2015.10.24.

Idén, immár harmadik alkalommal rendezte meg a NiT Hungary az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen az 5 Tengelyen - biztos kézzel versenyt, amely során a legjobb hazai kamionsofőr díját nyerhették meg a versenyzők. A két elődöntő után a zsámbéki drivingcampen adhatott elméleti...

2015.10.14.

Az Európai Parlament ismételten felhívta a figyelmet a súlyos balesetek visszaszorítására vonatkozó európai célkitűzésekre. Szeptember 9-én, az Európai közlekedési stratégia 2011 óta eltelt időszakának felülvizsgálatával kapcsolatos szavazáson a tagországok gyors elfogadását kérték a 2020-ra...

2015.10.05.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 200 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 9 személy vesztette életét, 75 súlyos és 121 könnyű sérüléssel végződött - közölte a rendőrség honlapján.

2015.10.04.

Nagy sikere volt Békés megyében a kerékpárosok közlekedésbiztonságának erősítését célzó programnak - írja a police.hu

2015.10.02.

Ősszel és télen sokan meg fognak halni, mert a rosszul látó autósok nem veszik észre a kerékpárosokat és gyalogosokat – ezzel a sokkoló mondattal jelentette be Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára azt, hogy az idén negyedszer rendezik meg a Látni és látszani kampányt.

2015.09.28.

A mi utcánk ó be szép, így szólt az egykori sláger, ám G. Dénes György szövegét alaposan átírta az idő, meg a lusta ember.

2015.09.27.

A megyeszékhelyen kívül további öt városban vehetett részt több száz gyermek a KRESZ-FESZT programjain Veszprém megyében - írja a police.hu

2015.09.20.

Idén is meghirdetik és megszervezik az országos „Látni és látszani” gépjárművilágítás-ellenőrzési akciót. Az Európában több évtizede, van ahol több, mit 50 éve, évről-évre megtartják a tél kezdetén az autók világításának ingyenes ellenőrzését. A németek a „LichtTest”-et idén már 59. alkalommal...

2015.09.16.

A kerékpáros közlekedéssel foglalkozó sorozatunk előző részére ráfűzve, most egy kicsit kitekintünk az országhatáron túlra is. És egy kicsit a jövőbe is tekintünk.

2015.09.13.

A drogmentes élet fontosságára történt figyelemfelhívás mellett a balesetmentes közlekedés volt a fókuszban a sárvári rendezvényen - írja a police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..