2016-ban második alkalommal került megrendezésre a Retro Mobil lelkes csapata által a Volán Rallye Historic hagyományőrző veteránautós túra. A rendezvény célja, hogy a résztvevők lehetőséget kaphassanak veterán járműveik technikai, valamint saját vezetéstechnikai és mentális felkészültségük felmérésére. Nem a többi résztvevő legyőzése a cél, hanem a saját felkészültségük megállapítása egy független, rali szakemberek által összeállított  teljesítménynorma alapján. Az indulókat a segédberendezések (időmérés, térkép, GPS) típusa, és formája szerint több kategóriába sorolták. Szigorúan nem a gyorsaság, vagy a minél magasabb csúcssebesség elérése a cél. A táv mintegy 400 kilométer, a starthelyszín Martonvásár, a mezőny a Bakony és a Balaton-felvidék tájain halad keresztül. A teljes távon a legmagasabb átlagsebesség maximum 50 km/óra. A tavalyi évben két másik autós rendezvénnyel egybeesett, így csak pár órát tudtam eltölteni rajta, de a résztvevő barátaim elmondása szerint flottul zajlott minden az „elsőbálozás” ellenére. Az idei évben már „más lett a menyasszony fekvése” – már tavasszal jelezte több közeli barátom, hogy a Volán Ralin bizony indulni kéne, ők fognak, vagy jöjjek valamivel, vagy foglaljam el a jobb 1-et, azaz a navigátori ülést. Igent kellett mondanom, hiszen ez egyúttal egy korszak kezdetét is jelentette a magyar autósportban, ugyanis a magyar autósport szövetség, az MNASZ is a rendezvény melléállt, sőt nyitó futama is volt a hazai FIA Regularity Historic kupának. Hosszú lenne ecsetelni, mit is jelent ez a Kovács Péter és Sándor Pista által fémjelzett kezdeményezés, a lényeg, hogy nehezített átlagsebesség tartás a cél, anno a rali innen indult ki a huszadik század elején, és a Monte-Carlo, Rajd Polski Historic is ezen szabályrendszer alapján folyik. Eljött tehát a hétvége, ahol a mezőny kuriózumaként egy japán autóval álltunk rajthoz Iván barátommal, akivel a 2000-es évek közepén az összes autós rendezvény állandó látogatói voltunk. Régen találkoztunk hosszabb időre, kinek a munka, kinek az egészsége miatt, így gondoltuk, nem fogunk unatkozni. Az unalom ellen a szervezők tettek, hiszen a profi itiner és a közel félszáz speciál szakasz nem hagyott minket ellustulni. No de szépen sorjában. A rajt Martonvásár hangulatos terén történt, itt közel 2 órán át a helyiek is megcsodálhatták a rajtra várakozó közel félszáz autót. Az utolsó simítások, átpakolás, itiner színezése, matricázás, és a barátok ugratása máris elindult. Elsőnek a tavalyi győztes Pásztor Tamás, új navigátorral és a Renault 17 Gordinivel. A rajtszámok érkezési és kedvtelési sorrendben jöttek, mi a 3-asra csaptunk le, három-négy autónként ismerősök, Sándor Pista bá, Ördög Mixi, három Mini, a hazai NSU-zás doktorai, a végén pedig egy csapat német youngtimer következett. Martonvásárból északnak indultunk, fontos, hogy az egész útvonal igyekezte elkerülni az egyszámjegyű utakat, Alcsút után pl. a régi 1-es úton mentünk egészen a Vértes lábáig. Az első pihenőhely - letudva máris hat szakaszt - éppen befejezve a Tatabánya rugógyári szakaszt a márkushegyi bányaüzem parkolójában volt. Itt már komoly eszmecsere volt, ki-mit számolt el, mit nézett be, hogyan gondolta. Az eredményeket senki nem tudhatta, hiszen a mért szakaszok két titkos pontján kerültek ellenőrzésre a táv és az idő hányadosaként. Nyugatnak fordulva megint régi rali szakaszokra vitt az utunk, Bakonycsernye, Tés, Olaszfalu – ezek a nevek megdobogtatják a benzinvérűek szívét. Asifalva után irány délnek a 8-as felé, majd cikkcakkban fel Pápáig. Az első kieső az 1-es rajtszám birtokosa volt, Pásztorék autója hengerfejes lett – a Fair Play díjat mindenképpen odaajándékozhattuk a sárga 1500-as tulajdonosának, aki önzetlenül átadta az autóját, hogy folytathassák a versenyt! Az uzsonnaidőre a tüneményes Eszterházy kastélyba értünk, letudva 120 km-t és kilenc szakaszt, szusszantunk egyet; itt is sok nézőt vonzott a színes autókavalkád. A kávé, szendvics kombó után még hátravolt a második etapra 80 km, és hat mért szakasz, amelyből kettő is a legendás farkasgyepüi részen zajlott. Szinte láttuk magunk előtt a murvás szerpentinen zajló viadalt, még így lebetonozva is megmutatta magát, főleg hogy harmincas átlaggal mentünk közel 20 percet rajta. Az esti cél Döbröntén volt, ahol a Hotel Hasikban éjszakázott a mezőny egy része. A kiadós svédasztalos vacsora után a csapat szétszóródott; ki a helyi nevezetességekkel ismerkedett, ki pedig a pohár fenekével. A vasárnap is tüneményes napsütéssel indult, ezúttal nyugat felé elhagyva Pápát, majd a Balaton felé folytattuk utunkat. Itt már csak, mint megfigyelő vettem részt (Iván párja, Edit ült a navigátori székbe), azaz néztem, hogy a haverok miért fordulnak rossz irányba. Szívszorító volt Halimba után Sándor István és Faluvégi Péter kigyulladt Skodáját látni (tavaly ezzel az autóval abszolváltuk a Balaton Classic-ot), a mezőny pedig ezalatt Vigántpetenden, szintén egy lezárt úton viaskodott. Hátra volt még Tihany, majd a célbafutás Veszprém főterén. Hát leírni is sok, nemhogy megszervezni, lebonyolítani – és hibátlanul végigcsinálni! Több nézelődő is odajött, hogy „mi is ebben a nehéz? Beütöd a GPS-be és mész”. Persze így is lehet, valakinek a mindennapokban is kihívás – de a papír alapú itinert követve, és számolva papírra az érkezési időket, a stoppert nyomkodva, főleg egy harminc év feletti autóval, aminek az órája biztosan csal, mérföldben mér vagy pulzál 40-55 között (a miénk így tett) elég fárasztó, de felettébb jó móka! Eredmények a volanrali.hu oldalon elérhetőek.