Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést ónos eső miatt

2021.12.23.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Nógrád megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Azt írták: az éjféli óráktól péntek délelőttig tartó havazásból az Északi-középhegység térségében akár 3, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felében akár 5 centiméternyi hó is hullhat. Ónos esőre, fagyott esőre elsősorban a Dunántúl északi részén, a Dunakanyar térségében, valamint a hajnali óráktól már az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében is számítani lehet. Nógrád megyében akár 1 millimétert meghaladó ónos csapadék is eshet. A délelőtti órákban várhatóan fokozatosan vált át esőbe a csapadék, legkésőbb az északkeleti területeken. Korábbi figyelmeztetésében a meteorológiai szolgálat azt írta: az ünnepi hétvégén hó, ónos eső és eső várható. Melegszik is az idő, néhol 10 foknál is több lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Verstappen lett az év sportolója Hollandiában

2021.12.23.
Az autós gyorsasági versenyzés elitosztályának idei vb-győztese a holland NOS tévécsatorna beszámolója szerint a pályakerékpározás kétszeres olimpiai bajnokát, Harrie Lavreysent előzte meg a szavazáson, míg a nyári, tokiói ötkarikás játékokon BMX-ben aranyérmes Niek Kimmann lett a harmadik. A Red Bull 24 éves holland versenyzője az elmúlt Forma-1-es szezonban pályafutása során először szerzett világbajnoki címet, megszakítva a Mercedes brit pilótája, a hétszeres vb-első Lewis Hamilton győzelmi sorozatát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Újabb részletek a Toyota leendő bev-modelljeiről

2021.12.23.
Szerző: Heimer György A cégvezető nem árulta el, mikor jelenik meg az új kis-suv, csupán annyit lehet tudni, hogy a jármű a már korábban bejelentett új bZ sorozat tagja, és a jövő évre ígért közepes méretű bZ4x típust követi. (A bZ teljes emisszió-mentességre utal, az angol beyond zero, a nullán túl kifejezésből ered). Az elnöki közlés szerint a Toyota 2030-ig évi 3,5 millió darabra kívánja emelni az új, a sajtótájékoztatón koncepció formájában felvillantott, tisztán villanyos típusok értékesítési mennyiségét. A japán autógyártó gigász mindeddig hibrid modelljeire támaszkodott, hogy főként Európában teljesíteni tudja a károsanyag-kibocsátási normákat. Ami az új kis-suv részleteit illeti, csupán annyit közöltek, hogy vonalait a cég európai és japán dizájntervezői húzták meg, osztályában a 100 kilométerre megadott 12,5 kWh teljesítménnyel a leghatékonyabbnak ígérkezik. „Ha a hatótáv-növelés érdekében minél több akkumulátort zsúfolnak a kocsiba, annál nagyobb, súlyosabb és drágább lesz a jármű” – magyarázta Toyoda elnök. „Mivel ez a suv kisautó, valamilyen új megoldásra van szükség, ez pedig a teljesítményhatékonyságban rejlik” – tette hozzá a cégvezér. Jelenleg a piacon nagy márkák közül, csak a Peugeot e-208, az Opel Mokka-e, a Hyundai Kona és az MG ZS kapható. A Renault is tervezi, hogy hamarosan színre lép ebben a kategóriában, méghozzá egy retrokivitelű, a hatvanas évek 4L típusára hajazó e-modellel. A Toyota városi terepese a jövőre megjelenő új Aygo X mini-suv dizájnját követi, ferdehátú, az átlagosnál magasabb felépítésű, extravagáns karosszéria vonalakkal. A japán cégóriás ugyanakkor E3 néven, egy új, kifejezetten az európai piacra szánt platformot is tervez, amely a vevőigényektől függően lehetővé teszi az öntöltős és a konnektoros hibrid, valamint a tisztán villanyos hajtásláncok beépítését, jóllehet azt még nem mondták meg, hogy a beharangozott kis-suv ezen a padlólemezen, vagy a globális e-TNGA platformon készül majd.
Címkék: 

Horror Záhonynál: hét órára nőtt a várakozási idő

2021.12.23.
Az ukrán fél fogadóképtelensége miatt a záhonyi közúti határátkelőhelyen december 23-án 16 órától a kilépő irányú teherforgalomban 7 órás várakozási idő alakult ki. A rendőrség kéri, hogy aki teheti válasszon másik határátkelőhelyet. Elindulás előtt tájékozódjanak az alternatív határátkelőhelyekről és az aktuális várakozási időről a rendőrség honlapján a Határinfó menüpontban, ahol valamennyi határátlépéssel kapcsolatos aktuális információ elérhető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Január 1-éig minden nap nyitva tartanak a BKK ügyfélközpontjai és pénztárai

2021.12.23.
A BKK felhívta a figyelmet, hogy az új év első napjaiban várhatóan a megszokottnál többen akarják majd megvásárolni bérletüket, ezért megnőhet a sorállás ideje az értékesítési pontokon. - Célszerű a vásárlást decemberre időzíteni, hiszen már most is kaphatók a 2022-re szóló éves, havi- és egyéb bérletek - közölték. Az ünnepnapok eltérő nyitvatartása megismerhető a bkk.hu/pontkereso/ címen, ahol akár helyszínre, akár aktuális elérhetőségre rákeresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont vagy pénztár. Kitértek arra is, hoy Budapesten és az agglomerációban több száz BKK-automata működik, amelyek a nap 24 órájában rendelkezésre állnak, a Mobiljegy alkalmazással pedig akár otthonról is elérhető számos bérlettípus. - Ez az értékesítési csatorna a nap 24 órájában folyamatosan hozzáférhető, segítségével a havi és az éves bérletek egyaránt megvásárolhatók - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (25. rész) - Alternatív hajtású járművek 1. – Biztonsági megfontolások

2021.12.23.
A belsőégésű és alternatív hajtású járművek felépítését és működésének elvét tekintve kardinális különbségek merülnek fel egy általános karbantartás során is. A járműveket külsőre nem lehet egyértelműen megkülönböztetni a belsőégésű motorral szerelt járművektől, így az első és legegyszerűbb módja az azonosításnak az embléma megkeresése. Az alternatív hajtású modellekben a fordulatszám mérő helyén teljesítmény mérő található (KW). A motortérbe nézve, vagy a jármű alvázát vizsgálva narancs és/vagy kék színű kábelek találhatóak. Az embléma ugyanakkor nem csak a jármű csomagtere körül kerül elhelyezésre, a motoron is megtalálható. Könnyen felismerhetőek arról is, hogy általában egy külső energiaforrás csatlakoztatására alkalmas csatlakozóval vannak felszerelve (kivéve mild-hibrid). A felismerés rendkívül lényeges mivel teljesen más biztonságtechnikai lépések betartásával közelíthető meg ezen járművek szerelése.     A továbbiakban a hibrid és elektromos járművek mentési eljárását vesszük górcső alá. A műszaki mentés nulladik lépéseként ki kell ékelni a kerekeket lehetőség szerint, majd a gyújtáskulcs segítségével ki kell kapcsolni a járművet és eltávolítani a kulcsot. Ez mind a két motort deaktiválja, aminek segítségével elkerülhetővé válik, hogy elektromos áram folyjon a motortól vagy az akkumulátortól. Ezenkívül pedig kikapcsolja még az övfeszítő és a légzsák táplálását is. A gyújtás lekapcsolását követően vegyük ki a kulcsot (ha van) és a járműtől távolabb helyezzük el. Ezáltal a magasfeszültségű rész elszigetelésre kerül és a beavatkozók biztonságosan végezhetik munkájukat. A 12V-os rendszer kikapcsolása hasonlóan történik, mint a belsőégésű járművek esetében. Ez az akkumulátor azonban nem feltétlenül a motortérben lett elhelyezve. Vannak olyan járműmodellek, amelyben a csomagtartó jobb szélébe lett beépítve. Szétkapcsolásával vagy a negatív majd a pozitív kábel 5 cm-es duplavágással történő szétvágásával megakadályozható, hogy áram folyhasson a narancssárga kábelekben, mert kikapcsolja a nagyfeszültségű rész vezérlését. Bár a nagyfeszültség még mindig jelen van, az kizárólag az akkumulátorban elszigetelve található.     A jármű kikapcsolásának egy másik módja a HEV biztosíték eltávolítása, amely leggyakrabban a motortérben lévő biztosítéktáblán található. Amennyiben fenntartásai vannak a helyes biztosíték eltávolításával kapcsolatban, vegye ki az összes biztosítékot. A jármű stabilizálásához 4 ponton kell alátámasztani az első és a hátsó oszlopoknál, illetve kiemelten fontos, hogy nagyfeszültségű részeken kerüljük ezt a folyamatot. Ettől a lépéstől kezdve a hagyományos mentési technikákat lehet alkalmazni, amellett pedig figyelni kell, hogy ne vágjanak ár narancssárga vagy kék kábeleket. Abban az esetben, ha a jármű felborult egyszerűen úgy kell kezelni, mintha egy hagyományos jármű borult volna fel. Baleset következtében sérülhet úgy az autó, hogy a hajtást jelölő emblémák eltűnhetnek. Ilyenkor más módszerrel kell beazonosítani a járművet, a biztonság érdekében pedig mindig feltételezzük inkább hibridnek, míg meg nem tudjuk állapítani. Mind az oktatás, mind pedig az alapvető biztonsági feltételek teljesítése többletköltséget jelent, amit a műhelyek a rezsióradíjban tudnak kompenzálni. A következő részben azokat a speciális szerszámokat mutatjuk be, melyekkel ki kell egészíteni a meglévő szerszámparkot.  

Intenzív havazásra figyelmeztet a Magyar Közút

2021.12.23.
A közútkezelő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb területen előfordulhat ónos eső is. Pénteken az északkeleti megyékben a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át. Szombaton és vasárnap pedig az Északi-középhegység tágabb térségében havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. Felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján általában december 25-én és 26-án indulnak el a legtöbben a karácsonyi családi és baráti látogatásokra, hosszabb utazásokra, ezért az autósoknak érdemes járművüket átnézni és megfelelően felkészíteni a téli időjárási helyzetnek megfelelően. Mint kiemelték: a közútkezelő a havazásban érintett megyékben az ünnepek alatt is 0-24 órában, 12 órás váltott műszakokban végzi a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, ahol lehet, ott az előszórásról vagyis preventív síkosságmentesítésről is gondoskodik majd. Az aktuális útinformációkról a legkönnyebben az utinform.hu oldalon lehet tájékozódni. Itt kora reggeltől késő estig országos összefoglalókat publikálnak az út- és látási viszonyokról is az Útinform szolgálat munkatársai - közölték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elkötött autóval száguldozott, sosem volt jogsija

2021.12.23.
A rendőrök sebesség-ellenőrzést hajtottak végre december 22-én 15 óra körül a 42-es számú főúton. Egy Opel típusú személyautót állítottak meg, mivel a vezetője a megengedettnél gyorsabban hajtott. Az ellenőrzés során azonban további szabálytalanságokat fedtek fel az egyenruhások. Hamar kiderült, hogy a férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal és az is, hogy a munkáltatója egyik autóját kötötte el, annak tudta nélkül. A sárrétudvari lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, a sebességtúllépés miatt pedig közigazgatási bírságok szabtak ki vele szemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ünnepi menetrend szerint járnak majd a vonatok és a buszok

2021.12.23.
Azt írták, hogy a MÁV-START vonatai december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, december 25-én az ünnepnapi, december 26-án pedig a vasárnapi menetrend szerint járnak. Hozzátették, hogy várhatóan sokan kelnek útra vonattal is, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket. Közölték azt is, a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz - a lehetőségekhez képest - több kocsit kapcsolnak a helyjegy-fogyásától függően. Úgy folytatták, a Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: 23-án a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. Hozzáfűzték: az elmúlt évekhez hasonlóan december 24-én, szenteste napján a szabadnapi menetrendnek megfelelően indulnak az autóbuszok, egyes járatok azonban nem közlekednek. December 25-én és 26-án, karácsonykor munkaszüneti nap, illetve a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap beosztása szerint indulnak a buszok, egyes esetekben szintén korlátozásokkal - írták. A közlemény szerint december 27. és 31. között a tanítási szünet munkanapjain érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járművei, ezen belül hétfőn a hét első, pénteken a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára meghirdetett menetrend lesz érvényben. Január 1-jén, újévkor munkaszüneti napnak megfelelő menetrend szerint indulnak a járatok. Szilveszter és újév napján egyes járatok nem közlekednek. Január 2-án a hét első iskolai előadási és munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes. Január 3-án, hétfőn a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett autóbuszok indulnak - figyelmeztettek, hozzátéve, hogy egyes településeken a helyi járatok a fentiektől eltérően közlekedhetnek. A HÉV december 24-én 16 óra után is közlekedik, szilveszterkor pedig valamennyi vonalon éjszaka is járnak a szerelvények. December 24-én Budapesten a közösségi közlekedés nappali járatai körülbelül 16 óráig közlekednek, ezt követően éjszakai járatokkal lehet utazni. A közlekedési társaságok azt kérik az utasoktól, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat. Az állomások, megállók területén, illetve a járműveken kötelező az utazás teljes időtartama alatt az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők. Emlékeztettek, az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján a decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket a vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók január 5. helyett január 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nem csökkent létszámot a Continental makói gyára

2021.12.23.
Azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről. - A következő hónapok piaci környezete és a vevői megrendelések határozzák meg, hogy 2022 második felében szükséges lesz-e a makói gyárunk létszámának igazítása. Bízunk a kedvezőbb piaci folyamatokban és azon dolgozunk, hogy új projektek érkezzenek a gyárba, így mérsékelve a gyárunk gazdaságos működéséhez szükséges létszámkiigazításokat - írták. Jelezték azt is, hogy sikeres megállapodást kötöttek december elején az új kollektív szerződésről. Kitértek arra, hogy 2015-ben növelték a gyártási kapacitásaikat, állami támogatás igénybevételével. A beruházás megvalósult, új munkahelyeket teremtett és 6 éve hozzájárul a magyar gazdaság és Makó városának bevételeihez. Majd a világ autóipara megváltozott, felgyorsult az elektromos meghajtású járművek piaci térnyerése, majd a járvány következményeként az ellátási lánc problémák tovább nehezítették az iparági szereplők tevékenységét. Nagy erőfeszítéseket tesznek a kihívások kezelésére, a munkahelyek megőrzésére és a gazdaságos működés fenntartására. Makón nehéz helyzetet teremt a termékportfólió magas dízel-aránya. Mindezek miatt a 2015-ben tett vállalásokat 2023-ig Makón nem tudják fenntartani. A vonatkozó jogszabályok és a támogatási szerződés szerint a valamivel több mint 1,7 milliárd forint állami támogatást december 15-én a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. visszafizette, annak a visszafizetés napjáig felszámított ügyleti kamatával együtt. A Magyarországon 8000 munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elsősorban hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 17 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 62 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózás utáni vesztesége tavaly 3,384, 2019-ben 3,294 milliárd forint volt. A legfrissebb hír, hogy a makói önkormányzat egyszeri százezer forinttal segíti a Continentaltól július elseje óta elbocsátott dolgozókat; a Makói Gumiipari Szakszervezet számára pedig négymillió forintos keretet biztosít a dolgozók jogi képviseletének segítésére. A támogatásért jelentkezni kell az önkormányzatnál december 31-ig, a jogosultságot a szakszervezettel közösen bírálják el januárban.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója