2015.11.29.

Újra teljes kapacitással üzemel a Keleti pályaudvar - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.

2015.11.29.

Szmog borította el a kínai város nagy részét, a hatóságok környezetvédelmi intézkedései ellenére - jelentette az AP hírügynökség.

2015.11.29.

A Disney családi filmjeiből ismert Volkswagen Bogárért több mint 86 ezer dollárt adtak.

2015.11.29.

Vélhetően a szombat esti volt az utolsó útja a kis Suzukinak.

2015.11.29.

Szombat este debütált a vadonatúj, piros-fekete R18 e-tron quattro.

2015.11.29.

A legutóbbi öt futamhoz hasonlóan a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon is Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte meg az időmérő edzést, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

2015.11.29.

Hosszú, súlyos betegség után szombat hajnalban - egy héttel 64. születésnapja előtt - elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó, illetve kamionversenyző.

2015.11.28.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami újdonságot, történetet, amivel játszva tanulhattok. Múlt hét szombaton részt vettünk a Tudj többet - Élj jobban, Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram egyik állomásán Vecsésen. Elmeséljük, milyen sok hasznos dolgot tanulhattak meg velünk...

2015.11.28.

A tavalyi 37-ről idén szeptemberig 43-ra nőtt a magyar vasútvonalakon a szerződéssel rendelkező cégek száma, így már harminc magyar és tizenhárom külföldi vasúttársaság közlekedik a MÁV nyílt hozzáférésű pályahálózatán - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

2015.11.28.

„Aki korán kel, aranyat lel” alapon, már most megválthatod kedvezménnyel útleveled a 17. Open Road Fest-re.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....