Ma és holnap ingyen parkolhatunk a belvárosban

2018.01.25.
Tavaly január végén tetőzött Budapesten légszennyezettsége – amelyhez jelentős mértékben hozzájárult a belvárosi forgalomban termelt fölösleges üzemanyag-kibocsájtás. Ennek apropóján indít díjmentes parkolási akciót a Parkl, a nemrég indult ingyenes alkalmazás, amely megkönnyíti a belvárosi parkolást. A fejlesztők kutatása alapján ugyanis Budapest belvárosában az aktív autós forgalom közel 30 százaléka keres parkolóhelyet, az app használatával viszont napi szinten akár órákat is spórolhatnak az autósok a parkolással töltött idejükből. „Már évek óta ezekben a hónapokban a legrosszabb a légszennyezés a belvárosban, tavaly január végén volt a csúcs. Bár nem kizárólag ebből adódik, de a kipufogógáz sokat ront a helyzeten – mi ezt szeretnénk lecsökkenteni azzal, hogy minimalizáljuk a parkolóhely kereséssel és a parkolással töltött fölösleges időt és kibocsájtást.” – mondta el Somogyi Zsolt, a Parkl társalapítója. A február közepéig tartó akcióban, a két ingyenes nap után a Parkl húsz belvárosi parkolóhelyszínén lehet majd rekord olcsón, 250 Ft-os áron parkolni. Az alkalmazást az indulás óta már több mint tíz ezren töltötték le, és folyamatosan bővül a csatlakozó irodaházak, szállodák és parkolóházak listája is. 

Halálos balesettel indul a reggel

2018.01.25.
Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy Hegyeshalom felé közlekedő autó átszakította a szalagkorlátot, majd nekiütközött a Budapest felé vezető oldalon egy trélernek. Az ütközés erejétől a sofőr kiesett az autóból és a tréler mögött haladó másik személyautó elé esett, amely elütötte.  A balesetben az elsődleges információk szerint a korlátot átszakító autó vezetője életét vesztette, ketten megsérültek.  Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárta és a forgalmat a 119. kilométerszelvénynél a 82-es főútra terelte. A balesetben érintett tréleren az egyik autó a pályatest Hegyeshalom felé vezető oldalára is átlóg, ezen a szakaszon a belső sávot szintén lezárták. A balesethez Győrből érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. (mti)

A változás szalonja és íze

2018.01.24.
Már korábban beszámoltunk arról, hogy az arab országban tavaly megengedték, hogy jogsit szerezzenek a nők. Most megnyílt az első autószalon is, ahol csak nők állnak az autót választó vevők rendelkezésére, ők válaszolnak a pénzügyi kérdésekre is. A szélsőségesen konzervatív muszlim királyságban szeptemberben törölték el a nők autóvezetési tilalmát, ami ellen a jogvédők több mint három éve küzdöttek már. Idén júniustól először vezethetnek a szaúd-arábiai nők autót, motorkerékpárt és teherautót is. Addigra mindennek készen kell állnia a közlekedés több millió új résztvevője számára. Ghada al-Ali azt mondja: mindig szerette az autókat, és mindig is szeretett volna vezetni. És most venni is fog egy autót, de szeretné, ha az árak nem lennének magasak ebben a szalonban. A szaúd-arábiai megélhetési költségek ugyanis nagyon megnőttek miután a kormány áfával növelte a gáz árát januártól. A nőknek szóló autószalon leginkább az olcsó fenntartású autókra specializálódott. A nők autóvezetési joga Mohammad bin Szalman koronaherceg Vision 2030 elnevezésű modernizációs programjának a része. A héten közölték, hogy a királyság női lakói már futballmeccsre is járhatnak, márciustól a mozik is megnyitják előttük a kapuikat. A nőket azonban még mindig sok szabály korlátozza, tanulásukhoz vagy az utazásukhoz például egy férfi családtagjuk - apa, férj vagy fivér - engedélyére van szükségük. Ezt és a változást használt ki a Coca-Cola is. Az arab országokban vetített reklámfilmjében azt mutatja meg, hogyan segít az amerikai üdítő ereje a vezetéstanulásban.

Traktorbaleset Balástyán

2018.01.24.
A police.hu arról írt: a sofőr 2018. január 24-én 16 óra 20 perckor elvesztette uralmát a járműve felett, majd felborult Balástya külterületén, az 5-ös számú főút szeméttelep felé vezető mellékútján. A férfi a helyszínen meghalt. A rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta.

Életmentő autót tervezett a Toyota volt főmérnöke

2018.01.24.
2011 tavaszán óriási pusztítást végzett a Japán partjaira törő szökőár. A Toyota Auto Body egykori főmérnöke, Curumaki Hideo számára személyes okok miatt is emlékezetes a természeti katasztrófa: amint a híradóban nézte a víztömeg által elsodort autókat, eszébe jutott idős, nehezen mozgó édesanyja, és az, vajon mi történne vele egy hasonló helyzetben. Arra a következtetésre jutott, hogy egy süllyedésbiztos autó, amely ráadásul haladni is képes a vízben, hasonló helyzetben sokak számára lehetne a túlélés kulcsa. És mivel munkahelyén, a Toyota Motor Corporation karosszériafejlesztő leányvállalatánál éppen egy egyszemélyes elektromos törpeautó kifejlesztésén dolgoztak, nemcsak az indíttatás, hanem a szaktudás is rendelkezésére állt, hogy megvalósítsa élete újonnan nyert értelmét. Curumaki Hideo minimális tőkével megalapította a Fomm Corporationt, és 2012-ben megkezdte a fejlesztéseket. Egy évvel később kész volt a prototípus, amelyet a Toyotánál megszerzett tudását, valamint cége támogatását a projekthez felhasználva, teljes egészében egyedül, kézzel épített meg. Már ez elég kiforrott volt ahhoz, hogy felkeltse a tokiói egyetem kutatóinak érdeklődését: a következő három évben együtt dolgoztak az optimális vízi meghajtás kifejlesztésén. Végül arra jutottak, hogy turbina formájú küllőkkel szerelt keréktárcsákat alkalmaznak, amelyek természetes forgásuk során hátrafelé lökik ki a vizet – a megoldás előnye, hogy vízen is a szárazföldön használatos kormányművel irányítható az autó. 2016-tól egy thaiföldi autóalkatrész-gyártó és ingatlanértékesítő vállalkozás vette szárnyai alá a Toyota egykori mérnökét. Mostanra a negyedik prototípusnál járnak, és terveik szerint az év végén megkezdődhet a sorozatgyártás az alternatív hajtású járműveket jelenleg rendkívül magas támogatásban részesítő Thaiföldön, később pedig már meglévő partnerein keresztül Japánban is. Az elektromos meghajtású, ezért tiszta üzemű jármű négyszemélyes lesz, vezetéséhez pedál helyett gázkart szerelt be a tervező, mert így jobban tudott gazdálkodni a hellyel. Az akkumulátorok feltöltése hat órát vesz igénybe, ám vészhelyzet esetén könnyen és gyorsan cserélni is lehet azokat, így ha menni kell, azonnal indulhatnak. Egy feltöltéssel mintegy 150 kilométert tud megtenni a jármű, legnagyobb sebessége 80 km/h körül van. Az alkotó reméli, hogy évente akár tízezer autót is gyárthatnak (és eladhatnak) Ázsiában, 2020-tól pedig a tőzsdére szeretne vonulni vállalkozásával. „Ha elkészül, első dolgom lesz leparkolni egyet a házunk előtt – biztos, ami biztos. Bízom benne, hogy mások is így gondolkodnak majd” – hangsúlyozta Hideo.

Hét év után újra lehet kabriója a Lexusnak

2018.01.24.
A cégvezetés már megadta a szabad jelzést, és talán már a szintén tervbe vett LC F sportmodell előtt színre léphet az LC Cabriolet is, írja belső forrásokra hivatkozva az Auto Express. Az egyik legnagyobb európai autós szakfolyóirat informátora szerint legfeljebb kettő, de inkább másfél éven belül megszülethet a kabrió, és ezzel régi hiányosságát pótolhatja a gyár. A Lexus SC keménytetős luxuskabrió 1991-ben jelent meg a márka kínálatában, és egészen 2010-ig forgalomban maradt. 2008-tól egyes piacokon elérhető volt az IS C kabrió, szintén lenyitható keménytetővel, de a középkategóriás modell egy ciklus után megszűnt, az utódjának szánt RC kabrió (amelynek a 2014-es LF-C2 tanulmányautóból kellett volna kifejlődnie) pedig soha nem készült el. Azóta persze sok minden változott, mindenekelőtt a Lexus és a Toyota filozófiája: Akio Toyoda cégelnök vezetése alatt prioritássá vált a sportos, érzelmekben gazdag autók fejlesztése, és egy luxuskabrió maradéktalanul megfelelne ezeknek a követelményeknek. „A luxusautók piacán szükség van kabriókra. Folyamatosan tanulmányozzuk a lehetőségeket, és műszakilag semmi akadálya nincs egy nyitott tetős modellnek” – nyilatkozta az újságnak Szava Josihiro, a Lexus International elnöke. Ha megvalósul az LC kabrió, várhatóan ugyanazt a kétféle hajtásláncot kapja meg, amelyek közül a kupé vásárlói is választhatnak: a 3.5 literes V6-ossal szerelt LC 500h hibrid és az 5.0 literes V8-as erőforrással kínált LC 500 egyaránt kiválónak ígérkezik a luxuskabriózáshoz. Az igazi csemege persze az volna, ha a régóta várt LC F sportmodell több mint 600 lóerős 4.0 V8 turbómotorja is utat találhatna a kabrió gépházába – de sem az LC F-ről, sem annak erőforrásáról nem közölt még hivatalos információkat a gyár.

Hullámvasúton a benzin ára

2018.01.24.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásokból szerdán az MTI. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365 forintra nő. Az üzemanyagok ára legutóbb épp ma reggel változott: a benzin ára 2 forintos csökkenéssel 363 forintra, a gázolaj ára 4 forintos csökkenéssel 371 forintra mérséklődött. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Enyhén visszaesett a Kia gyártása Szlovákiában

2018.01.24.
Az autómárka vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében, amely a Kia egyetlen európai gyára, 2017-ben 335 600 gépkocsi és csaknem, 540 ezer autómotor készült el. A gépkocsik gyártása mintegy 1 százalékkal mérséklődött, az autómotoroké pedig megközelítőleg 12 százalékkal esett vissza éves szinten – írta az MTI. A Szlovákiában készülő Kia gépkocsik közül tavaly a márka városi terepjárója (SUV), a Kia Sportage tette ki a gyártás legnagyobb hányadát, 64 százalékát, ez megegyezett az egy évvel korábbi aránnyal. A gyártás 29 százalékát a Kia Cee'd modell adta (egy évvel korábban 28 százalék), a fennmaradó 7 százalékot (egy évvel korábban 8 százalék) pedig a Kia Venga nevet viselő kis családi autói tették ki. Tavaly ismét Nagy-Britanniában értékesítették a Kia Motors Slovakiában készült gépkocsik legnagyobb hányadát, 17 százalékát. A Vágtapolcán gyártott gépkocsik második legjelentősebb piaca 2017-ben az egy évvel korábban még harmadik Oroszország volt, 13 százalékos részesedéssel. A harmadik legnagyobb felvevő piacnak tavaly Spanyolország bizonyult, ott talált gazdára a Szlovákiában gyártott Kiák 9 százaléka. A vállalat idei évre vonatkozó terveiről Dae-Sik Kim, a Kia Motors Slovakia elnöke azt mondta: tavaly 107 millió eurót fektettek be a gyártósorok fejlesztésébe, az idén több mint 200 millió eurót kitevő beruházásokat terveznek. A Kia Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első és jelenleg egyedüli európai gyártóüzeme Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg több mint 3800 alkalmazottat foglalkoztat, ezzel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában. A vágtapolcai gyárban 2006-ban indult be a sorozatgyártás, azóta a gyárban több mint 2,9 millió gépkocsi és több mint 4,4 millió autómotor készült el. A szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által a múlt héten közzétett nem végleges adatok szerint 2017-ben a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Citroën és a Kia összesített gépkocsi gyártása is enyhe csökkenést mutatott, 1 millió 25 ezerre esett vissza az egy évvel korábbi 1 millió 40 ezerről.

„Nekik nyolc”

2018.01.24.
A Ford továbbra is felszálló ágban van. A márka immáron nyolc éve domináns szereplője a hazai autókereskedelemnek. 2017-ben 15,5 százalékos növekedésével a honi piac 11,77 százalékát tudhatja magénak a személyautók és kishaszonjárművek gépjárművek szegmensében, ami szám szerint 16 033 autót jelent. A húzóágazatot a kishaszonjárművek jelentik, amin belül kiemelt szerepe volt a Ford Rangernek. A márka pick-upja 37 százalékos szegmensbeli részesedése önmagért beszél, így további kommentár nélkül is megállja a helyét az évértékelésben. A Mustang hatás kishazánkban is éreztette hatását, ami aztán jótékonyan visszaköszönt a statisztikában is. A sportkocsik mezőnyében 20,14 százalékos eredményével stabilan áll a dobogó legfelső fokán és az eladott mennyiségét tekintve európai mércével is dicséretes. Szamosi Viktor Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója összegzésében elmondta, hogy „A hazai sikereinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy a Ford nemcsak egy szegmensben nagyon jó. A gépjármű szegmensek talán legszélesebb spektrumát fedjük le, és szinte minden kategóriában az elsők között szerepelnek modelljeink. A Ford már nemcsak a hagyományosan erős a Transit-kategóriában kimagasló, de vezetjük a pick-upok és a sportautók eladási listáját is. Sőt, a 2018-as év új bevezetéseivel további szegmensekben is az első helyet célozzuk." Természetesen az adatok csillogása csak egy darabja a sikernek. A márka reputációját és minden nyolcadik vásárló bizalmát a jó ügyfélstratégia is segítette. Növekedett az értékesítési és márkaszervízhálózat is és ez a tendencia az elkövetkezendő időszakban is szerves része lesz az üzletpolitikának. Csak úgy, mint a Ford Credit finanszírozási konstrukció is, ami kiállta a válság zivataros időszakait is. Ezzel kapcsolatban örvendetes tényként és a bizalom jeleként aposztrofálták, hogy erősödött az a magánvásárlói réteg, akik igénybe vették a márka pénzügyi szolgáltatásait, melynek új elemként a tavaly bevezetett Ford Bérlet konstrukció is jól szerepelt. A Ford továbbra is jelentős figyelmet szentel a holdudvari tevékenységeknek, aminek részeként aktív szerepet vállal a szakember utánpótlás területén. A jelenleg is futó Ford Karrierprogramhoz 6 középiskola csatlakozott, de ez a szám a tervek szerint közel a duplájára is nőhet 2018-ban. A program célja, hogy egyfelől visszaállítsa az autószerelő szakma presztízsét, másfelől pedig, hogy biztosítsa a jólképzett és motivált utánpótlást. A társadalmi szerepvállalás egy másik lába ugyancsak a fiatal generációra fókuszál, melynek keretén belül honi márkaképviselet is csatlakozott a cég globális kampányához a Ford Driving Skills for Lifehoz. A program a friss jogosítványt szerzett fiatal sofőrök számára állított össze olyan vezetéstechnikai feladatokat, amiken keresztül nemcsak kipróbálhatják magukat a legváratlanabb vészhelyzetekben, hanem az instruktorok segítségével megfelelő válaszokat is kapnak ezek megoldására. 2018 a Mustang éve lesz Persze a legfontosabb kérdés, – pestiesen szólva – hogy mi van a zsákban 2018-ra. Nem maradunk meglepetések és újdonságok nélkül ebben az évben sem. Modellfrissítésen esik át szinte a teljes Ford haszonjármű paletta. Megérkezik Magyarországra a megújult Transit és Tourneo Custom, illetve az új Connect és Courrier teher-, és személyszállító változata is.  Tovább szélesedik a Fiesta paletta, jön crossover és ST változat Az idei év tartogat meglepetéseket Fiesta fronton is, jön a várva várt Fiesta crossover Active és a csúcsmodell Fiesta ST is. A Mustang is megújul, de legnagyobb durranás mégis csak a vadonatúj Focus debütálása lesz.          

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója