A manipulált kilométerórás autók időzített bombák

2016.06.08.
Becslések szerint éves szinten az országba importált tíz használt gépjárműből kilenc, míg a belföldi kereskedelemben értékesítésre kerülő darabok csaknem fele manipulált kilométerórákkal rendelkezik, ami nagyjából egymillió autótulajdonosra nézve jelent súlyos kockázatokat.  - Jelenleg közel egymillió olyan gépjármű van országszerte forgalomban, amely manipulált kilométerórája miatt időzített bombaként viselkedik, mivel az a gépjármű-tulajdonosnak hamis információt ad az autó főegységeinek és egyéb alkatrészeinek műszaki állapotára vonatkozóan - figyelmeztetett Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület vezetőségi tagja és a Magyar Autós Szakmai Szövetség elnöke. Hozzátette, hogy a meghatározott kilométerszámhoz kötött kötelező karbantartás elmaradása súlyosan veszélyezteti a közlekedésbiztonságot, mivel adott esetben motorhiba (vezérműszíj-, vezérműlánc-szakadás) és azonnali motorleállás léphet fel. Emellett a manipulált kilométerórák miatt fellépő egyik legsúlyosabb gazdasági kockázatot az jelenti, hogy a meghatározott gyári garancia csak adott kilométeróra-állásig szól. Ezért egyrészt a potenciális vevő azt hiheti, hogy a megvásárolni kívánt autó még garanciális védelmet élvez – tehát olcsóbb fenntartási költséggel rendelkezik –, másrészt a biztosító nagyobb mértékű amortizációval számol baleset esetén, ezért többet kell fizetnie a káreset kijavításakor; amit végső soron az autósok fizetnek meg magasabb biztosítási díjak formájában. - Azonban fontos megemlítenünk az autótulajdonos felelősségét is, hiszen ha a gépjárművet a kötelezően előírt ciklusokban a minősített szervizekhez viszi átvizsgálásra és javításra, akkor egy műszaki hibából bekövetkező baleset esetén már nem vonható felelősségre” – hangsúlyozta a HENT vezetőségi tagja. Gablini Gábor hozzátette: minden további felelősség a minősített szervizekre hárul a hamis, vagy nem megfelelő alkatrészek kapcsán. Tekintettel a kilométeróra-manipulálás által okozott súlyos személybiztonsági, műszaki, gazdasági és jogi kockázatokra, „A te autód, a te felelősséged!” elnevezéssel kampányt indít a HENT a hamisítás elleni világnap alkalmából. - A manipulált és hamisított autóalkatrészek súlyos biztonsági és anyagi károkat okoznak a fogyasztóknak, ezért a kampány legfontosabb célkitűzése, hogy más iparágakhoz hasonlóan elősegítse egy olyan önszabályozáson alapuló, zárt rendszer kialakítását, amely segíti a piac megtisztítását a hamis alkatrészektől – jelentette ki Bendzsel Miklós, a szervezet elnökhelyettese. A kezdeményezés keretében az elkövetkezendő egy évben kiemelt figyelmet kapnak többek között a hamis, illetve minősítetlen autóalkatrészek által okozott károk, az egyes folyadékok ki nem cseréléséből származó baleseti kockázatok, a rossz minőségű gumik, a xenonizzók hamisítása és engedély nélküli beszerelése kapcsán felmerülő kockázatok, a hamis fékalkatrészek, illetve az egyéb engedély és kompetencia nélküli szolgáltatások (pl. hamis garanciakönyv és forgalmi) által okozott gazdasági károk.

Hőségben szabadnapot kapnak a fiákeres lovak Bécsben

2016.06.08.
A lószakértőkkel közösen kidolgozott szabálycsomagot júniusban terjesztik az illetékes bizottság elé. A szigorú szabályokhoz huszonnyolc bécsi fiákerüzemeltetőnek kell alkalmazkodnia: ha 35 vagy annál több Celsius-fokot mérnek a Szent István-székesegyháznál (Stephansdom), mind a 375 lónak "szabadnapot" kell kapnia. Tavaly nyáron a belvárosban 18 napon kúszott ilyen magasra a hőmérő higanyszála. Az előírások betartását a rendőrség és az MA-65 - a városi tanács jogi vonatkozású közlekedési ügyekkel foglalkozó osztálya - fogja felügyelni. A hétpontos szabálycsomag egyebek között előírja, hogy az állatokat csak minden második napon szabad dolgoztatni, egy kocsit több állatnak kell húznia, a lovak "munkaidejét" esténként egy órával csökkenteni kell, így reggel tíztől este kilencig húzhatják a fogatokat az osztrák fővárosban.  
Címkék: 

A MÁV nyári menetrendje június 10-én jelenik meg

2016.06.08.
A június 18-tól augusztus 28-ig érvényes nyári menetrendet a MÁV-START folyamatosan tölti fel az internetes menetrendi keresőjébe - magyarázta a MÁV kommunikációs igazgatósága, megjegyezve, hogy a honlapon jelenleg olvasható menetrend téves következtetésekre adhat okot. A közleményben hangsúlyozzák: a MÁV-START célja, hogy a székesfehérvári átépítés miatti vágányzár ellenére megkönnyítse a Balatonhoz utazók közlekedését, ezért a nyári szezonra az év közbeni menetrendhez képest is kedvezőbb ajánlatok várják az utazóközönséget. A vasúttársaság a tervek szerint június 14-én sajtótájékoztatón mutatja be részletesen az újdonságokat és a változásokat - jelezték a közleményben.
Címkék: 

Az irány jó - csökkent a benzin ára

2016.06.08.
A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 346-347 forintra mérséklődött, a gázolajé 343-344 forint maradt. Legutóbb, múlt szerdán csak a gázolaj ára változott, akkor 3 forinttal nőtt. A 95-ös benzin két hete pénteken drágult 2 forinttal. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Címkék: 

Autólopás! MIM-496 Renault Megane Scenic

2016.06.08.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MIM-496 -Gyártmány: Renault -Típus: Megane Scenic -Gyártási év: 2009 -Alvázszám: VF1JZ0B0641721909 -Szín: aranysárga -Lopás időpontja: 2016 június 7 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XIX. -Utca, házszám: VONÁS UTCA 15 -Megjegyzés: ZÖLD HÚZÁS A JOBB OLDAL HÁTSÓ ELEM FÖLÖTT. VOLT BENNE EGY RÓZSASZÍN BABAKOCSI ÜLŐRÉSZ A HÁTSÓ ÜLÉSEN.  

Halálos baleset az 51-esen Szalkszentmárton és Dunavecse között

2016.06.07.
Farkas-Bozsik Gábor elmondta: egy kőszállító teherautó és egy furgon ütközött össze a főúton. A kisteherautó sofőrje a baleset során életét vesztette. A helyszínre érkező dunaújvárosi és kunszentmiklósi tűzoltók egy Budapestről érkező daruval tették helyre az úton keresztbe fordult teherautót. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

Innovációs és inkubációs központ Debrecenben

2016.06.07.
A Wizz Air légitársaság Airbus A320 típusú repülőgépe a debreceni nemzetközi repülőtéren épült innovációs és inkubációs központ mellett 2016. június 7-én. A kormány kiemelt projektjeként kezelt, több mint 1,34 milliárd forint európai uniós és magyar központi költségvetési támogatásból megvalósuló beruházás során az új épületben kap helyet a légikikötő új utasterminálja is, amelyet várhatóan ősszel adnak át.

Ismét tolják a kocsit Kocson, a Kocsitoló Fesztiválon

2016.06.07.
A Komárom-Esztergom megyében, Tatától kb. 10 km-re található település múltja nagy jelentőséggel bír a mobilitás történelmében. Első említése 1217-ből, a Váradi Regestrumból való, neve feltehetőleg egy török személynévből ered. A község azonban mesterembereinek köszönheti hírnevét, hiszen ők készítették el azt a kocsi szekeret, melyet 1518-ban Sigmund Von Herberstein, rajzán meg is örökített. Kocsról kapta a nevét a kocsi, ami aztán más nemzetek nyelvjárásában is hasonló alakban jelent meg. Így lett világhírűvé a könnyűszerkezetű kocsi és a település is, amiről a nevét kapta. Hogy miért is olyan különleges ez a „szekér”? Szerkezete és felépítése miatt sokkal könnyebb a korabeli szekereknél, kialakítása kényelmes és praktikus, sebességét pedig 3 ló biztosította, mellyel a kocsit húzták. Ha kíváncsi mi az a fergettyű és hogyan kapcsolódik a kocsihoz, ha szeretné látni a „kocsi kocsit”, ha kíváncsi a községre, akkor látogasson el a Kocsitoló Fesztiválra, amely Kocs meghatározó történelmének, a kocsinak, a kocsikészítő mestereknek állít emléket és mindemellett biztosítja a fesztiválhangulatot. A rendezvény legjelentősebb programja a kocsitoló verseny, amelyen 1800 méteren 350 kg-os szekereket tolnak végig a falun 5 fős csapatok. Nevezések érkeznek a megmérettetésre nemcsak a megyéből, az ország távolabbi pontjairól, de Olaszországból, Németországból és Szlovákiából is. Idén második alkalommal kerül megrendezésre a nAgymenők futam is, ahol a versenyzők 3 kategóriában (profi, amatőr, kezdő) mutathatják be saját fejlesztésű járműveiket. A 3 napos rendezvény 2016.07.08-án veszi kezdetét kiállításokkal és Fél Edit Kocsról írt Monográfiájának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezéssel. Este pedig rock zenekarok koncertjén hallgathatjuk a tehetséges környékbeli zenészeket. Szombaton néptánc, baranta, indiai tánc, mazsorett, katasztrófavédelmi bemutatók, buborékfoci és lézerharc várja az ide látogatókat. Bunyós Pityu, Sógorok és a Dupla Kávé szórakoztatja a közönséget. Vasárnap a kocsitoló versenyé és a nAgymenőké a főszerep, de a fellépők sem maradhatnak el. Tompeti és barátai a gyerekeket, Szikora Robi és az R-Go az idősebbeket énekelteti meg. Késő délután a rendezvényre érkezők hőlégballonnal emelkedhetnek a magasba. A fesztivált a Vaga Banda társulat tűzzsonglőrjei és egy fergeteges tűzijáték zárja. Kocs, 2016.07.08-09.10. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál. A község lakói mindenkit szeretettel várnak ingyenes 3 napos rendezvényükre.  

BMW-újdonság a Wheels & Waves fesztiválon

2016.06.07.
A látogatók itt a fennálló konvenciók korlátain túlmutató, mással össze nem hasonlítható szabadságérzést ünneplik. A nem túlbonyolított együttlétet kreativitás, egyéniség és egymás kölcsönös tisztelete jellemzi. A Párizs–Dakar rali korábbi hősei és az ő győztes BMW-motorkerékpárjaik ihlették a BMW Motorrad itt bemutatásra kerülő újdonságát, amely a BMW R nineT egy teljesen új interpretációja – a BMW Motorrad Concept Lac Rose tanulmány minden apró részletét a Wheels & Waves életérzése járja át. - Piaci bevezetése óta a BMW R nineT az egyedi átalakítások kedvelt alapja, ez a Wheels & Waves fesztiválon is jól tetten érhető. Ez rettentő büszkeséggel tölt el bennünket, ám egyúttal arra is ösztönöz, hogy erre a fesztiválra mi is valami olyannal készüljünk, amelyet még nem látott tőlünk a világ – számolt be Edgar Heinrich, a BMW Motorrad formatervezési igazgatója a tanulmánymotor hátteréről. „A BMW Motorrad Concept Lac Rose tanulmány nem más, mint az 1985-ös Párizs–Dakar győztes motor a mi tudatosan laza és egyedülálló értelmezésünkben – a Wheels & Waves és látogatóinak különleges szellemiségében. Ez a koncepció a BMW R nineT motorkerékpárt egy izgalmas, új kontextusban mutatja be, és rámutat, hogy a képzelőerő, a márkánk történelme iránti lelkesedés és néhány módosítás mi mindent tesz lehetővé.” Lac Rose – a Párizs–Dakar utolsó szakasza Lac Rose a francia neve a rózsaszínű Retba sóstónak, amely Dakartól 35 kilométerre északkeletre fekszik, alig egy kilométernyire az Atlanti-óceán partjától. A fárasztó sivatagi szakaszok után itt ért véget a legendás Párizs–Dakar, közvetlenül a tó partján álló dobogón a lelkes rajongók körében. A BMW gyári motorkerékpárjai, amelyeket a HPN cég készített fel a versenyre, a nyolcvanas évek elejétől az évtized közepéig egymás után három évben is elsőként érték el ezt a célt. Legutóbb 1985-ben 101-es rajtszámmal Gaston Rahier haladt át győztesként a kockás zászló előtt. A BMW G/S és a BMW R nineT találkozása A BMW Motorrad Concept Lac Rose az akkori győztes motorok jellegzetességeit egy modern, utcai hangolású motorkerékpárra építve mutatja be – tudatosan a kiváló terepes képességek igénye vagy ígérete nélkül. „Ez a motor alapvetően egy rendkívül menő és laza roadster, amelyet néhány jellegzetes terepes jellemzővel egészítettünk ki, így a motorosa a burkolt utakról letérve egy földutat is nyugodtan követhet az ismeretlenbe” – folytatta Edgar Heinrich. „Az egyedi átalakítás, a lezserség és a szokatlanság kombinációja teszik ezt a motort ilyen különlegessé.” A jellegzetes ralifelszerelésekkel ellátott szélvédő, a karakteres fényszórómaszk, a magas sárvédők, a nagy térfogatú üzemanyagtartály és a rövid raliülés egyértelmű utalások a példaképre. Ezek együtt alkotják az egykori BMW G/S motorkerékpárok jellegzetes, vízszintes Flyline dizájnvonalát és ezzel egyúttal meghatározzák a BMW Motorrad Concept Lac Rose alapvető arányait. A nagyobb rugóutak, valamint a küllős keréktárcsák a bütykös abroncsokkal ugyanúgy kötelező elemek, mint a fehér-piros színkombináció vagy a 101-es rajtszám. Wheels & Waves fesztivál A Wheels & Waves fesztivált 2016. június 8–12. között rendezik a franciaországi Biarritzban, az Atlanti-óceán partján. A 2012-ben a helyi Southsiders motoros klub által életre hívott rendezvény rendkívül rövid időn belül az egyedi építésű motorok egyik legrangosabb találkozójává vált. A BMW Motorrad a rendezvény főszponzora és körülbelül száz négyzetméteres standján a BMW Motorrad Concept Lac Rose tanulmány mellet számos további egyedi motorkerékpárt és átépített R nineT modellt is kiállít.
Címkék: 

Halálos közúti baleset a 84-es úton

2016.06.07.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a balesetben a polgármester is szállító személyautó egy kisteherautóval ütközött, ez utóbbi sofőrje a helyszínen életét veszítette. Kazmar Enikő rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a baleset helyszínelése és a műszaki mentés tart, a főutat teljes szélességében lezárták. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a polgármesteri hivatal autójában Puskás Tivadarral együtt négyen utaztak. A polgármester, aki maga is évtizedeken át dolgozott mentőorvosként, telefonon azt közölte, hogy nem sérült meg, ugyanakkor igyekezett azonnal segítséget nyújtani. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, próbálkoztak a teherautó sofőrjének újraélesztésével, de nem jártak sikerrel. Súlyosan megsérült a polgármesteri autót vezető sofőr is, aki az elsődleges információk szerint vétlen volt a balesetben, őt kórházba szállították. A baleset sérültjeit, köztük Puskás Tivadart is kórházba vitték a mentők. A 112 Press portál tudósítása szerint az áruszállító jármű egy enyhén ívelő kanyarban a polgármesteri autó elé pördült, a baleset szemtanúk szerint kivédhetetlen volt.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója