Magyarországon is bemutatták a Bloodhound szuperszonikus autót

2014.07.24.
A Nagy-Britannia budapesti nagykövetségén szerdán sajtótájékoztató keretében bemutatott járműről Andy Green pilóta elmondta, a világon először szereltek be egy járműbe egyszerre sugárhajtóművet és rakétát. A véreb meghajtásáról egy Eurofighter Typhoon vadászgépből származó Rolls-Royce EJ200-as sugárhajtóművet, több Nammo hibrid rakétát és egy versenyautó-motort is felhasználtak, ezek összesen 135 ezer lóerőt termelnek, ezzel 1600 kilométeres óránként sebességet szeretnének elérni, és új szárazföldi sebességrekordot akarnak felállítani.    Andy Green, a brit királyi légierő vadászpilótája beszél a Bloodhound (veréb) szuperszonikus interaktív autómodell bemutatóján Nagy-Britannia budapesti nagykövetségén július 23-án. Az autóval 2016-ban sebességi világrekordot szeretnének felállítani. MTI Fotó: Kovács AttilaA bemutató része a brit nagykövetség által szervezett autó- és légi ipari innovációs tanácskozásnak. Erről Jonathan Knott, az ország nagykövete a sajtótájékoztatón azt mondta, mintegy száz cég találkozik majd, amelyek e két iparág képviselői, ezzel teremtve új üzleti lehetőségeket. A programot a Forma-1-es Magyar Nagydíj hetére időzítették, és a nagykövet megjegyezte: az idei évadban csak olyan csapatok, pilóták nyertek, akiknek a munkáját brit mérnökök segítik. Emellett azért is erre a régióra esett a választás, mert jelentős repülőgép-gyártási hagyományok vannak.    A Bloodhound 13 méter hosszú, várhatóan két perc alatt éri majd el az 1600 kilométeres sebességet, így egy mérfölded (1,6 kilométert) 3,6 másodperc alatt tehet meg. A járművet jelenleg Bristolban szerelik össze, Budapesten egy méretarányos, interaktív modellt mutattak be. A világrekord-kísérlet a dél-afrikai Hakskeen Pan sivatagban lesz.MTI
Címkék: 

Ma megkezdődik új Audi TT Coupé sorozatgyártása

2014.07.24.
Az Audi TT-t elsősorban érzelmeket ébresztő formavilága, dinamikus menettulajdonságai valamint hajtásrendszerének illetve kezelő- és kijelző-koncepciójának innovatív technikái fémjelzik.„A magyarországi telephelyünk évek óta prémium minőségű járművek gyártásával bizonyítja kompetenciáját. E mögött egy rugalmas, tapasztalt csapat teljesítménye áll. Szakértelmükkel hozzájárulnak, hogy a TT világra szóló sikerét a harmadik generációval is tovább folytassuk“, mondta Dr. Hubert Waltl, az AUDI AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagja.Thomas Faustmann, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „Az Audi TT teljes gyártási mélységben készül nálunk, amely a győri járműgyártás fénypontja. Ez a sikertörténet 15 évvel ezelőtt az Audi TT Coupé első generációjának összeszerelésével kezdődött. Az Audi Hungaria az elmúlt években összesen több mint fél millió TT-t gyártott az ingolstadti gyárral való eredményes együttműködésben.„Az Audi TT új generációja a harmadik modell, amelyet az Audi teljes egészében Győrben gyárt“, mondta Gerd Walker, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója. „A modell sikeres integrálása az új gyártósorokra egy fontos mérföldkő a győri telephely életében: ezzel a járműgyár teljes kapacitással dolgozik.”Az új járműgyár jelenlegi több mint 3000 munkatársa közül nyolcszázan már a motorgyárban lévő egykori járműszereldében is dolgoztak a TT-gyártásban. A járműgyártás valamennyi munkatársa egy átfogó képzési programon vett részt az Audi Hungaria Projekt- és Oktatóközpontjában valamint németországi Audi-telephelyeken.1998-ban kezdődött az Audi TT első generációjának sorozatgyártása. 2006-ban követte a sportautó második generációja, 2009-ben indult az Audi TT RS gyártása. Az elmúlt év novemberében gördült le Győrben az 500 000. Audi TT a gyártósorról, amelyet a vállalatnál készült 25 milliomodik motor, egy 2,0 literes TFSI erőforrás hajtott.A kompakt sportautó harmadik generációjának legnagyobb erőssége az érzelmeket ébresztő formavilága és dinamikus menettulajdonságai. Az új Coupé hajtásrendszere illetve kezelő- és kijelző-koncepciója – köztük az Audi virtual cockpit – innovatív technikáival is kitűnik. Amikor az Audi TT első generációja 1998-ban a piacra érkezett, igazi dizájn-forradalmat indított, szigorú geometriája és zárt formai nyelvezete különös vonzerővel ruházta fel, s gyorsan legendás ikonná avatta. A harmadik TT-nemzedékben ezen eredeti ötletek közül jó néhányat újraértelmeztek és egészen újszerű kontextusban alkalmaztak az Audi formatervezői, egyszerre dinamikus és részletekben gazdag kidolgozás mellett. Az Audi három négyhengeres, turbófeltöltésű és közvetlen befecskendezésű motorral kínálja új TT és TTS modelljeit, amelyek a 135 kW (184 LE) és a 228 kW (310 LE) közötti teljesítménytartományt ölelik fel. A két TFSI-benzinmotor és a TDI-aggregát egyaránt a sportos erő és az iránymutató gazdaságosság ötvözetével szolgál. Az automatikus motorleállítás és indítás rendszere (Start-Stop System) a szériafelszereltség része.

Low Rider és Big Foot - a táncoló autóktól az óriásokig

2014.07.24.
Az autócsodák szerelmesei egyértelműen izgatottan várják a Fesztivált augusztusban, azonban érdemes a felvonuláson és koncerteken túl a többi programra is vetni egy pillantást, hiszen a szervezők minden korosztálynak, minden napszakra  izgalmas és tartalmas időtöltést kínálnak.Péntek délután 4 órától bepillantást nyerhetünk a furcsa, ugráló autók világába, a Lowrider bemutató keretében. Ezek a járgányok nem sebességükről vagy lóerőik számáról híresek: egyediségük az autóknál nem megszokott mozgásukból ered. A lowridereket távirányító segítségével különböző táncmozdulatokra késztetheti a gazdájuk, ami lássuk be, a legtöbb autótól szokatlan látvány. Az idei fesztiválon tiszteletét teszi az Európa-bajnok csapat is. Az autók hiphopposokat megszégyenítő bemutatóját a fesztivál pénteki és szombati napján nézhetik meg a látogatók.Az a mozgékony lowridereknél egy kicsivel nagyobbak a Big Foot Show sztárjai. A szombat esti autótaposás a méretekről és az erőről, meg kicsit a pusztításról szól. A túlméretezett kerekeken guruló Big Foot két rozzant autót egyenget addig, míg azok a földdel lesznek egy szintben. Az “eredeti” Bigfoot 1975-ben kelt életre gazdája, Bob Chandler keze által, aki a család Ford F-250-es 4-kerék meghajtású családi járgányát alakította át, és egyre gyakrabban barangolt vele az utakról letérve, árkon-bokron át, hatalmas kerekein. Azóta az Egyesült Államokból kiinduló látványossággá váltak a monster truck, vagyis szörnyautók show-i, ahol rendszerűen jobb napokat látott roncsautók húzzák a rövidebbet, amikor az óriások kilapítják őket, ámulatba ejtve a közönséget. Békési Róbert, a fesztivál főszervezője mondott pár szót a lowriderekről hazánkban: „Magyarországon még kétség kívül gyerekcipőben jár a low riderek gyűjtése és tuningolása, legfeljebb talán 7 ilyen járgány található itthon. Ennek oka a műszaki vizsgára vonatkozó szabályozás – hazánkban, ha súlyos pénzeket is költ valaki egy ilyen autócsodára és a felszerelésére, valószínűleg akkor sem mehet ki vele az utakra. Ez sokaknak elveszi a kedvét.” Talán ezek a nehézségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az amerikai autósok ilyen rendkívül összetartó közösséget, szinte családot alkotnak. „Körülbelül 4-500 rajongó jár a rendezvényeinkre rendszeresen, itt mindenki ismer mindenkit. Ha segítségnyújtásról van szó, senki nem tétovázik” – fejezte be Békési Róbert.Akinek a táncoló autók és a big foot bemutató nem volna elég, este koncertekkel, napközben pedig további látnivalókkal készülnek az Amerikai Autós Fesztivál szervezői. Az autókat szinte minden elképzelhető kategóriában versenybe bocsátják: összemérhetik erejüket szlalom versenyben vagy épp gumifüstölésben, ahol kivételesen mindenki egyszerre nyomhatja a féket és a gázt… a nyertes pedig az, aki leghamarabb durrantja el a gumit! Ha kidugult a fülünk az előző esti koncert után, akkor érdemes ellátogatni a leghangosabb autók viadalára - a precíz zsűri decibelmérővel pontozza a versenyzőket. Nem feledkezhetünk meg természetesen a fesztivál egyik fénypontjáról, a szombat délben induló nagyszabású autós felvonulásról, ami idén valóban országokon átívelő, hiszen a menet áthajthat Komáromból Komarno-ba. Az ezernél is több gyönyörű amerikai autónak, a big foot kerekek csikorgásának és a karosszériák recsegésének mind szem- és fültanúi lehetnek a fesztiválozók a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon, augusztus 7. és 10. között, Komáromban, a Monostori erődben.

Kevin Kostner egy Volkswagen Multivan-nel rója az utat

2014.07.24.
Kevin Kostner már jól ismeri a Multivan Highline változatát, miután e márka minibuszát már használta 2011-ben, az együttesével tett németországi turnéja során. Szülővárosában, Santa Barbarában Kostner jelenleg is egy Volkswagen Touareg-gel jár.Kevin Kostner május óta  a németországi filmszínházakban a "Három nap a gyilkolásra" című krimi főszereplőjeként látható, Amber Heard színésztársa oldalán. Kostner ugyancsak főszerepet játszik a "Draft day"  ("A tervezett nap") című  futballról szóló filmdrámában, mely jelenleg az Egyesült Államokban megy a mozikban. Ezt követően  munkássága sportos szerepekkel folyatódik majd, a "McFarland" című film novemberben megjelenik a mozikban, amelyben Kostner főiskolai futóedzőt alakít.A filmsztár rendelkezésére álló flottában Multivan Highline változatok futnak 132 kW/180 lóerős  motorral felszerelve, az üléseket bőr borítja, a gépkocsikban navigációs rendszer is található, az ablakok pedig sötétítettek.  Különösen hasznos, gyakorlatias felszerelést jelent a digitális hangerősítés (Digital Voice Enhancement), ami a gépkocsi plafonjába épített hangszórókat jelenti. A rendszer segíti, hogy az elöl ülő vezető és utas, illetve a hátul ülő utasok könnyebben tudjanak beszélgetni egymással.A legendás Volkswagen "Bulli" mikrobusz legutolsóként megjelent utóda a filmsztár kedvenc autója. A Multivant turnékon főként zenészek részesítik előnyben a versenytárs gépkocsikkal szemben. A Multivan-nek kultusz státusza van. A közelmúltban éppen a Volkswagen Haszonjárművek gépkocsijai szállították "A feláldozhatóak 3" (The Expendables 3) akciófilm szereplőit a cannes-i filmfesztiválon.  

Autólopás! MMF-871 Skoda Octavia kombi

2014.07.23.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:MMF-871-Gyártmány:Skoda-Típus:octavia-Kivitel:combi-Gyártási év:2003-Motorszám:ASV438872-Alvázszám:TMBHP21UX38686940-Szín:acélkék-Lopás időpontja:2014 július 23-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XVIII.-Utca, házszám:Királyhágo út 73-Megjegyzés:Szép állapotu,németországbol behozott,küllös alufelnivel,hátul nincs rajta a skoda octavia felirat.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.682449458509407.1073743201.423534077734281/682449471842739/?type=3&theater

Autólopás! LVL-262 VW Caddy - fehér

2014.07.23.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:LVL-262-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Caddy 1.4 TDI-Kivitel:dobozos-Gyártási év:2011-Motorszám:CAY576181-Alvázszám:WV1ZZZ2KZBX259354-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 július 23-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XVI.-Utca, házszám:Bóbitás út-Megjegyzés:Jobb oldalán küszöb sérült, első rendszámtábla sérült, a szélvédőn 4 helyen kőfelverődés

Autólopás! GVJ-656 Suzuki Swift - piros

2014.07.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:GVJ-656-Gyártmány:Suzuki-Típus:Swift-Kivitel:1.3 as GLX-Gyártási év:1999-Motorszám:G13BA518566-Alvázszám:TSMMAB35S00406579-Szín:piros-Lopás időpontja:2014 július 23-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XV.-Utca, házszám:Szilas park 23.

"Okos biztonsági öv" ellenőrzi a szívritmust, nehogy elaludjon a sofőr

2014.07.23.
A műszer észleli, ha lassul a légzés és a szívverés, ekkor figyelmeztető jelet ad, hogy az autó vezetője húzódjon le, így megelőzheti a balesetet - tudósított a The Daily Telegraph online kiadása. Fotó: www.telegraph.co.uk/   A Harken nevű új készüléknek része a különleges ülésborítás is, mely szintén méri a szív és a légzés ritmusát."E két érték változásai összefüggnek a kimerültséggel, ezért jól jelzik, mennyire éber az autóvezető. Ha tehát az álmosság erőt vesz rajta, a műszer észleli a szívverés és a légzés módosulását, és figyelmezteti a sofőrt, mielőtt a tünetek veszélyessé válnának" - magyarázta José Solaz, a valenciai Biomechanikai Intézet munkatársa.Az álmosság csökkenti a reakcióidőt, a koncentrációt és a figyelmet. A kimerültséggel kapcsolatos autóbalesetek többsége hosszú vezetés alatt, monoton utakon, például autópályán történik hajnali 2 és 6 óra között, vagy közvetlenül ebéd után.A kamionsofőrök és a váltott műszakban dolgozók esnek legnagyobb eséllyel áldozatául. Az elalvós balesetek okozóinak legnagyobb része (85 százaléka) férfi, több mint egyharmaduk 30 éves vagy annál fiatalabb.Az új monitort úgy tervezték, hogy csak a szív- és légzésritmust kövesse, és figyelmen kívül hagyja a jármű mozgását. A kutatócsoport sikerrel tesztelte a találmányt versenypályákon, de hamarosan a spanyol utakon is kipróbálják, hogy megnézzék, működik-e közlekedési helyzetekben is.Hisznek abban, hogy ha az "okosöveket" és az ülésborításokat beszerelik az autókba, az több ezer baleseti halált előzhet meg az európai utakon.    (http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/road-and-rail-transport/10983272/Smart-seatbelts-monitor-heart-rate-to-stop-drivers-nodding-off.html)MTI

Ötmilliárd forintból iskolát épít Győrben az Audi

2014.07.23.
Ötmilliárd forintból újjávarázsolják a Bácsai úton fekvő oktatási intézményt. A régi épületek egy részét lebontják, a főépületet felújítják és kibővítik. Felhúznak egy többfunkciós csarnokot is, a pénzből futja új menzára és konyhára is. A bővítés eredményeként 45 osztályterem várja a diákokat 9600 négyzetméteren. Az új Audi Hungaria Iskolában 25 osztályban 650 diák tanulhat.Szijjártó Péter, Thomas Faustmann, prof.Thomas Sigi, dr. Knáb Erzsébet és Borkai Zsolt ( balról jobbra) az ünnepélyes alapkőletételen. Az ünnepélyes alapkőletételen a várost Borkai Zsolt polgármester, a magyar államot Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszterhelyettes, a győri Audi Hungaria Motor Kft.-t Thomas Faustmann, az ügyvezetés elnöke, az ingolstadti anyavállalat pedig prof. Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatósági tagja képviselte.Thomas Faustmann köszöntőjében arról beszélt, hogy az Audi, Győr városa és a magyar állam együtt, közösen nagyszerű dolgokat tudnak létrehozni.- Sok sikert kívánok a projekthez, a jövő Győrben épül – hangsúlyozta a győri Audi első embere.Borkai Zsolt polgármester elsősorban kollégáinak mondott köszönetet, s úgy fogalmazott, pár éve még diskurzus folyt arról, hogy fontos lenne egy iskola kialakítása az Audinak.- Az ütközéseket meg kellett vívni – idézte fel Borkai Zsolt -, Győr oktatásának sokszínűségébe azonban bele kell, hogy férjen a német iskola.  A város mindent megtesz, hogy a fejlődés sikeres legyen.Borkai Zsolt kiemelte azt is, az ötmilliárd forintból létrejövő iskolaközpontban nem csak német, hanem győri diákok is tanulhatnak.Thomas Sigi elmondta, Győr városa és a magyar kormány hosszú idő óta megbízható partnere az Audinak, az iskola alapítását példaszerűnek nevezte, az Audi Hungariát pedig a Volkswagen konszern alappillérének.- Az Audi második hazájára talált Győrben, s meggyőződésem, hogy az iskola nem csak a tanulás, hanem a találkozások helyszíne is lesz – fogalmazott az Audi AG igazgatósági tagja.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyettes arról beszélt a rendezvényen, hogy Magyarország és az Audi húsz éve tartó sikertörténetet ír, s a győri Audinak nagy szerepe van abban, hogy Győr-Moson-Sopron megyében hatvan százalék feletti a foglalkoztatottság s rekord alacsony a munkanélküliség.Szijjártó Péter köszöntőjében közölte azt is, uniós forrásokból a magyar állam 1,2 milliárd forinttal járul hozzá az iskolaközpont felépítéséhez.Dr. Knáb Erzsébettől, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az Audi Hungaria Iskola 2013 óta elismert külföldi német iskolaként része annak a hálózatnak, amelyet a világban működő 142 német iskola képez.„Az Audi Hungaria Iskola az ország egyik legmodernebb és legnagyobb jövő előtt álló iskolája”, hangsúlyozta dr. Knáb Erzsébet.- Az iskola kimagasló többnyelvű oktatásával növeli Nyugat-Magyarország, mint gyártási telephely vonzerejét. A magas színvonalú oktatásból az egész régió profitálhat.“Négy évvel ezelőtti alapításakor a győri intézménynek három évfolyamon 58 növendéke volt. Az elmúlt tanévben a diákok száma 348-ra nőtt, ebből 282 magyar és 66 német.  

Nevet változtathat a Volkswagen-csoport

2014.07.23.
A Volkswagen-csoport magas rangú vezető az ausztrál autó média értesülései szerint azt fontolgatják, hogy Auto Unionra keresztelik át a céget. Ez a döntés lehetővé tenné, hogy a Volkswagen modellek elválasztódjanak a cég arculatától, ami azért lenne hasznos, mert a Volkswagenen kívül még rengeteg márka (Audi, Lamborghini, Skoda, Seat, Bugatti, Bentley, MAN, Scania, Ducati és a Volkswagen Haszonjárművek) tartozik a konszern fennhatósága alá.Az Auto Union név egyáltalán nem új, tulajdonképpen az Audi jogelődjét hívták így, amelyet 1932-ben alapítottak, miután egyesítették az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer márkákat. A gyártás a II. világháború alatt állt, de 1949-ben újra elkezdődött. 1958-ban a Mercedes megvásárolta a cég 87 százalékát, de hat évvel később már tovább is adták a Volkswagennek, amely 1965-ben feltámasztotta az Audi márkanevet.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója