Birkanyájat gázolt a Tulipán IC Nyírteleknél

2016.05.26.
Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a mozdony megsérült, ezért egy másiknak kell a vonatot továbbítania Nyíregyházára. A gázoló Tulipán IC csak a helyszínelés után haladhat tovább, az egyvágányú pályán Nyírtelek és Északi kitérő állomás között vonatpótló buszok közlekednek. A Tulipán InterCity kör IC vonat, ezért Nyíregyházáról egy másik vonatszerelvényt biztosít a MÁV-START a Debrecen-Szolnokon át Budapest-Nyugati pályaudvarra utazóknak.   A MÁV vonatinformációs térképe szerint a gázoló vonat este 8 órakor 90 perces késéssel vesztegelt, de egyéb szerelvényt még nem érintett a pályazár.
Címkék: 

Bosch: Magyarország az automatizált vezetés fellegvára

2016.05.26.
Szerző: Bíró Csongor, jarmuipar.hu Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2014-hez képest 16 százalékkal, 959 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon elért forgalom 23 százalékkal nőtt, összesen 246 milliárd forintra - írja laptársunk, a www.jarmuipar.hu Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője    -  Az árbevétel további növekedésére számítunk idén is. 2016 első negyedévében a Bosch Magyarországon kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el – nyilatkozta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője a vállalat éves budapesti sajtótájékoztatóján.    Torma Krisztina gazdasági igazgató lapunknak elmondta, hogy a Bosch 2015-ben összesen 64 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre. Ismertette, hogy a hatvani gépjármű-elektronikai gyárban új termelési technológiákkal, valamint elektromos vezérlőegység és szenzor gyártósorokkal bővült a termelés, mely termékek több más előnye mellett fokozzák a közlekedés biztonságát és a vezetés kényelmét. A hatvani gyár megerősíti pozícióját a jövőben, melyben feladatát az erőátviteli rendszerek villamosítása és az önvezető járművek jelentik. A vállalat miskolci autóipari gyára is hozzájárult a mobilitási megoldások üzleti szektor magyarországi növekedéséhez. A gyár számos magas hozzáadott értékű és költséghatékony gyártósorral egészítette ki a jelenlegi gyártási tevékenységét, amelyeken többek között eBike hajtómotorokat és vezetéstámogató rendszereket gyártanak. Torma Krisztina gazdasági igazgató   Javier González Pareja a 2015-ös év sikerei és fontos mérföldkövei között kiemelte, hogy tavaly 87 milliomodik gépjármű-elektronikai termék, a 8,7 millió kéziszerszám készült el, átadtákj a megrendelőknek a 75 milliomodik kéziszerszámot, a 20 milliomodik ablaktörlőmotort. Emlékeztetett, hogy tavaly volt tízéves a budapesti fejlesztési központ és 25 éves a Bosch Rexroth Kft. Hangsúlyozta, hogy a Bosch ismét egyike volt azon vállalatoknak, amelyek a legnagyobb létszámbővítést hajtották végre Magyarországon. Az előző éves létszámadattal összehasonlítva a vállalat 1700 új munkahelyet hozott létre az országban, így a cégcsoport munkavállalóinak száma (2016. január 1-i adatok alapján) mintegy 12 200 fő. A 2015-ös létszámbővülésben a diplomához kötött munkahelyek aránya meghaladja a 40 százalékot, az összlétszám tekintetében megközelíti a 30 százalékot. A kutatás-fejlesztés területén közel 1750 magyarországi munkavállaló dolgozik. A létszámnövekedés 2016-ban is folytatódik: a Bosch további több száz szakember felvételét tervezi - erősítette meg a csoport hazai első embere.    Magyarország fontos részét képezi a Bosch globális K+F hálózatának. 2015-ben a vállalat 37 milliárd forintot, vagyis az előző évinél 23 százalékkal többet fordított az országban kutatás-fejlesztésre. A két miskolci fejlesztési egység mellett Magyarországon működik a Bosch-csoport második legnagyobb európai mobilitási megoldások fejlesztési komplexuma, a Budapesti Fejlesztési Központ. A tízéves évfordulóját ünneplő budapesti létesítmény új, központi épületét tavaly adták át. Az ott dolgozó 1500 mérnök fontos szerepet játszik a szakmai tudástranszfer alakításában és az ipari megatrendek formálásában is.    A Bosch-csoport a kutatás és fejlesztés mellett folyamatosan nagy hangsúlyt fektet a hazai szakember- és mérnökképzés támogatására is. A hatvani autóelektronikai gyár területén tavaly megnyitott, évente 56 diákot fogadó tréningközpont az autóelektronikai képzés egyik központjává emeli a gyárat. 2015 szeptembere óta a vállalat már felsőfokú duális képzést is kínál a hatvani gyárban: ebben a programban a gödöllői Szent István Egyetem hét gépészmérnök hallgatója és a Budapesti Gazdasági Egyetem hat logisztikai menedzser hallgatója vesz részt. Ugyancsak Hatvanban és a Bosch támogatásával indult el Magyarországon elsőként a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, melyben a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködve nemzetközi gazdálkodás felsőoktatási szakképzés, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel pedig villamosmérnöki egyetemi alapképzés indul azzal a céllal, hogy a cég támogassa a továbbtanulni kívánó dolgozóit és nem utolsó sorban elejét vegye a munkaerőpiacon tapasztalható mérnökhiánynak.   A 2014-ben a Miskolci Egyetem és a magyarországi Lean Enterprise Institute együttműködésének részeként, a Bosch miskolci mobilitási megoldások gyárának irányítása mellett elindult felsőfokú lean menedzsment képzés keretében tavaly ősszel már a második évfolyam kezdte meg tanulmányait.   Az Automotive Steering teljes felvásárlását és a BSH Hausgerate teljes felvásárlását sorolta a 2015-ös év legfontosabb stratégiai döntései közé Pareja. A Bosch-csoport a 2015-ös rekordévet követően idén is növekedéssel számol. A technológiák és szolgáltatások szállítója világszerte 3-5 százalékos árfolyamhatások nélküli árbevétel-emelkedésre számít 2016-ban, Magyarországon az éves várható növekedés ennél jóval nagyobb, 5-10 százalékos.    A hálózatba kapcsolhatóság terén a vállalat fókuszában a 3s áll: szenzorok, szoftverek és szolgáltatások. A vállalat egyre több hálózatba kapcsolt szolgáltatást használ, hogy hardver üzletágában is erős alapokra építhessen. Ennek során a Bosch nemcsak technológiai sokféleségéből, hanem széles körű iparági és felhasználói tapasztalataiból is előnyhöz jut. Az újonnan létrehozott Bosch Global Service Solutions részleg, a nemrégiben megalapított Bosch IoT Cloud, valamint a 2016 elején útnak indított Bosch Smart Home System mind-mind hozzájárul ehhez a stratégiához. A Bosch-csoport bevételeinek 59 százalékát adja az autóipari üzletág (41,7 milliárd eurós bevétel, 12 százalékkal több).    A sajtóeseményen köszöntötték az 1500. mérnök kollégát (BFK), Pallang Ottó mechanikai részprojektvezetőt.           http://jarmuipar.hu/2016/05/jose-gonzalez-pareja-magyarorszag-az-automatizalt-vezetes-fellegvara/

Elodázhatatlan a jármű-modernizációs program végrehajtása a Közlekedési Munkástanácsok szerint

2016.05.26.
A húsz évnél idősebb autóbuszok számának emelkedése magában hordozza a szolgáltatási színvonal zuhanását és a balesetveszélyes közlekedést is - írták. A szakszervezet szerint a járműpark állaga és a gépkocsivezetői elvándorlása között is összefüggés van, hiszen a sofőrök sem szívesen vállalkoznak egy-egy balesetveszélyesebb autóbusz vezetésére.  A KMSZ üdvözli a magyar buszgyártás újraélesztését. A szövetség már korábban is azon a véleményen volt, hogy a Volán-portfólió is hozzájárulhatna a magyar buszgyártók helyzetbe hozatalához. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy hiába a magánszolgáltatókhoz képest nagyobb szaktudás, nagyobb tapasztalat, a jelenlegi járműparkkal egy külföldi szolgáltatókkal is számoló pályázaton még startvonalhoz sem állhatnak a Közlekedési Központok. Ráadásul a szövetség úgy véli, hogy a Közlekedési Központok versenyképességét a járműpark állapota mellett az is csökkenti, hogy a társaságok egyre inkább kivonulnak vagy kiszorulnak a szerződéses közlekedési szolgáltatások (munkásszállítás, különjáratok) piacáról.   (MTI)
Címkék: 

Szörnyethalt négy fiatal férfi egy BMW kabrióban

2016.05.26.
Egy Renault Clio próbálta megelőzni a BMW-t a 482-es úton a hajnali órán. A két jármű érintőlegesen súrolta egymást. A nagy sebesség miatt a Clio megpördült és felborult, a BMW pedig áttért a szembe jövő sávba, ahol egy teherautó maga alá gyűrte. A Bild fotója az összetört BMW-ről. A kabrióban utazó öt ember közül négy a helyszínen szörnyethalt, a legfiatalabb 18 éves, a legidősebb 43 éves volt. A Clioban utazó két ember is súlyos sérüléseket szenvedett. Könnyebben sérült a vétlen teherautó 46 éves női sofőrje. Szörnyű kép tárult elénk a baleset helyszínén – fogalmazott a Bild című lapnak a rendőrség szóvivője. Az érintett útszakasz több órán át zárva volt.  

NFM: javítani kell a kötött pályás és a kerékpáros közlekedés feltételeit

2016.05.26.
 Tasó László a XV. Európai mobilitási hét nyitó konferenciáján elmondta: az eseményhez kapcsolódó rendezvények üzenete, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a gyaloglásban, a kerékpározásban, a közösségi közlekedés, különösen a kötött pályás közlekedés használatában rejlő lehetőségekre. Ezek a közlekedési módok ugyanis kisebb mértékben terhelik a környezetet.  Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország a kezdetektől, 2002 óta részt vesz az esemény programjaiban, az idei mobilitási hetet szeptember 16-22. között rendezik. Az eseménysorozat rendezvényeihez Magyarországon tavaly 182 település csatlakozott,az idén a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a résztvevő települések száma meghaladja a 200-at. Tasó László kifejtette: a közlekedés feltételeit úgy kell kialakítani az országban, hogy a helyváltoztatás az emberek számára biztonságos és komfortos legyen. A közlekedési rendszerek fejlesztését ennek a szem előtt tarásával kell elvégezni.  Elmondta, hogy a kerékpárutak fejlesztése során további építkezésekre lehet számítani egyebek közt a Balaton körül, a Fertő tó környékén és Kelet-Magyarországon.  Kitért arra is, hogy Magyarország a személygépkocsi közlekedésben vezető erő lehet az elekromobilitás világában, ez lehet a fejlesztések egyik fontos iránya. Emellett a gépkocsigyártás területén további olyan fejlesztéseket is ösztönözi kívánnak, amelyek csökkentik a környezeti terhelést.   (MTI)

Megújul 77 kilométernyi útszakasz Békés megyében

2016.05.26.
Dankó Béla Békés megyei útügyi biztos elmondta: a kormány országos program keretében 69 milliárd forintot szán fő- és mellékutak felújítására, ebből Békés megye 2,5 milliárd forintos keretösszeget kap, amiből négy, összesen 17 kilométernyi útszakasz újul meg.     Két szakasz a 44-es számú főutat érinti, összesen 7,6 kilométer hosszan, Kondoros, illetve Szarvas térségében. Körösladánynál 1,6 kilométer hosszan a 47-es főúton javítják ki az útburkolatot. Emellett megújul az Okány-Vésztő mellékútvonal is - fejtette ki.     Dankó Béla elmondta: a programra szükség van, ugyanis "Békés megye útjainak jelentős része nagyon rossz állapotban van". Az e-útdíj bevezetése óta egyharmadával nőtt a forgalom a 44-es úton, ami hozzájárult az útburkolat további romlásához - tette hozzá.     Szavai szerint, ha elkészül az M44-es gyorsforgalmi út, az csökkenti a 44-es főút terhelését.     Vantara Gyula megyei fejlesztési biztos kifejtette: 2017-ben további útfelújítási programok indulnak Békésben. A Területfejlesztési Operatív Programból (TOP) 3,6 milliárd forintot 13 útszakasz, összesen 27 kilométernyi út megújítására fordítanak.     A jövő évi megyei útfejlesztési programban pedig 20 szakasz, összesen 33 kilométer út megújítása szerepel 4,3 milliárd forintból.     Vantara Gyula az MTI kérdésére válaszolva közölte: a 2017-es megyei útfejlesztési programot május végén véglegesítik, így némileg még módosulhat, reményei szerint bővül a lista.     Virág Mihály, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója elmondta: a Dankó Béla képviselő által említett négy szakaszon megtörtént a munkaterület-átadás, Kondoroson a tényleges munkálatok is megindultak. A közbeszerzésen kiválasztott Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. a kivitelezést legkésőbb november 8-ig fejezi be.   (MTI)

Misanoban folytatódik a FIA Kamion Európa-bajnokság

2016.05.26.
A kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta, Kiss Norbert nemrégiben a Tankpool24 Mercedes csapatához igazolt, így komoly és új kihívásokkal vágott neki a 2016-os szezonnak. Május elején a bajnokság első versenyhétvégéjének a Red Bull Ring adott otthont, ahol a csapat régi kamionjával is értékes pontokat szerzett Norbi, a csapat tavalyi eredményeihez képest már hatalmas előre lépéssel, stabilan az első nyolcban autózott. A legjobb rajthelye egy 5. helyezés volt, míg a versenyeken a szombati napon egy 8., vasárnap két 6. helyet zsebelt be, amely várakozásokon felüli eredmény volt mindenki számára. Norbi és új csapata nagy reményekkel érkezik a hétvégén az olaszországi Misanoba, ahol várhatóan már az új építésű kamionjával versenyezhet, ezzel nagyobb esély nyílik a top 5-be kerüléshez. Ez a versenyhétvége is a csapattal való összeszokásról, valamint az új kamion teszteléséről és fejlesztéséről szól majd. „Az új kamion biztosan nagy előre lépés lesz, de a motor technikában még a régi fejlesztést fogjuk használni. Az idei szezon legnagyobb kihívása a motorfejlesztés lesz. Sajnos ez az amihez a legtöbb idő kell és keményen fogunk dolgozni ezen a szezon folyamán. ’’- mondta Kiss Norbert. „Közel áll a szívemhez a versenyhelyszín, mert itt szereztem az első időmérő győzelmemet. Remélem, itt is találkozunk majd magyar szurkolókkal és mint az elmúlt években ismét tudok számukra örömet okozni.’’ "Folytatjuk tovább a munkát a Tankpool24 csapattal, mivel a cél továbbra is a fejlődés és hamarosan egy dobogós hely megszerzése. Mindent megteszek azért, hogy a magyar futamon, a Hungaroringen (augusztus 27-28.) küzdeni tudjunk dobogós helyekért és futamgyőzelmekért. Számomra ez a verseny jelenti majd a legtöbbet, mivel itthon hazai pályán, hazai közönség előtt versenyzek és az egész versenyévadban ez a legfontosabb hétvége." 

Iránymutató innovációkkal frissíti nyáron a BMW

2016.05.26.
A sorozatgyártású BMW modellbe szerelt eddigi legerősebb dízelmotor világpremierjével és a három BMW iPerformance modell piaci debütálásával 2016 nyarán minden korábbinál sokszínűbbé válik a vadonatúj BMW 7-es sorozat lenyűgöző modellpalettája. A BMW 1-es és 2-es sorozatai mindeközben a BMW Group legkorszerűbb motorcsaládjának újabb benzines erőforrásaival gazdagodnak, a BMW M Performance portfólió legkeményebb kompakt kvartettjét pedig a bajor gyártó egy minden korábbinál erősebb soros hathengeres benzinmotorral küldi a legendás BMW 1-es M Coupé nyomába: érkeznek a 340 lóerős BMW M140i, BMW M240i Coupé és BMW M240i Cabrio modellek. És akárcsak a BMW 7-es sorozatának plug-in hibrid hajtásláncú képviselőit, úgy a BMW iPerformance paletta további három modelljét is azonnal felismerhető karosszéria-jegyek teszik kivételes egyéniségekké. 2016 júliusától ráadásul újabb modellsorozatokban lépnek életbe a BMW olyan jövőbe mutató utastéri innovációi, mint a vezeték nélküli okostelefon-töltés és internet-hozzáférés, továbbá a BMW 1-es, 3-as és 4-es sorozataiban, valamint a BMW 2-es Coupé és a BMW 2-es Cabrio modellekben az opcionálisan elérhető Professional navigációs rendszer iDrive vezérlőegysége ezentúl vadonatúj, csempe-elrendezésű menürendszerrel emeli új szintre a bajor gyártó ügyfeleinek utazási kényelmét.

A pihenőidő csökkentése miatt sztrájkolnak a belga vasutasok

2016.05.26.
A vasúti dolgozókat foglalkoztató HR-Rail bejelentését követően a dolgozók mindkét szakszervezete rendkívüli ülésén szerda éjjel úgy döntött, hogy csütörtök reggeltől tiltakozó akciót hirdet a pihenőnapokat érintő bejelentés ellen. A sztrájk az ország déli, vallóniai részét szinte teljesen megbénította, amíg az északi, flandriai régióban helyenként biztosított a vonatközlekedés. A vasúttársaság arról tájékoztatott, hogy Brüsszel és Leuven, valamint az ország keleten fekvő városai felé közlekedő vonatok 60 százaléka, a Gent és a nyugati országrész települései között közlekedő szerelvények 50 százaléka, az északi tartományok felé közlekedő vonatok 70 százaléka jár. A munkabeszüntetés több nemzetközi vonalat is érint. Többek között fennakadásokra lehet számítani Brüsszelből Amszterdamba, Kölnbe és a Párizsba közlekedő vonalakon.   (MTI)

Életbe lép a furcsa szabály - Alonso szerint 18 karikára is szükség lehet

2016.05.26.
Hónapok óta halogatják a bevezetését, most Monacóban mégis sor kerül rá: az FIA ettől a hétvégétől kezdve már valóban tiltja a sisakvédő fóliák pályán vagy boxutcában történő eldobálását. A szigorítást eredetileg Ausztráliában vezették volna be, aztán a résztvevők kétségei miatt Spanyolországra, majd Monacóra halasztották. A szövetség azért érzi szükségét a fóliadobálás tiltásának, mert az elhullajtott szemét veszélyt jelenthet az autókra – például fékhűtésekbe ragadhat. Peter Bürger, a japán Arai sisakmárka szakértője a Speedweeknek még Spanyolország előtt elárulta, az új szabály bevezetését azért halogatták, hogy a gyártóknak legyen idejük alternatív megoldásokat találni ki a sisakrostély tisztán tartására. Csakhogy a végső megoldásra nem találtak rá. „Az első négy versenyen nem sok fóliát dobáltak el, de tapasztalatból tudjuk, hogy vannak pályák, ahol ezek nélkül lehetetlen versenyezni: például Montrealban, Hockenheimben, Spában vagy Monzában. Mérlegeltük egy motokrosszból ismert technológia alkalmazását, amelynél egyfajta filmfóliát két kis orsó segítségével mozgatnak a sisak szélén. Ezt egy fotocellával lehet kombinálni, ami ha a versenyző jelt ad a kezével, működésbe hozza a rendszert. Teszteltük ezt a szélcsatornában, és kiderült, hogy a menetszél miatt ez nem működik az F1-ben, ráadásul aerodinamikai szempontból sem előnyös” – magyarázta a szakember, kiemelve, Monacóig sem fognak megoldást találni. Szükség lehet a 18-as karikára… Mindezek után nem marad más, mint a hagyományos technika – és a gyűjtögetés. Fernando Alonso szerint megoldható a probléma – még ha macerásan is… „Mondjuk ki, ez egy furcsa szabály, mert soha korábban nem volt ilyesmi. De nem probléma, hogy a fóliát a pilótafülkén belül tartsuk, szóval rendben lesz” – nyilatkozta a spanyol szerdán Monacóban. „Van pár megoldásunk, amit csütörtökön kipróbálunk. Már teszteltünk párat, aztán holnap megtaláljuk a megfelelő gyűjtőhelyet. Egyik-másikról nem beszélhetek, mert valószínűleg 18-as karikára lenne szükség hozzá… De úgy vélem, a boxutcában kell majd csinálnunk. A kiállásoknál tíz másodpercig 60 km/órával megyünk, ez tökéletes helyzet az efféle feladatokra.” Jenson Button nem titkolja, nem örül az új szabálynak. „Ez most már végleges, szóval nem dobálhatjuk ki őket az autóból. Más megoldást kell találnunk. Több ötlet is van, az autón belül kell rögzítenünk a fóliákat bizonyos helyeken. Nem könnyű, különösen nem úgy, hogy húsz éven át eldobáltuk a fóliákat, és most hirtelen nem szabad. Még ha tudod is, hogy nem szabad eldobni, a kezed a letépés után a levegőben van, és próbálod majd visszatuszkolni a kocsiba, hogy rögzítsd valahova. És az sem egyszerű, hogy ezt Monacóban kell először csinálnunk” – nyilatkozta 2009 bajnoka. „Persze két szempontból is lehet nézni ezt. Egyfelől ez egy őrült szabályozás, másfelől viszont Fernando tavaly kétszer is azért esett ki az elmúlt években, mert fólia ragadt a fékhűtésébe, és a fék túlmelegedett. Senki sem szereti közülünk ezt a szabályt, de a HANS-nál is ez volt a helyzet. Egy versenyző sem szerette, mert nem volt kényelmes, aztán pár futam után már el is felejtettük, kibékültünk vele, és most már ragaszkodunk hozzá.” Nagy kérdés persze, mi lesz akkor, ha valaki – véletlenül, feledékenységből vagy akár szándékosan – mégis elhajítja sisakfóliáját a pályán. Az FIA és a versenyzők egyelőre nem állapodtak meg arról, ebben az esetben jár-e majd büntetés, és ha igen, milyen jellegű. „Még nem döntöttünk erről. Érdeklődtünk az FIA-nál, mi lesz a büntetés, de még folyik róla a vita” – erősítette meg Alonso. (telesport.hu, motorsport)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója