120 év jövőbe mutató gondolkodását ünnepli a Knorr-Bremse

2025.02.03.
A müncheni székhelyű Knorr-Bremse Csoport napjainkra Németország egyik legsikeresebb ipari szereplőjévé vált. Mindamellett, hogy piacvezető szerepet ért el a fékrendszerek fejlesztésének és gyártásának globális piacán, a vasúti és haszongépjárművek egyéb rendszerei kapcsán is ott szerepel az iparág vezető beszállítói között. Több mint 32 000 munkavállalója 30 különböző országban, több mint 100 telephelyen tevékenykedik annak érdekében, hogy innovatív megoldások fejlesztésével és gyártásával válaszoljanak a 21. századi mobilitás legújabb kihívásaira.  „A Knorr-Bremse erős vállalkozói szemléletének és jövőbelátó innovációinak köszönheti felívelését. A vállalat alapítója, Georg Knorr ötleteinek köszönhetően naponta emberek milliói utazhatnak biztonságosan közúton és vasúton a világ legkülönbözőbb pontjain. A vállalat későbbi vezetőjének, Heinz Hermann Thiele-nek a nyolcvanas évek közepén megkezdett, négy évtizeden át tartó munkája azt bizonyította mindannyiunk számára, hogy kellő bátorsággal és elszántsággal szinte bármit el lehet érni. Az ő igazgatása alatt vált a Knorr-Bremse jelentős globális szereplővé. Szenvedéllyel és elkötelezettséggel visszük tovább az elődöktől kapott örökséget. Olyan erős alap ez, melyre a folyamatos megújulás szellemében is bátran építkezhetünk. Jövőbeli sikereinket a mérnöki szakértelem, a legmagasabb minőségi szabványok iránti elkötelezettség és az előrelátó stratégiai gondolkodás szavatolja. A teljes felügyelőbizottság nevében gratulálok ehhez a figyelemre méltó sikertörténethez a Knorr-Bremse Csoport összes munkatársának, és nagy várakozással tekintek az előttünk álló időszakra, melyben közösen segíthetjük a vállalat további fejlődését” – mondta a jubileum kapcsán Dr. Reinhard Ploss, a Knorr-Bremse AG felügyelőbizottságának elnöke. Marc Llistosella, a vállalat vezérigazgatója így fogalmazott: „120 büszke év után a Knorr-Bremse nagyszerű formában van. A változásra és fejlődésre való fáradhatatlan hajlandósággal és szenvedéllyel egy nemzetközileg sikeres vállalatot építettünk fel a hosszú évtizedek alatt – hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy jelenleg én lehetek a vezetője. A teljes igazgatótanács nevében mondhatom: büszkék vagyunk munkatársaink elkötelezettségére és eredményeire. Ügyfeleink nagyra értékelik termékeink megbízhatóságát és kiváló minőségét, kifogástalan szolgáltatásainkat, valamint a jövő mobilitási és technológiai kihívásaira reagáló innovatív fejlesztéseinket és megoldásainkat. Kollégáim nevében is szeretném őszinte köszönetemet kifejezni minden ügyfelünk és üzleti partnerünk számára nagyfokú lojalitásukért és a sokéves szoros együttműködésért.” „Ez a jubileum nem csupán a vállalat, hanem a globális közlekedési ágazat számára is mérföldkő. Az idáig megtett út és az elismerésre méltó teljesítmény mellett büszkén gondolunk arra a szerepre is, amellyel a Knorr-Bremse magyarországi csapata immár közel három évtizede tevékenyen hozzájárul a globális eredményekhez, hiszen a budapesti vasúti telephelyünkön gyártott termékeink több mint száz országban futnak világszerte” – hangsúlyozta Veres László, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Kétszeres ok az ünneplésre: a Knorr-Bremse 120, a Knorr-Bremse Global Care program pedig 20 éves „Egy világ - egy Knorr-Bremse” („One World – One KB”): így szól a Knorr-Bremse jubileumi mottója. Az évfordulós ünnepségek középpontjában a munkatársak globális csapata áll. Az ő elkötelezettségük, innovativitásuk és kemény munkájuk teszi lehetővé a vállalat kivételes sikereit. Heinz Hermann Thiele Fotók: Knorr-Bremse Hogy az ott dolgozó kollégák mekkora hatással lehetnek egy cég életére, azt jól mutatja a Knorr-Bremse másik idei évfordulója is. Heinz Hermann Thiele és lánya, Julia Thiele-Schürhoff kezdeményezésére 2005-ben a vállalat munkatársai létrehozták a Knorr-Bremse Global Care nonprofit szervezetet. A ma már világszerte aktív egyesület olyanok számára nyújt támogatást, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Kiemelt fókuszt kapnak a Global Care programban az oktatás kihívásai, valamint a vízzel, higiéniával és szennyvízelvezetéssel kapcsolatos problémák, melyeknek megoldásáért az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival összehangolva tesznek erőfeszítéseket. Munkájuk az elmúlt 20 évben több mint egymillió embernek segített. Julia Thiele-Schürhoff, az egyesület elnökségének elnöke így nyilatkozott a 20. évforduló kapcsán: „Rendkívül hálás vagyok azért az elkötelezettségért, melyet a Knorr-Bremse munkatársai a megalapítása óta tanúsítanak az egyesület iránt. Rengeteg embernek segítettek abban, hogy önálló, pénzügyileg független életet építhessenek, nem csak maguknak, hanem a családjuknak is. Társadalomként csak akkor leszünk képesek időtálló válaszokat adni az olyan globális kihívásokra, mint a klímaválság, a társadalmi egyenlőtlenségek és a migráció, ha kollektív felelősséget vállalunk a meglévő egyensúlytalanságok következményeiért, és azon dolgozunk, hogy innovatív megoldásokat találjunk a rendszerszintű problémákra.” A Knorr-Bremse Csoport telephelyein a Local Care elnevezésű programján keresztül rendszeres adományokkal és a munkatársak szaktudásán túl önkéntes munkájával valósítja meg jótékonysági programját. A budapesti vállalat az elmúlt években számos szakmai díjat és elismerést nyert el társadalmi felelősségvállalásával. Hogyan vált a Knorr-Bremse a vasúti és haszongépjármű-fékrendszerek globális piacvezetőjévé? Georg Knorr már a Knorr-Bremse GmbH 1905-ös berlini megalapításakor lefektette a vállalat sikerének alapjait. Jövőbelátó ötleteivel és aprólékos fejlesztői munkájával fiatal mérnökként forradalmasította a vasúti közlekedést, majd hamarosan a haszongépjárművek piacára is belépett. A fékrendszerek, valamint egyéb alkatrészek fejlesztése során ugyanaz a szempont volt a legfontosabb a számára: a biztonság. A nagy áttörés azután következett be, hogy a Georg Knorr által fejlesztett pneumatikus fékek hatékonyan csökkentették a balesetek számát, és megbízhatóbbá tették a járműveket. A mai napig ez a kritérium jelenti a vállalat sikerének zálogát, erre alapozva zajlik a termékek fejlesztése és optimalizálása, hogy azok megfeleljenek a folyamatosan növekvő forgalom és terhelés követelményeinek, valamint az egyre szigorúbb hatósági előírásoknak. A vállalat erősségeinek ismeretében Heinz Hermann Thiele 1985-ben vette át a Knorr-Bremse vezetését, és folytonos innovációkkal, valamint a magas minőségre való állandó törekvéssel tört piacvezető pozícióra évtizedeken át. Miután a vállalatot a Süddeutsche Bremsen AG-val egyesítette a Knorr-Bremse AG zászlaja alatt, a fő üzleti tevékenységekre, a két üzletágra (Rail Vehicle Systems és Commercial Vehicle Systems), illetve a nemzetközi jelenlét kiépítésére összpontosított. Így a Knorr-Bremse a vasúti és haszongépjármű-fékrendszerek világelső gyártójává vált.  A vállalat 2018-as tőzsdei bevezetése megfelelő kereskedelmi és pénzügyi rugalmasságot biztosított ahhoz, hogy a jövőben is sikeres maradhasson. Ma a Knorr-Bremse hozzávetőleg 12 000 szabadalommal rendelkezik, a 2023-as pénzügyi évben pedig mintegy 7,9 milliárd euró éves bevételt termelt.  
Címkék: 

Felgyújtottak két taxit, porig égtek az autók

2025.02.03.
Fotó: szlovák rendőrség/Facebook A taxis mindkét autója porig égett, a keletkezett anyagi kár több tízezer euró. A jelek szerint szándékos gyújtogatás történhetett, a rendőrség nyomozást indított. Az érintett taxis a Markízának nyilatkozva elmondta, a jelek szerint visszatértek a ’90-es évek praktikái. A televízió szerint kamerák rögzítették, amint két férfi felgyújtja az egyik autót, majd a lángok a másikra is átterjednek. A tulajdonos szerint a történtek mögött konkurenciaharc állhat. „Őszintén azt gondoltam, hogy ha a ’90-es években valaki felgyújtotta a konkurencia tulajdonát, az sem volt rendben, de valahogy illeszkedett az akkori időkhöz. Az viszont, hogy valaki 2025-ben ilyet tegyen, álmomban sem jutott volna eszembe” – jegyezte meg a tulajdonos fia.  

54 évesen, rákban meghalt a Volkswagen egykori menedzsere

2025.02.03.
Fotó: Scout Motors Jan Spies, a Scout Motors gyártásvezetője és a Volkswagen-csoport hosszú ideig vezető menedzsere január 26-án, 54 éves korában elhunyt. Ahogy Scott Keogh, a Scout vezérigazgatója egy LinkedIn-bejegyzésben bejelentette, a halál oka rák volt. Az autóipar gyászolja Dr. Jan Spies-t, a Scout Motors gyártási igazgatóját, aki 54 évesen elhunyt. Spies több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezett az autógyártásban, nagyban hozzájárult a Scout Motors gyártási stratégiájának kialakításához és a dél-karolinai Blythewoodban található új gyártóüzemének fejlesztéséhez. Dr. Spies 2024 elején csatlakozott a Scout Motorshoz, és rengeteg tapasztalatot hozott magával a Volkswagen Csoporttól. Döntő szerepet játszott a Volkswagen Chattanoogában, Tennessee államban levő gyártótelep létrehozásában, amely 2011-ben kezdte meg működését. Szakértelme és vezetése kulcsfontosságú volt a Scout Motors azon céljának előmozdításában, hogy robusztus, elektromos terepjárókat gyártsanak a megújult Scout márkanév alatt. Jövőképét és elhivatottságát széles körben elismerték, így idő előtti halála jelentős veszteséget okozott a vállalat és a szélesebb autóipar számára.      

Használtteszt - Ford Escort 1.6 16V - Elkísérne akár a sírig is

2025.02.02.
Ford Escort - Fogalom volt itthon is Amikor végre véget ért a szoci éra, kinyíltak a kapuk, ömleni kezdtek hazánkba a nyugati kocsik. Azok voltak a dicső ősidők, mert az utcakép szépen lassan megszabadult a kék füsttől, és tele lett kettes Golfokkal, Kadettekkel, és Escortokkal a parkoló autók sora. Na, nem ment az olyan gyorsan, hiszen a kétezres években még mi is a kétütemű Trabit gyűrtük, és Moszkvics is állt a parkolóban. De már érezhetően koptak a keleti csodák az utakról. A nyugati autók között az Escort egy nagyon népszerű típus volt, és mivel a magyar már régen is szerette a Sedant, jött az Orion is szép számmal az országba. A tágas csomagtartójú, de jellegtelen autót sokan szerették, és használták, de sajnos az idő csúnyán elbánt velük, így már szinte nem létező típus, de az Escortok is nagy erőkkel amortizálódnak, és sokszor a bontóba vezet az útjuk, nem egy lelkes fiatalhoz, aki energiát öl abba, hogy régi fényébe állítsa vissza. De miért is tenné? Az RS Cosworth-ön kívül nincs belőle vágyott tárgy. Az átlagos darabokat nagyon kevesen fogják dédelgetni, itt csak az jelenthet változást, ha családi emlékek köthetők az autóhoz, mert akkor biztos lesz majd olyan, aki talpon tartja az utókornak. Az Escort hat generációt élt meg, a piskóta Escort egy legenda lett nem csak hazájában, Angliában, hanem mára szerte a világon megbecsült gyűjtői darabok. 1967-től 1974-ig több mint kétmilliós példányszámban gyártották ezt a szériát, ami a rallyban, és az utcán is bizonyított. Ennek ellenére soha nem lett igazi kultuszautó, így mára csak a dicső kilencvenes évek apró porszemévé törpült, és hamarosan eltűnik az utakról. Viszont ha a beugrót keressük az autómobil világába, akkor a Suzuki Swift mellett egy hasonlóan jó ajánlat lehet a "párszázas" kategóriában, mert futóműben, méretben, és komfortban is sokkal többet ad, mint a második generációs "mi autónk". Jó ez még mindig Persze kell hozzá egy attitűd, hogy rájöjjünk mit is jelent az autó. Ha csak arra kell, hogy ne ázzunk, ne fázzunk, és elvigyen bennünket a célunkig, na és persze, ne álljon az utcán több millió forintos értékünk, akkor a legjobban elköltött párszázezer forint lehet egy ilyen, a gyártás végéről származó Escort. Sok kritikát kaptak a korábbi modellek, ami érintette a futóművet, elektronikát, és motort is, így érdemes a széria végéről választani, ahol nem ritka a tesztautóhoz hasonló klímás, színre fújt lökhárítós, elektromos ablakos, alufelnis kivitel, ami szépen tartva még manapság is mutatós lehet. Ebben az autóban nem csak a külső, hanem a belső is extrás, mert az erősebbik benzines 1.6-os motor hajtja. Többször leírtam már a használttesztben, hogy a Fordok mivel vesznek le a lábamról, ez pedig a sebességváltójuk. Itt ezt tudom legjobban kihangsúlyozni, mert egy nagyon jó kiosztású, pontos váltási érzetű, feszes váltóhoz volt szerencsém. Jól esett leforgatni a fokozatokat, és gangolni. Minden mechanikus, érzem, ahogy dolgozik körülöttem a gép. Ezért írtam, hogy szükség van ehhez a mechanika, a gépzajok iránti szeretetre. Ha ez nincs meg, érdemes keresni egy modern, jól körbeszigetelt, ingerszegény bunkert, ott a sok-sok vezetéstámogató rendszerrel nagyon könnyű lesz majd az irányítás. Ezt a Fordot már senki nem nézi meg, pedig autóformája van, méretei alapján pedig egy átlagos család igényeit is kiszolgálja. Én már a telepen kiszúrtam, világított a sok egyenautó között, és látszik, hogy sokáig lehetett gazdája a beszámolt autónak, mert nem csak a külseje, hanem a technika is naprakész volt. Persze 28 év nem múlik el nyomtalan, kisebb hibák akadtak kívül belül, de ebben az esetben már az összképet kell nézni a részletek helyett. Meglepően kényelmes a plüss ülés, elég széles az ülőlap, és tetszik a vezetési pozíció is. A belső formavilág ízig-vérig kilencvenes évek, a kezelőszervek, a színek, az anyaghasználat, az óra, mind-mind letűnt, de nagyon más, azaz a boldog békeidős korszakot idézi. Technikailag már viseletes Feltűnik, hogy nincs meg az a "van benne anyag" érzésünk, hiszen a karosszéria merevsége, és az utastér szigetelés is elmarad a mostanában megszokottól. Be kell vallanom, hogy ez az egyik állandó kiábrándulásom az ilyen autókból, hogy sajnos nem tudnak már olyan védelmet nyújtani a kéttonnás tankok ellen, mint amennyi elvárható. Tehát ha csupán a biztonsági szempontokat nézzük, akkor én sem ültetném már be a családot egy Escortba. Ugyanakkor egy szimpla szombat délutáni kerékpározásnál is megvan az esélye, hogy egy figyelmetlen autóstárs balesetet, és könnyen tragédiát okozzon. De vissza az autóhoz: erősen érezni az elhasználtságát, de egyáltalán nem zavaró, mert a technika még rendben van. Fényezés egységes, de kezdődő lakkhibák felfedezhetők, az utasérben minden a helyén, de kisebb nagyobb lógások azért már tapasztalhatók, ha megmozdítom az ülééssínt, hogy magamra állítsam, vagy kinyitom a kesztyűtartót, stb. Kicsit lóg az ajtó, látszik, hogy a kárpitokon itt-ott már enged a ragasztó, nem szép az ajtóbehúzó, és néha akad a központi zár. Az évek tehát itt sem múltak el nyomtalanul, az autó harcban edződött, még ha gazdája próbálta is karban tartani. Máris hozzá teszem, hogy ezek az életkor tudatában elfogadható hiányosságok, és bárcsak a hazai 16 éves autók, amik a mai forgalom nagy részét kiteszik, mind ilyen állapotban lennének. Beszéljünk végül a fenntartási költségekről is. Alkatrész lesz hozzá A birtokbavétel után, mint minden jármű esetében szigorú nullrevízió jöjjön. Tehát egy vezérlés csere, minden folyadék cseréje, és a fékek állapota. Ez a kötelező kör. A probléma viszont ott kezdődik, hogy nem azonnal, de rá kell nézni a fékre, futóműre is. Ha pedig azt is tisztességesen szeretnénk szervizeltetni akkor ott járunk, hogy az autó vételára még egyszer elmegy a szervizre. Mi van, ha a tulajdonos egy év múlva mégis átülne egy fiatalabb kocsiba? A piac nem fogja kifizetni a tisztességes gatyába rázásra ráköltött százezreket. Na, látják, ezek a dolgok döntik el ennek a kategóriának a sorsát. Mennek, amíg engedi a műszaki vizsga érvényessége, aztán valahogy összelapátolják őket a következő két éves bizalomig, vagy irány a bontó. A motor egyébként a bontóban is be fog indulni, ha figyeltek az olaj, és vezérlés cserére, iszákossága viszont főleg városban kedvezőtlen, hiszen kilenc litert is fogyaszthat sok hidegüzem mellett. A karbantartást egyébként bármelyik műhely vállalja, hiszen a mai autókhoz képest faék egyszerűségű a szervizelése egy ilyen autónak. Egy dologról viszont nem ejtettünk szót, a legfájdalmasabb pont a rozsda. Ami a korszak autóinak legnagyobb mumusa, és a korszak Fordjait is előszeretettel támadja. Rendkívül fontos a rozsda ellenőrzése vétel előtt, hiszen ennek a javítása a mai óradíjak függvényében biztosan nem rentábilis a 0-500.000 Ft közötti értékű használt autók esetében. Végül nézzünk rá a piacra. Escortot száz, és nyolcszázezer forint közötti ársávban találhatunk, és nem kell megmagyarázni, hogy melyik végén milyen állapotú autót kapunk a pénzünkért cserébe. Ha sikerül találni egy rozsdamentes, és a tesztautóhoz hasonló állapotú, -azaz olyan darabot, aminek nem csak tulajdonosa, de gazdája is volt, - akkor még jó pár évre hű társunk lehet az egykor népszerű, de mára feledésbe merült Ford, aminek utódja a Focus nem véletlenül vette le a fél világot a lábáról. További használttesztek itt olvashatók.

Az utcán tartózkodók között is van halálos áldozata az újabb amerikai légibalesetnek

2025.02.02.
Cherelle Parker, Philadelphia polgármestere közölte, hogy legkevesebb egy ember életét veszítette, aki egy autóban tartózkodott, amikor a felrobbant és égő repülőroncsra az utcára zuhant. További legkevesebb 19 ember megsérült, és többek kórházi ellátásra szorultak - mondta el a városvezető és hangsúlyozta, hogy a légibaleset körülményeinek vizsgálata tart. A nyomozást az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság vezeti. Jeffrey Thompson, a nagyváros tűzoltóparancsnoka szombaton arról számolt be, hogy a szerencsétlenségben öt helyen keletkezett tűz, amelyeket éjszaka megszüntettek, ugyanakkor a sűrűn lakott környék házait egyesével ellenőrzik, hogy felmérjenek minden kárt és lehetséges kockázatot.   Pénteken az este 6 órakor Kelet-Philadelphia regionális repülőteréről szállt fel egy egészségügyi célokra kialakított kisebb repülőgép hat emberrel a fedélzetén, ami Missouri állam érintésével Mexikóba tartott. A jármű mintegy fél perccel a felszállás követően kerül bajba, mintegy 500 méteres magasságban, amikor hirtelen zuhanni kezdett, kigyulladt és földet érve felrobbant. A roncs egy széles főútra zuhant egy bevásárlóközpont és lakóépületek közelében. A Learjet 55-ös típusú orvosi repülőgépen két pilóta, két orvos, egy páciens és hozzátartozója utazott, mindannyian mexikói állampolgárok. A beteg egy kislány volt, akin életmentő műtétet hajtottak végre az Egyesült Államokban, és édesanyja kíséretében szállították haza. A gépet egy mexikói bejegyzésű, de az Egyesült Államokban is működő egészségügyi szolgáltató vállalat üzemeltette. Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke a közösségi médiában közétett üzenetben fejezte ki részvétét, megerősítette, hogy az áldozatok országa állampolgárai voltak, és közölte, hogy a konzuli szolgálat intézkedett az ügyben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Amerika az automata vészfék rendszerek ellen menne?

2025.02.02.
2024 áprilisában tette közzé az Egyesült Államok közlekedési hatósága, hogy 2029-től kezdve minden autónak képesnek kell lennie megállni és elkerülni az ütközést 100 km/h-ig, illetve képesnek kell lenniük felismerni a gyalogosokat napfényben és sötétben egyaránt. 144 km/h-ig automatikusan, manuális beavatkozás nélkül fékezniük kell autóval való ütközés veszélyének észlelésekor, míg ez a szám 70 km/h gyalogosok esetében. Ez ellen emelte fel most a hangját az Alliance for Automotive Innovation csoport, ami a legtöbb nagy autógyártót magában foglalja, az elnök John Bozzella nyilatkozata szerint ugyanis ennek betartása „tulajdonképpen lehetetlen a jelenleg elérhető technológiai színvonallal.” Bozzella szerint ez egy szörnyű következményekkel járó lépés lenne, ami folyamatosan és teljesen feleslegesen frusztrálná a sofőröket, drágábbá tenné az autókat, és nem is növelné szignifikánsan a közlekedés biztonságát. 2022-től az Európai Unióban és Japában is kötelezően az alapfelszereltség részét képezik az automata vészfék rendszerek, aminek csak részben köszönhető az új autók árának ugrásszerű felfelé ívelése. Az Egyesült Államok piacát jelenleg a forszírozott villanyosítás és az egyre szigorodó biztonsági rendszerek is kevésbé szorongatják, és ezen az új Trump kormány sem kíván szigorítani, pedig az NHTSA szerint évi 362 életet menthetne és 24 000 sérülést előzhetne meg a rendszer kötelezővé tétele. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt sérültje van a magyar sofőr ausztriai ámokfutásának

2025.02.02.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. A csütörtök esti ámokfutás Felső-Ausztriában kezdődött, amikor Wels-ben egy linzi sofőr átlépett autójával egy záróvonalon, ami miatt a rendőrök meg akarták állítani. A magyar fiatalember azonban ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta: helyenként akár 250 km/órás ámokfutással. „A B1-es egy nagy csatatér volt" Egy civil járőr nem sokkal 23.30 óra előtt akarta megállítani a magyar állampolgárt a B1-es úton (Wiener Straße) Wels-Westben, mert átment egy lezárt sávba – számolt be a rendőrség pénteken közleményben. A sofőr rövid időre megállt, de aztán rálépett a gázpedálra és elhajtott. A menekülés az A25-ös (wels-i autópálya) felé vezetett, ahol a férfi a rendőrség szerint „nagyon veszélyes előzési manővereket" hajtott végre, részben a leállósávon keresztül. Ezután visszahajtott a B1-es autópályára. Linz felé haladt, 140 és 250 km/órás sebesség között. Az esti órákban a ködös időben számos más közlekedési szabályt is megszegett, túl az extrém gyorshajtáson, a többi között a piros lámpákat is figyelmen kívül hagyta. „Három járművünk teljesen összetört. A menekülő sofőr körülbelül 160 km/h sebességgel ütközött egy álló rendőrautóval. Szerencsére a kollégája időben kiszállt az autóból. Valószínűleg ez mentette meg az életét. A B1-es egy nagy csatatér volt" – kommentálta az üldözést Florian Oberauer, Linz-Land helyettes kerületi rendőrparancsnoka. Nemcsak a sofőr és utasa, hanem két rendőr és egy másik közlekedő is megsérült, néhányan közülük súlyosan. Jogosítvány nélkül, lopott rendszámmal A köd ellenére 190 km/órás sebességgel száguldott Linz felé. Marchtrenkben (Wels-Land kerület) egy autónak és egy pótkocsinak ütközött. A Traun és Pasching (Linz-Land kerület) határán lévő trauni elágazásnál szinte fékezés nélkül több álló járműnek – köztük egy civil járőrnek – ütközött. A férfi ámokfutása kapcsán öt ember sérült meg, néhányan közülük súlyosan. A 20 éves fiatalembert és társát letartóztatták és kórházba szállították. Kiderült, az autó rendszámtábláit ellopták, és az autó nem volt nyilvántartásba véve. A 20 éves férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel sem.    

Harley-Davidson modellév ’25

2025.02.02.
Szerző: Heimer György Eszerint az idei kínálat újdonságai közé tartozik az új Street Glide Ultra, egy teljesen felszerelt, hosszú távra tervezett túramodell, továbbá a Pan America 1250 ST sportmotor. A 2025-ös HD Cruiser motorkerékpár-kollekció hat modellből áll, jelentősen továbbfejlesztett teljesítménnyel és technológiai funkciókkal. A Sportster S típus ugyancsak tartalmaz újdonságot: tovább tökéletesítették a felfüggesztés rendszerét, hogy még jobb legyen a menetkényelem. A limitált szériás Custom Vehicle Operation (CVO) sorozat négy modellt kínál, és mint a közlemény fogalmazza: „ez a HD valaha kínált legvonzóbb kollekciója”. Az amerikai márka teljes kínálata elérhető a világhálón a H-D.com internetes oldalain, beleértve ebbe a budapesti kereskedését is (https://www.harley-davidson.com/hu/hu/index.html). Az új modellek technikai részletein túl az évadnyitó sajtótájékoztatón sok szó esett a HD-imázshoz kapcsolódó programokról, mindenekelőtt a márkaidentitást erősítő motoros találkozókról, -felvonulásokról. A határon túli dzsemborik mellett a budapesti HD idén is számos ilyen közösségi összejövetelt szervez. Ezek közül is kiemelkedik a május 22-25-re tervezett „open road touring” nevű közös motorozás. A szervezők idén a Győr-Budapest-Balaton-Hévvíz útvonalat követve invitálják „közös dübörgésre” a HD-seket. Mint ahogy a rendezvény szervezői, köztük a fővédnök Knezsik István, az Autós Nagykoalíció vezetőjének értékeléséből is kitűnt: a magyarországi open road nemcsak a HD-től elválaszthatatlan, hagyományszámba menő sajátos márkaképzés és kulturhappening. Mindez hozzájárulhat a balesetmentes kétkerekű közlekedés propagálásához is.  

MÁV: átlagosan ötből csak egy személyszállító vonat késett tavaly

2025.02.02.
A MÁV tavaly több mint 1,1 millió személyszállító vonatot közlekedtetett, ötből négyet késés nélkül - közölte a közlekedési társaság. Azt írták, 2024-ben a magyar vonatok menetideje körülbelül 95,5 millió perc volt, ami több mint 181 évnek felel meg. Erre jutott mintegy 3,6 millió percnyi (6,9 év) késés, ami a teljes menetidőhöz viszonyítva 3,8 százalékos arány. Ez ugyan elmarad a világjárvány utáni években rögzített számoktól, a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására azonban 2024-ben már jóval többen és jóval többet utaztak a MÁV-csoporttal, mint korábban, ami nagyobb igénybevételt jelent az egyre inkább elöregedő pályahálózatnak és járműállománynak is - közölték. Emlékeztettek arra, hogy az idei nyártól pénzvisszatérítés jár majd a 20 percet meghaladó késés után: ilyen mértékű késésben az összes vonat nagyjából hat százaléka volt érintett. Kitértek arra, hogy az új tarifarendszer hatására nőtt az elszállított csoportok - például kiránduló osztályok - száma is: csak a regisztrált csoportok száma megközelítette a 29 ezret. A közlemény szerint a HÉV-ek pontossága 2024-ben is kiemelkedő volt: 99,6 százalék, ami világviszonylatban is a legpontosabb szolgáltatások közé emeli az elővárosi vasutat. Tavaly a MÁV-csoport több mint 12 millió autóbusza közlekedett, ugyancsak magas, 97,7 százalékos pontossággal - tájékoztattak. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt írta, fontosnak tartja, hogy a valós adatokat mindenki számára elérhetőek legyenek, ezért döntöttek úgy, hogy havonta elkészítik és nyilvánosságra hozzák a közszolgáltatásaik menetrendszerűségi adatait. A havi riportok segítségével készítették el az éves riportot - tette hozzá. Az éves riport a MÁV-csoport honlapján olvasható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója