2016.02.07.

A héten ünnepélyes keretek között adták át a Hatvan Város Önkormányzata által elindított „Hatvan Város Partnere” program elismeréseit, mely során a helyi vállalkozások társadalmi, közéleti felelősségvállalását, aktivitását díjazzák.

2016.02.03.

A felsőbb kategóriás autókban megismert radar- és kamerarendszerek ma már a hétköznapi autókba is helyet kaptak. A technológia a terjedésével egyben olcsóbb is lett. Ehhez a Hellának is van köze.

2016.01.26.

Újabb lépést tett a robotizált közlekedés irányába a Bosch autóipari beszállító. Amerika és Németország mellett a német vállalat megkezdte a technológia közúti tesztelését Japánban is.

2016.01.26.

Az autóiparban is érdekelt Voxx International megnyitotta új VoxxHirschmann gyárát a floridai Orlandóban.

2016.01.23.

Uniós források felhasználásával, 592 millió forintból hajtott végre technológiafejlesztést és kapacitásbővítő beruházásokat a magyar tulajdonú Magyarmet Finomöntöde Kft. a Fejér megyei Bicskén.

2016.01.23.

Idén szeptembertől Abroncsgyártó és Gumiipari technikus képzések indulnak a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban (EJROK), ezekre február 12-ig jelentkezhetnek a végzős, nyolcadikos tanulók. A gyakorlati helyet duális képzés keretein belül az ultramodern technológiával felszerelt...

2016.01.20.

A mexikói Tier 1-es Katcon kompozit karosszéria alkatrészek gyártási licenszét szerezte meg az osztrák Magna Steyr-től.

2016.01.17.

Lezárult az az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában százmilliós összeggel támogatott uniós projekt, amelynek során az FHL Björn Hungary autóipari beszállító bővítette műszaki kapacitásait.

2016.01.17.

A Magyarországon Székesfehérváron gyártó Hanon Systems - korábbi nevén Halla Visteon Climate Control - új gyárat épít az Amerikai Egyesült Államokban.

2016.01.13.

A vesztfáliai autóipari beszállító ugyan növelte eladásait a 2015-2016-os pénzügyi év első félévben, de nyeresége érezhetően csökkent. Ennek oka Kínában keresendő.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....