Háromnapos sebességellenőrzés lesz szerdától a közutakon

2017.08.22.
A rendőrség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján augusztus 23-tól augusztus 25-ig tartja meg Magyarországon a TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését - olvasható a police.hu oldalon. Az európai kampány elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányul, de az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Elektromos tehergépkocsikat gyártana egy magyar cég

2017.08.22.
A gazdasági napilapnak nyilatkozó Benke Gábor projektmenedzser szerint a fejlesztések 2017 júniusában teljesen befejeződtek, a várt eredményeket is maximálisan túlszárnyalták: 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére, amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet. Hozzátette: a mai Euro6-os norma szerint működő járművek fogyasztása száz kilométerenként 30 liter gázolaj. A képre kattintva videó indul Benke Gábor szerint egyik ismert nagy gyártónak sincs gyártásérett modellje az eTruck Motor Zrt.-n kívül. A járműveket a König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd. A gyáregységek az ország egész területén elszórva, közel 10 milliárd euróból épülnének meg - ismerteti a Világgazdaság. Bízunk a Világgazdaságban, bízunk a hírt átvevő MTI-ben, de a szakma egy része erősen kételkedik a projekt sikerében.

Teherautó csúszott a Tiszába Maroslele közelében

2017.08.22.
Juhász Árpád közölte, a mentőszolgálat a helyszínről sokkos állapotban kórházba szállította a teherautó bolgár sofőrjét. Az eset Szeged-Tápéval szemben, a Tisza túlpartján történt. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Fotó: delmagyar.hu - Karnok Csaba

Négymilliárd dollárért vesz új Airbus gépeket a Cathay Pacific

2017.08.22.
Az Airbus MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a toulouse-i gyártóval szándéknyilatkozatot írtak alá a 32 új gép vásárlásáról, amelyek listaáron számolt piaci értéke 4 milliárd dollár. Az új gépekkel a Cathay Dragon a most szolgálatban lévő Airbus A320-asokat és A321-esek cseréli le. A Cathay Dragon anyavállalata, a Cathay Pacific a napokban közölte, hogy az első félévben a tavaly 42 millió dolláros nyereség után 250 millió dolláros veszteséget könyveltek el. A társaság korábban az erősödő regionális versenyt jelölte meg az anyagi veszteség okaként.

Két baleset is történt az M0-áson

2017.08.22.
Két teherautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között 2017. augusztus 22-én 14 órakor az M0-ás autóút M3-as autópálya felé vezető oldalán a 33-as kilométerszelvényben. A baleset következtében nem történt személyi sérülés. A forgalom egy sávon halad, Gyál térségében torlódásra kell számítani az arra közlekedő járművezetőknek. Szintén Gyál külterületén ütközött össze 2017. augusztus 22-én 14 óra körül egy teherautó és egy személygépkocsi az M0-ás autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán a 30-as kilométerszelvényben. A baleset következtében anyagi kár keletkezett, azonban a rongálódott járművek a felhajtó ágat elfoglalják, ezért ott torlódás alakult ki.  

Kimi Räikkönen jövőre is a Ferrari pilótája lesz

2017.08.22.
Räikkönen először 2007 és 2009 között volt a Ferrari pilótája, 2007-ben világbajnok lett. Az olasz csapatnak azóta sem volt vb-győztes versenyzője. A finn 2014-ben tért vissza az istállóhoz, az idei szezonban 11 futam után (még 9 van hátra) az ötödik a vb-pontversenyben 116 ponttal. Az élen csapattársa, Sebastian Vettel áll 202 ponttal, a német versenyző szerződése szintén a szezon végén jár le a Ferrarinál. A vb az egy hónapos nyári szünet után a hétvégi Belga Nagydíjjal folytatódik.

A GMK-tól a multibrand kereskedésig – interjú Hámori Lászlóval - 2. rész

2017.08.22.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Az első részben taglaltak után a rendszerváltás előtti és utáni időszak részletei kövtkeznek: A Duna Autó Zrt. elődje 1989. szeptember 18-án került cégbejegyzésre, Duna Volán Autójavító Kft. néven. Egy évvel később már Duna Interservice Kft. névre keresztelték a vállalatot - valószínű így ismerik többen - elsősorban az osztrák Denzel és más külföldi cégekkel való együttműködés miatt. 1991-ben indult a Mitsubishi könnyű haszongépjárművek importőrsége, és ezzel egy teljesen új fejezet nyílt a cég életében. „Mivel a szocialista blokk (3,5-6 tonna közötti) haszonjárművei bódés, platós vagy platós-ponyvás kivitelben érkeztek, nem voltunk felkészülve arra, hogy a kabin-alvázas kivitelű járművek karosszálását itthon végezzük a helyi igények szerint. Külföldi partnereink segítségével megtanultuk, és tovább is fejlesztettük a felépítményezést, gyártottunk olyan emelőkosaras járművet, mellyel távvezeték-szerelés közben nem volt szükséges a feszültségtelenítés, de a MOL egyik olajfúrással foglalkozó leányvállalata is megbízást adott egy nagyon különleges jármű tervezésére és gyártására”. László elmondása szerint egy speciális felépítményű, összkerék-hajtású műhelykocsit terveztek, melyet a beszakadt fúrófejek kiszedéséhez használtak. Itt a több kilométer mélyen elakadt fúrófejek elérése volt a cél, melyhez egy zsilipelő berendezés is szükséges volt, ugyanakkor a 2 fős személyzet számára akár 3 hónapig biztosított életfeltételek eszközeit is be kellett építeni. Rengeteg mérnökóra volt a végeredményben, melyből aztán egy Kínába került, kettő darab pedig Líbiába, miközben 20 darab legyártásáról szólt a megbízás. A projekt végül felszámolásra került, de ugyan ebben az évben elindult a Volvo Truck szerviz tevékenység, erősítve azt a törvényszerűséget, hogy ha egy ajtó bezárul, mindig nyílik helyette másik. Ennek folytatásaként 1993-ban a Nissan gépjárművek forgalmazására vonatkozó szerződés is aláírásra került. A Duna Autó Zrt. kezdetben Kamaz és Liaz tehergépjárműveket forgalmazott, melyeket idővel a Mitsubishi és a Volvo márkák váltottak fel „A 2004-es uniós csatlakozást megelőzően a Seat márka forgalmazásával bővült a cégprofil, majd miután az EU-s törvények lehetővé tették, a több márka forgalmazása 2005. januártól már egyesített formában zajlott. Jelen pillanatban 14 márkakereskedés és a használatautós üzletág mellett 18 márka szervizelésével (Dacia, Lancia, Renault és Volkswagen) foglalkozik a Duna Autó Zrt., a telephely területe 44 ezer négyzetméter, dolgozóinak száma pedig 260 fő. Átlagosan 2,5 százalékos a cég piaci részesedése, azonban a 2016-os évet 2,76 százalékkal zártuk”. Jelenleg 14 márkakereskedés és 18 szakszerviz működik az óbudai telephelyen és a tervek szerint a közeljövőben a Dacia és Renault márkákkal bővül a porfólió A fent elmondottak alapján hogy összegezné azt az időszakot, amikor fiatal mérnökként dolgozott? „Pozitív emlékeim első helyén szerepel, hogy a 8 órás munkaidő után szabad volt az ember. Fiatal mérnökként feszültem az ambícióktól, a GMK pedig adott egy szabadság érzést, amiben még a hiánygazdaság mély ösvényei sem szabtak gátat a tervezői fantáziának, ez nagyon imponált. A környezetemben tapasztalt emberi kicsinyességet viszont abszolút rombolónak vélem. Látták az előrelépésemet, de azt nem, hogy több száz óra plusz munka van mögötte, sőt! A főkönyvelő tanácsára megtanultam a könyvelést, amit az motivált, hogy a mérnöki tevékenység mellett cégvezetőként a pénzügyekben jártasság is elengedhetetlen. A negatív benyomások csúcspontja az volt, amikor az üzemigazgató felrendelt magához, és a napló főkönyvből kiolvasott jövedelmi viszonyokat kezdte vizsgálni, ahelyett, hogy az együttműködés hatékonyságát firtatta volna. Az áttekintés után felkiáltott, hogy Laci, te többet keresel, mint én! Mire én azt válaszoltam, hogy igen, mert többet is dolgozom – akkor még nagyon öntudatos voltam”. Minőségbiztosítás kipipálva, az igazgató szerint informatikában - és azon belül, a vállalatirányítási rendszerben - kell fejlődnie a cégnek A jövőt illetően milyen tervek és ambíciók dominálnak a cég életében? „Annak ellenére, hogy a beépítés határán van a Zaj utcai komplexum, két új autószalon felépítését tervezzük megkezdeni a nyári hónapokban, és a beruházások befejeztével egy Renault és egy Dacia szalonnal bővül a kínálatunk. A fél országot lefedő hálózat kiépítése nem motiváló, maradunk a megszokott helyen, kipolírozva és a legtöbbet kihozva a kiváló lokációjú területünkből. Informatikában szükségesnek vélem az előrelépést, hiszen e területen nincs jó példa előttünk, de ügyfél-kommunikáció, belső kommunikáció és archiválás területén legalább olyan áttörésre van szükség, amilyet az okostelefonok megjelenése hozott a mobiltelefon piacon anno”. Zárásként, mit emelne ki az elért és megteremtett dolgokból, ami felettébb büszkeséggel tölti el? „Örülök ennek a kérdésnek, mert nagyon imponál nekem, hogy több mint 15 éve minőségbiztosítással rendelkező cég vagyunk. Annak idején neves cégeket kértünk fel arra, hogy a nagy létszámú, multinacionális vállalatoknál is ismert, dolgozók munkájára vonatkozó céges policy-t összefoglaló segédlet elkészítésében segítségünkre legyenek. A neves cégek bicskája beletört ebbe a projektbe, és három év helyben járást után ezt mi elkészítettük saját kezűleg. A munkatársi kézikönyv a dolgozóknak szól arról, hogy mit kell tudni a cégről és milyen szabályokat kell betartani. Ezt idővel továbbfejlesztettük és elektronikus úton is elérhetővé tettük, hiszen a válság előtt 310 alkalmazottal dolgoztunk. A másik dolog, amire büszke vagyok, hogy a minőségbiztosításon túl megszereztük a Duna Autó Zrt. NATO minősítését. Az ennek eredményeként, a Határőrségnek átadott 240 darab Nissan Navara is, amire büszkék vagyunk, ezen listán szerepel”.    

Continental kamera - Jobb láthatóság, kevesebb baleset

2017.08.22.
A széles látószögű kamerákra támaszkodva egyre több asszisztens funkció támaszkodik, ami azt jelenti, hogy minden pillanatban használatra készen kell állniuk. Hátsó kameraként segítik a sofőrt a tolatásnál, amei egyébként a balesetek nagy részét okozzák. Az amerikai statisztikák szerint átlagosan 210 haláleset és 15.000 sérülés adódik ebből éves szinten. Az Amerikai Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) szerint, ha a tolatókamera univerzális használata elterjedne az országban, akkor nem csak a balesetek száma csökkenne, de akár 69 emberi élet is megmenthető lenne minden évben. Éppen ezért az USA-ban 2018-tól minden új autót kötelező felszerelni tolatókamerával. A halszem kamerát szintén azért telepítették a járművekbe, hogy olyan funkciók során nyújtson segítséget, mint a Surround View rendszeren alapuló automata parkolás, amely négy kamerából áll az autó elején, végén, valamint a visszapillantó tükrön, hogy teljeskörű 3D képet alkothasson a környezetről, ezen kívül a visszapillantó tükör helyettesítőjeként is funkcionálhat. A járművön elhelyezett pozíciójuknak köszönhetően azonban ezek a kamerák ki vannak téve az időjárás és a piszkolódás hatásainak, például hó, jég vagy por formájában. Éppen ezért ahhoz, hogy garantáltan jól működjenek, tisztítani kell őket. „ - A kamera tisztító rendszerünkkel nem csak a közlekedésbiztonsághoz járulunk hozzá, de fokozzuk a sofőr kényelmét is. A sorfőrök a kamera tisztítását rábízhatják a rendszerre – mondta el Matthias Matic, a Continental Hidraulikus Fékrendszerek részlegének vezetője. A kézi tisztítás nemsokára a múlté lesz. „Csak a folyamatosan hibátlanul működő technológiák képesek megelőzni a baleseteket. A kamera tisztító rendszerünkkel fontos lépést teszünk a balesetmentes vezetési jövőképünk, a Vision Zero elérése érdekében” – folytatta Matic. Amíg a „Night Vision” tisztítórendszer sorozatgyártása már folyik, a ’Surround View’ kameratisztító rendszer 2019-től lesz elérhető a járművekben. A kamera lencséjét egy vízsugár mossa majd tisztára. A kamera felismeri a szennyeződés mértékét a lencsén anélkül, hogy bárkinek be kellene avatkoznia, és automatikusan beindítja a tisztítást. „A szennyezett kameralencsék kockázatosak a vezetés során” – tette hozzá Thomas Werner, A Continental Tisztító Rendszerek Fejlesztési részlegének vezetője. „A kameratisztító rendszerünkkel garantáljuk, hogy a kamerák állandóan megbízhatóan működnek, bármilyen időjárási körülmények között. Ennek kivitelezéséhez a tisztítórendszerek területén szerzett sokéves tapasztalatunkra támaszkodunk.” A tisztításhoz szükséges vizet egy víztartályból eredő csőrendszer szállítja a fúvókához, amelyet közvetlenül a lencsére szerelnek fel. A víznyomás mértéke állítható 2,0 és 4,5 bar között. A vízsugár átjárja a lencse íves felületét, és teljesen eltávolít minden szennyeződést. A vízben található fagyálló tartalom meggátolja, hogy a víz ráfagyjon a kamera lencsére. Emellett fűtött rendszerek is elérhetőek lesznek. Ebben az esetben egy fűtött vezetőszálat integrálnak a víztápláló rendszerbe, amely felmelegíti az áthaladó vizet, meggátolva annak megfagyását. A jövőben egyre több olyan környezetérzékelő, mint például a kamera kerül a járművekbe, az automatizáció szintjének növekedésével párhuzamosan. Éppen ezért egyre fontosabbá válik, hogy ezeket tisztán tartsuk. A radarok és LiDARok mellett a kamerák jelentik a környezet érzékelésének harmadik típusú, kiemelt fontosságú érzékelőjét, melyek megalapozzák az automatizált vezetés lehetőségét. A vezetői asszisztencia rendszerek és az automata vezetés egyik alapfeltétele a jármű környezetének megbízható érzékelése és pontos kiértékelése. A „tiszta látkép” kiemelt fontossággal bír, mivel a kamerák rögzítik a környezetet és fontos adatokat továbbítanak arról. A Continental a kameratisztító rendszerét is bemutatja az IAA Nemzetközi Motor Show-n Frankfurt/Main-ban (5.1. Csarnok, A07 / A08 stand).

Kétezer font roncsprémiumot ad a Ford Nagy-Britanniában

2017.08.22.
Ellentétben a BMW és a Mercedes hasonló nagy-britanniai programjaival, a Ford nemcsak a dízelüzemű, hanem a benzines járművekre is kiterjeszti a kedvezményt. A használt autókat egytől egyik bezúzzák, így a cserének azonnali hatása lesz a levegő minőségére - hangsúlyozták keddi bejelentésükkel kapcsolatban. A Ford decemberig tartó roncsprémium-programja keretében bármilyen használt autót leadhatnak az érdeklődők, akik a különböző egyéb ajánlatokkal együtt akár négyezer fontot is spórolhatnak a személyautók és hétezer fontot a furgonok esetében. Az új járművek ára jellemzően 12 ezer és hozzávetőleg 20 ezer font között mozog. Andy Barratt, a Ford nagy-britanniai elnöke és igazgatója hangsúlyozta, hogy a levegő minősége fontos kérdés, és a régi autók forgalomból való kivonása része a környezetvédelmi erőfeszítéseknek. Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és a dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését. A júliusban bejelentett terv része a brit kormány több évtizedre szóló környezetvédelmi programjának és elsődleges célja, hogy a 2040-es évektől már csak elektromos vagy hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba a szigetországban. A kormány a különösen szennyezőnek tartott dízelautók számát már az átmeneti időszakban is csökkenteni akarja. A dízelmotoros autók száma a háromszorosára emelkedett az elmúlt másfél évtizedben Nagy-Britanniában, és tavaly elérte a 10 milliót. Az elmúlt években végzett vizsgálatok kimutatták, hogy jelentősen nőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma a legszennyezettebb levegőjű országrészekben, köztük Londonban. A Ford által bejelentett programhoz hasonlót a közelmúltban nemcsak a BMW és a Mercedes, hanem a Vauxhall is kínált vevőinek, 2015-ben és 2016-ban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója