Ready to Roc! – az új T-Roc világpremierje

2017.08.24.
Dr. Herbert Diess, a Volkswagen márka igazgatótanácsának elnöke az olaszországi premier kapcsán a következőket mondta: „A T-Roc új mércét állít a szabadidő-autók rendkívül nagy növekedést megélő kategóriájában. Funkcionalitásával, menetdinamikájával és technikájával az összes jó Volkswagen-értéket megtestesíti. Szabadidő-autós offenzívánk mérföldköve a T-Roc.” A szabadidő-autók eladásai kapcsán főként az alsó-középkategóriában láthatunk ugrásszerű növekedést. A szakértők becslése szerint ez a szegmens a következő tíz évben közel duplájára nő majd. Éppen ezért a Volkswagen a kompakt SUV-k (sports utility vehicle, szabadidő-autó) kategóriájába a Tiguan alá egy újabb vonzó modellt vezet be. Csomagolásával mércét állít, s egyaránt vonzó minden különböző életkorú ügyfél számára az egyedülállóktól az „üres fészkes” szülőkig (a gyermekek kirepülése utáni időszak). Sportosan modern formatervével a Volkswagen új, érzelemdús formai nyelvezetének első képviselője, s ezzel nemesíti a márka kínálatát. Lendületes vonalak és sportos méretek kívül, kimagasló funkcionalitás belül – ez az új T-Roc. Az elsőkerék-hajtással vagy összkerékhajtással választható mindenes egy szabadidő-autó szuverenitását egy sportos alsó-középkategóriás autó agilitásával ötvözi. Ennek kapcsán nevéhez méltóan valóban megmozgatja a kategóriát – felszereltsége és főként különleges színkombinációi függvényében különböző mértékben. A T-Roc a Volkswagen márka első szabadidő-autója, amely kétszínű fényezéssel is rendelhető majd – kontrasztárnyalatú tetővel, A-oszlopokkal és külső tükörházakkal.

Elektromos terepjáró a Boillingertől

2017.08.24.
Nehéz töltőállomást találni a városokban, hát még a kevésbé modernizált vidékeken. Ez a tény azonban nem rettentette el a Bollinger Motors-t, és bemutatták kalandvágyó környezetvédőknek készült elemmel működő terepjárójukat, a B1-et. Egy kemény és durva elektromos terepjáró ötlete már korábban is felmerült néhányszor– a Land Rover belepakolt néhány motort a Defenderbe, és az ősi G-osztály is kapott némi ráncfelvarrást – de ezek a kezdeményezések nem jutottak el a koncepciótól a valóságig. Ez nem azt jelenti, hogy egy off-road EV egy rossz ötlet lenne, sőt. Az akkumulátor technológia villámsebességgel fejlődik, így a hatótávolsággal kapcsolatos szorongásra egyre kevesebb ok van, míg az elektromos motorok jellege lehetővé teszi az egyes kerekekhez tartozó nyomaték pontos szabályozását.     Apropó nyomaték, ha a rendelkezésre álló nyomaték 100 százaléka feletti uralom legfeljebb csak akkor jöhet jól, ha meredek utakon kell haladni vagy és tuskókat kell vontatni. Mindezek a tényezők hozzájárulnak a minőségi négykerékmeghajtáshoz. Kétféle opció lesz elérhető: 60 vagy 100 kWh-os akkumulátor, melyek 193 és 322 km megtételére képesek. A 60 kWh kapacitásút hét órába telik teljesen feltölteni egy normál fali aljzattal, és 45 percen keresztül egy DC gyorstöltővel, míg a nagyobb egységet 12 órára kell csatlakoztatni egy konnektorra vagy 75 percre egy gyors töltőre. A történet tanulsága, hogy érdemes a gyors töltőt használni, kivéve, ha az illető sok szabadidővel rendelkezik.     Mind a 193, mind a 322 kilométeres távolság becsült tartománynak tekintendő, az azonban biztos, hogy a Bollinger B1 hosszabb távot lesz képes megtenni, mint bármely más elektromos autó, ami ma az utakon van.” – mondja John Hutchison, a Bollinger Motors mérnöke. „Az átlagos amerikai kevesebb mint 36 mérföldet tesz meg naponta autóval, így a B1 tökéletesen megfelel a mindennapos kihívásoknak.”     Méretét tekintve a B1 egyedülálló az utakon. Mindkét végén 2,67 m tengelytáv és 1,72 m nyomtáv, ezzel lábujjhegyen lépked a Jeep Wrangler Sport és a Toyota Tacoma-hoz hasonló terepjárók közötti határvonalon. Amikor a raktér üres és befejeződött a munka, a B1 sportkocsiként is kiválóan megállja a helyét. Ezt olyan tulajdonságinak köszönheti, mint a 360 lőerős motor, a 640 nm-es forgónyomaték és hogy 4,5 másodperce alatt gyorsul 100 km/órára.     Jelenleg nincs arról információ, hogy mikor fogják elkezdeni a B1-et gyártani vagy mennyibe fog kerülni. A cégnek van egy kutatási és fejlesztési központja a New York-i Hobartban, de továbbra is egyeztetnek különböző gyártókkal arról, hogy ki legyen felelős a termelésért. Ha egyszer megtalálták a gyártót, a cég elmondása szerint akár 19 hónapon belül megjelenhetnek a fogyasztók számára készült autók az utakon.   (MiFérfiak.hu)

Merkel: minden technológiára nyitottnak kell lennünk!

2017.08.24.
Merkel rávilágított, hogy az alacsony károsanyag-kibocsátással működő erőforrások előtérbe kerülése nem feltétlenül jelenti az elektromos autók párhuzamos felemelkedését. "Mi, az Unió mindig is gondoltuk, hogy minden technológiára nyitottan kell dolgoznunk."- fejtette ki véleményét a kancellár. Az E-mobilitás kétségtelenül modern és jelentős hajtástechnológia, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg hidrogén és üzemanyagcella alapú erőforrásokról sem. A német kancellár ennek ellenére fontosnak tartja a szövetségi kormány új célkitűzését, mely szerint 2020-ra egymillió elektromos autó lesz a német utakon.  Muttinak is lesz beleszólása a jövő járműveinek hajtásába                                  Carscoops Jelenleg a legtöbb gyártó alternatívaként tekint a elektromos hajtásláncokra az belsőégésű motorok mellett. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, jelentős infrastruktúrális fejlesztésekre van szükség, és persze fontos, hogy belátható időn belül végleg eldőljön, milyen erőforrásokat fogunk használni a következő évtizedekben. Bár a hidrogén alapú erőforrások egyelőre jelentősen ritkábbak, mint az elektromos hatjtásláncok, a "mérkőzés" még korán sem dőlt el. Persze Merkel elsősorban szociálpolitikai szempontból közelíti meg a kérdést: az elektromos autók előállítása egyszerűbb, kevesebb hozáadott értéket és így kevesebb munkaerőt igényelnek, ami egy a némethez hasonló, autóiparra nagymértékben támaszkodó gazdaságban közel sem ideális jövőkép. 

Repülőgépgyárat épít Pécsen a Magnus Aircraft

2017.08.24.
Kiemelte: egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának lehetőségét teremtik meg, a vállalat a beruházással legkevesebb 105 új munkahelyet hoz létre. Szijjártó Péter ismertette: a repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készült kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek. A miniszter a legfontosabb feladatok egyikének nevezte, hogy az innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, sorozatgyártásuk is Magyarországon történjen. (mti)

Beteges kidolgozottság és részletgazdagság

2017.08.24.
A modellautó nem játékautó: tudja ezt mindenki, aki látott már aprólékosan kidolgozott, a valódira minden részletében megszólalásig hasonlító, méretarányos modellt. Itt is vannak azonban különbségek, fapados márkák, tömegmodellek és prémium kategória – ez utóbbi két képviselője, a hongkongi AUTOArt és a japán Make Up nyerte el a jogot, hogy megtervezhesse, gyárthassa és forgalmazhassa a Lexus LC kicsinyített verzióját. Az AUTOArt 1:18 léptékű LC 500-asa fényképen gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a valóditól, a modell a Lexus különleges, négyrétegű fényezési eljárásával nyeri el színét, a részletek kidolgozottsága mellbevágó, elég ha csak megnézzük a csomagtartó ajtaját tartó zsanérokat… Nem véletlenül kerül 20 ezer japán jenbe, azaz 47 ezer forintba darabja az LC kicsinyített modelljének. Az októberben debütáló AUTOArt modell lenyűgöző és különleges, de ha valaki bírja idegekkel és pénztárcával, némi várakozás fejében még exkluzívabb LC-t vásárolhat magának vagy gyermekének. A Make Up 1:43-as méretarányú, tehát 110,7 milliméter hosszú modellje a kis méretek ellenére nem marad el kifinomultságban a nagyobb, 264,4 milliméteres konkurens változat mögött. Itt nem beszélhetünk „fröccsöntött” játékokról, a modell fontosabb részleteit kézzel építik be és díszítik. Nyilván ezért is kerül több mint másfélszer annyiba: az egyelőre kizárólag jobbkormányos kivitelben, egyetlen viszonteladónál előrendelhető LC modellért 31 ezer 968 japán jent, azaz körülbelül 75 ezer forintot kell kifizetni. 

Súlyos buszbaleset történt Közép-Törökországban, halottak - (képek)

2017.08.24.
A hírügynökség az áldozatok kilétéről nem tett közzé részleteket, így az sem tisztázott, hogy az utasok között volt-e külföldi állampolgár. A távolsági autóbusz éjszaka a nyugat-törökországi Izmirből indult a nagyjából 580 kilométerre fekvő török fővárosba. A baleset az utolsó szakaszon, a Polatli és Ankara közötti főútvonalon következett be.  A betonoszlop a becsapódás után a vezetőfülkétől hátrafelé hatolva szinte kettévágta a jármű elejét. Az ütközés következtében több sérült az utastérben rekedt, őket a helyszínre érkező tűzoltók szabadították ki. Kórházba szállításukról a mentők gondoskodtak.  Az autóbuszt daru segítségével emelték ki a helyéről. Törökországban a távolsági buszok olcsó és népszerű eszközei a tömegközlekedésnek. Az ülések kényelmesek, az utas szórakoztatásáért saját fedélzeti számítógép felel, továbbá a személyzet bizonyos időközönként ropogtatnivalót és üdítőt szolgál fel.(szöveg, kép: mti)

A Scania teljesen megújítja építőipari járműkínálatát

2017.08.24.
Az elkövetkező napokban a Scania előzetesen már ad némi ízelítőt erről az új csodáról az interneten és a közösségi médiában.  Az új, ízig-vérig építőipari családdal a Scania nagy kihívás elé állítja a legkeményebb alkalmazásokra kínált legmasszívabb tehergépkocsik piacát. Több évnyi fejlesztést fordítottak arra, hogy megalkossák a sokoldalú építőipar számos alkalmazására megfelelő járműcsaládot. Mindezt szeptember 4-én leleplezik. (a kép illusztráció) Az érdeklődők ezeknek a tehergépkocsiknak minden jellemzőjét láthatják és hallhatják majd. Az élő közvetítés helyszíne egy valódi építkezés lesz, ahol az új járműcsalád tagjait egy tesztnek vetik alá, amely során a nézők saját szemükkel láthatják majd, hogy ezek a tehergépkocsik hogyan teljesítenek nehéz körülmények között. Az építőipari család a Scania új generációs teherautói bemutatásának második ütemét képviseli. Az általánosan elismert távolsági tehergépkocsik tavalyi bemutatását követően a Scania most is a műszaki innovációkra épít, hogy megfeleljen egy újabb szállítási kihívásnak.

Befektetési tanácsadót keres a horvát kormány a Mol kivásárlásához az INA-ból

2017.08.24.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő kiemelte: a cél az, hogy a kabinet olyan befektetési tanácsadót találjon, amely segíti a kormányt az "esetleges visszavásárlási tranzakcióban". A pályázatot a pénzügyminisztérium és energetikai minisztérium közösen bonyolítja le. A miniszterelnök hozzátette, hogy a Mollal konzultációkat folytató tanács, amelyet a kormány hozott létre, már döntött a megfelelő modellről a részvények visszavásárlásának módját illetően. Hozzátette: a befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel.  Azt nem lehet tudni, hogy milyen modellről van  pontosan szó, az ülésen Andrej Plenkovic ezt nem fejtette ki. Március végén még úgy nyilatkozott, hogy több lehetséges forgatókönyvet is vizsgálnak. Ugyanakkor a horvát kormány eddig egyetlen konkrét eshetőséggel állt elő, mégpedig azzal, hogy Horvátország a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA-t a Moltól. Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.  A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.  Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé. (mti)
Címkék: 

Zöld-fehér Oroszlán

2017.08.24.
Az új jármű a tavalyi hannoveri IAA szakmai kiállításon bemutatott Neoplan Tourliner háromtengelyes változata, amelyet az átadó napjára, augusztus 15-re, a Fradi formatervező csapata fel is díszített a klub logójával és a jármű bal oldalát teljes terjedelmében elfoglaló, természetesen zöld színű FERENCVÁROS felirattal. A járművet egy 460 lóerős motor hajtja, 12 fokozatú automatizált sebességváltón keresztül. Rendelkezik minden olyan ma már nagyrészt kötelező elektronikai berendezéssel, amely a futballcsapat biztonságos célba érkezését szolgálja. Így a menetstabilizátor rendszer mellett sávelhagyás-figyelmeztető berendezés, távolságkövető tempomat és automatikus vészfékező-rendszer is megtalálható a járműben. Az új Neoplan Tourliner emellett megfelel a legújabb borulási-utasbiztonsági előírásoknak is, amely megerősített, acélvázas utasfülkét feltételez. Az utastér kialakítása, amellett, hogy színvilágában igazodik a zöld-fehér csapatszínekhez, a lehető legmagasabb luxust képviseli. A félbőr ülések mindegyikéhez tartozik USB port, amelyek segítségével a táblagépek és mobiltelefonok bármikor tölthetőek. Az autóbusz video- és Hi-Fi rendszerét HDMI csatlakozóval is ellátták, így utazás közben is visszanézhetőek a csapat felkészítését szolgáló filmek is. A járművet a speciális igényeknek megfelelően a szokásosnál nagyobb italhűtő berendezéssel is felszerelték. A Fradi színekben pompázó jármű jelképes kulcsát Martin Strier, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgatója adta át Kubatov Gábornak, a Ferencvárosi Torna Club elnökének. Martin Strier rövid beszédében elmondta, nem a Fradi az egyetlen első osztályban szereplő futballcsapat, amelyik MAN gyártmányú autóbusszal jár a meccsekre. Németországban több, Bundesligában szereplő focicsapat is ezt a márkát használja utazásaihoz, de más országok, így Svájc, vagy Franciaország több élvonalbeli csapata is oroszlános jelzéssel ellátott járművel utazik. Ezért is vesz részt nagy örömmel a járműgyártásban magas színvonalat képviselő gyártóként szereplő MAN egy szintén a saját területén, a futballban, a legjobbak között teljesítő klub támogatásában Magyarországon is, hangsúlyozta az ügyvezető. Kubatov Gábor elmondta, gyártóként az MAN ugyanúgy az első helyen kíván szerepelni a konkurensei között, ahogyan az FTC futballcsapata is első kíván lenni a bajnokságban. Ez a közös nevező jó alapot teremt a két partner hosszú távú együttműködéséhez.
Címkék: 

Mercedes-Benz találkozó a Korda filmstúdióban

2017.08.24.
A csillagos márka kettős jubileuma ezúttal a szemnek és a szájnak is feledhetetlen élményt ígér. Száznál is több különleges autócsoda várja az érdeklődőket a filmgyártás világát bemutató Korda Filmpark területén, egyúttal az Etyeki Piknik gasztronómiai kincseinek felfedezésére is lehetőség nyílik. Nem bíztak semmit a véletlenre a szervezők: a Kezes-lábos hangulatot megidéző szüreti esemény és a különleges helyszín a patinás márkához méltó ünnepi közeggel kecsegteti a nagyérdeműt. A szeptember 2-án 10 és 18 óra között megrendezésre kerülő esemény nemcsak az évfordulók miatt különleges, hanem a helyszín, a programok és a résztvevők sokszínűsége miatt is. Laczházy Sebastian, a SPEEDWORLD Hungary ügyvezetője és az esemény egyik főszervezője hangsúlyozta, hogy olyan Mercedes találkozót terveznek idén, melyre korábban nem volt példa a márka rajongóinak körében idehaza: az országos sokadalom különlegessége abban rejlik, hogy klubtagságtól és típustól függetlenül minden Mercedes tulajdonost várnak. „Az esemény apropóját a második világháború utáni, 1947-es gyártás újraindítása és a 20 évvel későbbi AMG manufaktúra működésének megkezdése adja, melyek a Mercedes-Benz történelmének mérföldkövei. 1937-től a Daimler AG a hadiipar kiszolgálására kényszerült, repülőgépmotorok, tankok és tengeralattjárók alkatrészeinek gyártása és összeszerelése volt a fő feladatuk. Tíz évvel később azonban az üzemek rekonstrukciója mellett a személyautó és haszonjármű gyártás beindítását tartották a legfontosabb lépésnek, és noha korábban a versenysportban is kimagasló eredményeik voltak, a rajtrácshoz való visszatérés ekkor még nem kaphatott helyet az agendában. 1967. június elsején azonban a Mercedes két korábbi mérnöke, Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher megalapították az AMG Motorenbau und Entwicklungsgesellschaft mbH-t egy átalakított malom épületében, a Stuttgarthoz közel található Burgstall an der Murr nevű településen” – fejtette ki Kövesdi Dénes, a Mercedes-Benz W123 Club Hungary társelnöke a rendhagyó találkozó apropóját. A stuttgarti márka minden típusának és évjáratának tulajdonosai mellett az autót mellőző piknikezők, a „laikusok” és a nem csillagos emblémát viselő autósok előtt is nyitott a rendezvény. A stúdió látogatóközpontjában a filmgyártás világát, a filmes trükkök hátterét tekinthetik meg az érdeklődők, de színpadi és off-road programok is szerepelnek a repertoárban. „A filmpark 10. születésnapja alkalmából a korábbi kiállítást felfrissítettük, s a Da Vinci Learning csatorna támogatásával friss és digitális elemekkel újítottunk meg tárlatunkat” - mondta Kakuk Andrea, a Korda Filmpark ügyvezetője.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója