Csökkent az Airbus adózott nyeresége

2017.08.01.
A cég árbevétele a tavalyival megegyező szintű, 28,7 milliárd euró volt. A kiigazított üzemi eredmény azonban már 35 százalékos csökkenést mutat, a tavalyi 1,6 milliárd után az idén 1,1 milliárd eurót tett ki. A társaság jelentése szerint az adózott eredmény tizenöt százalékos csökkenéssel 1,5 milliárd euróra módosult, a listaáron számolt rendelésállomány értéke 8 százalékkal 980 milliárd euróra mérséklődött, a készpénzállomány pedig 29 százalékot esett. A kereskedelmi repülőgépek gyártásával foglalkozó részleg bár 3 százalékkal nagyobb, 21,7 milliárdos árbevételt ért el, az üzemi eredmény 25 százalékkal 954 millió euróra esett. Rosszabbul teljesített a helikopterek gyártásával és a hadiiparral foglalkozó részleg is, de egyelőre minden szegmens nyereségesen üzemel. Az Airbus elemzésében azt írta, hogy a piaci környezet továbbra is támogatja a gyártás felfuttatását, de ezt a hajtómű-beszállási problémák hátráltatják, így a következő fél évben a fő cél a hibaforrások megszüntetése.
Címkék: 

A PSA lezárta az Opel átvételét

2017.08.01.
Az Opel 1929 óta volt a General Motors (GM) tulajdonában, egy ideig a legnagyobb német autógyár rangját is viselhette. Az Opel azonban 1999 óta a brit Vauxhall testvérmárkával együtt nem tudott pozitív üzemi eredményt felmutatni. Az Opelt az új tulajdonos átszervezi. Carlos Tavares, a PSA vezérigazgatója azt szeretné, ha az átalakítást nem Párizsból vezényelnék, azt a meglévő német vezetői gárda hajtaná végre az Opel új vezérigazgatója, Michael Lohscheller vezényletével. Az átszervezési tervet száz napon belül ismerteti az új vezérigazgató. A PSA által kitűzött cél az, hogy az Opel 2020-ra két százalékos, 2026-ra pedig hat százalékos bevételarányos jövedelmezőségre tegyen szert. A PSA legutóbb 7,3 százalékos bevételarányos jövedelmezőséggel termelt. "Az Opel német, a Vauxhall pedig brit autógyár marad" - szögezte le Tavares. "A két márka pompásan kiegészíti Peugeot, Citroën és DS Automobiles francia márkáinkat." Az Európai Bizottság a PSA nézetét osztva nem támasztott versenyjogi kifogást az Opel akvizíciójával szemben. Az Opel integrálásával a PSA eladási számok alapján a második legnagyobb európai autóipari csoporttá lép elő 17 százalékos piaci részesedéssel. A csoport szakértői becslések szerint 2022-re évi mintegy ötmillió autót állít majd elő, tehát nagyjából feleakkora lesz, mint a világpiacot vezető Volkswagen, Toyota vagy a GM. Az együttműködés előnyeitől a PSA középtávon 1,7 milliárd eurós megtakarítást vár elsősorban a beszerzés, valamint a kutatás-fejlesztés terén. Az Opel és a PSA már 2012 óta folytatott gyártási és technológiai együttműködést, amelynek legfrissebb gyümölcse az Opel Crossland városi szabadidő autó. Ennek nagyobbik verziója a Grandland az ősz folyamán kerül a szalonokba. A PSA 2,2 milliárd eurót fizetett a GM európai üzletágáért. A GM pénzügyi igazgatója az Opel és a Vauxhall átvételének teljes költségét a nyugdíjalap-kötelezettségekkel együtt 5,5 milliárd dollárra (4,7 milliárd euró) tette. Az Opel és a Vauxhall 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat hét európai országban, a létszám felét Németországban.
Címkék: 

Tisztelt Olvasó, a születésnapos köszöni!

2017.08.01.
Négy év nem kerek, nem is jubileum, s nem is vissza, sokkal inkább előre szeretnénk tekinteni. Egy percre azonban megállunk, hogy a Tisztelt Olvasókat és Partnereinket köszöntsük és megköszönjük  bizalmukat. Gaál Tibor, Tboy rajzával köszöntünk minden kedves Olvasónkat és Partnerünket.  A cél négy év alatt semmit sem változott. Továbbra is arra törkszünk, hogy megbízható, korrekt, szenzációhajhászást nélkülöző hírekkel lássuk el Olvasóinkat. Cikkeinket nem csak újságírók írják, hanem professzorok, mérnökök, a szakma kíválóságai, akik a legbonyolultabb műszaki problémáról is képesek közérthetően, mégis szakszerűen írni. Minden kerek évfordulón elmondtuk, a negyediken is megismételjük, nem magunkat szeretnénk ünnepelni, sokkal inkább a születésnap csak ürügy arra, hogy megköszönjük Olvasóinknak azt, hogy nap mint nap felkeresik oldalunkat, Partnereinknek pedig azt, hogy támogatásuk révén folyamatosan friss hírekkel szolgáljunk a hazai és a nemzetközi autós világ életéből. Köszönjük, ha a bizalmukat a jövőben is élvezhetjük! Knezsik István elnök, Autós Nagykoalíció, felelős kiadó Koloszár Tamás főszerkesztő, www.autoszektor.hu  
Címkék: 

Continental: még nem ért véget a dízelmotorok kora

2017.08.01.
Az akkumulátortechnológia fejlettsége egyelőre nem teszi lehetővé, hogy az elektromos mobilitás belátható időn belül kiváltsa a dízelmotorokat - mondta. Véleménye szerint a belsőégésű motor még korántsem jutott túl az aranykorán, a belsőégésű motorok használatának lassú szám szerinti csökkenésére legfeljebb 2025-től lehet számítani. Rámutatott: a belsőégésű motorok szén-dioxid-kibocsátását egyebek között megújítható forrásból előállított szintetikus üzemanyagokkal is csökkenteni lehet. A Continental már folytat kísérleteket szén-dioxid-kibocsátás szempontjából semleges üzemanyagokkal, és arra jutott, hogy már 15 százalékos bekeveréssel is kilométerenként nyolc grammal lehet csökkenteni a dízel járművek szén-dioxid-kibocsátását. Már a meglévő technológiákkal is elő lehet állítani "tiszta" dízelmotorokat - állította a Continental vezérigazgatója. Ezekkel még az Euro-6 normás dízelmotorok nitrogén-oxid-kibocsátását is hatvan százalékkal, üzemanyag-fogyasztását pedig négy százalékkal lehet tovább csökkenteni. A Continental vezérigazgatója leszögezte, hogy folytatják a kísérleteket a szintetikus üzemanyagokkal annak érdekében, hogy segítségükkel "klímasemlegessé" lehessen tenni az átmenetet az elektromos mobilitás felé.

Csúnyán összetört az autó - egy halott Újlengyelnél

2017.08.01.
A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Újlengyel belterülete felé terelték. A kánikulában vezessenek nagyon óvatosan! Fotók: MTI, szüveg: police.hu  

16 százalékkal nőtt júliusban az új autók eladása

2017.08.01.
Az MGE szerint az adatok azt mutatják, hogy idén folytatódik az újautó-eladások növekedése, 2017-ben várhatóan több mint százezer új személygépkocsit helyeznek majd forgalomba. Emellett folytatódik a magán vásárlók visszatérése a piacra, arányuk már meghaladja a 30 százalékot. A közleményben kiemelték: a kishaszon jármű piacon az első hét havi 12,0 százalékos visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, amelyben a közben beszüntetett növekedési hitelprogram (nhp) hatása jelentős volt. A nagyhaszon járműveknél a visszaesés megfordult, 8,5 százalékos növekedést mutatnak az első héthavi adatok. A motorkerékpár piac továbbra is gyenge, a júliusi 28,8 százalékos növekedés ellenére, az első héthavi adatok 3,6 százalékos növekedést mutatnak. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás szezonalitása. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűek esetében, valamint javítani kellene még a robogókhoz szükséges "B" kategóriás jogosítvány megszerzésének a folyamatát - tették hozzá. A nehéz pótkocsik piaca mintegy 20 százalékkal nőtt tavaly és a bővülés idén is folytatódott. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak és új piaci szereplők megjelenésének köszönhető - áll az MGE közleményében. A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi típusok közül a legtöbbet Suzukiból adtak el az első hét hónapban, összesen 8163-at, Ford autókból 6386, Opelből 5673, Skodából 5564, Toyotából 4561 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Suzuki állt az élen, a második helyen azonban az Opel volt, míg a harmadik, illetve a negyedik helyet a Skoda, illetve a Ford szerezte meg.

Londonban is indul a kínai Mobike kerékpármegosztó szolgáltatás

2017.08.01.
A kínai kerékpármegosztó szolgáltatás rögzített dokkolók nélkül működik. A szolgáltatást a Mobike mobil alkalmazásának letöltésével és a kerékpáron lévő QR kód beolvasásával lehet igénybe venni. A kerékpárokat használat után a manuális rögzítő szerkezet lezárásával a kijelölt parkolókban kell hagyni. A fejlett technológiával ellátott kerékpárok GPS jeladóval rendelkeznek, közlekedési adataikat a Mobike alkalmazás a szolgáltatás minőségének javítására használja. A kínai Mobike, a világ legnagyobb kerékpármegosztó szolgáltatása pár hét alatt már több európai városban indította el szolgáltatását: Manchesterben kezdett júniusban, majd a múlt héten Olaszországban Firenzében és Milánóban jelent meg.
Címkék: 

TISPOL - közel kétezer teherkocsit és 200 buszt ellenőriztek

2017.08.01.
A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták. Az ellenőrzés kiterjedt az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is. Az egy hetes akcióban a rendőrök 1958 tehergépkocsit és 195 autóbuszt ellenőriztek, jogsértést 308 esetben állapítottak meg. Azonnali közlekedési korlátozást 1 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 45 esetben, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 54 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt  14 esetben kellett intézkedést lefolytatni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során 2 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 10 esetben a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 79 jármű esetében a vezető túllépte a megengedett legnagyobb sebességet. Az autóbuszok ellenőrzése során 2 esetben a jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt, míg a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 8 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.
Címkék: 

Inter Cars – Q-Service mobilitás garancia

2017.08.01.
„Itt a party, igen, itt a nyár…” énekelte az UFO együttes, de sem az eredeti Neoton slágerben, sem pedig a feldolgozásban nem esett szó arról, hogy nyaralás közben lerobbant volna a családi verda. Pedig előfordulhat, és talán nem is tud rosszabbkor megtörténni, mint a nyaralás alatt. Mit tehetünk, ha lerobbanunk Természetesen az a legjobb, ha ez meg sem történik. Ezért úgy tehetünk a legtöbbet, hogy autónkat rendszeresen megbízható szervizekbe hordjuk. Ha ezt mégsem tettük meg, akkor még mindig ott van a nyaralás előtti átvizsgálás, szükség esetén a hibák kijavítása. A kisördög azonban nem alszik és minden igyekezetünk ellenére előfordulhat, hogy ott állunk az út szélén, velünk az egész család és sajnos ilyenkor hamar fogy a türelem, pláne, hogy az árokszélén töltött idő a nyaralásunkból lop el értékes órákat. Egyszóval nincsen garantálva a mobilitásunk, hacsak nem rendelkezünk mobilitás garanciával! Készüljünk a szezonra! A Q-Service-ek idén is meghirdették a nyári szezonra szóló mobilitás garancia programjukat, amelynek keretében itthon és még hat régiós országban egészen szinte azonnali segítségre számíthatunk ilyen esetekben. Nem egészen háromezer forintért garantálhatjuk a nyaralás felhőtlenségét, már ami az autózás részét illeti. A Q-Service hálózat biztosítja, hogy a szerződéskötéskor megfelelő állapotban lévő autók meghibásodása esetén a nemzetközi Q-Service hálózat tagjai állnak a tulajdonos rendelkezésére. Már az átvizsgálás is megéri! A legközelebbi Q-Service pontba ellátogatva kérni kell a mobilitás garancia előtti átvizsgálást, ez gyakorlatilag ingyenes, illetve a garancia 2.985,- Ft-os díja tartalmazza a átnézés árát is. Ha ez a vizsgálat hibát talál az autón, a Q-Service partnerek azt ki tudják javítani, hiszen mobilitás garancia csak a hibátlan főegységekkel rendelkező járművekre köthető. Ezek a főegységek a fékrendszer, a motor, futómű, kormánymű, lengéscsillapító, akkumulátor, elektromos rendszer, üzemanyag rendszer, ablaktörlők, kerekek, klímaberendezés, illetve a járműműködéséhez elengedhetetlen folyadékok megfelelő mennyisége. Megér ennyit a nyugalom Aki túlesett az átvizsgáláson és autóját rendben találták, illetve a hibákat kijavították, az onnantól egészen szeptember végéig élvezheti a nyugodt autózást, és biztos lehet benne, hogy egy esetleges meghibásodás esetén is lesz kihez fordulni, sőt, a segítség a közelben lesz. Az átvizsgálás időpontjában regisztrált km-óra állástól 5.000 km megtételéig ugyanis a Q- Service segít, ha bármi történne a partnerországok területén. Tehát Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában (Erdélyben), Bulgáriában és a nyaralók kedvenc úticélján Horvátországban, illetve természetesen itthon is számíthatunk a gyors és szakszerű segítségre. 24 órás nemzetközi segélyszolgálat A Q-Service mobilitás garanciával rendelkező autósok a hét minden napján, éjjel-nappal hívhatják a 0036 1 345 1707 magyar nyelvű segélyvonalat, ahol a diszpécserek azonnal megkeresik a megoldást az elmondott problémára. Amennyiben a helyszínen megjavítható hiba áll fenn, akkor azt a helyszínre kiszálló szerelő díjmentesen javítja, ha pedig továbbra is mozgásképtelen az autó, akkor díjmentesen szállítják el azt a legközelebbi Q-Service partnerhez. Ha a javítás 24 óránál tovább tart, akkor ingyenes csereautó jár, amelynek díját az Inter Cars téríti meg legfeljebb 6 napig. Mégis hol kaphat több információt? Érdemes felkeresni az akcióról bővebb tájékoztatást nyújtó webcímet. Megtörtént Piri András a Q-Service projekt hazai vezetője érdekes esetről számolt be. 2015-ben egy cseh orvos autója Veszprémben meghibásodott. A probléma nem volt egetverő, csak a nagy hőségben nem akartak a tönkrement klímájú autóban megfőni, ezért az orvos azonnal a Q-Service-hez fordult. A doki rendelkezett autójára Mobilitás Garanciával. A Ford Galaxyban viszont ott utazott az egész család, összesen 7 személy. A csereautónak tehát minimum a hétszemélyes egyterű kategóriába kellett volna tartoznia, csakhogy ilyet égen-földön nem tudtak felhajtani, ráadásul ekkor zajlott hazai Forma 1-es futam, minden létező autót kiadtak már. A hibát még a meghibásodás napján, csütörtökön feltárták, a szükséges alkatrészek azonban csak a következő keddre érkeztek meg. A családnak egy kérése volt, hogy még aznap megkezdhessék siófoki nyaralásukat. A Q-Service partnerek egy Ford Kuga-t állítottak hadrendbe a cél érdekében, és a sofőr – igaz két körben – de leszállította a doktor családját Siófokra. Igen ám, de ettől még autó nélkül maradtak volna, amit a Q-Service sem nézhetett tétlenül. Igaz két napba telt, de kerítettek egy Renault Master kibuszt, úgyhogy a család gyakorlatilag tágasabb autóval furikázott a Balaton körül, mintha a sajátjukkal mentek volna. Az egész történetből az a legfontosabb, hogy a héttagú család nyaralása nem akadt meg, és a meghibásodás kijavítása a lehető legolcsóbban oldódott meg, mindezt 2.985 forint előrelátó elköltésével…

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója