2018.10.19.

A Ford immáron a második alkalommal rendezte meg oktatási eseményét, amely keretén belül a 18-26 éves vezetők tehették próbára tudásukat, illetve találkozhattak veszélyes helyzetekkel, amelyekre a választ begyakorolhatták.

2018.10.19.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési kiemelt főelőadója a győri Gyárvárosi Általános Iskolában tartott előadást - írja a police.hu

2018.10.17.

Nagyüzem van a hazai vezetéstechnikai-centrumokban, de továbbra is elsősorban a cégeknél látják be, hogy hasznos a továbbképezés. Az például még mindig nem gyakori, hogy gyerekeiket küldjék tanfolyamra a szülők. Akadnak azért kedvező jelek, és körképünkből az is kiderül, van-e még egyáltalán...

2018.10.16.

Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára számolt be a nemzetközi és hazai közlekedésbiztonsági tapasztalatokról és a prevenciós programokról. Autósok, figyelem, néhány elrettentő számadat is következik!

2018.10.13.

Francia balesetmegelőzési kampány az ittas vezetés visszaszorításáért.

 

2018.10.10.

Tizenegy francia önkormányzatot jutalmaztak baleset-megelőzési erőfeszítéseikért.

 

2018.10.10.

Időjárástól függően október közepén, végén érdemes gumiabroncsot váltani; ismét itt a téli abroncsok ideje. A hazai autótulajdonosok a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) tagjai által gyártott közel 70 gumimárkából válogathatnak, a kínálat zavarba ejtően nagy. A HTA...

2018.10.07.

A biztonsági öv bekötésének fontosságát tűzte zászlajára a francia Közlekedésbiztonsági Küldöttség.

2018.10.07.

A szervezet vezetője az érzelmekre építő balesetmegelőzési programról az M1 aktuális csatornán vasárnap kifejtette: az lenne jó, ha mindenki úgy vezetne, mintha a számára legfontosabbak lennének körülötte. Például nyomná-e a gázt egy szűk utcában valaki, ha a saját gyereke futballozna az út...

2018.10.07.

„Egy sérült biztonságos ellátásához folyamatos és egyenletes haladásra van a mentőautónak szüksége, nem a sebesség maximalizálására” – mondta el Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Abból az alkalomból beszélt erről, hogy a Groupama...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....
2026.04.26
A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági....
2026.04.26
A francia toyotás mindössze 3,8 másodperces előnnyel vezet a fiatal csapattársa előtt a Gran....
2026.04.26
A magyar autópiacon is elérhető a kínai Leapmotor elektromos B10 típusának hatótávnövelővel (range....
2026.04.25
Erőteljesen nőttek az új autóeladások Európában márciusban, elsősorban az elektromos járművek....
2026.04.25
Van még valaki, aki emlékszik a legendás Camel Trophyra? Amikor zajlott, még én is Camelt szívtam.....
2026.04.25
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.25
Az Emgrand új hibrid modellje mesterséges intelligenciát használ az energiafelhasználás valós idejű....
2026.04.25
Újabb villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 33. CAF. ..
2026.04.25
Ülés alá rejthető autóvécét szabadalmaztatott egy kínai autógyártó vállalat. ..