Érted vagyunk - Hogyan előzhetjük meg a ráfutásos baleseteket?

2021.12.20.
A ráfutásos balesetek oka kizárólag a figyelmetlenséggel és a nem megfelelő követési távolság betartásával magyarázható. Gyakori városban, ahol a nagy a forgalom. Fotó: police.hu Az évszaknak megfelelő gumiabroncs használata, a minimum két másodpercnyi követési távolság betartása az előttünk haladó jármű mögött, valamint a kicsivel több odafigyelés már jelentősen csökkentené ennek a baleseti típusnak a bekövetkezését. Az úgynevezett két másodperces szabály több Európai országban is elterjedt. Lényege, hogy az előttünk haladó jármű mögött annyi métert hagyjunk követési távolságként, amennyit járművünk aktuálisan két másodperc alatt megtesz. Korszerű autókban már van olyan mérőműszer, amelyet ha lehívunk, a műszerfalon jelzi, hogy az előttünk haladó jármű és az általunk vezetett kocsi között hány másodperces a távolság. Ennek hiányában a szemünkre hagyatkozhatunk. Számokban kifejezve, és ezt a szabályt alapul véve 50 km/h sebesség esetén lakott területen belül 30 méteres, míg lakott területen kívül 90 km/h sebességgel közlekedve 50 méteres követési távolságot szükséges tartani. És autópályán, ahol gyakran még nagyobb. Fotó: police.hu A rendőrség szinte hetente felhívja a figyelmet a ráfutásos balesetek veszélyeire. Volt, hogy az autósok olyan illatosítót kaptak ajándékba, amely feltünteti, hogy adott sebességnél mennyi az ideális követési távolság. Mint az a fotón is jól látszik, lakott területen belül 30 méter, lakott területen kívül 50 méter, autópályán pedig a sebességhatárt betartva 70 méter az ajánlott követési távolság. 150 km/h sebesség fölött jelentősen nő az ajánlott követési távolság. Érdemes tisztázni, mit jelent a féltávolság és a fékút fogalma? Ahogyan azt az Autószektoron már korábban szakértői szemmel is bemutattuk, a féltávolság a veszély észlelésétől az autó megállásáig tartó időszak. A fékút pedig a fékezés megkezdésétől a nyugalmi helyzet eléréséig tart. Értelemszerűen a féktávolság a hosszabb időszak. Rendőrségi illatosító, ajánlott követési távolságokkal. Amikor ugyanis a járművezető észleli a vészhelyzetet, onnantól a fékezés megindulásáig még sok mindennek történnie kell. Az agyunk érzékeli a veszélyt, amikor az előttünk haladó autó féklámpája felvillan. Az agy dönt, fékezni kell. az idegrendszeren keresztül lefut a parancs az agyból az izomzathoz, a megfelelő izom összehúzódik, a vezető beletapos a fékbe. A fenti folyamatok alatt eltelt időtartamok összegének neve: reakcióidő. Mindezt sok tényező befolyásolhatja. A fáradtság, az életkor, esetleg a szedett gyógyszer mind-mind rizikófaktor, így az általában egy másodpercig tartó reakcióidő kitolódhat. Eközben az autó halad, a veszély pedig ott tornyosul előttünk. Akkor azonban még mindig nem kezdődik meg a fékezés, hiszen a fékrendszernek is időre van szüksége, míg működésbe lép:  a fékpedál elmozdulásának első szakaszán van egy kis holtjáté. A fékrendszerben az alkatrészek elmozdulása időt igényel (például a fékbetét a féktárcsa felé, hogy aztán hozzányomódjon a féktárcsához, és a súrlódás révén lassítsa azt, és vele együtt a kereket). Hosszú volt a reakcióidő, vagy kevés a követési távolság: baleset lett a vége. Fotó: police.hu Télen különösen fontos a megfelelő abroncs használata, mivel az is hatással van a fékútra: fontos tényező lehet a gumiköpenynek nedves tapadásra vonatkozó jellemzői, de számít a kopottság is. A törvényi előírás ugyan 1,6 milliméteres barázdamélységet ír elő, de a tesztek alapján a 3-4 milliméteres profilmélység a gumicsere javasolt határa, mert ezen mélység alatt csökken igazán drasztikusan annak hatékonysága. A vezetéstámogató rendszerek közül kiemelkedik az adaptív tempomat, amellyel szinte nullára lehetne csökkenteni a ráfutásos balesetek számát. Ennek segítségével ugyanis a "hagyományos" tempomathoz képest a forgalom sebességéhez igazítva tudja változtatni a jármű haladási tempóját. Ha az előttünk haladó fékez, a mi autónk is automatikusan fékez. Az adaptív tempomat nagy áldás, aki használja. A 15 év környékén levő magyar autópark döntő része azonban nem rendelkezik ezzel. Addig is marad a fokozott figyelem és a biztonságos követési távolság betartása. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta.    

Elakadt a Land Rover a határon

2021.12.20.
Vasárnap 12 óra 30 perckor egy horvát férfi jelentkezett kilépésre a tompai közúti határátkelőhelyen egy hamis alvázszámú Renault Kadjar-ral. Az ellenőrzés során a rendőrök kiderítették a kocsi eredeti egyedi azonosítóját, így fény derült arra, hogy az autót a franciaországi hatóságok körözik. Ugyanebben az időben egy horvát nő is megpróbálta átlépni a határt egy Renault Koleos típusú személyautóval. A jármű alapos átvizsgálása során azonban az egyenruhások felfedezték, hogy az autó alvázszámát átütötték. A kocsit szintén a francia hatóság kereste. Néhány órával később egy szerb férfi próbált meg a határon átkelni egy Land Roverrel. Ő sem járt sikerrel, mivel a kocsi lefoglalását Belgium elrendelte. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya mindhárom járművet lefoglalta, és a nyomozók intézkedtek a körözést elrendelő hatóságok értesítéséről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

170 ezer kilométer rollereken

2021.12.20.
100 nappal ezelőtt indította el budapesti szolgáltatását a TIER, amely közel 2000 cserélhető akkumulátorú elektromos rollerével környezetbarát alternatívát kínál az autó- és kibocsátásmentes városi közlekedésre. A szolgáltatás iránti látványos érdeklődés eredményeképpen a pesti oldalon a VI., VII., VIII., IX. és XIV, kerületben, Budán pedig az I., II., III., XI. és XII. kerületben is elérhetőek már a berlini székhellyel rendelkező vállalat elektromos járművei. A szeptemberi indulás óta 170716 kilométert tettek meg a felhasználók, az utak átlagos hossza pedig 1,6 kilométer. A legnépszerűbb nap a verőfényes november 20-ra esett. 2022-ben a TIER tovább kívánja erősíteni piacvezető pozícióját Európában, valamint több európai városban és országban tervez bővülést. A nextbike felvásárlásával, valamint az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svájcban bevezetett elektromos kerékpárokkal a vállalat tovább bővítette multimodális mobilitási megoldásainak egyre növekvő kínálatát. Ezzel a TIER az egyik első olyan mikromobilitási szolgáltatóvá vált, amely a felhasználók számára bizonyos országokban már három különböző járműtípust kínál egy alkalmazásban. Magyarországon a TIER környezetbarát e-rollerjei jelenleg Budapesten az I., II., III., VI., VII., VIII., IX., XI., XII. és a XIV. kerületben érhetőek el, és a tervek szerint a közeljövőben több budapesti kerületre és vidéki városra is kiterjeszti szolgáltatását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megkezdi a szilícium-karbid chipek sorozatgyártását a Bosch

2021.12.20.
Kisméretűek, nagyteljesítményűek és rendkívül hatékonyak: ezek a szilícium-karbid (SiC) félvezetők legfontosabb jellemzői. Többévnyi fejlesztést követően a Bosch megkezdi ezekből az innovatív anyagból készülő termékek sorozatgyártását, világszerte kiszolgálva az autógyártók igényeit. A jövőben egyre több sorozatgyártású gépkocsiban jelenhetnek meg ezek a chipek. „Nagy jövő előtt állnak a szilícium-karbid félvezetők, a mi célunk pedig, hogy világelsők legyünk az elektromobilitás SiC-chipjeinek előállításában” – emelte ki Harald Kröger, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja. A Bosch két évvel ezelőtt jelentette be, hogy a SiC-chipek gyártásába kezd. Ehhez saját, olyan rendkívül összetett gyártási eljárásokat fejlesztett ki, amelyeket már 2021 óta alkalmaz a speciális félvezetők gyártásában. „Az elektromobilitás térhódításának köszönhetően kiemelkedően magas a termék iránti igény” – számolt be Harald Kröger. A jövőben a Bosch százmillió darabos nagyságrendűre növeli a SiC-teljesítmény-félvezetői gyártókapacitását, ezért bővíti a reutlingeni gyár tisztahelyiségeit. Ezzel párhuzamosan már a második generációs SiC-chipek fejlesztése is zajlik, amely még hatékonyabb technológiával rendelkezik és a sorozatgyártás várhatóan 2022-től kezdődhet el. A SiC-félvezetők innovatív gyártási folyamatainak fejlesztéséhez a Bosch az „IPCEI (Important Project of Common European Interest)” projekt „Microelectronics (Mikroelektronika)” program részeként a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) támogatásában részesült. „Több éve támogatjuk a félvezetőgyártás németországi meghonosítását. A Bosch rendkívül innovatív félvezetőgyártása tovább erősíti az európai mikroelektronikai ökoszisztémát, egyben újabb lépés a függetlenség felé a digitalizációnak ezen a kulcsfontosságú területén” – hangsúlyozta Peter Altmaier, Németország gazdasági minisztere. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A túlfűtött garázs télen korróziót okozhat

2021.12.20.
A garázsnak persze számos előnye is van télen. Így a sofőröknek nem kell felmelegíteniük az autót az utazás előtt, és nem kell félniük a lefagyástól. Meleg, száraz, tiszta érzés- mondhatnánk. A túl meleg garázs azonban károsíthatja az autót. A garázs elhagyásakor ugyanis a gépjármű hirtelen radikális hőmérséklet-változásnak van kitéve, különösen, ha egy olyan téli napról beszélünk, amikor a hőmérő mínusz 10-15 foknál hidegebbet mutat. A hirtelen bekövetkező, 30 foknyi hőmérsékletkülönbség sokkoló hatással van a fémtestre, páralecsapódást okoz, ami korrózióhoz vezethet. „Ha egy meleg garázsban parkolunk, a kondenzvíz a jármű fagyott fémlemezeire csöpög, és beborítja a karosszéria belső üregeit. A nedvesség bejut a mikrorepedésekbe, ami elősegíti korróziós központok kialakulását "- írja a honlap autós szakértője.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Baleseti összesítő – nem ilyen egy csendes vasárnap!

2021.12.20.
Kiégett személygépkocsi Jánoshalma külterületén 2021. december 19-én. Az autó jelenleg ismeretlen okból letért az útról, fának hajtott, majd kigyulladt. Vezetője a lángoló kocsiban lelte halálát. MTI/Donka Ferenc Magyarország területén a 2021. december 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 36 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos balesteben három ember vesztette életét, 11 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt állított. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Svájcból indult, Amerikában lett legenda - a Chevrolet története

2021.12.19.
Louis Chevrolet Svájcban született 1878-ban, és ott is töltötte gyermekkorát. Később Párizsban, Kanadában és az Egyesült Államokban élt, ahol autóversenyzői karrierje is elindult. A Buicknál is versenyzett, ott ismerkedett meg William C. Durant-tal. Bár az autógyártó Chevrolet nevét viseli, Louis csak néhány évig játszott szerepet annak történetében, elsősorban Durant-nak köszönhető, hogy a Chevrolet ma az, ami. A márka nem csak nevében emlékezik meg az alapítóról, ugyanis egy  történet szerint a svájci zászló egy módosított változata a logójuk, hogy ezzel tisztelegjenek Chevrolet hazája előtt. Egy másik verzió szerint pedig egy párizsi szálloda tapétája adta az ötletet Louis-nak, amikor megszállt ott. Durant volt a General Motors alapítója, aki néhány év alatt jelentős konszernt csinált a vállalatból. 1908-ra felvásárolt 13 autóipari vállalatot és 10 alkatrész- és tartozékgyártót, köztük a Cadillac-et is. 1910-re viszont visszaütött a sok meggondolatlan felvásárlás, jelentős készpénzhiányban szenvedtek, ami végül Durant bukásával végződött, eltávolították a GM vezetőségéből. Durant azonban nem adta fel és támogatni kezdte barátja, Louis Chevrolet ambícióit, akivel 1911-ben közösen megalapították a Chevrolet autógyártót. A Chevrolet hamar nagyon népszerű lett, de a két alapító között számos nézeteltérés volt, elsősorban az autók dizájnját illetően. Chevrolet 1915-ben eladta tulajdonrészét Durantnak, aki ezt kihasználva visszakerült a GM élére. Chevrolet részvényeket adott GM részvényekért, aminek köszönhetően újra ő állt a vállalat élén, ami 1917-ben egyesült is a Chevrolet-vel, így Durant mindkét vállalatot irányíthatta egyszerre. Durant 1919-es második és immár végleges kiszorítása után Alfred Sloan, a GM új vezetője az „egy autó minden pénztárcához és célra” elv híve volt. A Chevrolet márkát választotta, hogy a General Motors konszern elsőszámú jelképévé váljon. 1929-re a Chevrolet megelőzte a Fordot, ugyanis az Egyesült Államok legkelendőbb autója a Chevrolet International lett. A 30-as és 40-es években tovább folyt a verseny a Ford és a Chevrolet között, ebbe a versenybe csatlakozott még a Plymouth a 20-as évek végén. A Chevrolet nagy előnye volt ebben az időben, hogy ők már hat hengeres motorokkal szerelt autókat árultak, amikor a Ford még mindig csak négy hengerrel dolgozott. A Chevrolet 1953-ban mutatta be legendás modelljét, a Corvette-t. Az 1960-as években és az 1970-es évek elején a Chevrolet Impala, az Egyesült Államok történetének egyik legkelendőbb modelljévé vált. A hetvenes és nyolcvanas években a kicsi, alacsony fogyasztású, elsősorban japánból importált autók népszerűségére a Chevrolet a Vega modelljével válaszolt. A 80-as évek végére a Vega visszavonult és mivel nem volt versenyképes kisautójuk, a Chevrolet japán modelleket importált és árult Chevrolet márkajelzéssel. A Chevrolet kisebb megszakításokkal volt jelen Európában, legutóbb 2013-ban vonultak ki. Bár Corvette és Camaro modellek kaphatóak Európában, a többi Chevrolet modell már nem elérhető nálunk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos, hármas karambol - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.12.19.
Összeütközött három személyautó a 76-os főúton, Zalacsány közelében, a 31. kilométernél. A balesethez a keszthelyi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elektromos kabrió készülhet a VW osnabrücki gyárában

2021.12.19.
VW osnabrücki üzeme: A helyszínen lehetőség nyílik elektromos kabrió gyártására.  (Fotó: VW) A Volkswagen főnöke, Herbert Diess szerint a gyakran kihasználatlan osnabrücki telephelyen jó kilátások nyílhatnak egy e-kabrió számára. A jelenleg főként a T-Roc nyitott változatát gyártó üzem "nagyon kompetens, kabrió gyártására" - mondta a vezérigazgató egy belső beszélgetésen, amelyen a munkaerő kérdéseket tehet fel.  "A következő lehetőség természetesen egy elektromos kabrió kell, hogy legyen. Vannak szempontok a Volkswagennél, vannak szempontok az Audinál." – fogalmazott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója