179 halottja van a dél-koreai repülőgép-katasztrófának

2024.12.29.
Alig pár nappal az azeri utasszállító tragédiája után újabb hasonló szerencsétlenség rázta meg a világot. A dél-koreai Jeju Air Légitársaság gépe vasárnap, helyi idő szerint reggel kilenc óra körül szenvedett balesetet 175 utassal és a legénység hat tagjával a fedélzetén. A baleset után a muani repülőtéren azonnal felfüggesztették a járatok indítását és fogadását. Az épületet elözönlötték az áldozatok hozzátartozói. A muani tűzoltóság képén utasszállító repülőgép lángol. Fotó: MTI/AP/Muani tűzoltóság A Boeing 737-800-as típusú gép Bangkokból érkezett Muanra, a fedélzeten két thai állampolgáron kívül csak dél-koreaiak tartózkodtak. Minden utas meghalt. A lakosságot megrázták a történtek. „Nagyon sajnáltam azokat az embereket. Én is utaztam Bangkokból Dél-Koreába, ezért ez most különösen szíven ütött” – mondta egy nő. Az ország megbízott elnöke, aki péntek óta vezeti a politikai válsággal küzdő államot, különleges katasztrófa-övezetté nyilvánította Muan megyét. Emellett pedig biztosította az áldozatok hozzátartozóit a támogatásáról. „Mélységesen sajnálom a tragédia által érintett családokat. Mint a polgáraink biztonságáért felelős megbízott vezető, leírhatatlan fájdalmat érzek”– mondta Csve Szangmok megbízott dél-koreai elnök. Csodával határos módon két légiutas-kísérő túlélte a balesetet, lapértesülések szerint mindketten a repülőgép farokrészében tartózkodtak. Az egyiküket azóta át kellett szállítani egy szöuli kórházba. A mentőcsapatok mindkét feketedobozt megtalálták és megkezdték az eszközök vizsgálatát. A hatóságoknak ki kell deríteni, hogy a pilóták miért nem engedték ki a futóműveket a leszállás előtt, a lehetséges okok között szerepel, hogy a gép egy madárrajjal ütközött. „A repülőgép 9 óra előtt pár perccel kapta meg a leszállási engedélyt. Azonban három perccel később figyelmeztetést kaptak egy madárrajról. Emiatt változtatniuk kellett a korábban meghatározott útvonalon” – fogalmazott egy illetékes. A gép utasainak hozzátartozói a repülőterén. Fotó: MTI/AP/Newsis/Pak Kivung Sokan a repülőtér üzemeltetőinek a felelősségét is firtatják. Egyes vélemények szerint nem lett volna szabad betonfalnak lennie a leszállópálya végén. „Soha nem szabadna falat építeni a kifutópálya közelébe. Amikor a gép lecsúszott a kifutópályáról, körülbelül száz méterrel odébb már ott állt egy kerítés. Ez teljesen ellentétes a nemzetközi előírásokkal”– magyarázta egy ausztrál szakértő. A Jeju Air Dél-Korea egyik legnépszerűbb fapados légitársasága. A cég csaknem húsz éves fennállása óta ez volt az első olyan balesetük, amely emberéleteket követelt. A mostani az eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő légikatasztrófa Dél-Korea történetében. 2002-ben az Air China 129-es járata zuhant le az ázsiai országban. Akkor 129-en haltak meg, 37-en azonban túlélték a tragédiát.  

20 éve használnak Lamborghiniket az olasz rendőrök

2024.12.29.
A Lamborghini és az olasz „Polizia di Stato” a 20 éves együttműködését ünnepli, a partnerség 2004-ben egy Lamborghini Gallardo átadásával kezdődött. Azóta ez a kapcsolat lehetővé tette az olasz állami rendőrség számára, hogy nagyteljesítményű autók sorát rendszeresítse járműparkjában, a méregerős és villámgyors – minden esetben győri motorral hajtott – Lamborghinik értékes eszköznek bizonyultak a járőrözések és a sürgősségi orvosi segítségnyújtások során. Ezek az extrém képességű járművek már több mint 200 szervszállítási feladatot teljesítettek Olaszország-szerte, és számos esetben hozzájárultak életek megmentéséhez. Ezenkívül több mint 1500 közlekedésbiztonsági oktatási rendezvényen vettek részt, ahol a biztonságos vezetés kultúráját népszerűsítették. Összesen hat darab Lamborghini csatlakozott az olasz állami rendőrség flottájához az elmúlt 20 év során, ezek mindegyike olyan különleges tulajdonságokkal és fejlett technológiákkal rendelkezik, amelyeket a biztonsági és vészhelyzeti műveletek támogatására terveztek.   „A Lamborghinivel való 20 éves szinergia megerősíti az olasz állami rendőrség elkötelezettségét egy olyan kényes feladat teljesítése iránt, mint a sürgős szervszállítás, amelyet a Nemzeti Transzplantációs Központtal szoros együttműködésben végzünk. Ez segít abban, hogy a Polizia di Stato egyik küldetése egyre kézzelfoghatóbbá váljon, nevezetesen, hogy minden állampolgár szolgálatában álljon” – mondta a rendőrfőnök és közbiztonsági főigazgató, Vittorio Pisani prefektus. „A használatban lévő Lamborghinik – a Gallardótól a legújabb Urusig – lehetővé teszik számunkra, hogy a legmodernebb felszerelésre és technológiára támaszkodjunk, biztosítva, hogy speciálisan képzett sofőrjeink gyorsan és maximális biztonsággal végezhessék ezt a létfontosságú szolgálatot” – tette hozzá. Gallardo LP 510-4 (2004-2005) A 2003-ban bemutatott Gallardo 510-4 szupersportautó volt az első sorozatgyártású Lamborghini, amelyet V10-es motorral szereltek fel. A Győrben gyártott, pörgős, ötliteres szívómotor szárazkarteres kenési rendszerrel, hengerenként két felső vezérműtengellyel, változó szelepvezérléssel és láncos vezérlés-időzítéssel rendelkezett. Azonban az autógyártó és az olasz rendőrség együttműködése csak egy évvel később, 2004-ben kezdődött, amikor a Lamborghini leszállította az olasz rendőrségnek az első Gallardót, amely még annak az évnek a szeptemberében végrehajtotta az első szervszállítást is. Ez a kék kupé a római Stradale egységhez került, és négy év szolgálatot teljesített, ami alatt mintegy 140 ezer kilométert tett meg a központi és déli régiókban végzett járőrözések és sürgős orvosi beavatkozások során. A forgalomfigyelő eszközökkel felszerelt szupersportkocsi képes volt felismerni a veszélyes vezetési magatartást, azonosítani a rendszámtáblákat, és valós idejű képeket továbbítani az operatív központoknak. 2005-ben egy második Lamborghini, szintén egy 510-4-es Gallardo kupé érkezett Bologna térségébe. Ennek a példánynak a különleges felszereltsége a közlekedésbiztonságot felügyelő eszközökön kívül egy csomagtartóban – vagyis elöl – kialakított, sürgős szervszállításhoz szükséges hűtőrekesszel bővült. Gallardo LP 560-4 (2008) 2008-ban az első Gallardókat felváltotta az 50 lóerővel erősebb, továbbfejlesztett Gallardo LP 560-4. Az 5,2 literes V10-es motor 560 lóerőt küldött a négy kerékre az állandó összkerékhajtás segítségével, a kocsi mindössze 3,7 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/h-ra, és 325 km/h végsebességgel rendelkezett, ami néha jól jött az olasz állami rendőrségnek is. Ez a rendőr-Lambo Olaszország középső és déli régióiba volt beosztva, és elsősorban a Salerno-Reggio Calabria autópálya mentén közlekedett. Az elöl lévő csomagtartójába a gyors szervszállításhoz szükséges hűtőrekeszen kívül egy defibrillátort is beépítettek, ezzel is támogatva a sürgősségi orvosi műveletek végrehajtását és az életek mentését. Természetesen a mindennapi szolgálatok mellett a feltűnő Gallardo LP 560-4 számos reprezentatív eseményen is részt vett, például a hagyományos római rendőrségi felvonuláson, és kísérőjárműként szolgált olyan oldtimer versenyeken, mint a Targa Florio és a Milano-San Remo-rali. A korábbi Gallardo rendőrautók közül az egyik meg az olasz állami rendőrségeit képviselte New Yorkban, ahol 2004-ben és 2005-ben a Kolumbusz-napi ünnepségeken vonult fel. Huracán LP 610-4 (2014-2017) 2014-ben a Lamborghini leszállított egy Huracán LP 610-4-et az olasz állami rendőrségnek, amelyet 2017-ben egy második példány követett. A Gallardo utódának számító szupersportautót egy 610 lóerő teljesítményű, szintén győri gyártású, 5,2 literes V10-es szívómotorral szerelték fel, amely 3,2 másodperc alatt volt képes 0-ról 100 km/h-ra gyorsítani az alumíniumból és szénszálból készített karosszériát és 325 km/h végsebességet biztosított az autó számára. A kifejezetten erre az együttműködésre tervezett Huracán minden részletét a maximális teljesítmény érdekében terveztek, beleértve az aerodinamikailag optimalizált, tetőre szerelt fényhidat is. Az ultralapos lámpák alján kék LED-ek voltak megtalálhatóak a láthatóság fokozása érdekében, míg az alumínium burkolaton elöl, hátul és oldalt fehér LED-ek világítottak. A 2023 februárjában az Emilia-Romagna-i Közlekedési Rendőrséghez rendelt Lamborghini Huracán egy kritikus szervszállításnál is bevetésre került. Egy vesét biztonságosan begyűjtöttek vele a l'Aquila-i San Salvatore Kórházból, és onnan a torinói Le Molinette Kórházba szállították a lehető leggyorsabban. A létfontosságú szerv időben történő szállítása megmentette egy 57 éves nő életét. Urus Performante (2023) Az olasz állami rendőrség flottájába legutóbb az Urus Performante került, amelyet 2023 decemberben adtak át a római Piazza del Viminale téren, Giorgia Meloni miniszterelnök, Matteo Piantedosi belügyminiszter és Vittorio Pisani rendőrfőnök jelenlétében, akiknek közvetlenül Stephan Winkelmann elnök-vezérigazgató adta át a kulcsokat. A termetes szabadidő-autót egy négyliteres, ikerturbós V8-as motorral szerelték fel, amely 666 lóerő maximális teljesítményt és 850 Nm nyomatékot produkál 2300 és 4500 fordulat/perc között, lehetővé téve a 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulást mindössze 3,3 másodperc alatt, és a 306 km/h-s végsebesség elérését. Ezt a modellt Sant'Agata Bolognese-ben a Lamborghini Centro Stile által tervezett fényezéssel látták el, amely a klasszikus „Polizia di Stato” kék színt fehér és trikolor csíkokkal kombinálja a küszöbök és az övvonal mentén. Az Urus Performante alapvető közbiztonsági felszereléseket kapott, többek között egy fegyvertartó fiókot, egy összecsukható üzenőpanelt, a csomagtartóban egy rekeszt a szerszámoknak és egy defibrillátort. Mint minden korábbi Lamborghini rendőrautó, ez is alkalmas szervszállításra, a beépített hűtött rekesz kijelzővel és adatgyűjtővel rendelkezik a hőmérséklet folyamatos ellenőrzéséhez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ötcsillagos lett az Audi A5 Euro NCAP töréstesztje

2024.12.29.
- Ami változatlan maradt, az az Audi biztonság iránti elkötelezettsége; az Audi A5 elérte az Euro NCAP maximális, ötcsillagos pontszámát – írta közleményében a független minősítő szervezet. Kiemelendő, hogy a gyerekek védettsége még az elöl utazó felnőttekénél is jobb. Amint az Euro NCAP írta, a 6 és 10 éves gyerekek méretének megfelelő próbabábuk esetében a test minden kritikus testrészének védelme jó volt. Az első utasoldali légzsák kikapcsolható, hogy hátrafelé néző gyermekbiztonsági rendszert lehessen használni ebben az üléshelyzetben. A vezető egyértelmű tájékoztatást kap a légzsák állapotáról, és a szakemberek ezt a rendszert is díjazták. Az A5-öt közvetett „gyermekjelenlét-érzékelő” rendszerrel szerelték fel, amely figyelmeztetést ad ki, ha felismeri, hogy az autóban gyermeket vagy csecsemőt hagytak. Minden olyan gyermekbiztonsági rendszer, amelyre az Audi A5-öt tervezték, megfelelően felszerelhető és elhelyezhető volt az autóban. Az Audi A5 rendelkezik egy olyan védelmi rendszerrel, amely védi az utasokat, hogy egymásnak ütközve megsérüljenek. Ez az első ülések közé kirobbanó légzsák jól teljesített az Euro NCAP tesztjein, a próbababák mérési eredményei jó védelmet mutattak mind a vezető, mind az utasa számára. A ráfutásos balesetek esetén igen fontos, hogy az utasok védettel legyenek a nyakat érő, úgynevezett az ostorcsapás sérüléssel szemben. Ezek a tesztek mind az első ülések, mind a hátsók fejtámláinál jó eredménnyel zárultak. Az autó fejlett eCall rendszerrel rendelkezik, ami baleset alkalmával riasztja a segélyszolgálatokat. Emellett az Audi demonstrálta, hogy az ajtók és az ablakok az autó elmerülése után nyithatók lesznek, hogy az utasok ki tudjanak menekülni. Forrás: dasblog.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lengyelországban vagy Mexikóban gyárthatják a Volkswagen Golfot

2024.12.29.
A Golf 1974-es bevezetése óta a Bogár utódjaként folyamatosan a wolfsburgi fő gyárban épült. A valaha épített példányok több mint fele Alsó-Szászországból származott vagy származik. „Az alkalmazottak ezzel a modellel való azonosulása, valamint a gyártásban szerzett tapasztalataik ennek megfelelően magasak” – mondta Rainer Fessel üzemvezető az „Automobil Produktions” szaklap szerint, amikor 2024 tavaszán Wolfsburgban megkezdődött a Golf 8 facelift gyártása. A VW szülővárosa dolgozóinak azonban a jövőben új azonosító után kell nézniük. Amint a Handelsblatt először beszámolt róla, a cég azt fontolgatja, hogy a kompakt klasszikus gyártását külföldre helyezi át. Ennek megfelelően Lengyelország vagy akár Mexikó lehet a Golf új otthona. A gyártás helyéről általában az igazgatóságból és a felügyelő bizottságból álló tervezési csoport dönt. Ennek tulajdonképpen november közepén kellett volna megszületnie, de a VW vezetése és az üzemi tanács, valamint az IG Metall közötti intenzív tárgyalási körök miatt ezt egy egyelőre ismeretlen időpontra halasztották. "Egy a több forgatókönyv közül" A felső vezetésben már tárgyalnak a termelés esetleges áthelyezéséről. A Handelsblatt szerint ez egyike annak a számos forgatókönyvnek, amelyek jelenleg terítéken vannak. Döntés azonban még nem született, és másként is alakulhat. A Volkswagen egyelőre nem kívánja hivatalosan kommentálni a jelentéseket. Az üzemi tanács szerint ez „a lehetséges állásfoglalásoktól távol álló spekuláció”. Az üzemi tanács főnöke, Daniela Cavallo korábban azt mondta: "Golfunk világszerte kultusz, és évtizedek óta a stabilitás horgonya Alsó-Szászországban, Németországban és messze túl. És ha rajtam múlik, az is marad." A Golf jövőbeli külföldi gyártásának hátterében a jelenlegi Volkswagen-válság áll, amely költségcsökkentési intézkedésekre kényszeríti a cégcsoportot. Az autógyártás Wolfsburgban költségigényes a magas bérek és az alkalmazottak bizonyos kiváltságai miatt, és nyomást gyakorol a hagyományos modell árrésére, amely a kompakt osztályban folyamatosan növekvő és gyakran olcsóbb versennyel szembesül. Mexikóban és Lengyelországban is lényegesen alacsonyabb a bérszínvonal, mint Wolfsburgban – írja a német portál.  

Kínai vetélytársára akadhat a Renault 5

2024.12.29.
A kínai gyártók gombamód fejlődnek, egyre gyorsabban és jobb modellekkel törnek be az európai és amerikai piacokra is, egyre nagyobb konkurenciát jelentve a prémium német és amerikai márkáknak. Ilyen a Nio is, amely december 23-án mutatta be új modelljét, az ET9 EV-t, amely az eddigi legnagyobb autója. A cég azt is elmondta, hogy a hatalmas elektromos autóval a Mercedes-Benz EQS SUV és a BMW i7 riválisaként szeretne versenybe szállni a luxus SUV-k piacán. De mi a helyzet az olcsó, pénztárcabarát járművekkel? A BYD és az MG a legmegfizethetőbb a kínai brandek közül és már itthon is egyre többet látni a Build Your Dreams és a brit kézből a kínai SAIC Motorhoz került gyártó modelljeiből egyaránt. Most azonban újabb márka készül betörni az európai piacra, ez pedig a Nio egyik almárkája, a Firefly. A brand a B-szegmenst célozza új elektromos modelljével, azaz az olyan városi kisautóknak lesz a vetélytársa, mint az új Renault 5, a szintén most debütáló Hyundai Inster, a Citroën e-C3 és a BYD Dolphin. A Nio elmondta, hogy az európai piacra szánja az autót, azonban Nagy-Britanniába egyelőre nem tervezi importálni a modellt, pedig a szigetországban népszerűek a szűk vidéki utakon és a belvárosi labirintusokban a B-szegmens modelljei. Firefly, első ezen a néven A Firefly első modelljének nincs külön neve, egyszerűen csak a márkanévvel hivatkozik rá a gyártó. A modellt a Nio müncheni tervezőirodájában alkották meg. Kínában már november 21-én, a Nio Day 2024 nevű céges eseményen be is mutatták és már kapható is, 148 800 kínai jen (valamivel több, mint 8 millió forint) a kezdőára. A kompakt kisautó első ránézésre a rövid életű és elég rossz fogadtatásű Honda e kinézetét idézi, de elöl nem egy, hanem három kisebb, kör alakú fényszóró különbözteti meg leginkább a japán modelltől. Az ötajtós Firefly ívelt, vonalas és mégis kocakszerű, igazi távol-keleti hatású, aranyos. A csomagtartó frunk, azaz front trunk, vagyis az autó elejében kapott helyett, a motor pedig hátulra került. A Firefly név természetesen a szentjánosbogár angol nevéből ered. A Nio így jellemezte a modellt: Kicsi, gyors, és tele van energiával, a szabad mozgás és a másmilyenség megtestesítője. A márka logója egy repülésben közben lévő, ragyogó szentjánosbogarat szimbolizál, ami a márka lényege: a szabad ragyogás. A brand DNS-e a bogár, ami pozití érzéseket és sokáig tartó benyomásokat kelt, tele van gondolattal és céllal, valamint megbízható és eltökélt. A Firefly technikai részleteiről azonban nem beszélt ennyire részletesen a gyártó, csupán annyit árultak el, hogy az ötcsillagos Euro NCAP-teszteknek megfelelően tervezték. Annyit lehet még emellett sejteni, hogy nem azt az akkumulátor technológiát fogja alkalmazni, mint a Nio vagy Onvo-modellek, mivel a gyors akksicserére alapuló megoldás igen sokba kerül, ami nem fér bele a "büdzséautó" leírásába. Az, hogy pontosan mikor érkezik Európába a modell, még nem sokat tudni és a vételárat is csak a kínai cédula alapján lehet megsaccolni. Mindenesetre érdekes lesz látni, hogy milyen sikere lesz a kínai EV-nek, főleg, ami a kinézetet és a hatótávot illeti. Képek forrása: Nio

Több mint ötmillió négyzetméteren újultak meg a hazai gyorsforgalmi utak idén

2024.12.29.
Négymillió négyzetméteren úgynevezett szintrehozási munkákat végeztek a 2022. szeptember elsején üzemeltetésre, felújításra átvett szakaszok közül azokon, ahol a burkolat állapota nem érte el az elvárt műszaki szintet. További 1 millió négyzetméteren pedig a biztonságosabb közlekedés érdekében hajtottak végre nagyfelületű burkolatcserét. Ezek a munkák, ahol szükséges volt, nem csak a felső kopó, de az alsóbb kötő és alapréteget is érintették, ehhez összesen valamivel több mint 1 millió tonna aszfaltot használtak fel. A burkolatok cseréje mellett megújult 131 híd és felüljáró, kicserélték a Kőröshegyi völgyhíd tönkrement saruit is. Az idén 33 pihenőt is felújítottak. Ebben az évben 11 gyorsforgalmi úton dolgoztak: M1, M15, M3, M30, M35, M4, M7, M70, M8, M85, M86 - sorolta a koncessziós társaság. A felújítások 43 százaléka az M3-as autópályán zajlott, itt csaknem 2,2 millió négyzetméteren újult meg az aszfalt, a második legnagyobb volumenű burkolatfelújítás az M7-esen történt, ott 1,6 millió négyzetméternyi új aszfaltot terítettek le. Felidézték: az idei munkák márciusban, a húsvéti hosszú hétvége után indultak és úgy szervezték azokat, hogy az M7-en a vakáció ideje egyáltalán ne legyen felújítás a Balaton könnyebb megközelíthetősége érdekében, továbbá az M1-en sem dolgoztak és így terelés sem volt egész augusztusban az ilyenkor erősebb nemzetközi tranzitforgalom miatt. Emlékeztettek: Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása 2023-ban indult. Tavaly 3,6 millió négyzetméter új burkolat készült el, ez a főpálya 19 százalékát jelenti és megújult 106 híd és felüljáró is. Az állammal kötött koncessziós szerződés szerint 3 év alatt 538 kilométeren, a főpálya 43 százalékán végeznek szintrehozási munkákat, 200-nál is több hidat és felüljárót újítanak fel, valamint 50-60 csomópont vízelvezető rendszereit is javítják 2025 őszéig.  

A Toyota lett az Év Gyártója az idei Top Gear Awards díjátadón

2024.12.29.
Főként a kivételes modellpalettája miatt részesült elismerésben a japán gyártó a világ vezető autós magazinjánál: az új Land Cruiser, Prius és a frissített GR Yaris modellek a lap idei tesztjein, menetpróbáin 9/10, 7/10, illetve 9/10-es értékeléseket kaptak, ami kimagaslóan jónak számít a közvetlen konkurensekkel összevetve. A vezető autóipari weboldal és magazin azonban nem csak ezért részesítette elismerésben a Toyotát, hanem a motorsport iránti elkötelezettségéért is. Utóbbit jól mutatja, hogy a Toyota 2024-ben az FIA Tereprali-világbajnokságon (W2RC), az FIA Hosszútávú-világbajnokságon (WEC) és az FIA Rali-világbajnokságon (WRC) is a gyártók világbajnoka lett, a WRC2-ben pedig Sami Pajari a vadonatúj GR Yaris Rally2-vel lett a pilóták világbajnoka. Idén egy együttműködés révén a japán gyártó visszatért a Forma–1-be is. Ollie Marriage, a Top Gear vezető autótesztelője így írt a Toyotáról a lap legfrissebb, 2025-ös januári számában: „2023-ban a Toyota 10,8 millió autót adott el világszerte. Ez egy óriás, a világ legnagyobb autógyártója, tavaly minden tizedik új autó, amely valahol a világon egy bemutatóteremből kigurult, a Toyota híres, unalmas, de azonnal felismerhető logóját viselte. A díj nem a gyártó méretéről vagy a nagyságrendekről szól, hanem az izgalomról és az ambícióról. Ezt viszonylag könnyű elérni egyetlen autóban, de sokkal nehezebb egy egész termékcsaládban. A Toyota az ellentéte azon nagy autómárkáknak, amelyek biztonsági, unalmas, középutas játékot játszanak, és annyira kockázatkerülők, hogy nem gyártanak mást, csak crossovereket." "Persze a Toyotának is vannak ilyenjei, egy sor olyan névvel, amit látszólag egy jelszógenerátor választott ki. De nézzék meg, mit csinálnak a modellpaletta szélein, ahol a nyereséget befektetik! Például a formatervezésbe. Mikor mondhattuk el ezt valaha is a Toyotáról? De egy pillantás az új Land Cruiserre elég ahhoz, hogy beleszeressünk a vaskos bájába. Ez a terepjáró már vagy húsz éve szinte halott volt az Egyesült Királyságban, és – ahogy a Suzuki Jimny-t pár éve – hirtelen felélesztették." "Mindent tud, amire szükségünk van: alulról golyóálló, túlél egy szárazföldi teknőst, és soha nem hagyja cserben az embert. De a nagy különbség, hogy most már akarsz is magadnak egyet, ami korábban nem volt jellemző. És mindez megismétlődik az új Prius esetében. A Prius! Emlékeztek, hogy milyen volt a megítélése egy évtizeddel ezelőtt? Az emberek idegenkedtek tőle, mert ez volt az a sótlan szürke doboz, amelyik csak hazavitte az embert. És most nézzék meg. Okos, merész, kívánatos." "A Toyota kezdetben nem akarta forgalmazni az Egyesült Királyságban, de – hála Istennek – gyorsan visszatáncolt. Ez az egyik legkívánatosabb hibrid a kínálatban. De nem a menő formatervezés az egyetlen dolog, ami a Toyotát idén megkülönböztette a többiektől. Nézzük meg a motorsporthoz való hozzáállást is. Csendben, de következetesen hihetetlen erőfeszítéseket tettek, méghozzá nagyon sok különböző kategóriában." "Oké, ez nem csak 2024-re igaz, de Toyota a Dakartól a WRC-n, a NASCAR-on és Le Mans-on át egészen az F-1-ig (igen, nemrég technikai partnerséget kötött a Haas-szal…) mindenhol szeret versenyezni. Idén még egy ausztráliai V8 Supercars-programot is bejelentettek, amelynek keretében a híres ötliteres, négyvezértengelyes V8-asukat egy GR Suprába építik be. Mit lehet ebben nem szeretni? De ott van a GR Yaris is. A Toyota megölhette volna. Tette a dolgát, homologizált egy szupersikeres raliautót, 2019-től kezdve öt vb-címet nyertek egymás után. Ehelyett idén áttervezték és megfiatalították, és így továbbra is az egyik legrelevánsabb és legizgalmasabb utcai autó maradt." "Az áremelkedés ellenére. Kicsit hátrafelé nézünk? Akkor zárjunk az FT-Se-vel: ez az MR2-utód még csak egy tanulmány, de ebben a könnyű, kompakt elektromos sportautóban reményt találtunk. Ha bárki másról lenne szó, kételkednénk az akaratban vagy a képességben, hogy gyártásba kerüljön. A Toyota esetében nem. Ez a nagy cég törődik a kis dolgokkal.” Stuart Sanders, a Toyota Nagy-Britannia kommunikációs és termékigazgatója így reagált a díjra: „a Toyota nemcsak a mobilitást tartja fontosnak, hanem az autózás nyújtotta tiszta örömöt is. Ez a szellemiség határozza meg azt a modellpalettánkat, amelyre büszkék vagyunk, hogy a TopGear.com rangos díjával ki lett tüntetve. Ahogy haladunk előre az új, elektrifikált termékekkel a szén-dioxid-semlegesség felé vezető többutas stratégiánkkal, az ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy továbbra is olyan autókat fogunk készíteni, amelyekre jó ránézni, és még jobb vezetni." "Ami a motorsportot illeti, az nélkülözhetetlen forrása a készségek és az intelligencia megszerzésének, és segít nekünk abban, hogy egyre jobb szériaautókat gyártsunk az utakra, miközben világszerte hűséges és egyre növekvő Toyota-rajongótábort építünk ki általa.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az ország több pontján is veszélyes a levegő minősége a szálló por miatt

2024.12.29.
A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. A vasárnap közölt adatok szerint veszélyes a levegő minősége Kaposváron, Ajkán, Várpalotán, Székesfehérváron, Esztergomban, valamint a Sajó völgyében Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren. A 260-as számú főút Sajószentpéter közelében. Fotó: MTI/Komka Péter Győr, Pécs, Tatabánya, Dunaújváros, Kecskemét, Békéscsaba és Miskolc levegőjének minősége egészségtelen minősítést kapott. A mérések adatai szerint Szeged és Szolnok levegőjének minősége kifogásolt. A többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített, vagy nem közölt adatot. A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint anticiklon alakítja az időjárást a Kárpát-medencében, így a következő napokban egyre nagyobb területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, és az napközben is megmaradhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, ezért a levegőminőség romlása várható. A szálló por napi átlagkoncentrációja egyre több helyen érheti el, haladhatja meg az egészségügyi határértéket.  

Kókusztaxi és kétéltű busz: 8 különleges közlekedési eszköz a nagyvilágból

2024.12.29.
1. Wuppertali függővasút Látványnak is nagyon különleges a wuppertali függővasút (Wuppertaler Schwebebahn) Németországban, de a fejjel lefelé közlekedő vonat nemcsak furán néz ki, hanem figyelemre méltó mérnöki teljesítmény rejlik mögötte. Az 1901-ben átadott rendszer lényege, hogy az acélvázak által alátámasztott sínről „lógnak” a szerelvények, és haladnak a több mint 13 kilométeres útvonalon. A tudományos-fantasztikus filmekbe illő építményhez csaknem 20 ezer tonna acélt használtak fel, és azért választották ezt a szokatlan megoldást, mert a Wupper folyó szűk és kanyargós völgyébe egyszerűen nem tudtak hagyományos vasutat építeni. A 20 állomásos függővasutat ma is naponta körülbelül 82 ezer ember használja, és közben népszerű turistalátványosság is.  2. Cocotaxi Kubában Az 1990-es évek végén bevezetett, riksaszerű jármű egy kókuszdióra hasonlít – innen kapta a nevét –, és leginkább a kubai főváros, Havanna, és a tengerparti üdülőhely, Varadero utcáin látható. A háromkerekű, kétütemű motorral hajtott taxik üvegszálas karosszériával készültek, és két-három utas szállítására alkalmasak. Általában olcsóbbak, mint a hagyományos taxik, mivel nem cégek, hanem egyéni vállalkozóként dolgozó sofőrök üzemeltetik őket. Bár a turisták körében nagyon népszerű a város szórakoztató és rendhagyó felfedezése egy „kókusztaxi” üléséből, a balesetek miatt biztonsági aggályok merültek fel a járművek használatával kapcsolatban.  3. Kétéltű busz Ahogy a neve is sejteti, ez a jármű képes a szárazföldön, kerekeken gurulva haladni, aztán a vízbe hajtva hajóként szeli a habokat. A kétéltű járművekkel évszázadok óta kísérletezik az ember, de a találmányok sorában az egyik fontos jármű a DUKW, ismertebb nevén a Duck, azaz kacsa volt. A kétéltű teherautót az amerikai hadsereg állította csatasorba a második világháborúban, hogy szárazföldön és vízen egyaránt közlekedhessenek. A fejlesztés azóta átszivárgott a mindennapi életbe, és a kétéltű buszok különleges városnéző utazásokra viszik a turistákat a világ nagyvárosaiban, köztük Budapesten is.  4. Gondola Velencében A festői Velence lagúnáinak és csatornáinak ikonikus vízi járműve a gondola, amely mára a város szimbólumává vált, és tovább fokozza a romantikus hangulatot. Ezeket az összetéveszthetetlen kinézetű, lapos fenekű csónakokat a gondolások hosszú evezőkkel hajtják és irányítják, a gondola formája pedig az évszázadok során úgy alakult, hogy könnyedén lehessen vele manőverezni az olykor szűk lagúnákban.  5. Rénszarvasszán Lappföldön Lappföldön a számi őslakosok számára a rénszarvasok által húzott szán hagyományos közlekedési forma, sőt ezek az állatok felelnek az ételért, a vagyonért, a melegért is a közösségben. A rénszarvaspásztorkodás több ezer éves hagyomány a Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország területén fekvő Lappföld mintegy 80 ezer őslakosa számára. Napjainkban kedvelt program az odalátogató turisták körében, hogy szervezett formában rénszarvasszánnal mennek egy rövid túrára.  6. Bambuszvonat Kambodzsában Azon lehet vitatkozni, hogy ez a jármű valódi vonatnak számít-e, hiszen egy meglehetősen kezdetleges eszközről van szó, de az biztos, hogy síneken halad. Kényelmes ülésekről és légkondiról ne is álmodj – de még zárt utastérről se! Az utasok egy bambuszból készült, házilag barkácsolt platformon ülnek centikkel a battambangi vasúti sínek felett. A 40 kilométer/órás maximális sebességre képes jármű inkább szórakoztató élmény, mintsem tömegközlekedési eszköz. Különösen érdekes, amikor két egymással szemben közlekedő bambuszvonat találkozik: ilyenkor az egyik egyszerűen leveszi a járművét a sínekről, hogy a másik elhaladhasson.  7. Lebegő mágnesvasút Sanghajban Ha már megmutattuk a sufnituning bambuszvonatot, lássuk a világ leggyorsabb menetrend szerint közlekedő vonatát is. A Sanghaj belvárosát és a Sanghaj-Putungi nemzetközi repülőteret 2004 óta összekötő 30 kilométeres vasútvonalon 431 kilométeres óránkénti sebességet is elérnek a szerelvények, az átlagsebesség pedig 251 kilométer/óra. A maglev nem egy hagyományos vonat: elektromágneses erő segítségével a sínek fölött lebeg a szerelvény, ami kiküszöböli a súrlódást, és hihetetlenül sima és csendes utazást tesz lehetővé.  8. Tobogán Madeirán Képzeld el, milyen lehet egy fonott karosszékben ülve lecsúszni a domboldalon! Nos, az 1850-es évektől évtizedeken át ez a közösségi közlekedés egyik formája volt a portugáliai Madeirán, ma pedig a turisták ereszkednek le Funchal városának meredek utcáin. A „szárazföldi szánkókat” két tapasztalt sofőr irányítja hátulról, a tobogánok pedig akár az 50 kilométer/órás sebességet is megközelíthetik a csaknem két kilométer hosszú útvonalon, miközben festői kilátás nyílik a szigetre.  Te melyiket próbálnád ki? Boldog új évet kíván Tóbiás és Balambér! Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója