2014.05.30.

Tudjuk, hogy a benzinmotor égésterében lévő benzin levegő keveréket – ha gázmotor, akkor a gáz/levegő keveréket – a gyújtógyertya szikrája gyújtja meg. A szikrát a benzin meggyulladása, majd folyamatos égése követi, a motor jár. Több szempontból is érdemes azonban a szikrát megvizsgálni! Hogyan...

2014.05.30.

A több mint félezer lóerős GTI Roadster Concept tanulmányautót a Wörthi-tavi GTI találkozón mutatta be a Volkswagen.

2014.05.30.

Szoros és izgalmas versenyre számítanak a hétvégén a Hungaroringen a német túraautó-bajnokság (DTM) résztvevői, akik közül többen is bizonyítottak már Magyarországon.

2014.05.30.

Úgy tűnik, a győri Audi Hungaria Motor Kft. nem csak járművek és erőforrásaik előállításában számít prémiumgyártónak, hanem a spórolásban is. 2010 és 2018 között huszonöt százalékkal akarják csökkenteni a felhasznált energia mennyiségét. Ez egy magánháztartásban is dicséretes lenne, az Audi...

2014.05.30.

Gyenge hódítási kísérlet, nagyjából így összegezhető az Európába települt első kínai autógyártó eddigi eredménye.

2014.05.30.

Gőzerővel folytatódott a Közlekedik a Család vetélkedősorozat, hiszen az országban négy helyszínen tartottak helyi döntőket, így Veszprémben is.

2014.05.30.

ISMÉT LAKÁSBETÖRÉSSEL VITTEK EL EGY MERCEDEST!

2014.05.29.

Edmunds.com a nagy autós versenytárs összehasonlító!

2014.05.29.

Tömegközlekedési jegyek és bérletek mobiltelefonos vásárlását is tesztelik a MobilTárca alkalmazás közel egy éve indult tesztidőszakában.

2014.05.29.

Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja a német konzervatív CDU parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője. Volker Kauder szerint az egységes autópályadíj "értelmes megoldás" lenne, amennyiben nem emelné az autósok terheit.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....