A közkedvelt hatchback a Ford újítási terveinek köszönhetően tér vissza, de a mai trendek miatt kicsit más formában.
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely immár a BMW és MINI járművekben is elérhető. A Bosch felhőalapú szoftvere valós időben figyelmezteti a járművezetőket az úton rájuk leselkedő veszélyekre.
Robert Bosch neve ma már világszerte ismert, pedig nem egészen három emberöltővel ezelőtt minden egy stuttgarti kerttel kezdődött, ahol felépítette első gyárát. A jubileumi Bosch 140 év első blogposztja következik.
Autóvezetés esőben, hóban és ködben, ez ma már magától értetődő, ám az autózás kezdeti időszakában ez komoly kihívást jelentett. Az 1910-es és ’20-as években számos találmány született annak érdekében, hogy megkönnyítse a közlekedést, és hozzájáruljon az autómobil széles körű elterjedéséhez. A...
Növelte bevételét a tavalyi, kihívásokkal teli üzleti évben a Robert Bosch GmbH, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A Bosch az idei évre 2-5 százalékos árbevétel-növekedést vár.
Távozik Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt. Szászi István a vállalatcsoportnál eltöltött 22 éves pályafutását követően szakmai karrierjét 2026. június végétől másutt folytatja majd.
A tehervonati közlekedés jövőjét formáló mérnöki megoldások hozták el a sikert a Knorr-Bremse Budapest számára a Joint Venture Szövetség idei Companies for the Future Award versenyén. A zsűri a Best Technology Investment kategóriában díjazta a vállalatot két olyan fejlesztésért, amelyek...
A német autógyárak közvetlen beszállítójának is számító dél-koreai Harman Becker Kft. friss beruházása is jól mutatja, hogy mennyit profitál Magyarország a kelet-nyugati együttműködésből - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Székesfehérváron.
210 új munkahely jön létre, ami a negyedik amerikai beruházást jelenti Magyarországon egy héten belül.
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban, ami tovább erősíti Magyarország szerepét az új globális autóipari korszakban.