseréltek rajta. Alapvető, hogy teljes nagyszervizzel kezdünk. A fékfolyadékot elvileg kétévente kellene cserélni, úgyhogy legalább egy fékfolyadékmérést mindenképpen be kell iktatni és indokolt esetben azonnal cserélni. A fék ugyanis nem játék! Nyilván ott hagyták... A leírtak alapján gondolom sok olvasó sírva menekülne a tett helyszínéről, és természtesen így tett ügyfelünk is használt autó helyszíni átvizsgálás eredménye alapján. A cikk elején idézett sorokkal megköszönte az alapos átvizsgálást és ma már boldog azzal az autóval, amit ehelyett talált és ahol nem hozott ennyi negatívumot a vizsgálat.  

Forma-1: az időmérő alapján izgalmas lesz a Spanyol Nagydíj

2024.06.22.
Ez a második pole pozíciója a brit pilótának, aki utolsó körében két századdal bizonyult gyorsabbnak a második helyen záró holland Max Verstappennél, a Red Bull háromszoros világbajnokánál, aki vezet az idei összetett pontversenyben. A harmadik időt a Mercedesszel versenyző, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton autózta. A vasárnapi verseny 15 órakor rajtol Barcelonában, a futamot az M4 Sport élőben közvetíti. A teljes rajtsorrend: Lando Norris (brit, McLaren) Max Verstappen (holland, Red Bull) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) George Russell (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Alpine) Esteban Ocon (francia, Alpine) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Sauber) Nico Hülkenberg (német, Haas) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) Kevin Magnussen (dán, Haas) Cunoda Juki (japán, RB) Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Logan Sargeant (amerikai, Williams) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Volvo S60 búcsút int az Egyesült Államoknak

2024.06.22.
Az S60-asok gyártása június végén biztosan befejeződik majd a dél-karolinai Ridgville városában - ahol egyébként az új, Volvo EX90 SUV-t is gyártják. Ennek ellenére a széria gyártása továbbra is folytatódik majd a kínai Daqing városában található gyárában, viszont a cég egyik szóvivője szerint nem tervezik az autó importálását az Államokba. A Volvo képviselője hozzátette: "Az S60-at jelenleg is MY25-ös járműként gyártják és országszerte elérhető a márkakereskedésekben. Az autó iránt érdeklődőket pedig arra bíztatjuk, hogy forduljanak a helyi kiskereskedőkhöz, vagy látogassanak el a volvocars.com/us oldalára."  A jelenlegi S60-as generáció még a 2019-es modellévben került piacra, és a külső és belső kialakítása is változatlannak számít azóta. A 2025-ös évre viszont a kínálat annyiban változik, hogy egy 247 lóerős nem hibrid modellt, valamint egy 456 lóerős plug-in hibrid modellt is magába foglal majd. Utóbbi pedig a "Recharge" becenevét is lecseréli a kicsit durvább hangzású "T8 AWD plug-in hibrid" névre.  

Nagy lángokkal égett egy autó – a tűzoltók mellett mentőkre is szükség volt

2024.06.22.
Képünk illusztráció Forrás: police.hu Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autó az M43-as sztráda elején, az 50516-os út felüljáróján. A szegedi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a járművet, amely a leállósávon vesztegel. A történtek miatt Szeged felé egy sávon lehet közlekedni. Az esethez mentőt is riasztottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nyáron sem lankadhat a sofőrök figyelme

2024.06.22.
Nyáron több a baleset A gyermekeket ért balesetek 30%-a nyári időszakban történik. Nem kell ezen meglepődni, hiszen ilyenkor mindenki szabadabb, fesztelenebb, és minden gyermek eleven, és aktív, illetve folyamatosan próbálgatják határaikat, természetes, hogy ebbe a folyamatba kódolva van egy baleset. Mit lehet tenni, hogy szülőként nyugodtan engedhessük el vakációzni a gyermekünket? A legfontosabb, hogy tanítsuk meg nekik, hogy a közlekedésben szabályok vannak, amiket mindenkinek be kell tartani. Nem csak a földi, hanem akár a vízi közlekedésben is. Vízparton, élő, vagy mestereséges vizek közelében is sokan töltik szünidejüket. Komoly szabályok vonatkoznak a fürdőzőkre, és itt a legfontosabb a vízbiztonság minél előbbi kialakítása. Nagy felelőtlenség szülői részről úgy természetesen víz közelbe küldenie gyermekét, ha nem tud biztosan úszni. Mondjuk el a gyereknek, hogy mit jelent a viharjelzés. Olyankor kötelező a fürdőzőknek, a vízi eszközöket használóknak és a csónakban horgászóknak a viharjelzés folyamatos figyelemmel kísérése. Első fokú viharjelzésnél a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni! Másodifokú viharjelzés esetén tilos vízbe menni! A felvillanó sárga fények 45, vagy 90-szer felvillanó fénye mutatja meg a jelzés mértékét. A biztonsági kiegészítők használatát hasznos már egészen kicsi kortól belenevelni a gyerekbe. Hogyan? Például úgy, hogy addig nincs kerékpározás, amíg nincs a fejen a bukósisak, és a kesztyű. Tiltakozik? Nyugodtan meg lehet neki mutatni milyen kemény, és érdes az aszfalt, és már csak egy elcsúszásnál is milyen komoly sérülést okozhat. De visszatérve a vízi sportokhoz, a mentőmellény használata szintén kötelező elem akárcsak egy csónakázás esetén is, hiszen a felhevült testtel vízbe esés sokkoló élmény. A vízbiztos úszás pedig evidens, főleg élővíz esetében. A gyerekülés, biztonsági öv sem dísznek van a járművekben, azt minden esetben használni kell. Tiltakozik? Jöhet a lezárt parkoló, és a tesztkör 5 km/h-ról fékezve, aztán a meglepődés, hogy mekkorát lehet esni már ilyen kis sebességnél is. Szülőként a legfontosabb a példamutatás Nehéz, de hosszú távon megéri elmondani százszor, vagy ezerszer, hogy mit, miért nem szabad, és mi az, ami jó. Ettől még nehezebb jó példát mutatni, és nem engedni a csábításnak, hogy kiadjuk magunkból a feszültséget egy-egy aggasztó forgalmi helyzetben. Miért? Mert a gyermek folyamatosan megfigyel, tanul, és azonnal odavágja a megfelelő időpontban egy vita közepén, hogy apa, te is csúnyát mondtál az autóban a bácsira, aki nem indult el előtted. Ma már nagyon hamar megtanulnak kerékpározni a kicsik. Három éves korban már lazán, önállóan, pótkerék nélkül közlekednek apró kis drótszamaraikkal. Ha időben szokássá válik a kesztyű, és bukósisak használata, akkor már el sem indulnak nélküle sehová. Én ezt még megtoldanám egy térd, és könyökvédővel is, mert, ahogy nőnek, úgy lesz egyre nagyobb a sebesség, és a koordinációs képességek, a finommotorikus készségek nem tudnak ilyen gyorsan fejlődni velük. Illetve ettől függetlenül is a biztonsági felszerelések használata evidens akkor, ha ilyen közlekedési eszközre ülünk. Ezért nem értem a strandpapucsot, vagy nyitott sisakot egy országúti motorosnál. Vajon ő még soha nem kapott el egy nagyobb bogarat mondjuk 80 km/h-nál? A telefont felejtsük el! Tudom nem egyszerű ez a kijelentés a mai rohanó világban, ahol elég csak szétnézni körülöttünk pár percre és rájövünk, hogy mennyi telefonfüggő ember létezik. Ami viszont tény, hogy aki használja, annak jelentősen romlik a reakcióideje, és itt fontos megjegyezni, hogy a mobiltelefon használata négyszeresével növeli meg egy közúti baleset bekövetkezésének kockázatát. Ez lehet járművezető, vagy akár egy gyalogos is, aki emiatt nem veszi észre a gyalogátkelőhelyet, vagy a feléje közelítő kéklámpás járművet. Egyébként sincs semmi keresnivalója a legkisebbek kezében az okotelefonnak. A nagyobbak pedig legalább addig jó, ha leteszik, amíg részt vesznek a közlekedésben, mert elsőbbségük akkor lesz a zebrán, ha azt megadják nekik, sajnos alanyi jogon (mivel gyalogosok) nem. Mobilozni pedig nem csak autóban, de kerékpáron, és motoron is tilos vezetés közben. Autósként a reggeli és délutáni rohanás stresszes időszak: mindenki időre megy, sokan szétszórják a gyerekeket, nyári táborokba, napközikbe, legalább két megálló van még a munkahely előtt. Időre kell odaérni a gyerekkel, aki ma reggel sem partner abban, hogy gyorsan összekészüljön, pedig apát várja az ezer teendő a munkahelyén, gondolatban már szinte bele is kezdett. Csak egy pillanatra kapta elő a telefont a dugóban állva, de pont nem vette észre a takarásból elé lépő kisgyereket… Csak egy pillanatra engedte el a gyerek kezét, ahogy a kapuhoz kísérte, de máris megvan a baj, mert kisfia nem figyelt, és odalépett egy tolató autó mögé… A szülői hivatásnak nincs meghatározva az időtartama, ez egy olyan munkahely, ami non-stop figyelmet követel, mert a világ veszélyes, főleg a legkisebbekre. De ha megtanítjuk nekik az alapvető közlekedési szabályokat, ha beléjük neveljük, hogy a közúton a túlélés záloga az óvatosság, és az állandó figyelem, akkor mi szülőként mindent megteszünk azért, hogy a rizikót a legkisebbre csökkentsük. „... hogy mindenki hazaérjen!” További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!  

Bejött a hidrogénbusz Kecskemétnek

2024.06.22.
Ebben a járműben hidrogén az üzemanyag, amelyet üzemanyagcella alakít át elektromos árammá, és a hajtást elektromotorok biztosítják. A melléktermék, ami a kipufogón távozik, tiszta vízpára. Az autóbusz üzemanyagellátását a Messer Hungarogáz Kft. biztosította egy mobil hidrogéntöltő-egységgel a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. országos kísérleti hidrogénbusz projektjének keretében. A tesztüzem tapasztalatai és a város sajátosságai alapján a hidrogénbuszok hosszú távon is életképes megoldást kínálhatnak Kecskeméten. A hidrogénalapú technológia nemcsak a városi közlekedésben, hanem más közszolgáltatásokban és ipari célokra is használható lehet. Kecskemét, mint a hidrogén technológia úttörő alkalmazója, és a hidrogén szakmai műhelyt működtető Neumann János Egyetem városa, tovább csökkentheti szén-dioxid-kibocsátását, és példát is adhat más települések számára a fenntartható városüzemeltetés kialakításában. A megfelelő pályázati források rendelkezésre állása kulcsfontosságú a sikeres átállásban, és a hidrogéntechnológia terjesztésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sainz volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2024.06.22.
Fotó: Ferrari A Ferrari versenyzője mögött a McLaren brit pilótája, Lando Norris lett a második. Harmadikként a másik Ferrarival versenyző monacói Charles Leclerc zárt. A címvédő holland Max Verstappen ezúttal negyedik lett a Red Bullal, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton pedig a hatodik helyen végzett. A barcelonai versenyhétvége 16 órától az időmérő edzéssel folytatódik. Eredmények, 3. szabadedzés (az élcsoport): 1. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:13.013 perc 2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:13.043 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:13.050 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13.087 5. George Russell (brit, Mercedes) 1:13.164 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:13.359 Pénteken rendezték: 2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:13.264 perc 2. Sainz 1:13.286 3. Norris 1:13.319 4. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:13.443 5. Verstappen 1:13.504 6. Leclerc 1:13.597   1. szabadedzés: 1. Norris 1:14.228 perc 2. Verstappen 1:14.252 3. Sainz Jr. 1:14.572 4. Russell 1:14.614 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:14.692 6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:14.867   A további program: időmérő edzés 16.00 vasárnap: futam 15.00 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Komoly változás a MÁV-VOLÁN-csoport balatoni járatain

2024.06.22.
Azt írták, szombattól az előszezoni időszaknál is gyakoribb vonatközlekedéssel, több IC-kocsival és motorvonattal, valamint javuló szolgáltatásokkal teszi kényelmesebbé a balatoni kirándulásokat a MÁV-VOLÁN-csoport. Ekkortól a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a Balatonnal. A tájékoztatás szerint a Volánbusz az ország számos térségéből helyközi és helyi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a tóhoz. Az utasok visszajelzései alapján, pilot jelleggel a nyári menetrendi időszakra fakultatív helybiztosítási lehetőséget vezetnek be a Kék Hullám, a Tópart és a Balaton InterCityk 300 forintos helyjeggyel igénybe vehető kocsijaiban a vonatok helyjegy nélküli, azaz a Balaton-parti szakaszán, továbbá a Szombathelyig közlekedő Kék Hullám IC vonatok esetében egészen Szombathelyig. Az utazáshoz a MÁV-VOLÁN-csoport új útvonaltervező-szolgáltatását, az EMMA-t érdemes használni. Az emma.mav.hu oldalon bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan megtervezheti utazását akár vonattal, akár autóbusszal vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni a Balatonhoz - írták. A Volánbusz által biztosított Balaton környéki utazási lehetőségekről a Volánbusz honlapján is lehet olvasni - ismertette a MÁV-VOLÁN-csoport. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Használtpiac: mutatjuk, milyen kocsikat keresnek most a vevők

2024.06.22.
„A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseit – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Erre utal az is, hogy a forgalom most a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el. Egyrészt most a tervezettnél tovább megtartott autók kerülnek nagyobb számban a piacra, másrészt egyelőre a vásárlók is óvatosabban költenek, inkább az olcsóbb szegmens iránt érdeklődnek. A gazdát cserélő személyautók 61 százaléka legalább 15 éves, a minimum 20 évet elérő használt autók részaránya is 37 százalékot tesz ki.” A márkákat tekintve viszonylag koncentrált a piac: hat márka autói biztosították a teljes forgalom felét. Az első helyen az Opel áll 10,9 százalékkal, a Volkswagen 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja a második helyet. Évről évre csökken a Suzuki részesedése, de az éves forgalomból még mindig 8,2 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 7,9 százalékkal. A BMW az ötödik 6,1 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen az utóbbi hónapokban már a Skoda áll 5,6 százalékos részaránnyal (tavalyhoz képest a Mercedest, a Toyotát és a Renault-t is megelőzve). Miközben a belföldi használtautó-piac forgalma 13 százalék feletti mértékben 368600-ra bővült, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 45 300 darab volt, ami 2,6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 44100-as értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma már 51605 volt, ami 9,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 47916-os mennyiséget. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Európa legnagyobb kereskedői

2024.06.22.
 Ezek a meglepő tények derülnek ki az ICDP legújabb elemzéséből, amely a 300 legnagyobb európai kereskedőcsoportot vizsgálja. Mivel az adatok közzététele késlekedett, elemzésük a 2022-es évet vagy a hozzá legközelebb álló pénzügyi évet tükrözi, és mindannyian tudjuk, hogy 2023-ban a piac helyreállása növelte a forgalmat, ha nem is a nyereséget. A rangsort a várakozásoknak megfelelően az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország csoportjai uralják ebben a sorrendben, de az első ötben szerepel a svájci Emil Frey, az amerikai Penske és a svéd Hedin is. A csoportok 10%-a több európai piacon is működik, 5%-uk pedig legalább egy márka disztribútora egy piacon. Ezek a csoportok szinte egytől-egyig foglalkoznak használt autó kereskedelemmel is, az új és használt autók aránya átlagosan 0,9:1. Mindannyian több márkával foglalkoznak, csaknem 80%-uk öt vagy több márkával, a teljes rangsor átlaga pedig tíz márka. Az érdekes statisztikák mellett mi a jelentősége ennek a hatalmi koncentrációnak egy viszonylag kis csoport kezében? Talán érdemes az ellenkező végéről kezdeni: ez nem jelenti azt, hogy nincs jövője az egyéni tulajdonú üzemeltetőknek. Nincsenek pontos adatok az összes európai kereskedő befektetőről, de az ICDP-nél azt feltételezik, hogy az egy telephellyel rendelkező tulajdonosok száma jóval meghaladja ennek az elit csoportnak a tízszeresét. A 2022-es évben a top 300-ba való bekerüléshez szükséges forgalom alig volt 230 millió euró alatt, és a teljes együttes forgalom meghaladta a 260 milliárd eurót. Jó eséllyel ezek a kereskedők lesznek azok, akik kulcsszerepet játszanak a kínai márkák érkezésében. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója