Szakszervezet: aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál

2016.02.25.
A szakszervezeti vezető elmondta: a megállapodás lényege, hogy az új bértarifarendszer kidolgozásáig minden dolgozó mozgóbérként egységesen 8 ezer forint béremelést kap januárig visszamenőleg. Az új tarifarendszer elkészültével pedig részben differenciáltan fizetik tovább a bérnövekményt, de ez egyeseknél több, de kevesebb is lehet az addig kapott 8 ezer forintnál.      Forrás: BKV Emellett a BKV Zrt.-vel megállapodtak abban is, hogy a tavalyi 140 ezer forintos évi cafeteriát 164 ezer forintra emelik, ez havi 2 ezer forint többletet jelent. Gulyás Attila közölte, ezek a lépések 1,6 milliárd forint plusz bérkiadással járnak. A kifizetés a BKV 2016-os üzleti tervének elfogadása után, az áprilisi utalásoknál jelentkezik, januárig visszamenőleg. A megállapodást a VTDSZSZ a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségével (BKSZSZ) együtt írta alá, a két szövetség a szakszervezeti tagok 80 százalékát képviseli. A bérmegállapodás aláírásáról a BKV Zrt. is közleményt adott ki csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint a megállapodás akkor hajtható végre, ha a  kiegészített üzleti tervet a Fővárosi Közgyűlés elfogadja, vagy a közgyűlés a bérmegállapodás számára külön határozatban forrást biztosít. Azt is írták, hogy a bértárgyalásokon a felek figyelembe vették a cég költségviselő képességét és kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a munkahelyek megőrzésének. Hozzátették azt is: a bérek megemelése nem vezethet a munkahelyek megszűnéséhez.

Megkezdték a mérnökhallgatók a felkészülést az idei Pneumobil versenyre

2016.02.25.
Kilenc éves hagyományra tekint vissza a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny, amelyet idén május 5-7-én rendez meg az AVENTICS Hungary Kft. Egerben. A sűrített levegővel hajtott járgányok futamának ezúttal is az Érsekkert ad otthont, s a nevezések alapján várhatóan 200-nál több mérnökhallgató érkezik a helyszínre, ugyanis ezúttal ötvenkét csapat nevezését fogadta el a szervező cég szakmai zsűrije. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal már a külföldi egységek dominálnak: harminc jármű projektterve érkezett hét ország (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Németország, Litvánia, Lettország), húsz egyeteméről. A hazai felsőoktatási intézményeket huszonkét csapat képviseli. Az idei verseny során előtérbe került a projektszemlélet, az egyetemistáknak ugyanis ebben a felfogásban kell menedzselniük a felkészülést, illetve a versenyzést. Az előkészületi szakaszban így több munka várt a jelentkezőkre: időtervet, költségvetést, komplett projekt leírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit a verseny második napján, személyesen is prezentálnak majd. A nevezés utáni első rostát a műszaki dokumentációk ellenőrzése jelentette, a tavaszi versenyen csak azok a járművek állhatnak majd rajtvonalhoz, akik e során - és majd a helyszíni szemlén is - megfeleltek a zsűri szigorú elvárásainak. A zsűrizést követően április elejéig az összes csapat megkapja a járművek építéséhez szükséges alkatrész csomagot, így az indulók nekiláthatnak a munkálatoknak.  A versenyen a csapatok két kategóriában (normál, szenior) és három számban mérhetik össze tudásukat: a hosszú távú futam során az a jármű nyer, aki a legnagyobb távolságot lesz képes egy palacktöltettel megtenni a kijelölt pályán. Az ügyességi futam három menetből áll, a továbbjutás kieséses alapon dől el. A gyorsulási szám után pedig az állhat a dobogó legfelső fokára, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt díjazza, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést. "Az elmúlt évek során jelentős fejlődés volt tapasztalható a járművek teljesítménye kapcsán, - akadt ugyanis olyan csapat, aki 50 kilométer/óránál is nagyobb sebességgel haladt -, így az idei kihívást az jelentette, hogy növeljük a pilóták biztonságát. Ennek tükrében módosítottunk a versenyszabályzaton, így a csapatoknak szigorúbb feltételeket kell betartaniuk a kocsik építése során" - mondta el Varga Mihály, a IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője. "Az új előírások szerint az autó formájú járgányoknál kötelezővé vált a bukókeret, a quad szerű gépeknél szigorítottuk az öltözéket, a csapatoknak új vész-stop körök beiktatását írtuk elő, emellett kétkörös fékrendszert kell a járgányokba építeni, illetve kiemelt szerepet kapott a kormányművek stabilitása" - tette hozzá. Varga Mihály azt is elmondta, hogy a gyakorlati programnak az élményen túl munkaerő piaci szempontból is komoly jelentősége van: a tapasztalatok alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az autóipari gyártó cégek. Éppen ezért iktatták be a prezentációs napot, ahol a verseny együttműködő partnerei személyes benyomást kaphatnak az indulókról.  

Olcsóbb lesz a becsültnél az M0-ás déli szektorának zajárnyékolása

2016.02.25.
A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írta ki. Az M0-ás szóban forgó, mintegy 8,5 kilométeres szakaszán a teljes pályát betonburkolatra cserélik és elvégzik a kiegészítő munkákat is. A projekt több ütemből áll, a most értékelt tender adja az első ütemet.      A nyertesnek 19,2 kilométer hosszban el kell bontania a meglévő zajárnyékoló falat, majd újat építeni annak a helyébe. Része a feladatnak a 2 ezer köbméternyi padka építés valamint a 2300 méternyi biztonsági korlát telepítése. A felhívásra nyolc ajánlat érkezett. A nyertes társaságon kívül indult a tenderen a ZAJÉP Kft., a KÖZGÉP Zrt., közös ajánlattevőként a KÉSZ Építő Szerelő Zrt. valamint a DOBOZ- és ACÉLSZERKEZET Kft., az EuroAszfalt Kft., az A-Híd Zrt., a STRABAG Általános Építő Kft. és a Colas Út Zrt. is.
Címkék: 

Az ex-ferraris Domenicali veszi át a Lamborghini vezetését

2016.02.25.
Olasz kerül a német cég élére. Utódja a Ferrari egykori csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki született olasz, s ötven éves. 1991-ben került a Ferrarihoz, ahol 2002-bem nevezték ki a Forma1-es csapat igazgatójának, 2007-tól csapatfőnök egészen 2014-es távozásáig. Stephan Winkelmann a Quattro GmbH vezetője lett. A Lamboghinit 1963-ban Ferruccio Lamborghini traktorgyáros alapította. A hetvenes években több tulajdonosa is volt, felszámolás alá került, az Audi 1998-ban vásárolta fel.  Lamborghini Urus - SUV tanulmány, amely gyártásba kerülhet.
Címkék: 

Márciustól napi négyre növeli budapesti járatai számát a KLM

2016.02.25.
Az új járat 10.35-kor érkezik Budapestre és 11.20-kor indul vissza Amszterdam-Schipol repülőterére, az igazgató elmondása szerint ezzel jelentősen csökkentve az átszálló utasok csatlakozási idejét. Példaként említette, hogy Pekingbe 6,5 órával csökken a várakozási idő.     Fotó: airfrance.com Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója az eseményen azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a KLM az Air France-szal együtt 1,5 millió utast szállított a budapesti útvonalon. Hozzátette, a nyári menetrendben 44 légitársaság közel száz célállomásra repül majd Budapestről. A negyedik napi járat beiktatásával a légitársaság naponta 260 székkel bővíti a kínálatot. A negyedik járat egyelőre a nyári menetrendben szerepel, ebben az időszakban a két légitársasági partner, az Air France és a KLM napi nyolc járatot üzemeltet Budapestről Párizsba, illetve Amszterdamba. Az Air France-KLM múlt héten tette közzé 2015-ös pénzügyi jelentését, a csoporton belül az Air France 1,2 milliárdról 1,5 milliárd euróra, a KLM 722-ről 911 millióra javította üzemi eredményét. MTI
Címkék: 

Debrecen: egy év alatt 29 baleset kijelölt gyalogos-átkelőhelyen

2016.02.25.
Debrecenben az elmúlt egy évben 29 esetben történt baleset a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amely 10,3%-kal több mint előző évben. A 29 balesetből sajnálatos módon 2 halálos kimenetelű volt, míg 11 súlyos, 16 pedig könnyű sérüléssel végződött. A rendőrök 2016. február 23-án a Debrecen, Csapó utcai gyalogos-átkelőhelyeken tartottak fokozott ellenőrzést. A balesetet okozó gyalogosoknál a leggyakoribb probléma a hirtelen úttestre lépés, amikor úgy kezdi meg az úttesten történő átkelést, hogy előtte a kellő körültekintést elmulasztja. Szintén nagy veszélyt rejt magában az álló jármű, illetve egyéb tereptárgyak (bokor, fa, épületek) takarásából történő úttestre lépés. Ilyen esetekben a gyalogos felé közlekedő járművezető nem, vagy nehezen tudja elkerülni a balesetet. A balesetek jellemzően az esős, ködös, párás időben következnek be, amikor nedvesek, csúszósak az utak és romlanak a látási viszonyok. Fotók: police.hu A mindennapi közlekedésünk során gyakran előfordul, hogy a gyalogosok egy része, nem veszi igénybe az útburkolati jellel és közúti jelzőtáblával jelzett kijelölt gyalogos-átkelőhelyet az úton való áthaladásuk során, hanem annak közelében, a jóval veszélyesebb útszakaszon, szabálytalanul kelnek át. Fontos megemlíteni, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely önmagában nem garantálja a balesetmentességet, természetesen itt is a kellő körültekintéssel, óvatossággal kell közlekednie a gyalogosoknak. Fontos, hogy a járművezetők is mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket! Minden esetben várjuk meg, amíg a gyalogos fellép az úttestről a járdára, és soha ne próbáljunk meg mögötte elhaladni vagy kényszeríteni őt a gyorsabb áthaladásra. A gyalogos balesetek megelőzésére és visszaszorítására a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az elkövetkezendő időszakban is.

A kijevi kormány engedélyezte az orosz kamionok áthaladását Ukrajnán

2016.02.25.
Az infrastrukturális minisztérium javaslatára elfogadott határozat csütörtökön nulla órakor lép hatályba. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy Moszkva visszavonta az ukrán kamionokkal szemben hozott intézkedését, ezért Kijev válaszlépésként szintén szavatolja az orosz jelzésű teherszállító járművek szabad áthaladását Ukrajnán.      Forrás: kamionhírek.hu A két ország közötti "kamionháború" azzal kezdődött, hogy ukrán civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokkal akadályozták meg az orosz jelzésű teherszállítók áthaladását az ország területén. Az akció Kárpátalján kezdődött két hete, majd további kilenc megyében csatlakoztak aktivisták a megmozduláshoz. Az orosz kormány válaszul február 14-én megtiltotta az ukrán kamionok tranzitját Oroszország területén át. Másnap Kijevben született kormányhatározat, amely - legitimálva a civil kezdeményezést - hivatalosan megtiltotta az orosz teherszállítók áthaladását Ukrajnán. Kijev ugyanakkor már akkor jelezte, hogy a tranzittilalmat átmeneti rendelkezésként hozta addig, amíg a két ország nem rendezi a helyzetet. MTI

Péntektől tavaszt írnak a balatoni kompok

2016.02.25.
Forrás: balatonihajozas.hu A komp Szántód felől 7-18 óra között, míg Tihany irányából 7.30-18.30 között közlekedik óránként. A járatokat szükség esetén sűrítik. A menetidő 10 perc. MTI

A rijádi metró első osztályán arany színűek lesznek az ülések

2016.02.25.
Az első osztályon kizárólag férfiak utazhatnak, kivételes esetben az uralkodó család hölgy tagjai is használhatják a First Class-ot. A másodosztály a Family Class nevet viseli, hölgyek férjük vagy férfi családtagjaik kíséretében vehetik igénybe, illetve a gyermekek is ezt használhatják. A szerelvény legvége az egyedül utazó férfiaké, az alacsony társadalmi szinten levőké, a proletároké, mondhatnánk Marx kifejezésével élve. A Firs Class ülései arany színt kapnak, a gyártásnak pedig a Siemens Wien-Simmeringben levő gyárában kerül sor. Ebben az üzemben készülnek a metrókocsik. Fotó: Siemens A munka értéke 1,5 milliárd euró. A Siemens 74 kocsi legyártására kapott megrendelést. Vajon vezethetnek-e nők metrót egy olyan országban, ahol az autóvezetés alól is el vannak tiltva? Teszi fel a kérdést az orf.at, válaszában pedig kifejti, a Siemens teljesen önműködő szerelvényeket gyárt, amelyek teljesen automatizáltak. A Bécsben szerelt kocsik Németországban kerülnek, itt végzik el a teszteket. Az első szerelvények pedig 2017 végétől állnak forgalomba Rijádban, ahol egy amerikai cég, a Bechtel építi a metrót. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója