Sok dolguk volt a balatoni vízirendőröknek

2017.07.31.
A Siófok-Sóstó előtti vízterületen, a parttól mintegy 1200 méterre 2017. július 30-án 13 órakor észlelték a balatonfüredi vízirendőrök, hogy két nő kér tőlük segítséget, akik gumimatraccal sodródtak a vízen. A bajbajutottak a hozzájuk siető rendőröknek elmondták, hogy önerőből nem tudtak partot érni, ezért az egyenruhások a szolgálati kisgéphajóba emelték és a közeli partra szállították őket – írta a police.hu. Szintén gumimatracról kért segítséget a vízirendőröktől 2017. július 30-án 13 óra 40 perckor az a nő és férfi, akik a siófoki Ezüstpart előtti vízterületen, a parttól körülbelül 1500 méterre az erős déli szél és a hullámzás miatt voltak képtelenek partra jutni. Az egyenruhások ezért a matraccal együtt a hajójukba emelték és a part-közelbe vitték a fürdőzőket. A Siófok-Sóstó előtti vízterületen, mintegy 1200 méterre a parttól a vízirendőrök 2017. július 30-án 13 óra 40 perckor siettek két sup deszkás személy segítségére, akik elmondták, hogy az erős déli szél miatt saját erejükből nem tudtak partra jutni. A rendőrök ezért őket is és deszkájukat a szolgálati kisgéphajóba emelték és partra szállították.

A Hyundai világszerte 2,2 millió autót adott el az első félévében

2017.07.31.
A Hyundai Motor Company ma Szöulban közzétette 2017 első félévi üzleti eredményét, melynek keretében 1,4 százalékos növekedésről számolt be az értékesítési eredményében. 2017 első félévében a Hyundai globális értékesítése 2,2 millió modellt tett ki a tavalyi év ugyanezen szakaszában elért 2,39 millió modellel szemben, a kínai piacon való mérsékelt szereplés mellett. Kína kivételével a vállalat globális értékesítése az első hat hónapban 1,5 százalékkal növekedett 1,88 millió modellre az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi eredmény összesen 2,60 billió KRW (kb. 60,1 billió forint), amely 16,4 százalékkal alacsonyabb a 2016. év ugyanezen szakaszában elért 3,10 billió KRW (kb. 72,7 billió forint) eredményhez képest. A nettó nyereség 2,32 billió KRW (kb. 54,4 billió forint) az egy évvel korábbi 3,53 billió KRW (kb. 82,7 billió forint) értékhez képest. Az új modelleket népszerűsítő marketing ráfordításai, illetve a koreai Won felértékelődése hatással voltak a vállalat átfogó nyereségességére. Miközben az üzleti környezet bizonytalansága valószínűleg még egy ideig megmarad, a Hyundai továbbra is üzleti pozíciójának megerősítésén dolgozik majd a globális piacon termékei választékának növelésével, illetve kutatási és fejlesztési lehetőségeinek megerősítésével. A Hyundai SUV modelljei számának növelését tervezi, a világszerte tapasztalt növekvő érdeklődés kielégítése érdekében. A vállalat a második félévben mutatja be új, kompakt Kona nevű SUV-ját Európában és az USA-ban, a modell múlt hónapban történt koreai debütálását követelően. Ezen kívül a Genesis márka a második félévben tervezi bemutatni harmadik, G70 nevű szedánját, ezzel bebiztosítva a helyét a globális luxusautó-piacon. Az új modell segítségével nemcsak az új márka kap nagyobb ismertséget, de mindez a vállalat nyereségességét is elősegíti. A júniussal záródó második negyedévben a Hyundai közlése szerint a működési nyereség 1,34 billió KRW (kb. 3,14 billió forint) volt, az értékesítési bevétel pedig 24,30 billió KRW (kb. 57 billió forint). A nettó nyereség összesen 0,91 billió KRW (kb. 21,3 billió forint) volt. A Hyundai továbbra is sokat költ kutatásra és fejlesztésre, három fő jövőbeni technológiára koncentrálva – Tiszta mobilitás, a Mobilitás szabadsága és a Kapcsolódó mobilitás – ezzel biztosítva a jövőbeni növekedést.

Hőség! Figyelmeztetést adott ki a rendőrség

2017.07.31.
A tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek, mely egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. A közlekedés résztvevői között jelentősen emelkedik a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet, türelmetlenséget válthat ki. A gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül mielőtt az úttestre lépnek, vagy rosszul mérik fel a veszélyeket. Ezen kockázatok ismeretével és néhány jó tanács megtartásával a nyári közúti balesetek megelőzhetők. A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos. Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé! Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessen mindig kipihenten és gyakrabban álljon meg felfrissülni, s előre tervezze meg az útvonalat! Fogyasszon kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen a gépkocsiban hűtött ásványvíz, vagy üdítőital! Legyen türelmes, vezessen kissé lassabban, tartson nagyobb követési távolságot! Ha megáll a járművel, lehetőleg ne napos helyen hagyja. Soha ne hagyjon a parkoló gépjárműben kisgyermeket vagy háziállatot, még rövid időre sem, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek!

Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz - fotókkal!

2017.07.31.
Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Harsány és Miskolc közötti úton, Mályi térségében. Tűzoltó dolgozik egy kiégett menetrend szerint közlekedő autóbusznál a Harsány és Miskolc közötti úton, Mályi térségében 2017. július 31-én. A tűzeset során senki nem sérült meg. MTI Fotó: Vajda János A tűzesethez a miskolci hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.  A tűzeset során senki nem sérült meg. MTI Fotó: Vajda János

Tízezer javaslat közül választanak nevet az új Seat-nak

2017.07.31.
A kilenc helységnév, amelyek bekerülhetnek a szeptember 12-i döntőbe: Abrera, Alboran, Aran, Aranda, Avila, Donosti, Tarifa, Tarraco, Teide. A kilenc középdöntős javaslatot szigorúan ellenőrizte egy névadással valamint egy szellemi tulajdonnal foglalkozó ügynökség az alábbi kritériumok szerint: A márka értékei és termékjellemzői: e szerint olyan neveket választottak, amelyek tükrözik a márka értékeit és a Seat Atecát és az Aronát követő harmadik szabadidő autójának jellemzőit. Nyelvészeti kritériumok: a név- javaslatokat gondos nyelvészeti ellenőrzésnek vetették alá annak érdekében, hogy a különböző nyelveken is könnyen kiejthetők legyenek és azokhoz pozitív tartalmak legyenek társíthatók. Ebben a szakaszban egy névadással foglalkozó ügynökség szakértői részt vettek az elemzésben. Jogi kritériumok: a javasolt nevek jogi érvényességét nemzetközi szinten is ellenőrizték annak érdekében, hogy elkerüljék a más márkák által már regisztrált és levédett neveket. Egy ipari és szellemi tulajdonnal foglalkozó szakértő is részt vett az utolsó szakasz munkájában. Mostantól a Seat főbb piacain fókuszcsoportos teszteket végeznek a három továbbjutó név ebből a kilenc névből történő kiválasztására. A Seat elnöke, Luca de Meo A projektre beérkezett nagyszámú javaslat kapcsán a Seat elnöke, Luca de Meo elmondta: „A számok önmagukért beszélnek, ezért nagyon örülünk a kezdeményezés eredményeinek. Ennek során 106 országból több, mint 130 000 személyt sikerült mozgósítani, és lehetővé vált a márka, valamint a spanyol és a nemzetközi társadalom összekapcsolása. Szeretnénk megköszönni mindenkinek a részvételt. Nagyon gyorsan közeleg az a pillanat, amikor majd mindenki megismerheti a SEAT új szabadidő autójának a nevét!” A márka a döntőbe jutott neveket szeptember 12-én egy sajtóértekezlet keretében mutatja be a Frankfurti Autókiállításon. Attól kezdve egészen szeptember 25-ig mindenki szavazhat az általa legjobbnak tartott névre a „seat.com/seekingname” és a „seat.es/buscanombre” oldalakon, és az itt legtöbb szavazatot elnyert név lesz a végleges elnevezés. A SEAT új szabadidő autójának nevét 2017. október 15-én hozzák nyilvánosságra.

Még kedvezőbb garanciális védelem új robogók és motorkerékpárok vásárlása esetén

2017.07.31.
Az új motort vásárló ügyfél így hosszú időre biztosított a javítási költségekkel szemben. A kétéves gyártói garancia leteltével a Piaggio csoport magyarországi képviselete és a CarGarantie biztosító a következő 12 hónapra teljes garanciát nyújt, amely – néhány olyan kivételtől eltekintve, mint a tipikus kopóalkatrészek (gumiabroncsok stb.) – minden elektronikus és mechanikus alkatrészre kiterjed. Így a vevő a gyári garancia lejártával is ugyanolyan kiváló szintű védelmet élvez a garanciális javítások terén. Ideális védelem Garanciális meghibásodások esetén a CarGarantie állja a teljes munkadíjat és anyagköltséget, anélkül, hogy a motorosnak előzetesen meg kellene finanszíroznia azokat. Csak 50 000 kilométer összesített futásteljesítménytől fizetendő egy csekély, a ténylegesen megtett kilométerekhez igazodó önrész az anyagköltségre vonatkozóan. A garancia a járműhez kötődik, garanciaidőn belüli tulajdonosváltás esetén átruházható az új tulajdonosra. Ezen túlmenően utazáskor és üzleti utak alkalmával Európa-szerte érvényes. Szoros együttműködés A két partner együttműködése nem csak a garanciamegoldásokra terjed ki. A CarGarantie ügyfélkötődési specialistaként szakmai tudásával és tapasztalatával is az importőr mellett áll, továbbá reklámanyagokkal támogatja az értékesítést. Emellett a kiterjesztett garancia hozzájárul a Piaggio, Vespa, Aprilia és Moto Guzzi márkák magyarországi imázsának erősítéséhez, hosszú távon pedig jobb ügyfélkötődéshez, ezáltal a nyereség növekedéséhez segíti a Piaggio csoport magyarországi kereskedői hálózatát – és ehhez a kereskedők részéről többletráfordítást nem tesz szükségessé. Lukóczky Csilla, a Vespa- Piaggio Csoport magyarországi képviselője: „A kereskedések számára a garancia nem csak hosszútávú ügyfélkötődést jelent hanem fontos minőségi ismérv is. Örülünk, hogy egy ilyen tapasztalt partnerrel működhetünk együtt, mint a CarGarantie.”
Címkék: 

Opel Mokka X teszt: miért fogyasztott ilyen keveset?

2017.07.31.
Hogy néz ki? A Zaragozában készülő Mokka X maradt kis gömböc, de orra megkapta a most divatos Opel kinézetet, kettős hokibot alakú nappali menetfénye messziről felismerhetővé teszi. A világítás LED mátrix. A beltér barátságos, az új Opel Astrából ismerős, a bőrös, jó ergonómiájú ülések pompásan tartanak. Nagy képernyős navigáció tájékoztat, az információs és szórakoztató rendszere friss, hangrendszere kiválóan szól. Jól felszerelt modellben ülünk, van stop-startunk, tolatókameránk, ráfutásra figyelmeztetőnk, parkolóradarunk, táblafelismerőnk, automatikus fényszórónk, motoros üvegtető, tempomat, lejtmenetvezérlő és ülésfűtés. Okostelefonunkkal zökkenőmentesen kapcsolódik a fedélzeti rendszer, akár tükrözhetjük is azt, az OnStar védőangyal szolgáltatás pedig a Hargita tetején is működik. Méretei nem változtak, csomagtartója 356 literes, a csomagtér padlója magasan van, ledöntött ülésekkel 1,37 köbméteres a raktér. Hogy megy? Tesztautónkat szentgotthárdi egyhatos dízelmotor hajtotta. A 100 kW/136 LE teljesítményű, teljesen alumínium, Euro 6-os 1.6 CDTI 320 newtonméter forgatónyomatékkal gazdálkodik. Nulláról száz kilométer/órás sebességre 9,9 másodperc alatt ugrik fel, az előzéseket pedig az teszi biztonságossá, hogy ugyanennyi idő kell ötödik fokozatban 80-ról 120 kilométer/óráig. A csúcssebesség 191 kilométer/óra.  A dízelek régi gyengéje, a nitrogénoxid-kibocsátás már nem téma – a Mokka 1.6 CDTI-je a részecskeszűrő elé beiktatott tároló-katalizátorral (LNT), adalékanyag használata nélkül veszi elejét ennek. Milyen vezetni? A hosszú áttételezésű hatfokozatú váltó és a kormányzás pontos, a 19 hüvelykes kerekek nagyon látványosak, de nem túl kifizetődők. Főleg akkor nem, ha lepadkázzuk őket. Nekem sikerült Csíkszeredában defektet kapni, ráadásul javíthatatlanná vált az abroncs, így mankókerékre kellett váltani. Mivel az összkerék-meghajtás automatikusan szétkapcsolt, innentől elsőkerék-meghajtásúvá vált az autó. A jobb első defektes kerék helyére a jobb hátsót szereltük fel, a mankókerék pedig ment hátulra. Elvileg 100 kilométert lehet megtenni biztonságosan ilyen felállásban, maximum 80 kilométer/órás sebességgel. Mi 850 kilométert tettünk meg, visszafogott tempóban és közben még egy sérült teknőst is megmentettünk. Jutalmunk elképesztően alacsony fogyasztás lett: a több mint 2000 kilométeres túrát 4,8 liter/100 kilométeres átlagfogyasztással zártuk. Magasan ülünk, magabiztosan átlátjuk a forgalmat. Bár 4×4-es (elektromágneses kuplungos), terepre csak korlátozottan ajánlott, az erősen lelógó első lökhárító könnyedén fennakadhat, ha letérünk a járt útról. Visszafogott hasmagassága és méretes felnijei sem erdőbe valók, de kanyarban bátran bedönthetjük, az amúgy elég magas Mokkát. Komfortosra hangolt futóműve elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros. Mennyibe kerül? Az Opel Mokka X 5,1 millió forintért elvihető 1,6 literes szívó benzines motorral, de tesztautónkért 9 millió forintot is elkértek. Kép és szöveg: Biró Csongor

Békésen zárult Verstappen és Ricciardo mogyoródi csatája

2017.07.31.
Nehéz volt feldolgozni, egész nap a versenyre készülsz és akkor az így ér véget - így reagált hétfő délelőtti Twitter-üzenetében a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo arra, hogy a Magyar Nagydíj első körében saját csapattársa, Max Verstappen ütötte ki a versenyből. Ricciardo közölte: „A verseny után ketten megbeszéltük a történteket, és Max bocsánatot kért tőlem.” „Kezeltük a helyzetet” - írta Ricciardo, s jelezve, hogy már a folytatásra koncentrál, azzal zárta sorait: négy hét múlva újra kialszanak a lámpák.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója