Bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és bruttó 3 forinttal csökkentette a gázolaj árát pénteken a Mol Nyrt.
Japánban 3,2 százalékkal kevesebb járművet adtak el márciusban, mint a múlt év azonos hónapjában.
Pontosan negyed százada vásárolt tulajdonrészt a Volkswagen a cseh autógyártóban.
A 19 éves Ficza Ferenc és a 17 éves Nagy Dániel vezeti a Zengő Motorsport átfestett, neonzöld Honda Civic-jeit idén a Túraautó Világbajnokságon.
Az olasz sportautómárka csúcsmodellje fontos gyártási mérföldkőhöz érkezett.
A BMW bejelentette az elektromos autók számára létrehozott i almárka jövőbeni terveit.
A polgárőrséggel közösen tart figyelemfelhívó közlekedési akciót a rendőrség; idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg.
A New York-i Autószalonon mutatkozott be az R8 Spyder, amit a kupéhoz hasonlóan győri motor hajt.
Az ünnep miatt a szokásosnál erősebb forgalomra számítsanak a közlekedők az autópályákon és a főutakon.