Klasszikus ralipályákon a Volán Historic

2016.05.25.
2016-ban második alkalommal került megrendezésre a Retro Mobil lelkes csapata által a Volán Rallye Historic hagyományőrző veteránautós túra. A rendezvény célja, hogy a résztvevők lehetőséget kaphassanak veterán járműveik technikai, valamint saját vezetéstechnikai és mentális felkészültségük felmérésére. Nem a többi résztvevő legyőzése a cél, hanem a saját felkészültségük megállapítása egy független, rali szakemberek által összeállított  teljesítménynorma alapján. Az indulókat a segédberendezések (időmérés, térkép, GPS) típusa, és formája szerint több kategóriába sorolták. Szigorúan nem a gyorsaság, vagy a minél magasabb csúcssebesség elérése a cél. A táv mintegy 400 kilométer, a starthelyszín Martonvásár, a mezőny a Bakony és a Balaton-felvidék tájain halad keresztül. A teljes távon a legmagasabb átlagsebesség maximum 50 km/óra. A tavalyi évben két másik autós rendezvénnyel egybeesett, így csak pár órát tudtam eltölteni rajta, de a résztvevő barátaim elmondása szerint flottul zajlott minden az „elsőbálozás” ellenére. Az idei évben már „más lett a menyasszony fekvése” – már tavasszal jelezte több közeli barátom, hogy a Volán Ralin bizony indulni kéne, ők fognak, vagy jöjjek valamivel, vagy foglaljam el a jobb 1-et, azaz a navigátori ülést. Igent kellett mondanom, hiszen ez egyúttal egy korszak kezdetét is jelentette a magyar autósportban, ugyanis a magyar autósport szövetség, az MNASZ is a rendezvény melléállt, sőt nyitó futama is volt a hazai FIA Regularity Historic kupának. Hosszú lenne ecsetelni, mit is jelent ez a Kovács Péter és Sándor Pista által fémjelzett kezdeményezés, a lényeg, hogy nehezített átlagsebesség tartás a cél, anno a rali innen indult ki a huszadik század elején, és a Monte-Carlo, Rajd Polski Historic is ezen szabályrendszer alapján folyik. Eljött tehát a hétvége, ahol a mezőny kuriózumaként egy japán autóval álltunk rajthoz Iván barátommal, akivel a 2000-es évek közepén az összes autós rendezvény állandó látogatói voltunk. Régen találkoztunk hosszabb időre, kinek a munka, kinek az egészsége miatt, így gondoltuk, nem fogunk unatkozni. Az unalom ellen a szervezők tettek, hiszen a profi itiner és a közel félszáz speciál szakasz nem hagyott minket ellustulni. No de szépen sorjában. A rajt Martonvásár hangulatos terén történt, itt közel 2 órán át a helyiek is megcsodálhatták a rajtra várakozó közel félszáz autót. Az utolsó simítások, átpakolás, itiner színezése, matricázás, és a barátok ugratása máris elindult. Elsőnek a tavalyi győztes Pásztor Tamás, új navigátorral és a Renault 17 Gordinivel. A rajtszámok érkezési és kedvtelési sorrendben jöttek, mi a 3-asra csaptunk le, három-négy autónként ismerősök, Sándor Pista bá, Ördög Mixi, három Mini, a hazai NSU-zás doktorai, a végén pedig egy csapat német youngtimer következett. Martonvásárból északnak indultunk, fontos, hogy az egész útvonal igyekezte elkerülni az egyszámjegyű utakat, Alcsút után pl. a régi 1-es úton mentünk egészen a Vértes lábáig. Az első pihenőhely - letudva máris hat szakaszt - éppen befejezve a Tatabánya rugógyári szakaszt a márkushegyi bányaüzem parkolójában volt. Itt már komoly eszmecsere volt, ki-mit számolt el, mit nézett be, hogyan gondolta. Az eredményeket senki nem tudhatta, hiszen a mért szakaszok két titkos pontján kerültek ellenőrzésre a táv és az idő hányadosaként. Nyugatnak fordulva megint régi rali szakaszokra vitt az utunk, Bakonycsernye, Tés, Olaszfalu – ezek a nevek megdobogtatják a benzinvérűek szívét. Asifalva után irány délnek a 8-as felé, majd cikkcakkban fel Pápáig. Az első kieső az 1-es rajtszám birtokosa volt, Pásztorék autója hengerfejes lett – a Fair Play díjat mindenképpen odaajándékozhattuk a sárga 1500-as tulajdonosának, aki önzetlenül átadta az autóját, hogy folytathassák a versenyt! Az uzsonnaidőre a tüneményes Eszterházy kastélyba értünk, letudva 120 km-t és kilenc szakaszt, szusszantunk egyet; itt is sok nézőt vonzott a színes autókavalkád. A kávé, szendvics kombó után még hátravolt a második etapra 80 km, és hat mért szakasz, amelyből kettő is a legendás farkasgyepüi részen zajlott. Szinte láttuk magunk előtt a murvás szerpentinen zajló viadalt, még így lebetonozva is megmutatta magát, főleg hogy harmincas átlaggal mentünk közel 20 percet rajta. Az esti cél Döbröntén volt, ahol a Hotel Hasikban éjszakázott a mezőny egy része. A kiadós svédasztalos vacsora után a csapat szétszóródott; ki a helyi nevezetességekkel ismerkedett, ki pedig a pohár fenekével. A vasárnap is tüneményes napsütéssel indult, ezúttal nyugat felé elhagyva Pápát, majd a Balaton felé folytattuk utunkat. Itt már csak, mint megfigyelő vettem részt (Iván párja, Edit ült a navigátori székbe), azaz néztem, hogy a haverok miért fordulnak rossz irányba. Szívszorító volt Halimba után Sándor István és Faluvégi Péter kigyulladt Skodáját látni (tavaly ezzel az autóval abszolváltuk a Balaton Classic-ot), a mezőny pedig ezalatt Vigántpetenden, szintén egy lezárt úton viaskodott. Hátra volt még Tihany, majd a célbafutás Veszprém főterén. Hát leírni is sok, nemhogy megszervezni, lebonyolítani – és hibátlanul végigcsinálni! Több nézelődő is odajött, hogy „mi is ebben a nehéz? Beütöd a GPS-be és mész”. Persze így is lehet, valakinek a mindennapokban is kihívás – de a papír alapú itinert követve, és számolva papírra az érkezési időket, a stoppert nyomkodva, főleg egy harminc év feletti autóval, aminek az órája biztosan csal, mérföldben mér vagy pulzál 40-55 között (a miénk így tett) elég fárasztó, de felettébb jó móka! Eredmények a volanrali.hu oldalon elérhetőek.

Volán Rallye Historic 2016

2016.05.25.
Galéria képek: 

Már kommunikál a többi autóval az Audi önvezető A7-ese

2016.05.25.
Az Audi folyamatosan fejleszti önállóan közlekedő kísérleti autóit. Jack – ez az Audi A7 piloted driving concept belső beceneve – közlekedése most még természetesebben hat, ami például a veszélyes helyeken való közlekedés során is megmutatkozik. Jack például enyhén megnövelt oldaltávolságot tartva előzi meg a tehergépkocsikat, a sávváltásra pedig az irányjelzés mellett a sávelválasztó útburkolati jelek megközelítésével utal – pontosan úgy, ahogyan az emberi vezető jelezné szándékát környezete felé. Különösen jól érzékelhető Jack együttműködő karaktere, ha például más járművek kívánnak épp besorolni az autópálya forgalmába. A kísérleti autó ekkor a választott menetprofil függvényében dönt arról, hogy a pillanatnyi menethelyzet gyorsítással vagy fékezéssel oldható meg mindenki számára optimálisan. További fejlesztés, hogy kívánságra a navigációs rendszer az automatikus vezetéssel megtehető lehető legnagyobb távolság jellemezte útvonalat is kiszámítja. Az automatizált vezetés „szuperagya” a vezetői segédrendszerek központi szabályozóegysége, röviden zFAS, amely a legkorszerűbb, nagyteljesítményű processzorokkal értékeli ki valós időben az érzékelők jeleit a környezet ideális matematikai modelljének felállítása szolgálatában. Ez a lehető legpontosabban képezi le a pillanatnyi közlekedési helyzetet, a zFAS így időben kalkulálhatja ki a megfelelő manővert – mintegy „a jövőbe pillantva”. Az automatizált vezetést nagyobb biztonság és a közlekedési infrastruktúra hatékonyabb kihasználása, a vezető számára pedig színvonalasabb kényelem jellemzi. Az Audi már eddig is több rendszert fejlesztett ki jól bevált technikáiból a támogatott vezetéshez, a közlekedési torlódásokban segítő, immár sorozatgyártású berendezése jelenleg az Audi A4 és az Audi Q7 kínálatában is megtalálható. Az Audi újra és újra látványos akciókkal mutatja be az automatizált vezetés terén elért eredményeit. Az Amerikai Egyesült Államokban például egy vezető nélküli Audi TTS rajzolta fel a márka négy karikáját egy sósivatagba, illetve teljesítette ugyancsak pilóta nélkül a Sziklás-hegységbeli Pikes Peak legendás hegyiversenyének távját, Hockenheim pályáján pedig egy szintén vezető nélküli Audi RS 7 Sportback körözött 2014 őszén, mégpedig mindvégig a fizika határain autózva. Azóta a közutakon is bemutatta az Audi az automatizált vezetés következő fejlesztési szintjét, például az Amerikai Egyesült Államok autópályáin valós közlekedési körülmények között, a Nyugati-partról indulva egészen Las Vegasig. A jövő az internetes hálózatoké, ami az automatizált vezetésre is érvényes. Az autók és a környezeti infrastruktúra a jövőben mind intenzívebb kommunikációt folytat egymással. Ennek fontos feltételei azok a közös információs interfészek, amelyek révén még jobban kiaknázhatók az automatizált vezetés kínálta lehetőségek az autópályákon. A németországi A9 autópálya a Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztérium által digitális tesztterületté nyilvánított szakasza ideális feltételeket kínál a jövőbeni funkciók és koncepciók a Bajor Állam, az autóipar és az IT-szektor szakembereivel közösen folytatott kiértékeléséhez, illetve továbbfejlesztéséhez. A négykarikás márka itt újabb alkalommal vizsgálhatja a Car-to-X kommunikáció műszaki lehetőségeit, valós közlekedési körülmények között és valós idejű adatátvitellel. A változtatható tartalmú közlekedési táblák információi például a jövőben digitális úton immár közvetlenül az autóba továbbíthatók, így támogatva a forgalom zavartalan áramlását. Az Audi partnereivel közösen a jövőbeni 5G kommunikációs szabványnak megfelelő komponenseket is fejleszt, illetve tesztel. A fejlett Car-to-X kommunikáció – ideiglenesen engedélyezett használata esetén – akár a leállósáv késedelem nélküli igénybevételét is lehetővé teszi az automatizált vezetésű autók számára. Egy lépéssel tovább halad az ugyanazon az úton közlekedő járművek közötti Car-to-Car kommunikáció, amellyel a veszélyes helyek és baleseti helyszínek valós időben jelenthetők. Az automatizált vezetéssel közlekedő gépkocsik sebessége ennek megfelelően mindenkor automatikusan a potenciális veszélyhez igazodik. Az autópályán működő automatizált vezetés számára különösen nagy jelentőségű a helyi infrastruktúra, az autó beépített érzékelőin túl ugyanis a környezet megfelelő jelei segítségével biztosítható a kellően előrelátó vezetés. Az Audi - az A9 autópálya tesztszakaszán dolgozó - partnerei például speciális anyagú és belső kialakítású útjelző oszlopokat tesztelnek, amelyeket az autók radarszenzorai nagyobb távolságból is érzékelhetnek. A résztvevők emellett különleges közlekedési táblákat is vizsgálnak ezen a szakaszon, pozíciójuk nagypontosságú meghatározását téve lehetővé a kísérleti járműveknek a forgalmi sávok között. A legtöbb ügyfél számára azonban az autópálya-lehajtó és a városok közötti szakaszon adódó közlekedési helyzetek komplexitása is egyre növekszik. Ez az úgynevezett „First Mile” áll az Audi kutatása középpontjában egy további, az Ingolstadt-Süd autópálya-kijárat környéki tesztszakaszon. Ingolstadt városával közösen 2017-től különleges konstrukciós – például különböző útpadka-kivitelek – és technikai megoldásokat – mint speciális érzékelők – tesztelnek e csomópontban. Az Audi automatizált vezetésű kísérleti járműveit már az új infrastruktúra tervezési szakaszába is be kívánják vonni. A kísérleti üzem 2018-ban indulhat.

CNG-járművekkel idő előtt teljesíthető lenne az uniós célkitűzés

2016.05.25.
Az Európában közlekedő autók CO2-kibocsátása 2005 és 2013 között átlagosan 162 gramm/kilométerről 127 grammra csökkent, ami 22 százalékos változásnak felel meg. Ez az eredmény leginkább a nagyobb mértékű üzemanyag-hatékonyságnak köszönhető, valamint annak, hogy az utóbbi években jelentős elmozdulás történt a benzin használatától a dízel irányába. „A dízel az elkövetkező években egyre kevésbé lesz vonzó megoldás a légszennyezésre vonatkozó szabályozások szigorodása miatt, illetve olyan intézkedéseknek köszönhetően, mint például a dízellel hajtott járművek kitiltása a városközpontokból” – hívta fel a figyelmet az MGKKE elnöke. Alternatív üzemanyagok az áruszállításban is A sűrített földgázzal (CNG) hajtott autók már most megfelelnek a 2020-ra kitűzött, átlagosan 95 gramm/kilométer CO2-kibocsátási előírásnak. A kamionokkal kapcsolatban ugyanakkor az Európai Unió jelenleg is azon dolgozik, hogyan lehetne mérni azok szén-dioxid kibocsátását. Az EU célul tűzte ki egy, a nehézgépjárművekre vonatkozó üzemanyag-hatékonysági standard kidolgozását, mert túlnyomó részük még mindig dízelmotorral rendelkezik. „A távolsági áruszállítást végző teherautók számára a földgáz jelenti az egyetlen lehetséges alternatívát, melyet az is alátámaszt, hogy 2017-ig a PAN-LNG Projekt keretében jelentős fejlődés megy végbe a hazai töltőinfrastruktúra terén” – tette hozzá Domanovszky Henrik. Korszerűsödő technológia Egy 2030-as iparági előrejelzés szerint a CNG-vel hajtott autók 30 százalékkal kevesebb CO2-t fognak kibocsátani a dízelautókhoz képest, ami a benzinnel összehasonlítva még nagyobb léptékű csökkenést jelenthet. Jelentős mérséklés érhető továbbá el azáltal is, hogy egyre nagyobb mértékben keverik majd a sűrített földgázt a bio-metánnal, valamint a szintetikus földgázzal. Emellett a földgáz-üzemű motorok hatékonysága legalább 10-15 százalékkal növelhető 2030-ra. „A tisztább és fenntarthatóbb közlekedés irányába való elmozdulás csak akkor sikerülhet, ha a szabályozói, valamint gyártói szereplők egy irányba mozdulnak el annak érdekében, hogy a környezetbarát hajtással szerelt járművek versenyképesek legyenek” – figyelmeztetett az MGKKE elnöke. Az MGKKE, mint az európai uniós forrásokból megvalósuló PAN-LNG Projekt egyik fő kidolgozója nap, mint nap azon dolgozik, hogy felgyorsítsa a gázüzemű járművek terjedését, így elősegítve az emberi tevékenység által a környezetre gyakorolt káros hatások mérséklését. A CNG és LNG üzemű járművek nélkül nem valósítható meg hatékonyan az üvegázhatást okozó károsanyag-kibocsátás csökkentése a közlekedés terén. Néhány tény a földgáz-alapú autókról: A földgáz kevesebb karbont tartalmaz, mint a hagyományos, hidrokarbon alapú üzemanyagok, ezért sokkal kevesebb CO2-kibocsátás érhető el üzemanyagként való használata során A földgáz elégetése több mint 90%-kal csökkenti a részecske-kibocsátást (PM) és a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátást az új nehézgépjárművekre (Euro V) és könnyű járművekre (Euro  VI) vonatkozó rendkívül szigorú kibocsátási standardokhoz képest, ezért ideális a használata „városi üzemanyagként” A földgáz alapú motorok kisebb mértékben bocsátanak ki egyéb, káros és rákkeltő hatású szennyező anyagokat, mint például a nem-metán szénhidrogének (NMHC), illetve azon belül is az olyan aromás szénhidrogént, mint a benzol. A földgáz-üzemű motorok közel 50%-kal csendesebbek, mint a dízellel hajtott autók A földgázzal hajtott motorok teljes potenciálja még mindig nem került teljes mértékben kiaknázásra. Az optimalizált földgáz motorok (közvetlen befecskendezést és magasabb kompressziós rátát alkalmazva) legalább annyira hatékonnyá válhatnak, mint a dízelmotorok, mindemellett még jelentősebbé válik a CO2 megtakarítási rátájuk. A CNG-s autók már 13,000 km után elérik a megtérülési pontot (km/év), a feltölthető hibridek 47,000 kilométeréhez vagy az elektromos autók több mint 100,000 kilométeréhez képest (Kölni Egyetem, 2014) A sűrített földgáz (CNG) és a cseppfolyós földgáz (LNG) autók specifikus technológiája rendkívül előrehaladott szinten áll, egyszerű (3-utas katalizátort alkalmaz), és nem igényel további költséges vegyi kezelést (nehéz rendszerek beépítésével), és már most képes megfelelni az európai és nemzetközi kibocsátási határértékeknek, még valós vezetési körülmények (RDE) között is. A jövőbeni fejlesztések közé tartozhat a földgáz-üzemű motorok hibridizációja is.  

A Mitsubishi tartalékol a fogyasztási ügy költségeire

2016.05.25.
A Mitsubishi Motors Corp. 19,1 milliárd jen (173 millió dollár) céltartalékot különített el a márciussal zárult pénzügyi év eredményének terhére az üzemanyag-fogyasztási botrány várható költségeinek fedezeteként. A Mitsubishi közleménye szerint a tétel magában foglalja a botrányban érintett négy miniautó-modell tulajdonosainak kártalanítására szánt összeget is.  A Mitsubishi Motors április 27-ei eredménybeszámolójában 89,09 milliárd jen csoport szintű nettó nyereséget jelentett a 2015/16-os pénzügyi évre. A céltartalék beszámításával a Mitsubishi tavalyi nyeresége 72,58 milliárd jenre módosult, ami az előző évhez képest 38,6 százalékos csökkenés.
Címkék: 

Egymillió forintra nőtt a mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési támogatása

2016.05.25.
Az államtitkárság annak apropóján küldött közleményt, hogy szerdán átadták a négy éve elindított program keretében a 2500. autót. A tájékoztatás szerint 2012. január 1-jétől 2016. április végéig 1617-en vásároltak új, míg 943-an használt gépkocsit. A rendelet szerint öt évnél nem idősebb használt autóra az úgynevezett szerzési támogatási összeg a vételár 60 százaléka lehet, legfeljebb 600 ezer forint. Új autóra a támogatás áprilistól 900 ezerről 1 millióra emelkedett, és a költségvetési tervezet szerint jövőre 841 millió forint lesz a keretösszeg. A program célja a társadalmi integráció elősegítése, hogy az érintettek mindennapi életvitele, munkába járása könnyebbé váljon.  A szerzési támogatást fogyatékos emberek vagy hozzátartozóik igényelhetik hétévente, a jogosultságot - szakvélemény alapján - a kormányhivatal állapítja meg. Ilyen támogatást kérhetnek mozgássérült embereken kívül látási, hallási, értelmi fogyatékos emberek, továbbá autisták hozzátartozói is. 

Használtautó-import: idén akár 150 ezer fölé is nőhet a behozatal

2016.05.25.
2016 első harmadában közel 45 ezer használt autó özönlött be az országba, 24 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az előző évek tapasztalatai szerint - az év végére bekövetkező további élénkülést is figyelembe véve - a Használtautó.hu szakértői jó esélyt látnak arra, hogy változatlan piaci környezet mellett év végéig nem kevesebb mint 150 ezer használt autó érkezik majd. Az import járművek több mint 60 százaléka továbbra is legalább tízéves, miközben a behozott autók összetételében a presztízsmárkák súlya évről évre lassan csökken. „Úgy tűnik, az idei évben is töretlenül folytatódik a használtautó-import bővülése: míg tavaly április végéig 36 100 használt személyautót importáltak Magyarországra, ez az érték idén már 44 700 felett jár. Áprilisban első ízben fordult elő, hogy egyetlen hónapban több mint 12 ezer használt autót regisztráltak az országban” – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Továbbra sem fiatalodik a használtautó-import állománya: az idén behozott járműveknek 61,5 százaléka legalább tízéves. Ez az az életkor, amely mellett nagyobb kategóriákra is megvan a hazai fizetőképes kereslet. Ám ennek a ténynek számos negatív hatása van: mivel a kínált autó előéletének sokkal nehezebb utánajárni, az új tulajdonosnak számos esetben komoly pótlólagos kiadással kell szembesülnie az utólag felfedezett műszaki problémák miatt. Míg az idehaza futó legtöbb autónak a futásteljesítményéről már legalább két nyilvántartott adata is egyszerűen lekérhető a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) 2012 januárjától vezetett adatbázisából, ez a külföldön vásárolt autók esetében nem valósítható meg. Ez a helyzet pedig szinte tálcán kínálja a lehetőséget a kilométeróra-tekerésére – akár külföldi, akár egyes hazai eladók számára. A számokból egyértelműen látszik, hogy a használtautó-import egyre szélesebb vásárlói réteget érint: idén a Magyarországon az elsőként forgalmit kapó személyautóknak immár több mint kétharmada lesz külföldről származó használt jármű (ez az arány 2012-ben még 50 százalék volt). A szélesebb vásárlói kör megjelenése az igények változékonyságát is növeli. Ha összehasonlítjuk a két éve behozott állomány összetételét az idén év elején importált járművekével, észrevehetjük, hogy a presztízsmárkákat jelentő Audi-BMW-Mercedes hármas immár csak 21,2 százalékát teszi ki a behozatalnak, szemben a 2014-es 25,1 százalékkal. Általánosságban is csökken a koncentráció a márkák tekintetében: az első nyolc leggyakoribb autómárka két éve még a teljes sokaság 68 százalékát adta, most ez az érték már csupán 64 százalék. A fenti igényeltolódásnak is köszönhető, hogy miközben a BMW a sorrendben két év alatt a másodikról a negyedik helyre csúszott, addig például a Mazda a 11-dikről a 7. helyre tudott felkapaszkodni. Kilátások az idei évre A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy a használtautó-import folyamatos felfutását egyelőre a gyengülő forintárfolyam sem tudta megtörni. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben év közben a szabályozói környezet sem változik, év végére akár a 150 ezret is meghaladhatja a használt személyautók behozatalának volumene.

Rekord exportbevétele lehet az idén a lengyel autóiparnak

2016.05.25.
A Fiat Tychy-ben gyártja az 500-ast A lengyel autóipar az elkövetkező néhány hónapban első alkalommal lépheti át a havi kétmilliárd eurós exportbevételi küszöböt - idézi a PAP hírügynökség a hírportál jelentését. A teljes éves exportbevétel pedig elérheti a 22 milliárd eurós rekordszintet.  A lengyel autóipar exportbevétele 2015-ben 20,5 milliárd euró volt. Az idei első két hónapban pedig 3,7 milliárd euró exportbevételre tett szert az ágazat.
Címkék: 

Tizenegy könnyű sérült egy fehérvári buszbalesetben

2016.05.25.
Horváth Diána, a főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a baleset a Budai út és a Királysor kereszteződésének közelében történt. Az ütközés következtében a buszon utazók sérültek meg, többségükben gyerekek. Valamennyi sérültet kórházba vitték. A Budai úton a négy sávból jelenleg csak kettő használható. Farkas-Bozsik Gábor a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, hogy a buszon 41-en utaztak. A sérültek között nyolc gyerek van. A másik két járműben senki sem sérült meg. A KNYKK közleménye szerint a Gyúró felől közlekedő menetrend szerinti járat sávváltást követően ütközött egy előtte hirtelen lassító furgonnal. A fékezés ellenére az autóbusz vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet. Megjegyezték, hogy a kilencéves Ikarus E94-es jármű a legutóbb múlt pénteken esett át teljes műszaki átvizsgáláson. Az autóbusz vezetője tapasztalt dolgozója a szolgáltató alvállalkozójaként teljesítő Viszló Trans cégnek, 32 éve vezet.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója