2015.05.20.

Befejeződött a magyarországi Hankook-gyár bővítésének harmadik üteme, az összesen 313 millió eurós (mintegy 94 milliárd forintos) beruházás révén 950 új munkahely jött létre és 19 millió abroncsra nőtt a rácalmási üzem éves gyártókapacitása.

2015.05.20.

– Németországban munkabeszüntetést tartanak a vasutasok, és a sztrájk érinti a Budapest-Prága-Berlin, illetve -Hamburg viszonylatban közlekedő közvetlen nemzetközi vonatokat is – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.

2015.05.20.

– Áprilisban lelassult a gépkocsieladások növekedésének üteme az Európai Unióban. Az Acea európai iparági szövetség kedden közzétett adatai szerint 1,17 millió új járművet állítottak forgalomba, 6,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, míg márciusban még 10,6 százalékkal bővült az...

2015.05.20.

– Németországban a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) szerdán újabb sztrájkot kezdett a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság személyszállítási ágazatában.

2015.05.20.

– Hollandia elvesztette első helyét a leginkább kerékpáros-barát országok listáján, átadva helyét a rangsor élén Dániának – derült ki az Európai Kerékpár Szövetség jelentéséből, amelyet az NOS holland közszolgálati rádió ismertetett.

2015.05.20.

Murguly Gusztáv nyugállományú Gripen-pilóta szerint fékhiba okozta a Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépének keddi csehországi balesetét.

2015.05.19.

A Stadler cég a még hátralévő 12 Flirt motorvonatot szeptember 30-ig átadja a MÁV-nak - közölte a svájci központú társaság kedden az MTI-vel, miután pénteken forgalomba állt a cég századik Flirt típusú alacsonypadlós villamos motorvonata Magyarországon.

2015.05.19.

Sok levelet kapok, egyirányú úton történő szabályos parkolással kapcsolatban.

2015.05.19.

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság kedden Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt.

2015.05.19.

Több mint százmilliárd dollárnyi új fejlesztési beruházást jegeltek eddig a legnagyobb olajipari vállalatok az alacsony olajárak miatt - írta iparági szakértőket idézve a keddi Financial Times.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....