Chevrolet

Svájcból indult, Amerikában lett legenda - a Chevrolet története

2021.12.19.

Bár Magyarországon egy ideje nem forgalmaznak Chevrolet modelleket, a márka jelentősége az autóiparban megkérdőjelezhetetlen. A több, mint 100 éves történelem számos fordulatot tartogatott, ezeket mutatjuk be most.

Louis Chevrolet Svájcban született 1878-ban, és ott is töltötte gyermekkorát. Később Párizsban, Kanadában és az Egyesült Államokban élt, ahol autóversenyzői karrierje is elindult. A Buicknál is versenyzett, ott ismerkedett meg William C. Durant-tal. Bár az autógyártó Chevrolet nevét viseli, Louis csak néhány évig játszott szerepet annak történetében, elsősorban Durant-nak köszönhető, hogy a Chevrolet ma az, ami.

A márka nem csak nevében emlékezik meg az alapítóról, ugyanis egy  történet szerint a svájci zászló egy módosított változata a logójuk, hogy ezzel tisztelegjenek Chevrolet hazája előtt. Egy másik verzió szerint pedig egy párizsi szálloda tapétája adta az ötletet Louis-nak, amikor megszállt ott.

Durant volt a General Motors alapítója, aki néhány év alatt jelentős konszernt csinált a vállalatból. 1908-ra felvásárolt 13 autóipari vállalatot és 10 alkatrész- és tartozékgyártót, köztük a Cadillac-et is. 1910-re viszont visszaütött a sok meggondolatlan felvásárlás, jelentős készpénzhiányban szenvedtek, ami végül Durant bukásával végződött, eltávolították a GM vezetőségéből.

Durant azonban nem adta fel és támogatni kezdte barátja, Louis Chevrolet ambícióit, akivel 1911-ben közösen megalapították a Chevrolet autógyártót. A Chevrolet hamar nagyon népszerű lett, de a két alapító között számos nézeteltérés volt, elsősorban az autók dizájnját illetően. Chevrolet 1915-ben eladta tulajdonrészét Durantnak, aki ezt kihasználva visszakerült a GM élére. Chevrolet részvényeket adott GM részvényekért, aminek köszönhetően újra ő állt a vállalat élén, ami 1917-ben egyesült is a Chevrolet-vel, így Durant mindkét vállalatot irányíthatta egyszerre.

Durant 1919-es második és immár végleges kiszorítása után Alfred Sloan, a GM új vezetője az „egy autó minden pénztárcához és célra” elv híve volt. A Chevrolet márkát választotta, hogy a General Motors konszern elsőszámú jelképévé váljon. 1929-re a Chevrolet megelőzte a Fordot, ugyanis az Egyesült Államok legkelendőbb autója a Chevrolet International lett.

A 30-as és 40-es években tovább folyt a verseny a Ford és a Chevrolet között, ebbe a versenybe csatlakozott még a Plymouth a 20-as évek végén. A Chevrolet nagy előnye volt ebben az időben, hogy ők már hat hengeres motorokkal szerelt autókat árultak, amikor a Ford még mindig csak négy hengerrel dolgozott.

A Chevrolet 1953-ban mutatta be legendás modelljét, a Corvette-t. Az 1960-as években és az 1970-es évek elején a Chevrolet Impala, az Egyesült Államok történetének egyik legkelendőbb modelljévé vált.

A hetvenes és nyolcvanas években a kicsi, alacsony fogyasztású, elsősorban japánból importált autók népszerűségére a Chevrolet a Vega modelljével válaszolt. A 80-as évek végére a Vega visszavonult és mivel nem volt versenyképes kisautójuk, a Chevrolet japán modelleket importált és árult Chevrolet márkajelzéssel.

A Chevrolet kisebb megszakításokkal volt jelen Európában, legutóbb 2013-ban vonultak ki. Bár Corvette és Camaro modellek kaphatóak Európában, a többi Chevrolet modell már nem elérhető nálunk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....
2026.06.07
Ez lesz a Volkswagen legolcsóbb villanyautója. ..
2026.06.07
A korábbi, ötüléses változat mellett a PV5 Passenger mostantól három üléssoros kivitelben is....
2026.06.07
A 639 lóerős sportmodell egy olyan fejlesztési együttműködés gyümölcse, ami országhatárokon....