2015.05.16.

A derűlátás és borúlátás gyakorisága, valamint az aggodalmaskodás mélysége és tartóssága alapján azt mondják, kétféle ember létezik: az egyik rendszerint félig üres poharat lát minden helyzetben, a másik pedig ennek ellenkezőjét. Nagy Miklós esetében egy olyan taxisofőrt ismertem meg, aki ez...

2015.05.16.

Várhatóan néhány napon belül újra forgalomba áll Szegeden a mintegy három hete leállított Ikarus-Skoda-troliflotta - közölte a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója.

2015.05.16.

Az első versenyen a három Citroën mögött ért célba, a másodikon kiesett a törött futómű miatt a Zengő Motorsport magyar versenyzője.

2015.05.16.

Tiltott állami támogatással vádolják az amerikai légitársaságok az Öböl-mentieket. Azok szerint meg Amerika épp elég támogatást fizetett a sajátjainak.

2015.05.16.

A rég- és a közelmúlt metrószerelvényeinek a felvonulásával folytatódik Moszkvában a 80 éves földalatti ünneplése. A metró átvészelte a második világháborút, és ma is a legfontosabb tájékozódási pont az orosz metropolisz lakói számára,

2015.05.16.

Nyártól az utcákra viszi a Google saját fejlesztésű robotautóinak legújabb verzióját, amelyekben azonban még lesz gáz- és fékpedál is lesz - jelentette be Chris Urmson projektvezető.

2015.05.16.

Újabb hat helyszínen alakítanak át balesetveszélyes csomópontokat mintegy nettó 840 millió forint kivitelezési költséggel. A beruházások eredményeként új körforgalmak teszik biztonságosabbá a közlekedést az autósok és a gyalogosok számára Egerben, Győrben, Kalocsán és Szekszárdon.

2015.05.16.

Az eddiginél is látványosabb fejlesztések valósulhatnak meg 2020-ig Budapesten európai uniós támogatással - erről Tarlós István főpolgármester beszélt egy tévéműsorban.

2015.05.15.

Múlt héten foglalkoztunk az autós szépségversenyek nemzetközi történetével. Mivel a hétvégén Balatonfüreden lesz egy oldtimer Concours d'Elegance most kicsit a hazai múltról mesélünk.

2015.05.15.

A Nürburgring-Nordschleifén megtartott időmérő edzésen a magyar versenyző világbajnokokat megelőzve a negyedik helyen végzett, a pole pozíció ismét José-Maria Lópezé lett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....
2026.02.28
Miért fontos, hogy vagyontárgyaink valódi értéken legyenek biztosítva, és miért ne spóroljunk a....
2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....
2026.02.28
A BRFK kamerája mindent vett, a sofőrök 100 ezer forintos bírságra számíthatnak. ..
2026.02.28
Gorden Wagener, a Mercedes leköszönő dizájn főnöke osztotta meg közösségi médiáján az eddig soha....
2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....