Most az egészségügyért nyúlt zsebbe az Audi Hungaria

2016.06.11.
A műszereket jelképesen Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációs és kormánykapcsolati igazgatója adta át Dr. Tamás László Jánosnak, a győri kórház főigazgatójának, valamint Dr. Sztermen Mártonnak, a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosának. A fotón balról: Dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója, Dr. Sztermen Márton, a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa és Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációs és kormánykapcsolati igazgatója. „A térség legnagyobb munkáltatójaként alapvetés számunkra, hogy felelősségvállalásunk jegyében nem csak munkatársaink, hanem a régióban élők egészségének megőrzéséhez is hozzájáruljunk”, mondta Lőre Péter. „Reméljük, hogy az új műszerek segítségével a sürgősségi betegellátás még gyorsabbá és hatékonyabbá válik.”  A győri négykarikás vállalat támogatásával a Sürgősségi Osztály eszközparkja többek között új EKG- és vérnyomásmérő készülékekkel, pulzoximéterekkel, mobil ultrahang és Doppler készülékekkel bővült. Mindezeken felül két, úgynevezett Lifepack is segíti az életmentést a jövőben. Ezekkel a szakszemélyzet a súlyos állapotban érkezők légzését és keringését monitorozhatja már közvetlenül a kórházba szállítást követően, illetve a kórházi transzport során is. Mindezek mellett külső pacemakerként is használhatók. A Sürgősségi Osztály naponta átlagosan 150 fős betegforgalmat bonyolít 24 órás betegellátás mellett. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az elmúlt években már több alkalommal támogatta a győri kórházat. A vállalat több millió forinttal járult hozzá az intézmény Sebészet, Mellkas-sebészet és Érsebészet Szubintenzív Őrzőjének, valamint Gasztroenterológiai Osztályának korszerűsítéséhez, felújításához és a Szívcentrum egyik ultrahangos vizsgáló eszközének beszerzéséhez. Ezek mellett az elmúlt két évben Győrben megrendezett sebészeti orvoskongresszus megszervezését is támogatta a motor- és járműgyártó vállalat.

Kombiként is bemutatkozott a Mercedes E-osztály

2016.06.11.
Fél évvel a négyajtós Mercedes E-osztály detroiti világpremierje után a kombi is bemutatkozott. A kocsi orra nem változott, a tető azonban jóval hosszabb lett, és alumínium tetősíneket is elhelyeztek benne. Sokkal kevésbé szögletes a hátsó rész, mint az elődnél, a dizájn a C-osztály kombijára emlékeztet. A 670 literes csomagtartó 25 literrel kisebb, mint korábban, de az Audi A6 Avantra és a BMW 5-ös Touringra így is ráver 105, illetve 110 litert. A 40/20/40 arányban, elektromos kapcsolóval dönthető hátsó üléstámlákkal 1820 literes csomagtartó kapacitást lehet elérni, ami 130 literrel kevesebb, mint az előd esetében. A hátsó kerékdobok közötti 1,1 méteres távolság elég arra, hogy akár egy szabványos európai raklap is elférjen a csomagtérben. Széria az elektromos csomagtérroló, amely automatikusan felemelkedik a csomagtartó nyitásakor, maga a fedél szintén automatikusan nyílik, ha kulccsal a zsebünkben a hátsó lökhárító alá lendítjük a lábunkat. Felárért elektromosan kihajló vonóhorog és 4 kerékpárt hordozni képes hátsó tartó is rendelhető lesz. Széria a légrugós, szintszabályzós hátsó futómű, amely 745 kilós terhelhetőséget és 2,1 tonnás vontatható tömeget tesz lehetővé az E-osztály számára. A héttagú motorpaletta 150-401 lóerőig széles kínálatot biztosít, a kilencfokozatú automatikus váltó széria. Az E-osztály T-Modelt nyár végétől lehet rendelni, a kiszállítások év végén kezdődnek.

Különleges BMW i8 modell, különleges vendéggel

2016.06.11.
„Miként a BMW, úgy a Garage Italia Customs dizájnműhely is a technológiai fejlődésben rejlő értékek megtestesítője, miközben mindkét gyártót az újabbnál újabb innovációk lehetősége hajtja előre” – fogalmazott Lapo Elkann. A BMW Olaszország és a Garage Italia Customs dizájnműhely a BMW olaszországi történelmének 50. évfordulójára készítette el a BMW i8 Futurism Edition egyedüli kiadást, amely Giacomo Balla olasz festőművész jövőt ábrázoló alkotásának hamisítatlanul egyedülálló árnyalatait öltötte magára. A futurista művész „Lampada ad Arco” címet viselő munkája egy elektromos hálózatra kötött utcai lámpát ábrázol a holdfényben. A festmény forradalmi színjátéka az elektromosság egy évszázaddal ezelőtti térhódításának állít emléket, és mint ilyen, szorosan kapcsolódik a BMW i8 plug-in hibrid sportautó jövőbe mutató járműtechnológiájának úttörő szerepköréhez. A BMW i8 Futurism Edition utasterét fényre irizáló kárpit borítja, amelyet a Solaro álmodott meg az egyedüli kiadáshoz, öltönyökhöz használt, rendkívül elegáns szövet felhasználásával. Giacomo Balla festőművész eredeti alkotása a New York-i Modern Művészetek Múzeumában látható. Maximális hatékonyság szerint megtervezett, jövőbe mutató koncepcióival és járműtechnológiai megoldásaival a BMW i divízió a hosszú távú fenntarthatóság prémium szintű újraértelmezését váltja valóra. A BMW i a nagyvárosi környezetbe tervezett, tisztán elektromos meghajtású BMW i3 modell és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó jövőbe mutató párosával a világ 50 országában van jelen. A BMW i8 a világ elsőszámú hibrid sportautója, amely a jövő mobilitásának forradalmi megoldásait hozza el a jelenbe. „Már a BMW i8 Futurism Edition megalkotásának első pillanatában teljes volt az összhang köztünk és a BMW Olaszország között. A BMW i8 Futurism Edition a négykerekű stílus szimbóluma, amely megadta a Garage Italia Customs mestereinek a lehetőséget arra, hogy egy jövőbe mutató jármű képében váltsák valóra ünnepli elképzelésüket. Az egyedüli modell mindeközben az olasz művészet és a futurista irányzat kiemelkedő alakja, Giacomo Balla festőművész előtt is tiszteleg” – tette hozzá Lapo Elkann.
Címkék: 

Bővítik az elektromos autók használatának lehetőségeit

2016.06.11.
Az államtitkár rámutatott: az elmúlt időszakban olyan fejlesztések voltak az elektromos autók gyártásában, illetve a meghajtási technológiákban, hogy van esély az elektromos autók tömeges megjelenésére a közlekedésben.      Magyarországon körülbelül ezer ponton tudnak áramot vételezni az elektromos autók, a tervek szerint 2020-ra a töltőpontok száma eléri a háromezret, de Aradszki András szerint nem kizárt tízezer töltőhely kialakítása sem. Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, a közlekedési struktúra figyelembe vételével kell megtervezni, hogy első körben hová telepítsenek töltőállomásokat, az ország átutazhatósága érdekében először főként a főútvonalak mentén van szükség töltési lehetőségekre. Aradszki András kiemelte, a tárca megkönnyítette a töltőállomás-üzemeltetés engedélyezését, dolgoznak az elszámolási rendszer jogszabályi hátterén, illetve megteremtették annak lehetőségét, hogy a lakosság különböző tarifával tudja igénybe venni otthon a töltési lehetőséget. Az eddigi lépések után, az érdekeltekkel való egyeztetéseket követően átfogó program elindítására van szükség, aminek van előzménye, a Jedlik Ányos program, amelyet már elfogadtak - fogalmazott az NFM államtitkára. MTI

1000 lóerőt hoztak ki Tárnok Zsolt autójából

2016.06.11.
A Tárnok Zsolt által tervezett, 2013-ban bemutatott Mazzanti Evantra már alapállapotában is tiszteletet parancsoló sportkocsi, hiszen a motorja egy szívó V8-as egység, amely 701 lóerőt ad le, legnagyobb nyomatéka 850 Nm, a végsebessége 350km/h, a gyorsulása 0-ról 100km/h-ra 3,2 másodperc.   A kézzel készülő autóból évente csak pár darabot készítenek, egyedi megrendelések alapján. Ennek a járműnek mutatta be a toszkán cég a még erősebb, Millecavalli névre hallgató verzióját, amelyben a 7,2 literes V8-ast már két turbófeltöltő lélegezteti. Ennek eredményeképp a teljesítmény 1000 lóerőre, a nyomaték pedig 1200 Nm-re nőtt meg, ami a LaFerrari számait is veri. Az erő egy hatfokozatú váltón jut el a hátsó kerekekre, az itt lévő gumiknak nem tippelünk hosszú élettartamot. A mindössze 1,3 tonnás hipersportkocsi 2,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 402 (!) km/h. A speciálisan az Evantra Millecavalli számára fejlesztett Brembo kerámiafékek 300 km/h-ról 7 másodperc alatt képesek megállítani az autót. Torinóban még csak egy prototípust állítottak ki, de a Mazzanti már bejelentette, hogy 25-öt le fog gyártani a különleges járműből. Az árról nincs információ, de nem is fontos, mert már minden példányt elkelt a legyártás előtt. 

Kanadai Nagydíj - Másodszor is Hamilton volt a szabadedzés leggyorsabbja

2016.06.10.
A Mercedes pilótája mögött azonban helycsere történt az első pénteki gyakorláshoz képest: a négyszeres világbajnok ferraris Sebastian Vettel volt a második leggyorsabb, Hamilton csapattársa, a vb-pontversenyben vezető Nico Rosberg pedig a harmadik.              Eredmények (élcsoport, az espnf1.com alapján):     2. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:14.212 p 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:14.469 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:14.738 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:15.156 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:15.168 6. Valtteri Bottas  (finn, Williams) 1:15.213     korábban:    1. szabadedzés:          1. Hamilton 1:14.755 p 2. Rosberg 1:15.086   3. Vettel 1:15.243   4. Verstappen 1:15.553   5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:15.618   6. Bottas 1:16.301   A további program: szombat: 3. szabadedzés 16.00 időmérő edzés 19.00 vasárnap: futam 20.00

Ránk szakad az ég szombaton Magyarországon

2016.06.10.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásában azt írta: szombat délutántól egyre több helyen várható zivatar, megerősödhet a szél, jégeső is lehet. Estétől elsősorban a Dunántúl északi, északnyugati felén átlagban is nagy mennyiségű eső hullhat. Szombatra Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki az esőzések miatt. Tizenhat megyére és a fővárosra a felhőszakadás veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék eshet. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére a nap folyamán várható sok eső miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 22-27 Celsius-fok között valószínű. Vasárnap is sokfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is előfordulhat. A leghidegebb órákban 11-17 fok lehet, napközben 16-23 fokig melegszik a levegő. MTI

Magyar buszgyártás, mentőkötélen

2016.06.10.
Emlékkép a múlt század hatvanas éveibő: farmotoros Ikarusok a mátyásföldi szereldében Összement ágazat Egykor tényszám volt, ma már csak emlék az 1985-ös év 13,5 ezer busza és az ágazat tízezernél több dolgozója, mindez egyetlen márkánál, az Ikarusnál. Hiába bővült később a gyártók köre, a termelés csökkent: 1995-ben másfélezer, 2001-ben ötszáz, 2006-ban négyszáz busz készült, tavaly pedig már csak 154 buszt gyártottak Magyarországon. A hat magyar cég, az ARC-Ikarus, Csaba Metál, Kravtex, MABI, Rába és Webasto Hungária közül napjainkban kettő termel, sőt, a patinásabb még bővítést is tervez, aminek van realitása, ha sikerül hazai tendereket nyerniük, ami eddig igencsak ritkán sikerült. És ha mégis, akkor a hazai menetrend szerint hiába nyert egy cég a közbeszerzésen, olykor 180 napig lebegtették a szerződéskötést, ami rontotta a teljesítési esélyeket. Az elmúlt években olykor centiméterek, olykor az ülések elrendezése miatt estek el magyar gyártók a hazai megrendelésektől, így egyre szaporodtak az ágazat agóniájáról szóló hírek. MABI buszok fővárosi rendelésre, az Újszász utcai telephelyen                 A szerző felvétele Utolsó pillanat jöhet a mentőöv Meghallotta a vészcsengőt, és mentőakcióba kezdett a kormányzat a buszágazat megmentésére, ám arra a kérdésre, hogy miért kellett ennyi idáig várni, Varga Mihály miniszter a tervekről tartott tájékoztatón annyit mondott, hogy nem akarja bírálni az előző döntéshozókat, ennél fontosabb, hogy Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társminisztériumokkal hamarosan kidolgozza a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket. Két éve kezdtek a programba, mellyel ismét múltjához méltó lehet az ágazat. A hazai buszgyártás megerősítésével több ezer új munkahely létesülhet és nagyobb költségvetési bevételt is hozhat. A cél kettős: a közúti személyszállító járműpark cseréje és az ágazat fejlesztése. A szakminiszter elmondta, hogy a magyar kormány biztosítja a Volán-buszbeszerzések finanszírozását. A Kravtex által gyárott Credo buszcsalád                                                   A szerző felvétele Megérettek a cserére Az egykor Ikarusnál is dolgozó, majd a Magyar Suzukit betelepítésénél bábáskodó Lepsényi István, jelenleg gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár, a program ismertetésekor elmondta, hogy a hazai buszgyártás gyakorlatilag összeomlott, pedig voltak olyan évek amikor 13 ezernél több jármű készült Mátyásföldön és Székesfehérváron. Szükség hazai busziparra, és nem csak a halaszthatatlan járműcsere miatt. A 8400 darabos hazai buszállomány átlagkora 14,6 év, ezen belül 1800 már 18 évesnél idősebb, ahhoz, hogy fiatalítani lehessen a személyszállító járműparkot, évi 1000-1200 buszt kellene lecserélni. Varga Mihály szerint, ezt a mennyiséget két éven belül elérhetné az ágazat, és 2020-ra már tíz év alá csökkenhetne a hazai buszpark átlagkora. Némi iróniával szólt a jelenleg szolgáló túl színes összetételről, márpedig a sokféle márka nem mindig előny alkatrészellátás és szervizelés szempontjából. Lendületet kaphatnak a hazai gyártók                                                          A szerző felvétele Egyetlen busz is három munkahelyet jelent A hazai beszerzés szükségességét klasszikus tézisekkel bizonygatta a szakminiszter: egyetlen buszmegrendelés három új munkahelyet jelent, vagyis ha minden tervek szerint halad a következő három évben, akkor a tervezett 3-3,5 ezer darab legyártásához többezer munkahely létesülhet, és a költségvetés évi 30-40 milliárd forintos többletbevételhez juthat. A magyar hozzáadott értéke pedig hatvan százalékról egy-két éven belül nyolcvan százalékra emelkedhet. A hosszú távú tervben szereplő és a hazai igényeket meghaladó évi ezres mennyiséggel kapcsolatban a szakminiszter az export lehetőséget is felvetette. Évi ezer busz gyártása a terv                                                                     A szerző felvétele Két cég maradt talpon A buszprogram meghirdetésén részt vett a talpon marad két hazai buszgyártó elnök-tulajdonosa a hazai tenderek és rendelések kiszámíthatóságot hiányolták leginkább. A Kravtex és a MABI is rendelkezik sorozatgyártású modell típusengedéllyel, termékpalettájából pedig csak luxus távolsági busz nem szerepel, de azon is dolgoznak. Győri és mosonmagyaróvári telephelyén jelenleg 438 munkatársat foglalkoztató és a Credókat gyártó Kravtex-Kühne csoport ügyvezető-tulajdonosa, Krankovits István elmondta, hogy jelenleg évi száz-százhúsz busz gyártására képesek, de új csarnokuk nyári átadásával ez a mennyiség akár ötszázra is felfuttatható. A cég eddig 1350 buszt gyártott belföldre és exportra, a Volán társaságoknak szállított 1100 busza pedig még ma is közlekedik. A szakképzett munkaerő megtartását a rendeléshiányos időkben is komolyan vették, mert nem bocsátott el dolgozókat, és inkább raktárra termeltek, jelenleg száznál több buszuk vár vevőre. A cég 2004 óta hatmilliárd forintot fordított fejlesztésre, ebből 227,565 millió forint volt vissza nem térítendő támogatás. Könnyűszerkezetes buszuk 10-20 százalékkal könnyebb és 15-20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt vetélytársainál. A hazai piaci helyzet kedvező változásában bízva a cégcsoport új beruházásaként a 160 éves mosonmagyaróvári Kühnében létrehozták Magyarország legnagyobb buszgyárát: a 10,6 ezer négyzetméteres csarnokot 5600 négyzetméteres új épülettel bővítették, ezzel kapacitásaik már elérik az évi 500 darabot. A berendezésre váró létesítményt júniusban avatják, és abban reménykednek, hogy ezzel új fejezet nyílik a magyar buszgyártás történetében. Készülnek a metrópótlársra szánt buszok                                                A szerző felvétele Metrópótló feladat Sorstársnak nevezte és külön üdvözölte versenytársát a fiatalabbik buszgyártó, az evopro csoporthoz tartozó MABI Bus elnök-tulajdonosa, Mészáros Csaba, aki elmondta, hogy három szóló busz prototípust fejlesztettek, ebből 18 már fut, 22 pedig gyártásban van. A cég nyerte a 3-as metrópótló tendert, melynek keretében 150 buszt kell leszállítania. A Magyar Buszgyártók Szövetségének elnökét: Vincze-Pap Sándor hírportálunknak elmondta, hogy 75+75 darab csuklós autóbuszra a MABI-BUS Kft. nyerte el a tavaly őszi közbeszerzési pályázatot, de a decemberben aláírt szerződés máig nem lépett érvénybe, a szakember szerint a 150 busz legyártása egy évet venne igénybe. Ennyit viszont nem tud várni a főváros: Tarlós István szerint is preferálni kell a közbeszerzéseknél a magyar termékeket, így a hazai buszokat is, ám ehhez olyan gyártó kell, amelyik megfelelő áron, megfelelő határidőre és megfelelő mennyiségben tud buszt gyártani és leszállítani a megrendelőnek. Tarlós szerint a legnagyobb probléma az, hogy még él az a kormányhatározat, amely tiltja a buszvásárlás lehetőségét a reálisan rendelkezésre álló Európai Beruházási Bank hitelből. A főpolgámester által is jegyzett júniusi előterjesztésben még az idei évben 110 új Solaris Urbino 18-as típusú busz beszerzése szerepel darabonként 277 ezer eurós áron. Július 10-én Tarlós arról beszélt, hogy továbbra is várakozó állásponton vannak: vagy megkapják a kormánytóla buszbérlési szogáltatás - becslések szerint -5-20 milliárd foirntos - többletköltségét, vagy saját forrásból veszik meg a lengyel Solaris csuklósokat.     Credo utastér                                                                                           A szerzői felvétele   

Tehenek az autópályán: sérült emberek, elpusztult állatok

2016.06.10.
Az állatok azt követően szabadultak ki a kerítéssel körbe vett karámból, hogy a környéken vihar pusztított, egy fa rádőlt a kerítésre, a tehenek és marhák így akadálytalanul lephették el a környék útjait, beleértve az autópályát is. A csordára nem számító autósok közül ketten is tehénnel ütköztek a pályán. Egy 32 éves autóvezető egy tehenet még kikerült, a másikat azonban nem tudta. A tehén elpusztult, az autós könnyebben sérült. Nem sokkal később egy 75 éve férfi járt hasonlóan, a tehén itt is kimúlt, a sofőr sérülései azonban nem voltak súlyosak. Mindkét esetben totálkárossá tört a gépkocsi. Az A10-es autópályát este kilenctől éjfélig mindkét irányban teljesen lezárták, nem kis gondot jelentett az állatok befogása.  Ez az alsőb rendű úton csak hajnali fél ötre sikerült, addig ott is teljes zárlat volt. Egy időre a vobatforgalom is leállt.  Állatok az autópálya alagútjában. Fotók: orf.at

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója