Itt a nagy felmérés: „vallottak” a magyarok a közlekedési kihágásaikról

2026.05.12.
Az Allianz Hungária kutatásából kiderül, hogy a 18–69 éves magyar internetezők 95 százaléka használ valamilyen közlekedési eszközt: 57 százalékuk vezet autót, további 33 százalékuk pedig utasként ül be. Ennél is szélesebb kör, a megkérdezettek 62 százaléka használ valamilyen alternatív közlekedési eszközt (is): többségük kerékpárt (52%), emellett közel minden tizedik 18–69 éves magyar internetező (8%) szokott elektromos rollerrel közlekedni, robogót 5, hagyományos rollert 3 százalékuk használ. Vagyis nem csak az autó az úr az utakon: a közlekedés ma sokkal sokszínűbb, mint akár csak tíz évvel ezelőtt. Ez pedig kölcsönös odafigyelést, türelmet, a szabályok közös tiszteletben tartását igényli minden résztvevőtől, főleg ha megnézzük a baleseti statisztikákat is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt évtizedekben érdemi javulás zajlik a magyar utakon. Míg 1990-ben 27 801 személysérüléses közúti közlekedési balesetet regisztráltak, addig 2024-ben már „csak” 14 687-et. Vagyis a balesetek száma harmincöt év alatt közel a felére csökkent. Ennek ellenére tavaly is 497 ember vesztette életét és 19 365-en sérültek meg közlekedési balesetben. Veszélyes szokások a volán mögött Az Allianz felmérése szerint a sofőrök csupán 23 százaléka állítja azt, hogy nem hódol vezetés közben semmilyen veszélyes vagy szabálytalan szokásnak. A leggyakoribb – beismert – kihágások közé a gyorshajtás (52%) és a fáradtan, álmosan vezetés (45%) tartozik. A sofőrök negyede beszélt már mobiltelefonon kézben tartva a készüléket, közel ötödük írt vagy olvasott üzenetet vezetés közben. Ennél lényegesen kevesebben mondták, hogy nem adtak meg elsőbbséget (16%), vagy biztonsági öv nélkül vezettek (12%). A nemek közötti különbség markáns: a nők szabálykövetőbbnek bizonyulnak, mint a férfiak, különösen a gyorshajtás (44% vs. 58%), az álmosan vezetés (39% vs. 49%) és ittas vezetés (2% vs. 7%) terén. A generációs különbség is figyelemre méltó. A Z generáció hajlamosabb a szabálytalanságokra: jellemző rájuk a gyorshajtás (69%), a fáradtan vezetés (56%), valamint a mobiltelefon-használat is – főként az üzenetírás (41%) és a kézben tartott telefonon történő beszélgetés (36%). Két keréken: a sisak hiánya messze a legnagyobb kockázat Az alternatív közlekedési eszközöket (motort, robogót, elektromos rollert, hagyományos rollert vagy kerékpárt) használók 41 százaléka nem visel bukósisakot közlekedés közben. Ez az arány különösen magas az elektromos rolleren közlekedők körében (69%), miközben a motorosoknál átlag alatti (32%). A bukósisak mellőzése a fiatalokra (18–29 évesek: 59%), a felsőfokú végzettségűekre (52%) és a budapestiekre (65%) jellemzőbb az átlagnál. A megkérdezettek 16 százaléka vallotta be, hogy telefonált kétkerekű eszközt használva, az átlagosnál magasabb arányban a 18–29 évesek (30%). Alkoholfogyasztást követően 13 százalékuk használta már ezeket az eszközöket, az elektromos rolleresek körében ez az arány 21 százalék, vagyis nagyjából minden ötödik e-rolleres közlekedett már ittasan. Gyalogosok magatartása sem kifogástalan A 18–69 éves magyar internetezők 76 százaléka gyalogos közlekedés közben is végez veszélyes vagy figyelemelterelő tevékenységet. Legtöbben nem kijelölt gyalogátkelőhelyen kelnek át az úttesten (57%) vagy menet közben írnak, olvasnak telefonjukon e-mailt vagy szöveges üzenetet (46%). Közösségi média oldalt menet közben minden negyedik (27%) görget át, ami igencsak elvonja a figyelmet a közlekedésről és annak többi résztvevőjéről – ezzel is növelve a balesetek kockázatát. A demográfiai eltérések itt is árulkodóak: a férfiak, a budapestiek és a magasabb iskolai végzettségűek körében jellemzőbb a zebra figyelmen kívül hagyása (Budapesten például 71%, míg falvakban, községekben 49%). A mobiltelefon-használat menet közben különösen a 18–39 évesekre, a magasabb végzettségűekre és a budapestiekre jellemző: a 18–29 évesek 73 százaléka olvasott vagy írt már üzenetet gyaloglás közben. Egymásra figyelve életeket menthetünk „A statisztikai adatokból összességében az látszik, hogy a magyar közlekedési kultúra fejlődik, a balesetek száma évek óta csökken, ám a kutatásunk arra is rávilágít, hogy bőven van még hova fejlődnünk. Az autósok között a gyorshajtás és az álmosan vezetés, a védtelenebb közlekedők, vagyis a motorosok, kerékpárosok, rolleresek körében pedig a bukósisak hiánya és a telefonozás, gyalogosként pedig a nem kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladás és az sms-ek/social media felületek olvasása a leggyakoribb hibák" – foglalja össze Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója, aki hozzátette, hogy „ezek mind olyan hibák, amelyek felesleges kockázatot jelentenek és egy kis odafigyeléssel valamennyi elkerülhető lenne. Ráadásul ez közös érdekünk: a közlekedés mindannyiunk közös tere, így a tiszteletteljes, egymásra odafigyelő és szabályokat betartó közlekedési kultúra megteremtése a legjobb baleset-megelőzés. Egy lassítás, egy másodpercnyi türelem, egy zsebbe tett telefon vagy egy felcsatolt sisak életeket menthet. Nemcsak a sajátunkat, hanem azokét is, akikkel együtt osztozunk az utakon.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Növelte a bevételét és a nyereségét a Geely Auto az első negyedévben

2026.05.12.
Az idei első 3 hónapban világszerte 709 358 járművet értékesítettek, 1 százalékkal többet, mint egy éve. A 83,78 milliárd jüanos (12,226 milliárd dollár) bevétel a legmagasabb az eddigi összes negyedév közül, a nyereség elérte a 4,56 milliárd jüant (666 millió dollár), az árfolyamhatásokkal kiigazított profit 4,17 milliárd jüan (609 millió dollár). A cég közleménye szerint az eredmények bizonyítják stratégiájának hatékonyságát, a legtöbb kínai versenytárs jövedelmezősége ugyanis mérséklődött az év elején. A társaság a Kínán kívüli piacokon bizonyult a legsikeresebbnek, 203 024 darabos eladással 126 százalékos külföldi forgalomnövekedést ért el. A Geely világszerte több mint száz, Európában pedig majdnem húsz államban értékesít, Magyarországon egy hónapja jelent meg. A cég a Zheijang Geely Holding (ZGH) vállalatcsoport tagjaként a Geely, Zeekr és Lynk&Co márkákat forgalmazza, a részben vagy teljesen elektromos meghajtások piacán a világ vezető fejlesztőjének számít - olvasható a közleményben. A Geely Auto Group 1997-ben jött létre, székhelye a kínai Hangcsou városában található. A vállalat globális stratégiai partnere a malajziai nemzeti autógyártónak, a Protonnak. 2020-ban a Mercedes Benzzel, 2024 -ben a Renault Csoporttal hozott létre közös vállalkozást, közben 17 százalékos részesedést szerzett az Aston Martin Lagonda Global Holdings PLC-ben - olvasható a vállalati honlapon. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Különleges Rolls-Royce hajtóművet kapott a Közlekedési Múzeum

2026.05.12.
Fotó: Aeroplex  A Rolls-Royce RB211 hajtómű az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. hangárjából egyenesen a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új kiállításába került - közölte a vállalat hétfőn. A múzeum Kőbányán, az Északi Járműjavító területén nyíló időszaki kiállítása a biztonságos és kooperatív közlekedés témáját járja körül. A tárlat egyik kiemelt látványossága lesz az a nagyméretű, modern gázturbinás hajtómű, amely még egy évvel ezelőtt is aktív szolgálatban volt a DHL egyik Boeing 757-es típusú gépén. A hajtóművet azóta kivonták a forgalomból, a légitársaság hozzájárulásával pedig az Aeroplex a múzeumnak adományozta. A Rolls-Royce RB211 típusú hajtómű a sugárhajtású repülés egyik mérföldköve, amelyet a brit mérnöki innováció és megbízhatóság jelképének tartanak. A motort több ikonikus, főként hosszú távú utasszállító repülőgépen alkalmazták. Az első és legismertebb típus a Lockheed L-1011 TriStar volt, amelyhez eredetileg kifejlesztették. Később az RB211 különböző változatai megjelentek a Boeing 747 egyes verzióin, valamint a Boeing 757 és 767 típusokon is. A hajtómű 2025 júliusáig állt aktív szolgálatban, amikor az üzemeltetési ciklus végéhez érve kivonták a forgalomból. A DHL hozzájárulásával ennek a hajtóműnek a párja szintén Budapesten maradt, az Aeroplex Képzési Központjában a jövő szakembereinek gyakorlati képzését segíti. Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. egy légijármű-karbantartási, javítási és nagyjavítási (MRO) vállalat, amely a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. Aero portfóliójának tagvállalata. Fő tevékenysége Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. A társaság budapesti bázisán hangárszintű karbantartást és forgalmi kiszolgálást végez, emellett repülőgépes berendezésjavítással is foglalkozik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Betiltották a fosszilis járművek reklámozását

2026.05.12.
Genova önkormányzata úgy döntött, hogy keresztes hadjáratot indít a hőmotorok ellen. A Városi Tanács jóváhagyott egy indítványt, amelynek célja a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos reklámok jelenlétének kiküszöbölése minden nyilvános helyről. A cél egyértelmű és ambiciózus: betiltani „az éghajlati válságot kiváltó” termékek promócióját. Ez azt jelenti, hogy a buszmegállókból, a metróállomásokról és a nagy közterekrőleltűnnek a benzin, a dízel, sőt a magas kibocsátású hibridek képei. A tilalom nemcsak az autókra vonatkozik, hanem a légi járatokra, a hajókra (Genovában, a kikötővárosban…) és mindazokra az energiaszolgáltatásokra, amelyek üzleti tevékenységüket fosszilis forrásokra alapozzák. A város meg akarja tisztítani vizuális tereit azoktól az üzenetektől, amelyeket ma elavultnak vagy a kollektív jólétre károsnak tartanak. Az indítvány támogatói szerint mélyen ellentmondásos, hogy egy közigazgatás több millió eurót fektessen be az elektromos tömegközlekedés fejlesztésébe, ugyanakkor reklámbevételeket gyűjtsön a szennyező járművek népszerűsítéséből. Aztán ott van a közegészségügy kérdése, amelyet úgy értelmeznek, hogy megvédi a polgárokat a levegőminőség romlásához hozzájáruló fogyasztási szokásoktól. Kiszámíthatóan, a hír heves vitát váltott ki, amely a várost ellentétes frakciókra osztotta. Egyrészt vannak a támogatók, akik az intézkedést a valódi változás kiváltásához szükséges civilizációs cselekményként írják le. Másrészt az ellenzék és a szakmai szövetségek felemelték a pajzsukat azzal, hogy nyíltan beszéltek egy olyan ideológiai furfangról, amely súlyosan károsíthatja a helyi- és a nemzetgazdaságot. A fő félelem az autóellátási láncot érinti, amely továbbra is alapvető ipari pillér. Számos kritikus rámutat arra, hogy a reklám korlátozása sérti az üzleti szabadságot és az önkormányzat jelentős gazdasági veszteségeket szenvedhet el a reklámkoncessziókból származó bevételkiesés miatt. A kihívás most az lesz, hogy kezeljék ezt az átmenetet anélkül, hogy túl mély társadalmi károkat okoznának. Európa többi részén az olyan városok, mint Amszterdam és Stockholm már hasonló korlátozásokat vezettek be, ami azt mutatja, hogy a tendencia erőteljesen növekszik. Ezek a közigazgatások meg vannak győződve arról, hogy a marketing hatalmas erővel bír a fogyasztók vágyainak alakításában és hogy a szennyező termékek láthatóságába való beavatkozás ugyanolyan hatékony eszköz, mint az adók vagy a gazdasági ösztönzők. A városi közigazgatás következő lépése most a működési normákra vonatkozik. A jogi és műszaki irodáknak pontosan le kell írniuk azokat a paramétereket, amelyek meghatározzák, hogy mely járműveket kell túl szennyezőnek tekinteni ahhoz, hogy a belvárosban hirdetőtáblát érdemeljenek. Összetett munkának ígérkezik, amelynek figyelembe kell vennie a motorok technológiai fejlődését és az európai kibocsátási szabályokat. Időközben a reklámügynökségeknek felül kell vizsgálniuk a genovai területre vonatkozó terveiket, új kereskedelmi partnereket keresve, amelyek megfelelnek a szükséges fenntarthatósági kritériumoknak. Genova esete most sok más polgármester figyelmét vonzza, akik készek követni a Ligur példát. Forrás: sicurauto.it  

Ilyen könnyen felborul egy kamion? Videó egy súlyos balesetről

2026.05.12.
Forrás: MKIF A felvételen jól látható, hogy egy kamion - ismeretlen okokból - a sávot elhagyva a betonfal nyitóelemének ütközött. A kamion a baleset következtében felborult, és a szalagkorláton állt meg, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba – írta az MKIF Zrt. „Az eset érdekessége, hogy a betonfal jelesre vizsgázott: a munkaterületen érkező brigádszállító autó utasainak életét minden bizonnyal megmentette.” – fogalmazott a cég.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

2500 sofőrnek postáztak büntetést

2026.05.12.
Azonnali közlekedési korlátozást 13 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni - olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a tehergépkocsik ellenőrzése során vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 108 alkalommal, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 322 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 147 alkalommal kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során 6 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 352 alkalommal nem használták a passzív biztonsági eszközt, 1075 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet. Az autóbuszok ellenőrzése során vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 40 alkalommal, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 12 alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 13 esetben nem használták a passzív biztonsági eszközt, illetve 14 alkalommal túllépték a megengedett legnagyobb sebességet - közölte az ORFK. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Ma megbénul az EU központjának légiközlekedése

2026.05.12.
Képünk illusztráció Fotó: Brussels Airlines A biztonságos működés szavatolásához szükséges személyzet hiánya miatt a Charleroi repülőtér nem tudja kiszolgálni sem az induló, sem az érkező járatokat - közölte Nathalie Pierard a légikikötő szóvivője. Az országos sztrájk miatt legfeljebb a járatok fele, 523-ból mintegy 259 közlekedhet kedden a Zaventem repülőtéren - közölte brüsszeli légikikötő vezetősége. Járatainak keddi közlekedésében fennakadásokat jelentett be a brüsszeli közlekedési vállalat (STIB), az országos buszközlekedést bonyolító flamand és a vallon közlekedési vállalat, a De Lijn és Tec mellett a belga vasúttársaság, az SNCB is. Szünetel a szemétszállítás, a legtöbb kormányhivatal zárva tart kedden Brüsszelben. Az illetékes szakszervezet a sztrájkot a szövetségi kormány nyugdíjakat, béreket és munkakörülményeket érintő reformtörekvéseivel szemben hirdette meg. Követeléseik között szerepel egyebek mellett a bónuszokkal járó túlóra megtartása, a korengedményes nyugdíjhoz való könnyebb hozzáférés megőrzése, az éjszakai munka méltányos kompenzációja, a magasabb nyugdíjak szavatolása, valamint a jövedelmek közötti különbségek figyelembevétele az adózás esetében, illetve a nagyvállalatoknak nyújtott "feltétel nélküli támogatások" megszüntetése. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Már a BYD is érzi a kínai állam tisztogatását

2026.05.12.
2020 óta nem látott negyedéves profit zuhanásba kezdett a BYD, annak ellenére, hogy hazájában is piacvezető, és a külföldi terjeszkedéssel is új szintre léptek. 2026 első negyedévében mintegy 55,4%-os profit csökkenést tapasztalhattak az előző évhez képest, pedig mintegy 700 463 db New Energy Vehicle-t, azaz tisztán elektromos és plug-in hibrid autót értékesítettek ebben a negyedévben. Ez a szám egyébként némi visszaesés 2025 utolsó negyedévéhez képest, ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy épp 2025 végén futott ki a kínai állami támogatások egy része a villanyautó piac mögül, így ez erősen megdobhatta a volument az utolsó negyedévben tavaly. Mindezt azután, hogy a kínai állam egyre szigorúbb biztonsági követelményeket állít az autógyártói felé, a friss hírek szerint pedig betiltják a lehetőséget, hogy a gyártási költségnél olcsóbban helyezzenek forgalomba autót. Ha ez nem lenne elég, mostantól a kínai állam az ellen is fellép, hogy ilyen hosszú határidővel fizessék ki a beszállítókat a kínai autógyártók, ami komoly forgatható pénzt vesz ki a kínai gyártók kezéből – ugyanakkor több stabilitást ad a beszállító hálózatnak. Mindezek azt eredményezték, hogy a BYD a hazai piac helyett kénytelen az exportra koncentrálni, méghozzá olyan országokban, ahol több állami kedvezmény jár még a villanyautózás iránt. Azonban ezekből is egyre kevesebb van, így ők is kénytelen lehetnek újragondolni kínálatukat, ami jelenleg erősen a tisztán elektromos autókra épít. Szakértők szerint a következő néhány negyedév eredménye és döntéshozatala kulcsfontosságú lehet a BYD jövőjét tekintve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nőtt az autólopások száma Svájcban, meglepő, honnan érkeznek a tolvajok

2026.05.11.
Két orosz és egy francia férfi lopott el egy Porschét egy autókereskedésből a luzerni Rickenbachban márciusban. A rendőrség röviddel ezután letartóztatta az elkövetőket. Azonban a bűncselekményről ilyen tiszta fotók ritkák - írja a svájci Blick, a fotókat ide kattintva a blick.ch oldalán nézheti meg. Röviden a tények: A svájci autólopások száma 2025-ben 6 százalékkal, 1443 esetre nőtt A Land Rovereket négyszer gyakrabban lopták el, mint a svájci átlag Átlagos kár: 14 000 svájci frank, korábban 10 000 svájci frank Illusztráció: Google Gemini MI Az autólopások ma már szinte mindennaposak Svájcban. A jelentések mindig hasonlóak: Gyakran nagyon fiatal elkövetők lépik át a határt Franciaországból, hogy luxusautókat lopjanak Svájcban. Az Axa elemzése most megerősíti az észlelt növekedést. „A bejelentett járműlopások száma emelkedik – és az egyéni kárigény egyre drágább” – írja a biztosító. A legnagyobb svájci autóbiztosító ma már évente közel 400 ilyen esetről szóló bejelentést kap. Átlagos lopási kár: 14 000 svájci frank A rendőrségi bűnügyi statisztikák is egyértelműek: Az ellopott autók száma 2025-ben 6 százalékkal, 1443 járműre nőtt. Ez a bűncselekmények teljes számának összességében való csökkenése ellenére történt. Az ellopott autók is egyre drágábbak: Tavaly egy átlagos autólopás biztosítási költsége közel 14 000 svájci frankot tett ki. Összehasonlításképpen, az előző tíz évben az átlagos kár körülbelül 10 000 svájci frank volt. A tolvajok különösen szeretik a Land Rovereket Illusztráció: Fotó: Land Rover A Land Rovereket több mint négyszer olyan gyakran lopták el, mint a svájci átlagot. Az Alfa Romeo és a Porsche is különösen keresett volt. Az ázsiai márkákat és többek között a Teslákat ritkábban lopták el. „A márkák elemzése azt mutatja, hogy a tolvajbandák általában a drágább járműveket veszik célba” – mondja Michael Villiger, az Axa szakértője. „Ezek a legvonzóbbak az eladásra.” Nincsenek aggodalmak Közép-Svájcban A Blick cikke. Képernyőfotó. A lopások földrajzi eloszlása ​​feltűnő. Genf, Vaud és Bázel a leginkább érintett. Nem csoda: Ez a három kanton közvetlenül Franciaországgal határos, ahonnan a szervezett tolvajbandák származnak. Zürich kanton azonban valamivel a 0,05 százalékos országos átlag alatt van. Közép-Svájcban az autótulajdonosoknak kevés okuk van az aggodalomra: Obwaldenben és Glarusban a ráta 0,01 százalék volt.  

Történelmi győzelemmel robbant be a túraautó világbajnokságba a Geely

2026.05.11.
Jóllehet a Geely jegyzi a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztpályáját, amely 5 Guinness-rekordot is magáénak tudhat, a jelek szerint az elektrifikált meghajtások és biztonsági technológiák világszintű vezető fejlesztőjeként ismert autógyártó is úgy gondolja, hogy az új feljesztések és technológiák legkeményebb tesztüzeme a motorsport. Nem véletlenül méreti meg magát a túraautó bajnokságban. Fotó: Geely A motorsport szakértők előzetesen komoly várakozásokat fogalmaztak meg a Geely szereplésével kapcsolatban, hiszen, bár a csapat egy teljesen új, az utcai Geely Preface-ből átéépített versenyautóval méreti meg magát a sorozatban, gyártó partnere, a Cyan Racing veryenyistálló megtartotta a legtöbb mérnököt és csapattagot, valamint a pilótákat egyaránt. Az immáron a Geelyvel történő címvédésért harcba szálló Yahn Erlacher mellett az idei szezonban is Thed Björk, Santiago Urrutia, illetve Ma Qing Hua teszik teljessé a csapatot, vagyis a Geely első szezonjában rutinos, a túraautózás világában jó nevű versenyzőkkel vághat neki a viadalnak. Győzelem az első futamon A Geely pedig nem is cáfolt rá a várakozásokra: a a 2026-os FIA TCR World Tour szezonnyitó olaszországi misanói futamán a kínai versenyző, Ma Qing Hua győzelmet aratott a vadonatúj Geely Preface TCR-rel, és a csapat összességében is meggyőző teljesítményt nyújtott: Thed Björk megszerezte a 3. helyet, Yann Ehrlacher az 5. helyen végzett, Santiago Urrutia pedig a 6. helyet szerezte meg, miközben a verseny leggyorsabb körét is ő futotta. Mit tud a Geely Preface TCR? A Geely CMA (Compact Modular Architecture) padlóemezre épülő, 1265 kilogramm súlyú elsőkerékhajtású versenyautóját egy 2 literes soros 4 hengeres turbó benzinmotor hajtja, amelynek teljesítménye nagyságrendileg 350 lóerő és 420 Nm-es nyomaték leadására képes. Mindehhez egy 6 fokozatú szekvenciális váltó társul. Érdekesség, hogy a versenyautó alapja a (Kínában) közúti forgalomban is kapható Geely Preface, amelynek súlya 1600 kg, teljesítménye pedig 215 lóerő. Az átalakítás során az autó versenyfutóművet, verseny aerodinamikát és természetesen bukócsövet is kapott.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója